Zokni kiszögellésére befészkelte magát a hőség. Úgy kellett kihessegetni egy partvissal. Próbálta ugyan a vulkánra fogni a hőség, hogy hozzátartozik, de a vénségesen-vén sárkánynak aztán lehetett beszélni. Egyik fülén be, a másikon ki. Zokni már ekkor nagyon szimpatikusnak, sőt, rokonléleknek tartotta őt. Most inkább ne menjünk bele a lélektan hosszas boncolgatásába, Zokni egyébként is tudatlan volt e téren. Majd máskor.
Miután a hőség ki lett szorítva, Zokni kényelmesen körbejárhatta a csodás kilátással rendelkező szobáját.
- Hm... hm... - felelte a vénségesen-vén sárkány fel nem tett kérdésére.
- Aham... - mondta erre a sárkány egész meghatottan, majd gyorsan témát váltott. - Még be se mutatkoztam, elnézést. A nevem Harmadik, avagy Pálinkás Oszkár Ödön, nyugdíjazott vízköpő sárkány, mellék állásban részmunkaidős pálinkafőző mester tanonc, szolgálatára.
- Örvendek, Zokni - mutatkozott be a manó is, majd kezet avagy karmancsot rázott a sárkánnyal.
- Az a Zokni?
- Igen, az a Zokni.
- Oh - sóhajtott a vénségesen-vén Pálinkás Oszkár Ödön, volt pálinkafőző mester tanonc. - Nem baj.
- Rám járt mostanában a rút, reméltem, ha állást találok, akkor megszökhetem előle - panaszolta el legnagyobb gondját Zokni, mert úgy érezte, a sárkány elég nyitott a gondjai meghallgatására. Nem is tévedett.
- Rám számíthatsz, fiatal... apró... manószerű... izé, Zokni. Rám számíthatsz. Ha a rút meglátja Köpetkét, nyakába akasztja a lábait és hetedhét tatáron túlrepül. Itt bent biztonságban leszel - mondta büszkén a vénségesen-vén [...] Ödön, majd egy pillanatnyi hatásszünet után gyorsan hozzátette, hogy attól még boltba ki kell mennie Zokninak. - ... de ha gondolod, magaddal viheted Kóbor Köpetet, bár nem vagyok benne biztos, hogy beengedik a boltba, kikötni meg... hát, sok sikert hozzá. Szusszanj egyet, aztán keress fel a nappaliban, és elmondom a teendőidet.
Zokni figyelte, hogy a sárkány merre távozik, majd visszafordult bőröndjéhez, és elkezdett kirámolni.
Legelsőnek az északi szél szeletet engedte útjára, csak utána következhetett a váltás sipkája, ami már kicsit foszladozott a varrás mentén, a két zöld és az egy piros inge, valamint a fekete mellénykéje. Alatta egy nejlonzacskóban volt a vízhatlan csizmácskája és a flip-flop papucsa. A bőrönd falához támasztva egy könyv. Miután a könyv is kikerült a bőröndből, a másik nejlonzacskóhoz nyúlt, amibe a fehérneműit különítette el. Volt egy kék-fehér csíkos is köztük, amit még Édesgyökértől kapott. A fogtündér emlékére egészen összefacsarodott a manó szíve. Soha többé nem akarta látni azt az alsót. Fogta, olyan kicsi
labdává gyűrte, amekkorára csak tudta, majd egy szép ívelt dobással
belehajította a lávába. Még csak fel se sercent az alsó, mikor elérte a
mérhetetlenül forró masszát.
Ezzel úgy érezte, újjászületett, és az újjászületett Zokni első tette az volt - miután berámolt az ódivatú csontokból összetákolt ruhásszekrénybe és behúzta maga mögött a láthatatlan ajtót és láthatatlanul kulcsra zárta a szintén láthatatlan kulccsal -, hogy elindult [...] Ödönt megkeresni.
Elsőre eltévedt. Másodjára is. Harmadjára úgy döntött, nem próbálkozik tovább a memóriája tornáztatásával, és inkább egy egészen új technikát gondolt ki. Maga az öreg fogja elvezetni őt saját magához. Mármint az öreg, tudtán kívül elvezeti Zoknit ő magához... saját magához... hozzá... oda, ahol van. Ezzel az utolsó meghatározással aztán ki is egyezett Zokni, majd azon kezdte törni a fejét, hogy mégis mivel tudja őt elvezetni magához... oda hozz... szóval, hogy mi segíthetne neki, Zokninak, hogy megtalálja [...] Ödönt. A szaga vagy talán a szuszogása? Ezek közül bármelyik jó lett volna, ha a hálás északi szél szelet nem lengedezett volna állandóan körülötte messze fújva a sóhajokat és a szagokat is.
Zokni rá is mordult néhányszor, de a hangját mindannyiszor csak tovalebegtette a ragaszkodó kis szél cafat, és nem reagált rá.
Zokni végül gondolt egyet.
- Szélike - próbálta becézve, hátha arra hallgat. -, marad!
Óvatosan tett néhány lépést. Szélike nem mozdult, csak kíváncsian fújdogált.
- Ügyes - dicsérte meg Zokni. Néhány lépéssel hátrébb már meg is hallotta a szuszogást. Gyorsan eliramodott hát a hang irányába, mielőtt a szelecske meggondolja magát.
- Végre... - sóhajtott Zokni megkönnyebbülten, amint megpillantotta a nappaliban ücsörgő [...] Ödönt.
- Végre? - kérdezte [...]Ödön, majd elismételte a megvilágosodás megannyi hangtónusával színezve ugyanazt a szót. - Sajnálom, mindig elfelejtem, hogy ilyen rejtelmes helyen az élőlény, könnyen eltéved. Adnék én térképet, de tudod, valami tolvaj még a múlt században meglovasította a lakás tervrajzát, mert kincses térképnek hitte. Azóta nem hallottam felőle.
- Oh - sóhajtott Zokni letörten.
- Azért csak van megoldás. Legyen nálad mindig egy fagyasztott jércenyak. Ha elvesznél, Köpetke megtalál. De nem is a te költségedre, van elég a mélyhűtőben. Nem árt neki, néha amúgy is elfelejtem megetetni.
Zokni sűrűn bólogatott, míg meg nem fájdult a nyaka. Onnantól már csak helyeslően és felettébb egyetértően bámult a sárkányra.
- A feladatod, jó lenne már rátérni, igaz? Egyedül vagyok, unatkozom és zörögnek a pikkelyeim is. Nem lenne sok feladatod, csak mint minden sárkány szolgának. A levelezésemben kéne segítened, most is szervezek egy találkozót a keltetőbeli fészektársaimnak, néha segíteni kéne a takarításban, intézni a vásárlásokat, én főzök, és ha tudsz add-meg-azt-is-t játszani, akkor az előny.
Nem nagy dolog, semmi az egész, gondolta Zokni. Még add-meg-azt-is-t is tudott játszani. Népszerű játék, ki ne ismerné. Még a szolga szón se akadt fenn, hisz ki hibáztatná [...] Ödönt, amiért a több ezer évvel ezelőtti sárkánynyelv a fajra jellemző módon megőrzött szókészletének majd hetven százalékát a mai sárkányok előszeretettel, sőt némileg kényszerűségből is - lévén más szó nem létezik az adott jelenségre - használták.
A sárkánytelepek környékén nem sok varázslény fordult meg a sárkány szolgákon és a házi kedvenceken kívül, így manapság a sárkány szolgák egy igen zárt és titokzatos társaság tagjainak számítottak. Zokni nagyon izgatott volt. Fejben már percek óta készült az első találkozásra a többiekkel.
- Még valami - [...] Ödön vénségesen-vén hangja zökkentette ki az álmodozásból. - Holnap korán kell kelnünk. A szomszédom dédunokájának lesz az eljegyzése, amire hivatalos vagyok. Szedd rendbe magad, borotválkozz meg, és reggel hétre légy az étkezőben. Meg is mutatom, hogy merre találhatod.
Azzal [...] Ödön felkelt a kellemesen átmelegedett padlóról, és döcögve elindult a konyha felé. Zokni lopva Kóbor Köpetre pislantott, aki a lávalámpa mellett hortyogott eddig, és nem hitt a szemének. A morc a hátára fordult, szétvetette az összes lábát, és kéjesen morgott, miközben Szélike erőteljesebb szélrohamaival masszírozta a hasát.
- Hé! Gyere, hagyd, fúj! - sziszegte Zokni feléjük, és Szélike azon nyomban odarebbent hozzá bocsánatkérőn fújdogálva.
Másnap kora reggel Zokni már talpon volt. Tornázott is előtte egy keveset. Jobbra hemperedik, balra hemperedik, lerúgja a takarót, felül az ágyban, visszadől az ágyba, magára húzza a takarót, jobbra hemperedik, balra hemperedik, lerúgja a takarót... és mindezt elismételte legalább tízszer. Utána következett az öltözködés, végül a fogmosás és a borotválkozás. Ez utóbbi nem ment teljesen zökkenőmentesen, ugyanis a borotvapenge igencsak felhevült, és megpörkölte Zokni kétnapos borostáját. Ettől a manó arca egész bekormozódott, amitől leginkább egy alkoholista koboldra hasonlított. Egy koboldra! Bárcsak mellette lett volna Édesgyökér, nála biztos lett volna megfelelő alapozó, amivel eltüntethette volna a szürke nyomokat.
Minthogy nem volt semmi ilyenje, félve lépett [...] Ödön elé, aki még javában sürgött-forgott a konyhában. A sárkány egy pillanatra meghökkent, majd széles mosolyra húzódott kicserepesedett szája.
- Remek, remek. Igazi gengszter imidzs. Tökéletes! Ez kell nekem! Tudod, a kis Spájzli Ünög igen elkényelmesedett sárkányfi. Nincs sok nemes vonása, szegény apja, nagyapja, dédapja és ükapja el se akarja hinni, hogy az ő vérük. Ha megjelensz így az oldalamon, hej, hogy be fog rezelni a kis tojásbél.
Zokni nem sokat értett az egészből, csak azt fogta fel, hogy épp nem őt szidja a sárkány.
- Majd azt mondom, ha rosszul bánik az kisasszonnyal, lesz nemulass!
- Igen... uram... öhm... mit kell tennem? - kérdezte Zokni csak úgy általánosságban. Ha megkérdezi, hogy mit kell tennie, sose nyúlhat félre, mert tennie mindig mindenkinek kell valamit, még, ha a parancs a tétlenség is.
- Csak állj ott nagyon-nagyon komoly képpel, és bólogass, ha kell.
- Értettem - bólintott elszántan Zokni. [...] Ödön ezzel lezártnak is tekintette a kérdést, és a készülő étel felé fordult. Kavargatta még egy kis ideig, közben dudorászott.
- Kész is van - [...] Ödön annyira felvidult saját zsenialitásától, hogy ismét ifjúnak érezte magát, olyannyira, hogy a huszonöt kilós kondért pikkelyes farka végére akasztotta, ahol a szétnyíló úszóhártyák megóvták a lecsúszástól, majd átsétált az étkezőbe. Zokni illedelmesen követte, majd ugyanolyan illedelmesen szedett a pörköltből, és kétszer olyan illedelmesen repetát kért.
Mire elérkezett az indulás pillanata már három gomb pattant le a mellényéről. Zokni úgy nézett ki, mint egy minden hájjal megkent gengszter kobold. Sajnos késésben voltak, így nem maradt idő semmiféle nyájas-hájas szóviccre. Indulni kellett, mese, nem mese.
Gyalog mentek. A Szép kertész lány utcáról lefordultak a Sasoromnál, elmentek a Millennium nyugdíjas klub és a Tricentenárium közösségi ház mellett, majd elérték a háromszintes kereszteződést. Itt vízre szálltak és hagyták magukat sodorni egészen a halász csárdáig. Ez már a Nyugdíjas parkon túl volt. Kikötöttek, Szélike segített megszárítkozni [...] Ödönnek - Zokni a sárkány hátán utazott, megúszta szárazon -, majd [...] Ödön végre előre mutatott.
- Látod azt a tornyot? Az a cél.
Zokni újult erőre kapott ettől a kijelentéstől. Mikor már alig kétszáz hangyalépésnyire voltak a tornyos háztól, ami sárkánykápolnára hasonlított leginkább, a manó magára öltötte a gengszter kobold álarcát, és úgy lépdelt tovább a bejárat felé.
- Szolgák balra, sárkányok jobbra - közölte velük egy szemüveges pödrönc a kapuban. Érdemes tudni, hogy minden ifjú sárkányt, akinek épp csak kezd kinőni a bajuszszála, pödröncnek hívtak. Ötven és százhuszonöt év között épp csak beléptek a felnőtt korba. A pödröncök ennélfogva rendkívül nagyképűek voltak. A sárkány szolgák nem is kedvelték őket.
- Sok sikert - súgta Zokni [...] Ödönnek, majd balra fordult, és elindult a kijelölt páholya felé, míg [...] Ödön földbe gyökerezett lábakkal állt a pödrönc előtt, és kiguvadt szemekkel meredt az oltár felé.
SÁ-SÁ-SÁ-SÁRRRKÁNY MELÓ II.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése