Az egész épp egy olyan napon történt, mint amilyen a mai is. Egy napsütötte tavaszias délután, mikor hóról már rég nem álmodik senki, de reggelente még fog vacogtató, hideg szél süvölt a mellékutcákban és a park kopár fái ködbe burkolóznak. Komor, szürkés az ég. Madarat, de még kóbor kutyát se látni semerre. A megállókban várakozó emberek lehelete a cigaretta füstjének szürkeségével vetekszik, a nyakukat behúzzák, kezüket, hiába van rajta kesztyű, a zsebükbe csúsztatják és számolják vissza a perceket. Minden sokkal lassabban mozdul ezeken a napokon.
A későn kelőkben semmiféle késztetés nincs a busz után való futásra, inkább megvárják következőt. Beállnak a megállóba és felveszik a várakozó állásukat, közben megfeszített állkapoccsal elfojtanak egy ásítást. Ilyen dermesztő időben ki akarna ásítani? Pillanatok alatt megfázhat az ember, és persze épp olyankor lesz vége a télnek. Mindenki boldog, kipihent és fürdőzik a bágyadt nap fényében, míg, aki előző nap reggel ásított a buszmegállóban, a füle tövéig be van bugyolálva jó meleg kötött nagymama sáljába, és kipirosodott arccal köhécsel.
Mintha csak igazolni akarná a későn kelők eszmefuttatását, az idő délutánra mindig kiderül. Épp csak annyira, hogy a Nap megmutathassa sugarait, és így a télikabát begombolva, becipzározva már túlságosan meleg, de pulóverben még mindenki fázik. A sapka is meleg, az, amelyiket jól rá lehet húzni a fülre, de levenni meg nem tanácsos, mert a szél azért még fúj.
Mint mondtam, ez az eset is épp egy olyan napon történt, akárcsak a mai, ám az előzményei egészen az adventi készülődésig, pontosabban a karácsonyra való készülődésig nyúlik vissza.
Minthogy a rokonoknak bizonyos évek múltával egyre kevesebb ötletük támad az ajándékokat illetően, jó, ha a kiszemelt a sarkára tud állni, és megvannak a saját elképzelései az ajándékokra vonatkozóan, de ajánlatos kivárni a megfelelő pillanatot, mikor a nagynéni önként bevallja a szülőnek, hogy semmi ötlete sincs.
Ilyenkor persze a gyerek, aki rendesen hazajár iskola után, már rég otthon van, és csak a véletlennek és a személyes lustaságának, vagy épp annak a hallgatólagos megegyezésnek, hogy az áll fel, akinek az ölében épp nem dorombol egy a házi kedvencek osztályába tartozó négylábú sem, köszönhető, hogy nem ő vette fel a kagylót, mindent hall.
A fent említett fiatalkorú tökéletesre fejlesztett jelrendszerével üzen a telefon mellett álló szülőnek, hogy " Könyvet! Könyvet!". A szülő elnéző mosollyal fogadja az instrukciókat és a lelkesedést. A nagynéni számára észrevétlen bólint egyet, majd folytatja a beszélgetést, és úgy igazítja, hogy egy könyvre essen a választás.
Ha a nagynéni beadja a derekát, még mindig fenn áll annak a veszélye, hogy túlságosan lelkessé válik vagy a kolléganője, akinek szintén korabeli gyermeke van, ajánlott nemrégiben egy remek könyvet, így maga megy el beszerezni az ajándékot.
Persze az unokahúg már rég kiválasztotta a könyveket, de ez esetben nincs mit tenni, meg kell győzni a nagyszülőket, hogy vegyék meg ők, mert velük könnyebb beszélni.
Ellenben, ha az a csodás eset következik be, hogy a nagynéni átadja a választás jogát, és ő karácsonykor már csak a pénzt adja oda az anyukának, aki korábban a nagynéni nevében kifizette a könyvet, nyert ügye van az unokahúgnak. Szabadon tervezgethet.
Vannak olyan unokahúgok is, nem szabad őket sem kifelejteni, akik módszeresen látogatják végig a potenciális ajándékozókat, megkímélve őket attól, hogy felhívják az anyukát, ám egyszersmind rávilágítva arra is, mennyire nem ismerik a szóban forgó unokahúgot, hisz még egy hasznos ajándékot se tudnak venni neki. Ezeknek az unokahúgoknak általában már ott lapul a zsebükben a könyvlista, amit minden áron teljesíteni akarnak.
Főhősnőnk a legkellemesebb csoportba, a beleegyező nagynénivel rendelkezők táborába tartozik. Nem sokkal karácsony előtt csillogó szemekkel lépett be a nagy könyváruházba édesanyjával együtt. Zsebében ott lapult a könyvvásárlásra félretett pénze és három ajándékkönyv ára. Habár volt már néhány választottja, szerette nézegetni a címeket és elolvasni a fülszövegeket. Így bukkant rá a Rosie-projektre is. Hivalkodó, piros, keménykötésű könyv volt. Az ára, viszonylag új könyvhöz mérten, drága volt. Háromezer-kilencszázkilencvenkilenc, azaz egy forint híján négyezer. Végül visszatette a könyvet a polcra, de megfogadta, legközelebb magával viszi haza.
A kasszánál a pénztáros, egy roppant kedves fiatalember búcsúzóul nemcsak kellemes ünnepeket kívánt, hanem átnyújtott egy ötszáz forintos kupont, amit január végéig lehet felhasználni.
A kupont becsúsztatták az egyik könyvbe, könyvjelző gyanánt, majd hosszú időre megfeledkeztek róla.
Egyik hétvégén váratlan hívás érkezett az egyik unokatestvértől. Hirtelen a kezébe pottyan egy szem színházjegy, amely a hívástól számított harmadik napra volt érvényes.
A jegyet egy nappal korábban sikerült eljuttatni főhősnőnkhöz. Dosztojevszkíj: Karamazov testvérek. Ilyen előadásra mégse mehet az elnyűtt barna kabátjában. Édesanyja nekiállt, hogy a szürke szövetkabátra visszavarrja a leszakadt gombot. Kész is lett időben, de váratlan dolga akadt, és elfelejtett szólni a meglepetésről főhősnőnknek, aki felöltözött az alkalomhoz illően, majd magára kapta a barna kabátját. Zsebében ott csilingelt az a négyszáz forint, amit már jó ideje gyűjtögetett, hogy egyszer majd meglephesse magát egy gyros-szal.
Az előadás minden várakozást felülmúlt. Nem volt nehéz, elképzelése sem volt, milyen lehet egy orosz dráma.
Hazaérve tudta csak meg, hogy a szürke szövetkabátot megvarrta az édesanyja. Azonmód megígérte, hogy másnap abban megy iskolába, hogy ne vesszen kárba az anyuka munkája.
Este, még lefekvés előtt találomra levett egy könyvet a polcáról, és megtalálta benne a kupont. Alig három-négy nap maradt vissza az érvényességéből. Gyorsan végig futtatta fejben a másnapi teendőket, és örömmel fedezte fel, hogy iskola után épp lenne annyi ideje, hogy elmenjen a könyvesboltba, és a kupont kiegészítve a januári zsebpénzével megvegye a könyvet.
Reggel el is indult a szürke szövetkabátban, ami kicsit szűk volt már, de az az apró lemondás, hogy nem ült le a buszon igazán kárpótolta azért, hogy örömet szerezhetett az édesanyjának ezzel.
Az órák után sietett, hogy mihamarabb a bolthoz érhessen. Másfél hónap elteltével is pontosan emlékezett rá, hogy hol látta a könyvet.
Valamikor, talán bérletvásárlásból maradt még ezerötszáz forintja, amiből egy héttel korábban elköltött hatszáz forintot egy gyrosra tortillában-ra, a visszajáró négyszáz forintot pedig a barna kabátja zsebébe tette, amit így nélkülöznie kellett. Volt viszont nála ötezer forintnyi zsebpénz, ami kiegészülve a boltba menet felfedezett ötszáz forinttal, már ötezer-ötszázra nőtt, és persze ott volt még a szintén ötszáz forint értékű kupon. Gyorsan kiszámolta, hogy vehetne még egy könyvet, ami nem drágább kétezer forintnál
Hosszan keresgélt a romantikus, fantasztikus és egyéb könyvek között, míg végül felkereste egyik legkedveltebb polcsorát is, amely rogyásig volt pakolva Terry Pratchett Korongvilág sorozatának köteteivel. A legolcsóbb is kétezerötszáz volt, így fájó szívvel de vissza kellett tennie a Kisisteneket.
A pénztár felé sétált, roppant csalódottan, mikor az Ajánlatunk címkével ellátott pult felett meglátott egy plakátot. "1+1 akció! Válasszon két könyvet az 1+1 matricával ellátottak közül, és az olcsóbbat ajándékba adjuk Önnek!".
Tekintetével végigfutotta a kínálatot. Szinte azonnal megragadta a tekintetét négy-öt egymás mellé pakolt Agatha Christie könyv. Apró könyvek voltak, olcsónak tűntek. Izgatottan felemelte az egyiket és megfordította. Kettőezer-kétszáz forint. Kétszáz forint. Annyi csak akad elszórva a táskájában, gondolta, és elkezdett válogatni.
Nem sokkal később, immár három könyvvel a kezében lépdelt az egyik olvasópuff felé. Szövetkabátját, amit eddig a karjára hajtva vitt, letette a puffra, rá a könyveket, majd levette hátáról a táskát, és mohón elkezdte kicipzározni a fakkokat. Az ebédjegyek mellett talált is némi aprót. Megszámolta, száztíz forint. Csak kilencven kéne! Gyorsan nyúlt a pénztárcájáért. Egyedi farmerpénztárca, vagy öt évvel korábban egy sorsoláson nyerte. Szokása volt, hogy mindig épp csak annyit hord magánál, amennyi kell, így az ötezer-ötszáz forinton kívül félő volt, nem talál semennyi aprót. Óvatosan végigtapogatta. Érzett valamit, egy határozottan nagy átmérőjű fémpénzt. Bizonyára egy kétszázas, tippelt, majd feltépte a tépőzárt és kirázta a pénzt. Ötvenes volt. Százhatvan forintnyi aprója volt. Már csak negyven forint, gondolta lelkesen, biztos van pár forint a tankönyves fakk alján megbújva, kizárt, hogy ennyi iskolába járós hónap alatt egyszer se esett volna bele néhány tízes vagy húszas, de nem. Egy árva fillért se talált.
Egy őrült pillanatában arra gondolt, odaáll a pénztáros elé, és megkéri, nézze el neki azt a negyven forintot, vagy kér valamelyik másik vásárlótól, végül is negyven forint nem sok. Egy sajtos bagett is többe kerül.
Nem volt mersze egyiket se megtenni, de a könyveket se bírta kiadni a kezéből. Végül döntésre jutott. Ha máshonnan nem, akkor a nagyapjától kér negyven forintot, aki a könyvesház közelében lakott.
Megvette a Rosie-projektet, amiért jött, beváltotta a kupont is, és megkérte a pénztárost, tegye félre neki a két könyvet, azonnal szerez negyven forintot, és jön vissza értük.
A nagypapa, mint minden magára valamit is adó nagyszülő persze többet akart adni, de az unoka meggyőzte, hogy neki csak negyven forint kell. Ez így korrekt, ez a sors, neki negyven forint kell. Nem volt mit tenni, a nagypapa elővette a kis pénztárcáját és leszámolt negyven forintot húszasokban.
Az unoka megköszönte, elemelt a hűtőből egy Snikers-t, majd útnak indult visszafelé a könyvesházba.
A pénztáros még emlékezett rá. Áh, a két könyves, kiáltott fel, mikor meglátta és lehajolt a félretett könyvekért. Főszereplőn fülig érő szájjal számolta le neki a kétezer-kétszáz forintot, majd büszkén átvette nejlonszatyrot.
Amint felszállt a buszra hazafele, kinyitotta a táskáját, ahol a tankönyvek közt már ott pihent a Rosie-projekt, kivette a zacskóból a Macska a galambok közt-öt és a Mrs. McGinty meghal-ot, és egymás mellé tette őket. A siker roppant büszkeséggel töltötte el.
NEGYVEN FORINT
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése