TEKERGŐ: A munkavadász Zokni-manó kalandjai

Zokni kényelmesen befészkelte magát egy terebélyes ogre - aki egyszerű mohaszmokingot viselt és egy elegáns erdei csiperkéből készült kalapot, amit a kalapos feketére színezet -, valamint egy gondolat közé. Szívesen beszédbe elegyedett volna velük, de a gondolat egész magába roskadtan ült, míg az ogre magaslati levegőt szívott, és esélytelen volt, hogy meghallja a manót.

Néhány pillanattal később hangos üdvrivalgás és orrfújások közepette megjelent az ajtóban Ünüg, a vőlegény. Azaz csak jelent volna, ha [...] Ödön nem állt volna épp az útjában.

- Héh... HÉH.... - köhécselt párat az ifjú, de [...] Ödön továbbra is úgy állt ott, mint valami kőszobor. Kisebb felfordulás keletkezett, míg végre sikerült odébb taszigálni a vénségesen-vén sárkányt. A menyasszony könnyei fátylán át nézte végig a jelenetet. Igazából durcás és unott volt, és roppant idegesítette a hagyományos könnyfátyol, ami valamiféle szimbolikus izével bírt, amit képtelen volt megérteni, mert számára túlságosan is sárkányos volt az egész ügy. Sorsába már némiképp beletörődött. Soha többé nem láthatja szüleit, és egy barlangban, jobb esetben kastélyban kell leélnie hátralévő éveit bűzben és unalomban.

- Sajnálom, kisasszony, feltartottak - csusszant mellé bocsánatkérően Ünög.

- Mi történt pontosan? - tudakolta a lány, hogy húzhassa még egy kicsit az időt.

- Áh, csak valami ük-ük-ükrokon vagy ismerős megvetette a lábát a küszöbön, és nem volt hajlandó bejönni.

- Bárcsak én is olyan hatalmas, dagadt szörny lennék, hogy öt sárkány kelljen ahhoz, hogy betuszkoljanak a kápolnába - sóhajtott a menyasszony.

- Ön... ön... egyáltalán nem dagadt.

- Hát köszönöm. Igazán tud bókolni.

- Ne legyen már dühös rám - próbálta kiengesztelni Ünög menyasszonyát, mert a jelenet kezdett roppant kínossá válni számára.

- El se jött az elrablásomra - fakadt ki a lány, és vőlegénye orrába nyomta a csokrát, aki hatalmas prüszkölések árán tudott csak megszabadulni tőle.

- Na de fiatalok - lépett melléjük az örömapa, s kedélyesen széttárta mellső lábait, hogy válluknál fogva közelebb húzza egymáshoz a jegyespárt.

-  Mire várunk még? - tudakolta immáron cseppet se vidáman Ünög az apjától.

- Csupán egy két vendégre és... öhm... a papra.

- Hogy-hogy nincs még itt?

- Volt egy, de tegnap éjjel álmában elhalálozott, és ugye... - az öreg sárkány idegesen megvakarta kopasz feje búbját. - egy papot keríteni hirtelen... ahhoz idő kell, de már folyamatban van az ügy. Tudjuk, honnan raboljunk egy megfelelőt.

A királykisasszony némileg megkönnyebbülten felsóhajtott. A levegőt olyan hévvel fújta ki, hogy néhány könnycsepp kiszakadt a fátyolból és eltalálta Ünög nyakát. A sárkány elhúzta a száját, de nem szólalt meg, csak letörölte a kendőjével a könnyeket.

- Pssszt... Pssszt... - Zokni először nem tudta, honnan jön a zaj, míg balra nem fordította a fejét, és megpillantotta [...] Ödönt, aki a fal mellett kuporgott, és nagyban pisszegett neki. Zokni sietve elnézést kért a gondolattól és az ogrétől, amiért ilyen hamar távozik a társaságukból, majd lekászálódott a padról és odaosont a sárkányhoz.

- Mi van? - kérdezte roppant illedelmesen és tisztelettudóan, miután megbizonyosodott arról, egyik padtársa sem sértődött meg, amiért ilyen illetlen módon és időben lépett le mellőlük.

- Én... én... azt hiszem... azt hiszem szerelmes vagyok - nyögte ki egész mélykék árnyalatot öltve [...] Ödön. Zokni meglepetten felvonta a jobb szemöldökét. - Héh, ne nézz rám így! Öreg sárkány nem vén sárkány - rótta meg [...] Ödön. - Segíts, el kell rabolnunk a királykisasszonyt, mielőtt kimondja az igent!

Zokni a meglepettségtől moccanni se tudott, még csak az állát sem ejtette le.

- Gyorsan, kövess! - utasította munkaadója, majd a lehető legkisebbre összehúzva magát kiosont a kápolnából. Zokni utána.

Kint rövid, de annál szívbemarkolóbb versben [...] Ödön lefestette Zokni előtt a szeretett lény... illetve lány gyönyörű, hibátlan vonásait, hajának változó színét, kezének kecses tartását, ruhájának fodrait stb.

Taps, majd következett a második felvonás, miben is elkezdték a terv közös kidolgozását.

- A pap. Először a papot kell kiiktatni.

- Jó, de hogyan? - kérdezte Zokni kétkedve. [...] Ödön elgondolkodott a kérdésen, majd egyik karmos mancsán számolva a lehetőségeket elkezdte őket sorolni.

- Minden pap, aki vállalja vagy ide kerül, először inni szeretne. Altatót keverünk a borába. Lelőjük röptében a sárkányt, aki hozza. Megfélemlítjük, hogy rossz neveket írjon a papírra, és így érvénytelen legyen a házasság. Álcázhatnád magad te is papnak, és levezethetnél egy teljesen érvénytelen ceremóniát. Bezárhatjuk a sekrestyébe. Egérré változtathatjuk...

- Azt hogyan?

- Varázsszerrel.

- Nincs olyanunk.

- Igaz-igaz.... mi van még? Áh, igen... ha nem jönne be egyik sem, felgyújthatnánk egy függönyt vagy eljátszhatnád, hogy veszett vagy. Esetleg egy álüzenetet küldhetnénk Ünögnek, amelyben kihívja egy lovag.

Zokni zsebre dugott kezekkel, előre-hátra hintázva hallgatta a sárkány lelkes ötletelését. Hirtelen a kezébe akadt valami. Kíváncsian előhúzta, hogy jól megnézhesse.

- ... vagy esőt is idézhetnék, ami kicsit elmossa vagy... mi az nálad?

- Nem tudom. Talán az a csuka csacsogás, amit idefelé vettem - felelt ártatlan hangon Zokni, majd a sárkány felé nyújtotta az egyszavas mondatokat.

- Tökéletes! - kiáltott fel [...] Ödön győzedelmesen.- Tessék! Ezzel menj a sekrestyébe, és tedd bele mind a borba.

- Ha meglátnak?

- Nem fognak meglátni, csak tedd azt, amit mondok - utasította a sárkány.

Zokni tétován elindult, majd mind szaporábban kezdte szedni a lábát. Viszonylag könnyen bejutott a sekrestyébe. Senki se őrizte.

A gond ez után következett. Több boros korsót is talált. Soká tanakodott. Nem volt elég szó. Mi van, ha abból iszik, amibe épp nem jutott? Végül gyorsan, egy kivételével mindet kiöntötte a földre, az utolsóba pedig beletett egy maréknyi csuka csacsogást.

Már épp kilépett volna az ajtón, hogy kereket oldjon, mikor közeledő léptek hangjai ütötték meg a fülét. Gyorsan visszarohant hát, és elbújt az asztal alá.

- De kérem... kérem szépen, én családos ember vagyok... - hangzott fel egy kétségbeesett hang.

- Családos, úgy? - ezt már minden bizonnyal egy sárkány mondhatta, ugyanis förtelmes szájbűz árasztotta el az apró szobát.

- Nem, de még lehetnék...

- Lehetne?

Rövid szünet, majd a rimánkodó hang újból megszólalt.

- Macskáim viszont tényleg vannak. Egy nagy fekete-fehér foltos kandúr és egy kisebb nőstény.

- És a kölykeiket saját gyermekeidként szeretnéd, igaz? - gúnyolódott a sárkány. Odaértek az asztalhoz. - Hogy az a...

- Mi-mi történt itt? Nekem bort ígértek. Sok bort. Nem, köszönöm, még egyszer nem ugratnak be. Én hazamegyek.

- Megállj csak!

Rövid dulakodás után a pap végre megadta magát, kiitta a csukás bort, majd elindult, hogy összeadja az ifjú párt.

- Csönd...  - suttogta a sárkány megkönnyebbülten, majd maga is kiment a szobából. Zokninak se kellett több, végre rendesen eloldotta azt a kereket, sőt, mivel maradt egy kis ideje, kettőt is elkötött, és leakasztott a falról egy tökéletes állapotban lévő csontvázat, előhalászta emlékezetéből mikulásmanó korában szerzett szerelői tapasztalatait, és összeeszkábált egy helyre kis kerékpárt, majd meg sem állva hazáig tekert vele. Hogy hogy nem tévedt el, azt ne kérdezzétek, nem követtem az útját. Inkább [...] Ödön ügyeskedéseit figyeltem.

A vénségesen-vén sárkánynak nem kellett sokáig várnia, hogy kitörjön a zűrzavar, mikor a pap tátogni kezdett.

Odaosont a királykisasszony mögé, egyik hatalmas mellső lábával átkarolta a derekát, másikkal betapasztotta a száját és szépen elvonszolta a tett színhelyéről.

Mire Zokni hazaért a kerékpárján, ami sajnálatos módon durrdefektet kapott a finis előtt, [...] Ödön már rég a konyhában sürgölődött. A királykisasszony nyitott Zokninak ajtót. Sokkal szebb volt, mint mikor eltakarta arcát a könny fátyol.

- Te lennél Zokni? - kérdezte, habár a válasz egyértelmű volt Zokni számára.

- Igen - felelt mégis.

- Gyere be.

- Jó. Köszönöm.

- Vedd le a cipőd...

- De hát...

- Vedd le a cipőd!

- Rendben.

- Jó - azzal a királykisasszony visszasétált a nappaliba, és hátra hagyta a megilletődötten ácsorgó manót.

Még szerencse, hogy hoztam a flip-flop papucsomat, gondolta Zokni, különben kénytelen lennék összepiszkolni a harisnyám.

Hosszan nézte a lávafolyamot, mielőtt visszatért volna a nappaliba. Félt, hogy egy csatateret talál.

Szerencsére nem ez történt. A királykisasszony és [...] Ödön békésen eszegettek egymás mellett. Mikor meglátták Zoknit, a királykisasszony felpattant, odarohant hozzá és arcon csókolta, majd a fülébe súgta, hogy:

- Köszönöm. Nélküled soha nem találkoztam volna Harmadik, avagy Pálinkás Oszkár Ödönnel...

Zoknit nagyon meghatotta ez a szívből jövő jelenet. Már nem is haragudott a királykisasszonyra.

- Még holnap összeházasodunk - újságolta el [...] Ödön.

- Igen, és boldogan élünk, míg meg nem halunk - toldotta meg a királykisasszony, aki az elmúlt tíz órában már másodszor lett menyasszony.

- Szeretném, ha te lettél az egyik tanúm.

- Megtiszteltetés, izé, köszönöm, izé, sok boldogságot - kezdett Zokni össze-vissza habogni.

- Izé... köszönjük. Gyere, igyál velünk a boldogságunkra!

Zokni örömmel fogadta el a korsót. Úgy érezte, bőven megérdemli azok után, amiken átment, meg hát örült is [...] Ödönnek és a királykisasszonynak.

Az estebéd további része csöndesen telt. A szerelmesek egymást nézték, Zokni a tányérját, Köpetke meg valamelyik elhagyatott folyosóra zárva nyüszített.

- Köszönöm az ételt - állt fel Zokni teli hassal az asztaltól. Azok rá se hederítettek, így fogta a tányérját, és elindult a konyha felé, ahol is elkezdett mosogatni. A víz hangosan zubogott a csapból, így nem hallotta a kopogtatást. Végül [...] Ödönnek kellett ajtót nyitnia.

Az ajtóban nem másokkal találta szembe magát, mint a rend kissé fáradt és csapzott őreivel.

- Elnézést, Ödön, igaz?

- Igaz - dörögte [...] Ödön, hogy a királykisasszony is biztos meghallhassa. - Jöjjenek csak be, rendőr urak!

A lány gyorsan rájött arra, hogy miként is áll a helyzet, így elrejtőzött a nappaliban lévő lávalámpa mögé.

[...] Ödön bevezette a rendőröket, és leültette őket egy-egy kényelmesnek cseppet se mondható székre. Azok fészkelődtek egy keveset, majd tüzetesen megnézték a szobát. Szerencsére nem vették észre a rejtőzködő lányt.

- Szóval a kápolnában történt eset után nyomozunk. Valaki csuka csacsogást tett a pap italába.

- Tudom, ott voltam - kockáztatott meg egy gyors választ [...] Ödön.

- Nos, igen... mint bizonyára tudja, a csuka csacsogás illegális. Törvény tiltja a használatát és az árusítását is. Szeretnénk mihamarabb megtalálni a vétkest. Van esetleg bármi mondanivalója a számunkra.

[...] Ödön szemlesütve hallgatott, majd váratlan a szája elé kapta a mancsait. Az egyik rendőr a fegyveréért nyúlt, és felugrott a széke tetejére. [...] Ödön szemeiben ijedség csillant, megpróbálta visszatartani, de nem sikerült. Kitört belőle egy hatalmas hagymaszagú böfögés, amibe az egész hegy beleremegett. Pillanatokkal később a túlbuzgó rendőr fuldokolni kezdett, majd eszméletlenül elterült a padlón. Társa mellé ugrott, és az arcát paskolgatva élesztgetni kezdte.

- Burgundinovinszkinyi Bogáncsbog, ébredj! Térj magadhoz! Bogi, hallod?

A királykisasszony roppant talpraesett módon azonnal felmérte a kínálkozó lehetőséget, és elhagyva rejtekét kiosont a nappaliból egyenesen a konyhába.

- Ki volt az? - kérdezte Zokni két mélytányér eltörlése közben. A királykisasszony idegesen tördelte a kezeit, és dadogni kezdett valami kalapos emberekről.

- Törpék? - kérdezte értetlenkedve Zokni, és leoldotta derekáról a kötényt, majd átbújtatta a fején, és felakasztotta a falra szegezett kampóra, ami hajdan egy igen termetes sashoz tartozhatott.

- Egy fenét - tört ki a királykisasszony megfeledkezve magáról. - A rendőrség. A csuka csacsogás ügyében nyomoznak.

Zokni ennek hallatára összerezzent.

- Csak nem Ünög küldte őket? Kisasszony, azonnal el kell rejtőznie!

- Dehogy az Ünög - suttogta ingerülten a királykisasszony. - A szavak! Törvényellenesek.

Zokniban valami derengeni kezdett az ügyet illetően, de olyan lassan, hogy kívülről nem látszott más csupán, hogy állt és bambult előre, úgy húsz szempárnyival balrább, mint ahol a királykisasszony állt.

A lány, mivel nagyon hálás volt a manónak, nem akarta, hogy baja essen, de láthatóan az a végzetes esés már rég megtörtént, fejjel előre a gólya csőréből. Nagyot sóhajtva lépett Zokni mellé, hátha közelebbről hallva hamarabb megérti a helyzetet. Mély levegőt vett, de az első mondat feléig se jutott, mikor ismerős csoszogás hangzott fel a nappali felől.

[...] Ödön a két rendőr kíséretében jelent meg a konyhában. Arca kifejezéstelen volt, már amennyire egy vénségesen-vén sárkány tud kifejezéstelen arcot vágni, miközben a szemeiből sugárzik az elszántság.

- Kisasszony - biccentettek szinte egyszerre a rendőr urak a királykisasszonynak, aki egy félautomata hokedlivel... pardon.... pukedlivel válaszolt.

- Beismertem, hogy a csuka csacsogást én vettem egy megbízhatatlan külsejű árustól még hajdanán, mikor még horgásztam. Tettemért felelősséget vállalok, és kész vagyok szembenézni a következményekkel - adta elő monológját roppant ünnepélyes, önfeláldozó hangon, majd Zoknihoz fordult. - Nem kell tovább rejtegetned a maradékot, ha van. Vedd elő és add ide! Én kényszerítettelek mindenre... ezért a két szép szemért - tekintete a királykisasszonyra kalandozott, majd összeszedte magát, és folytatta. -  a rendőrökkel megegyeztem, hogy nem fognak ellened bűnrészesség vádjával eljárást indítani.

- De hát nem is... - kezdett magyarázkodni Zokni.

- Hagyd a mellébeszélést! Add elő és kész! - sürgette a sárkány. Zokni kiforgatta a zsebeit, és átnyújtotta az utolsó két szót.

- Sajnálatos módon többé nem alkalmazhatlak. Egy lakatlan szigetre kell mennem, hogy ott letölthessem a büntetésem.

- És én? - kérdezte elcsukló hangon a királykisasszony.

- Kedvesem...

- Veled tartok. Veled tartok, bárhová is visznek. Melletted maradok és... és gondoskodom rólad. Vigyázni fogok rád és szeretni amíg csak élek. Ha kell megcsúnyulok és boszorkánnyá válok, csak hadd maradhassak melletted.

A két szerelmes egymás karjaiba vetette magát. Zokni könnyeivel küszködött, annyira megható és szép volt a jelenet. A két rendőr is szótlanul állt és hagyta, had ölelgessék egymást. Ismerték a sárkány kódexet, miszerint a herceg- és királykisasszonyok rablása legális még egymás orra elől is, egész addig, amíg még hivatalosan hajadonok. Így részükről biztos volt, hogy nem köpik be [...] Ödönt, habár mindkettejüket meglepte, hogy épp nála bukkantak rá az eltűnt leányzóra.

A pillanatok lassan percekké nyúltak. A két rendőr egyre jobban zavarba jött, no meg a munkaidejük vége is vészesen közeledett, így végül egyikük megköszörülte a torkát.

- Ha esetleg... lenne valami, amit becsomagolnának, és magukkal szeretnének vinni...

- Természetesen - felelt kissé kijózanodva [...] Ödön. - Az edények a legfontosabbak. Neked, drágám?

- Majd Ünög lakásáról elhozatom a poggyászomat.

- Köpetke jöhet?

- Hát...

- ....

- Jöhet.

- Köszönöm, drágám. Azonnal nekilátok a csomagolásnak. A rendőr uraknak addig esetleg egy kis tea?

- Köszönjük, nem kérünk. Szolgálatban nem.

- Ha nem, hát nem - vont vállat [...] Ödön. Felnyúlt az egyik konyhaszekrény legfelső polcára, és leemelt róla egy közepes csuprot, amiben pénz csördült.

- A felbecsülhetetlen szolgálataidért - mondta, majd Zokni kezébe nyomott két arany tallért. Zokni némán vette át fizetését. Nagyon megszerette ezt a helyet. Szomorú szívvel fordult sarkon, és elindult a szobájába, hogy maga is összecsomagoljon. Szélike még egy utolsót játszott Köpetkével, majd mindketten elindultak az állomásra, onnan pedig vissza Hallótávolságba, hogy ott ismét beállhasson a Munka Kiosztó Hivatal és Panzió előtt álló hosszú sorba.

Kivett egy szobát Hallótávolság legolcsóbb moteljében, és pihent pár napot, mielőtt felkereste volna a mopszot.

Esett az eső, mikor végre rászánta magát, hogy elmenjen. Nem kellett soká várnia, hamar sorra került. Bent az irodában röviden, valóban csak a lényegre szorítkozva elmondta, miért jött ismét.

A mopsz prüszkölt párat, majd előhúzott az asztalán imbolygó papírköteg aljáról egy meglehetősen szakadozott és zöld penésszel jócskán átitatódott papírt, amit aztán Zokni kezébe nyomott.

A manó gyorsan megköszönte, és kisietett a hivatal elé. Szíve a torkában dobogott. Alig merte elolvasni, mi van a papírra írva, majd miután végre rászánta magát, szemei hatalmasra kerekedtek és még a lélegzete is elakadt a meglepetéstől néhány pillanatra. 

 SÁ-SÁ-SÁ-SÁRRRKÁNY MELÓ III.

Zokni rövid úton búcsút inthetett - ismét - a munkájának.
Van esetleg tippetek, hogy hova kerül legközelebb? :3