Obrazek 1

Obrazek 1

2016. jún. 30.

NYÁPLIC: Minőségi Forradalmak - Testvériség

"XIV. Lajos elleni gyilkossági kísérlet kitervelője egy Camistreau nevű nemes volt. Indítéka, bosszú. Megbuktál, fiam."
 
Alig múlt öt óra, de a kollégiumi szoba már sejtelmes homályban úszott a félig leengedett redőnyök miatt. Alice fejhallgatójából ütemes dobgép zaja szivárgott ki, miközben a jegyzeteit olvasta újra. Mögötte, az ágy támlájának dőlve Charlotte Lee unottan lapozgatta a Hadviselés törvényeit. Kettejük között ott lebegtek a ki nem mondott kérdések.
- Ide tudnád adni egy pillanatra sárga jelölő filcet – lökte meg szobatársa székét a lábával Charlotte Lee, hogy a lány felfigyeljen rá.
- Mi? – pördült meg egy apró sikkantás kíséretében Alice.
- A jelölő filcet kérem. A sárgát – ismételte el gondosan artikulálva a szavakat. Alice visszafordult, és belekotort a közös tollkupacba, ami egy dekupázzsal díszített fadobozkában kapott helyet.
- Jó oda’ddom – ragadta meg elszántan a filcet, és feltartotta a magasba. – Ha elárulod, miről beszélt Zoe.
Charlotte Lee oldalra döntött fejjel bámult fel rá. Egyenesen Alice szemébe nézett, szinte szuggerálta a lányt, hogy ne akarjon többet tudni erről. A jelölő megremegett Alice kezében, de nem engedte lejjebb.
Charlotte Lee tüntetőleg félretette a könyvét és kisétált a fürdőszobába magára hagyva a csalódott lányt. Érezte, hogy nem odázhatja el soká azt a beszélgetést, de nem tudta, mennyit árulhat el az egészből. Mióta csak ismeri Zoet, teljesen rá van kattanva Timre. Ő szeretetnek hívja, de amit érez, az súlyos komplexus. Timothy-n kívül szinte más nem is érdekli őt. Mármint emberi szinten.
Tükörképe nemtörődöm módon bámult vissza rá a mosdó fölött. Charlotte Lee megpróbálta lecsillapítani kavargó gondolatait és rendezni őket. Mély lélegzeteket vett és lehunyta a szemét. Érzékei kiélesedtek. Hallotta az elszívó halk zümmögésén túl a ceruza sercegését és koppanásait a pontok helyén. Alice vadul körmölt valamit. Meggondolta volna magát? Bizonyára nem, csak ő tud másra is gondolni, mint az elmúlt két nap történéseire.
Charlotte Lee rég beismerte már magának, hogy bármennyire is megkedveli Zoe-t, és tetszettek neki a lány apró trükkjei, amivel Timet a megfigyelése alatt tudta tartani – pedig sehol sem tanulta -, reménykedett benne, hogy az a találkozás soha nem jön el. Zoe egyetlen bizalmasaként pedig ez nem volt épp szép dolog tőle, hogy egyet nem értése ellenére egy szót sem szólt. Ő Zoe legjobb barátnője. Neki kell lennie Zoe legjobb barátnőjének. Mit tehetett volna?
A tükörkép makacsul hallgatott és a szeme se rebbent. Vett egy utolsó mély levegőt, majd odalépett a szárítóhoz, és levette róla a trikóját és a sortját. Miután átöltözött, kezet mosott, majd a lámpát leoltva kilépett a fürdőszobából.
- Elmegyek futni – jelentette ki. Meg se várva Alice reakcióját kilépett a papucsából és a fűzőknél fogva felkapta a sportcipőjét.
Mezítláb sétált végig a folyosón. A lépcsőfordulóban jutott leült, kihúzta zsebéből a zoknit, felvette a cipővel együtt, majd kettesével véve a lépcsőfokokat kisietett az utcára.

Három órával később ért vissza a kollégiumba. Ruháján lassan száradt a veríték. Tincsei izzadt homlokára és nyakára tapadtak. Arca még piros volt, hisz a levezető séta helyett hazáig kocogott.
Lenyomta a kilincset, de az ajtó nem nyílt. Lenyúlt az övtáskájáért, hogy elővegye a kulcsait, mikor rádöbbent, hogy minden irat és egyéb nélkül viharzott el. Egyre figyelmetlenebb. Korábban is előfordultak időnként tévesztések, de soha ilyen sűrűn. Kénytelen volt kopogtatni. Semmi reakció. Az újabb kopogtatásra sem. Fáradt volt, izzadt, csak le akart tusolni és ledőli az ágyra. A harmadik kopogtatásra már kezdett elfogyni a türelme.
- Fűrödök – hangzott a távolinak tűnő válasz, miután Charlotte Lee bekiáltott az ajtón át.
- Mássz ki! Nincs kulcsom – kiáltott vissza a kulcslyukhoz hajolva, hogy jobban terjedjen a hang.
Hirtelen kulcscsörgést hallott, de nem az övé, hanem a szomszéd nyitotta ki.
- Első veszekedés?
Charlotte Lee gyilkos pillantást vetett felé, mire a lány gyorsan abbahagyta az arcába hulló lokni csavargatását és sietve visszavonult szobája menedékébe.
- Engedj be! – kiáltotta Charlotte Lee. Még a végén egy jó kis megfázást is összeszedhet, ahogy sugározzák magukból a hideget ezek a régi falak.
Bentről végre csoszogás hangzott fel, majd kattant a zár, és Alice szélesre tárta az ajtót. Egy sima fehér törülközőt viselt mindössze, melyet szorosan maga köré tekert. Haja nedves kontyban lógott a füle mellett. Egyikük se mozdult. Hirtelen nem tudták, mit tegyenek vagy mondjanak. Végül Charlotte Lee törte meg a csendet.
- Az henna ott a nyakadon? – kérdezte, s belépett az ajtón.
- Mehndi – bólintott bizonytalanul Alice. Ismét csönd telepedett rájuk. Charlotte Lee letérdelt és gondosan elkezdte kilazítgatni a cipőfűzőjét. Három óra elteltével azt hitte, sikerült eldöntenie, hogy mit lép. Most, hogy itt állnak egymással szemben, végre tudnia is kell.
- Bocs, hogy megzavartalak fürdés közben.
- Már úgy is épp kezdtem leengedni a kádat – vont vállat Alice, és visszasétált a fürdőbe.

A frissítő zuhany után már csak arra volt ereje, hogy bezuhanjon az ágyba. Se fogmosás, s tanulás. Ezt a napot amúgy is elszúrta már.
Alice a négyzetrácsos füzete fölé hajolva végzett bonyolult logaritmusos számításokat. Fel se pillantott közülük.
- Figyelj, szerintem Zoe is el fogja neked mondani. Nem olyan ő, mint amilyennek mutatja magát. Illetve olyan, de a már nem neked szól – kezdett bele nagy nehezen Charlotte Lee. – Hidd el jó oka volt arra, amit tett.  Persze nem biztos, hogy a legjobb megoldást választotta.
Alice a tollával játszott. Két ujja közé csippentette a végét és megpörgette.
- Nem a legjobbat? – kérdezett vissza halkan.
- Azért Leo is megérdemli. Soha nem fog vele randizni igazából. Talán feladja, ha Zoe szakít vele – fordította el a fejét zavartan Charlotte Lee.
- Lehet. Végülis csak fiúból van – suttogta gúnyosan Alice. – Miért kellett ez a színjáték?
- Zoe holnap biztos el fogja mondani. Jó éjt!
Alice várt még egy keveset, de látszólag Charlotte Lee valóban elaludt. Visszatért hát a professzor úr kedvenc, hibás – nem hibás játékához, míg el nem kezdtek összefolyni előtte a számok.

Mire másnap felkelt, Charlotte Lee már elment futni és nem ért vissza, mire neki el kellett indulnia reggelizni. A nap folyamán se látta se őt, se Zoet, de még Timet sem. Az idősebbik Lucast pedig nem merte megkérdezni, hogy merre van ilyenkor a fia. Ráadásul az egyik tanár az óra vége előtt húsz perccel megelégelte, hogy páran nem figyelnek rá, és dolgozatot íratott.
Egy ilyen frusztráló nap végén nem is volt csoda, hogy ellátogatott a korábban megismert cukrászdába, hogy egy kis csokoládétortával jobb kedvre deríthesse magát.
Az édesség ellensúlyozására limonádét rendelt, majd hozzá is látott.
- Meghívtalak volna – hangzott fel hirtelen mögüle egy ismerős hang.
- De neem hivtál – felelte Alice remegő hangon.
- Későn vettelek észre – vont vállat Leo, és kihúzta az asztalka másik székét.
- Sajnállom, de az a hely foglalt… ak ’épzeletbeli barátom számára – intett Alice minden bátorságát összeszedve.
- Ezt a szöveget meg hol tanultad? – kérdezte Leo vigyorogva és a szomszéd asztaltól húzott el egy széket, arra ült le.
- Nem jött be, nem számít.
Tüntetőleg felemelte a poharát és ivott néhány kortyot. Leo nem véve a lapot intett a kiszolgáló lánynak, hogy jöjjön oda hozzá.
- Miért ijedtél meg tőlem? – szegezte az újabb kérdést Alice-nek.
- Mer’ megijesztettél ah ’áttam mögül – felelt a lány ugyanakkora lelkesedéssel.
- Nem tudod, mi van Zoe-val? – érkezett a következő, miután Leo is rendelt valamit. Talán azért, hogy Alice ne küldhesse el olyan könnyen.
- Mér’ kérdezel? – vágott vissza a lány.
- Mert különben nem szólsz egy szót sem – mosolyodott el Leo.
- Akkó’ kérdem másként. Mér’ engem kérdezel? – Alice egyre magabiztosabbnak érezte a hangját.
- Mert te válaszolsz a kérdéseimre – vont vállat Leo. Ezzel betelt a pohár. Hiába próbálkozott ezután bármivel, Alice egy szót sem szólt többet, míg meg nem ette a tortaszeletet, majd köszönés nélkül távozott.
Leo korábban is így viselkedett? Alice teljesen össze volt zavarodva. Úgy emlékezett, Leo kedves, figyelmes fiú, aki nem bámulja folyton őt úgy, de most nem tudta eldönteni, hogy nem-e csak ő akarta ilyennek látni. Mire elért a kis parkba, már a könnyeivel küszködött. Meglátta az első jóképű, kedves mosolyú angol fiút és máris elhatározta, hogy odalesz érte. Milyen dolog ez? Azonban hiába győzködte magát arról, hogy egyszerűen megutálhatja, még mindig nagyon tetszett neki a fiú és arra vágyott, hogy őt csókolja és ölelje, ne Zoet.

Mire visszaért a kollégium épületéhez, már olyan pocsék volt a kedve, hogy arra se volt ereje, rámosolyogjon a portásra. Az öreg biztos rossz néven vette volna, ha felnézett volna az érkezésekor.
Erre a hangulatra a félhomályos szoba is rátett egy lapáttal.
- Hazaértem – szólt be, mert bár égett a villany, nem látta Charlotte Lee-t.
- Gyere be – kiáltott ki valaki a fürdőből. Alice-on felülkerekedett az izgalom és a kíváncsiság. Lerúgta a cipőit és sietve átvágott a szobán.
Bent különös társaság fogadta. Zoe a lehajtott tetejű wc-n ült, vele szemben a mosdónak támaszkodva nem más, mint Timothy Lucas, míg a kád szélén a házigazda, Charlotte Lee foglalt helyet.
Alice meglepetten eltátotta a száját.
- Hogy jutottatok be? – tette fel az első kérdést, ami eszébe jutott. – Hogy jutottál be?
- Az a porsás semmit nem vesz észre, amit nem dugnak az orra alá – felelt Tim zsiványos mosollyal.
- Oh… szóval… akkor, mi van itt?
- Kupaktanács – suttogta Zoe. Meglehetősen ramatyul festett. Hajfonata szétcsúszott és a szeme is vörös volt a sírástól. Charlotte Lee szemében beletörődés volt, míg Timé úgy csillogott, mint egy eszelősé.
- Be-bezárjam a’ zajtót? – kérdezte szintén suttogva, hogy megtörje a hirtelen beállt csöndet és elterelje a többiek figyelmét saját magáról.
- Nem szükséges – Charlotte Lee odébb húzódott, hogy helyet adhasson neki.
- Mér’ itt nyomorgunk és mér’ suttogunk?
Tim mély levegőt vett, de az első szó után meggondolta magát.
- Ez egy remek kérdés, Alice. Miért is, Charlotte Lee?
- Mert… mert itt olyan jó hangulat van – A mondat inkább hangzott kérdésnek, mint kijelentésnek. – Suttogjatok csak tovább!
- Mert paranoiásak vagyunk – felelt Zoe. Egyre jobb, gondolta Alice.
- És mirről szoll ak ’upaktanács?
Némi morfondírozás után Zoe végül kibökte.
- Hogy összehozzuk ismét a szüleinket.
- Testvérek vagyunk – egészítette ki Tim. Kijelentésére még az álla is leesett a döbbent lánynak. Tim erre halkan elnevette magát.
Miután sikerült feldolgoznia a hallottakat millió egy kérdés merült fel Alice-ben az üggyel kapcsolatban, de egyiket se merte feltenni. Míg az egymásra talált pár, kiről kiderült, hogy testvérpár beszélgetését hallgatta végig Leora gondolta. Tudta? Tudja? Mi lesz vele? Mibe keveredett?!
És ez a kavarodás még csak a kezdet volt…

TESTVÉRISÉG
Miért? Miért csak harminc napos a június?
Azért a hagyományokhoz híven itt a következő fejezete, avagy néhány jelenet a szereplők életéből, ennek az igencsak hányattatott sorsú történetnek. Azért írom, hogy hányattatott sorsú, mert ez az egy hónapos limitek igencsak próbára tesznek. Nehéz visszarázódni a történet hangulatába és jegyzetek ide vagy oda, a fonalat is hamar elvesztem ^.^"
Hat hónapon át kitartottam, de lehet, ez után csúszni fognak a részek. Inkább koncentrálok a szarvasszellemes és a vámpíros sztorimra... hupsz, elszóltam magam ;)

2016. jún. 28.

NYÁPLIC: Századik bejegyzés!

Sziasztok!

Akik ismernek vagy volt alkalmuk néhány betűt váltani velem, azok tudják, hogy képtelen vagyok magam röviden kifejezni , csak úgy ömlenek belőlem a szavak. Ezért - számomra is - meglepő, hogy olyan röviden szoktam csak írni a zárófőcímek alá, hogy a Hallgatóságom alig ismerhetett meg az írásaimon kívül.
Legutóbb a TEJFÖLÖSSZÁJÚ BEPOFÁTLANKODIK c. bejegyzésben írtam néhány dolgot a blogról és magamról. Most, a jubileumi 100. blogbejegyzésben szeretném ezt továbbfűzni vagy inkább kiegészíteni, így bő fél év távlatában.

Habár megígértem még a legelső bejegyzésben, hogy megpróbálom elkerülni az elmacskásodást és a személyiségszakadást, a törzsvendégeim és a Szomszédos Kuckók tulajdonosai előtt már rég nem titok, hogy ezt a fogadalmamat nem sikerült maradéktalanul betartanom.
Zsazsogó Nyáplic, aki vagyok... egyszer, mint a Kuckó valós és képzeletbeli tulajdonosa is helyt próbálok állni a fantázia megannyi dimenziója, síkja és világa közt, a távoli galaxisokról és föld alatti-felett civilizációkról nem is beszélve, ki is vagyok Én pontosan?
A nevem, a Zsazsogó Nyáplic Terry Pratchett: Gördülő kövek c. könyvének olvasása közben pattant ki a fejemből, mint lehetséges művésznév. Az "eredeti" Zsazsogó Ankh-Morporkban él és a Meghatározhatatlan Tudományok Tanszékének munkatársa, illetve a tanszék munkatársa a moly.hu szerint.
Miután felvettem ott ezt a nevet - bár bevallom leginkább csak nézelődöm, nem vagyok aktív tagja a közösségnek -, néhány hónappal később eldöntöttem, hogy megnyitom az első önálló blogom, egyértelmű volt, hogy ezt a nevet használom, mert ezt átvenni a legegyszerűbb. Az egész kerettörténet e köré a név köré épült végül fel.
Később Nyáplic megmaradt a macskák főnökének, míg Én, Zsazsi néven kezdtem tevékenykedni a hálón, és úgy érzem, ha egyszer kiadnák A munkavadász Zokni-manó kalandjai-t, fel merném vállalni ezzel az írói álnévvel. (Bár a Minőségi Forradalmakat vagy a Lélekvasutat már nem biztos.)
Jó hosszú története van a nevemnek, igaz? :3


Mint blogger nem rég óta tevékenykedem, de az írás iránti szenvedélyem - természetesen - sokkal régebbre vezethető vissza, de még régebbre az ötletelés. Kezdetben a látott filmek/mesék, olvasott/ hallott történetek lehetséges folytatásain elmélkedtem, kedvenc szereplőimnek új kalandokat találtam ki, más befejezéseken törtem a fejem.
Legelső komolyabb írásomat egy rajz ihlette egy kétfarkú bakenekoról (démonmacska - japán folklór). A történet hosszú időt, több évet ölelt fel, kalandok, barátság, szerelem, felnőtté válás, beszélő állatok és még sok más dolog helyet kapott benne. Ez a történet évek óta félkészen pihen, mert rájöttem, túl nagy falat még számomra egy ilyen volumenű mű, pláne, ha igényesen  és hitelesen szeretném megírni.
Könnyedebb témák, műfajok felé fordultam. Rövid novellákat, karcolatokat és egyperceseket írtam a tipikus vámpír, fantasy és romantikus vígjátékok kliséinek kiforgatásával. Mindezeket magamnak, a családomnak és néhány iskolai versenyre.
Nem vonzott az internet és a blogok világa, így ezek közül egyet se publikáltam. Mikor mégis rászántam magam erre a lépésre, a Kuckó megnyitására, elhatároztam, hogy egy régebbi ötletemet se fogom itt kidolgozni, így mindaz, amit eddig olvashattatok, a négy folytatásos és a huszonöt különálló történet abban a fél évben pattant ki a fejemből, amióta megnyílt az oldal. 

Az egész egy játéknak indult, hogy kipróbálhassam, milyen stílus és témák illenek hozzám. Ez a játék a szavakkal, avagy a kísérlet az óta is tart. Próbálok minél színesebb, változatosabb formában és témában írni.
S habár nem annyira észrevehető, de Rejtő Jenő és Terry Pratchett írásai, stílusuk nagy hatással voltak és vannak az óta is rám. Szeretem, ha valakinek jó humora van, és ezt sikerült erőltetés nélkül átadnia.
Kedvelem a romantikus történeteket, a történelmi regényeket, a fantasztikus és a tudományos-fantasztikus írásokat. Keresem az egyedit és érdekeset, mások és a magam írásaiban is.
Valamint Hans Zimmer, Miracle of sound, Two Steps From Hell és Adrian von Ziegler zenéi is sokat segítenek az írásban és a ráhangolódásban, de Lindsey Stirling, Joe Hisaishi, Ennio Morricone és még néhány klasszikus, romantikus zeneszerző, előadó számai is szoktak szólni a háttérben.

Ezeket az információkat tudtam összeszedni magamról, mint Íróról, amik talán érdekelhetik az Olvasót.

Köszönöm a figyelmet!

Ui.: Igen, a bűbájcicákról készült firkáimat ismét elővettem, habár nem a legjobb felbontásban ^.^" Felismered, ki kicsoda? Ha nem, mindenféleképp nézz be a mesélők oldalra ;)

TEKERGŐ: Az Erdő legendája 1. könyv - prológus

http://lustamacskakucko.blogspot.com/p/az-erdo-legendaja-szereplok.html
Hűs hajnali szellő lebegtette meg az ébredező fák közt szétterülő ködöt. Az Erdő szinte még aludt, mikor az apró csoport, melynek körvonalait elhomályosította a sejtelmes fehér lepel, útnak indult. Lépteik nyomában megrezdültek a fűszálak, s hatalmas harmatcseppek hulltak le a nedves földre. Néhány Zwak dühösen felvonyított, mikor meglátták őket, s apró kezecskéiket ökölbe szorítva szitkozódtak s kihívón remegtették apró szárnyaikat a távolodó szellemek felé, mielőtt visszatértek volna a leveleik közé, hogy még az első napsugarak előtt visszaillesszék a cseppeket a helyükre.
Laki, egy marcona szarvasszellem vezette a csapatot. Agancsai láttán az erdei népek csodálattal vegyes tisztelettel néztek fel rá. Ő büszkén is viselte népének örökségét, habár e pillanatban legszívesebben a fák gyökerei alá kívánta volna a fenséges csontkoronát. Fejét kelletlenül forgatta jobbra-balra, hogy kikerülhesse az erősebb, alacsonyra nőtt ágakat.
- Hogy a Huldra eméssze el - szitkozódott halkan, majd egy erőteljes rántással ismét kiszabadította magát. -, és ezt a ködöt is!
Hátra pillantott, és gyorsan ellenőrizte a létszámot, ahogy az egy jó vezetőhöz illik, mielőtt kilépett volna a tisztásra. Az utolsó lépést azonban elvétette, és megtántorodott egy kiálló gyökérbe rúgva. Néhány bukdácsoló lépés után sikerült csak visszanyernie teljesen az egyensúlyát, mire mögüle fojtott, türelmetlen prüszkölés hangzott fel.
- Lesújtok rád! - fenyegetőzött Laki, és egy gyors mozdulattal botjával erőteljesen hátrasuhintott. Fa koppant fán. A két harcos néhány pillanatig mozdulatlanul szemezett egymással. Végül a bo lélek hátrált meg elsőnek. Voriki megadóan lehajtotta a fejét és hátrébb húzódott. Botjával megkocogtatta a gyökeret, mire a fa recsegve megrázta magát és visszahúzta a föld alá.
- Drága barátom, nem minden az erő - sóhajtott Voriki, és egy fölényes vigyor kíséretében elsétált Laki mellett. - Gyere, innentől átvesszük a vezetést!
Laki nagyot sóhajtott, majd megadón félreállt utat adva az apró szarvasszellem kölyöknek. A gyermek arcán izgatott mosoly villant, ahogy kézzel-lábbal előreszökellt.
- Gyerünk, csöppség, törd nekünk az utat! - utasította tettetett szigorral Voriki. A gyermek büszkén kihúzta magát, és felnézett patrónusára.
A bo lélek nem volt sem kifejezetten magas, sem izmos, de sugárzott belőle valami. Valami energia és intelligencia, ami kiemelte a többiek közül, és amire most ez a kölyök is felnézett. Dús, göndör haj és szakáll keretezte Voriki markáns, kissé szögletes arcát. Szemei sötéten csillogtak, de mindannyiszor ellágyultak, ha meglátta kis védencét.
Kezével végigsimított a hosszú, vöröses tincseken, majd gyengéden meglökte a kölyök hátát, aki néhány szökkenéssel előre sietett, s buzgón ingatta apró fejecskéjét, ahogy körbelesett, hátha lapul valami a magas fű közt.
- Csak óvatosan - suttogta féltőn egy reszketeg, gyenge hang Laki mögül. Sau Bo ősöreg, ráncos arca megnyúlt a fáradtságtól és az aggodalomtól. A gyermek rendkívüli tehetség volt. Gyorsan átlátta az Ember által kínált feltételeket és a számok értékét is úgy ismerte, mint maga az Ember, de akkor is csak egy kölyök volt még. Nem szabadott volna kiszakítaniuk tanítói kezei közül. Laki segítőkészen a királya mellé lépett, hogy támogathassa. A kíséret tisztelettudóan hátrébb húzódott.
A tisztáson túl már csak egy vékony erdősáv választotta el őket az első szántóföldtől, ahol az Ember néhány éve búzát kezdett el termeszteni. A találkozó ennek határába lett megbeszélve.


Amint az Ember katonái megpillantották a szarvasszellem kölyköt kurjongatva elé siettek és széles vigyorral az arcukon üdvözölték a csöpp lényt, aki boldogan fogadta rajongásukat. Kezét előrenyújtva hagyta, hogy egyikük felemelje és karján vigye vissza a sátraik közé.
A köd itt kint sokkal hamarabb elkezdett fölszállni és senki nem is marasztalta. Ugyan felkelt már a nap, de még igen hűvös volt az előző esti eső után, így mindannyian a lobogó tűz köré telepedtek le, míg a király és tanácsosai találkoztak a vezérükkel. Egyikük egy almát vett elő a zsákjából és odaadta a gyereknek, aki mohón elfogadta az ízletes gyümölcsöt, mielőtt a többi szellem után sietett volna.
A sátor belsejét olajmécsesek világították meg. A láng vidáman táncolt az égetett kerámiatartóban különleges árnyakat rajzolva a bőrökre.
Az erdei lények méltóságteljesen elfoglalták helyüket az asztal körül. Az Ember és segédei csak utánuk ültek le. Néhány elmormogott csevegő szó után egy rabszolga lépett be kezében egy tálcán italokkal. Először a vendégeket kínálta meg, akik bár nem szerették a sárga nedűt, udvariasságból elfogadták. Laki arca meg se rezdült, ahogy kiitta a kupát. Voriki előbb beleszagolt, majd egy húzásra legurította. Arcán megfeszültek az izmok, s keze ökölbe szorult, nehogy elfintorodjon. Pocsék. Hogy tudja ezt meginni az Ember? A források vize mennyivel tisztább és kellemesebb. Még a szomjat sem csillapítja rendesen.
Miután körbeért a rabszolga, lekuporodott a sátor sarkában, hátha még szükség lesz rá. Az Ember intett az övéinek, és végre kiterítették az erdő elnagyolt térképét. Ha fel is kavarta a szellemeket, hogy a térkép állati bőrbe volt beleégetve, nem mutatták ki.
- Tiszteletreméltó Sau Bo, bejelöltük az utat - keresztbe az Erdőn szénkrétával húztak egy viszonylag egyenes vonalat -,  ami keresztülszelné az Erdőt, hogy kereskedőinknek és utazóinknak ne kelljen két napos kitérőt tenniük, míg a hegyek felé elkerülnek.
Kicsit várt, hogy leülepedhessenek szavai, majd a lehető leghízelkedőbb hangon folytatta.
- Ez a legrövidebb út, amit megfelelőnek találtunk. Ha megépülne, akkor sokkal gyorsabban tudnának haladni a karavánok és nem bolygatnák az Erdőt éjszakai táborozásaikkal és vadászatukkal, melyeket megakadályozni kevesen vagyunk - alázatosan lehajtotta a fejét, hogy a szellemek ne láthassák arcán az elégedett mosolyt.
- Megnézzük - felelt a király, s megdörzsölte szúrós szakállú állát. - megnézzük.
Voriki és Laki maguk felé fordították a térképet, hogy pontosabban szemügyre vehessék. A kölyök addig élvezettel rágcsálta az almát és a harapások ütemére lóbálta a lábát. Várta, mikor engedik ki a többiekhez, hisz ma itt rá nem lesz szüksége Vorikinek. A felnőttek azonban annyira belefeledkeztek a lehetséges útvonal részletes átbeszélésébe, hogy rá senki se figyelt.
Egyre kisebb falatokban ette a gyümölcsöt. Miután mégis elfogyott, rettentően unatkozni kezdett. Egyetlen dolog érdekelte volna, de a térképhez úgyse engednék. Nézelődni se volt kedve, mivel már számtalanszor látta ezt a sátrat kívül-belül és ezeket az embereket. Még a rabszolgát is ismerte látásból. Hiányzott két ujja és a nyelve. Különös szerzet. A rabszolgáról az Emberre siklott a tekintete. Barátságosnak tűnt, csakúgy, mint a társai, a kölyök mégse kedvelte. Talán, mert Voriki se bízott benne.
Előre húzta szanaszét álló haját, s ujjaival elkezdte kibontogatni, hogy utána befonhassa. Jó mókának tűnt, míg bele nem fáradt. Körbekémlelt. A helyzet változatlan volt. A két fél semennyivel se jutott előrébb. Fogta hát magát, és egy alkalmas pillanatban lehuppant a számára előkészített farönkről, majd kisétált a sátorból.
Hatalmas engedetlenség, amihez nem kis vakmerőségre volt szükség, azonban a kis szarvasszellem hozzászokott már ahhoz, hogy szeretik és mindenki kivételezik vele.



PROLÓGUS
A képre kattintva elérhetitek a főbb szereplők listáját gyönyörű rendezett képek formájában. ^.^
A történet már az első pillanattól kezdve a szívemhez nőtt, remélem, ti is megszeretitek majd. Szeretném minél jobban kidolgozni, így a részek nem fogják olyan gyorsan követni egymást, de majd felállítok egy rendszert vagy legalábbis megpróbálok.
Szerintem ez a zene illik a történethez. :)

2016. jún. 27.

NAGYDUMÁS: Hangtörténetek VII.

- Öhm... Ön, igen, ott az ajtó mellett, bekísérheti az elsőt!
- Milord, beleírjam az ajtónyikorgást is a jegyzőkönyvbe?
- Kis csillagocskákkal jelöld, hogy mindössze hanghatás. Könnyebb lesz értelmezni.
- Elég lazán öltözött fel ma, Első.
- Meleg van kint, de én... izé...
- Tudjuk, hogy miért jött. Nekünk az a dolgunk, hogy mindig mindenről tudjunk.
- Milord, én tudom, hogy miért jött.
- Hallgatlak, Háború!
- Tesztelni akarja a Keleti-Fág Királyság belháborúját kihasználva az új generációs fegyvereit, támogatás címszó alatt. A helyzet úgy áll, hogy Durug vár ura, aki másodunokatestvére a Tácziai király mostoha öccsének, aki egyben a Gillai Uradalom és a Midiániai Hercegség feje, meg akarja szerezni magának a déli bányavidéket, mely Viza báró földjeivel határos és a báró unokatestvére birtokol, aki nem más, mint a Tácziai király második feleségének bátyja. A királyt szerződés köti, hogy a lányát, Gerda királykisasszonyt Durug vár urához, Dír Henkhez adja, ám a szerződésről csak Dír Henk apja, Fágotai márki és bizalmasa, Viza báró tud a királyon és királynén kívül, de Fágotai márki legújabb kiszemeltje már nem más, mint a nagy múltú Síkhegyi család legidősebb lánya, a szépséges Violenta hercegkisasszony, akinek apja első házasságán keresztül nagybátyja a Gillai Uradalom előző urának, akit Fágotai megöletett, hogy fiának megszerezze a területet, a lányt azonban gyengéd szálak fűzik mostohatestvéréhez, Máriás Vikthez, ám ezt a kapcsolatot a lány nagy-nagybátyja és egyben gyámja nem támogatja, mert meg akarja megvédeni unokahúgát, Gerdát egy előnytelen házasságtól és egy hideg, számító férjtől, és inkább átengedné Violentát Dír Henknek. Durug urának azonban elvi kérdés, hogy szembeszálljon apja választásával a régi szerződésre hivatkozva és Gerdát vegye feleségül. Legfeljebb akkor hajlandó erről lemondani Ark vikomt javára, ha az átengedi az ezüstbányái egy részét. A királyság számára azonban létfontosságúak a bányák, amiket Táczia királyának reményei szerint sikerül megszereznie, ha örökbefogadott fiát, aki a második felesége első férjétől született, akit a király párbajban legyőzött, összeházasíthatja Violenta hercegkisasszonnyal, aki férfileszármazott híján örökölni fogja gyámja birtokait is a Síkhegyi család birtokain kívül. Máriás Vikt azonban Dír Henk húgába szerelmes és titkon már el is jegyezték egymást. Dír Henk megpróbálta behálózni Viktet, hogy lássa el információkkal nagybátyját, Ark vikomtot illetően. Ha az ifjúnak sikerült volna rávennie Arkot, hogy egyezzen bele az alkuba, Dír Henk segített volna neki szembeszállni a király akaratával, hogy megkapja az engedélyt a házasságra, de mivel ez nem sikerült, így most Dír Henk oldalán apjával, másodunokaöccsével és Máriás Vikttel áll szemben Ark vikomt és a király seregeivel. Viza báró a király parancsára külföldre utazott unokahúgával, a király feleségével és Gerdával, míg a szépséges Violenta hercegkisasszony szobafogságát tölti Ark vikomt nyári rezidenciáján. Az első azért jött, hogy tanácsot kérjen, melyik oldallal kössön szerződést a fegyvereit illetően.
- Én... igazán...
- Pontosan, Háború, ne szállj el magadtól! ÉN tudom, hogy miért jött.
- Rendben, Béke, hallgatlak.
- Az első már rég túladott a fegyverein. Csupán azért jött, hogy megkérdezze, mennyire halálos kór az, amit a mocsári szúnyogok terjesztenek a Vízválasztó völgyében, ugyanis első, ellentétben azzal, amit Háború feltételezett, misszionárius akar lenni, de nem tudja, túlélheti-e vagy ő maga is megfertőződik-e ott. Bizony ez egy igen jó kérdés. Jól tette, hogy idejött és felkeresett minket. A kontinensen általánosan elterjedt D3-as vakcina és megelőzőoltás nem hat a háromcsápú mocsári szúnyogokra, mivel egy mutáns fajról van szó, immúnissá váltak rá. Leginkább permetezéssel pusztíthatók, még lárva korukban a legkönnyebb megölni őket, de a hely emberekre nézve előnytelen klímája miatt gyakoriak arrafelé a heves, hetekig tartó esőzések, és így a szúnyoglárvák évenként több ütemben is eláraszthatják a térséget. A kór ugyanakkor nem azonnal halálos. Ha időben felfedezik, könnyen, néhány hetes magashegyi kúrával kikezelhetőek, csak legyen az embernek pénze a szanatóriumra. Azonban a helyiek szervezete éppúgy, mint a szúnyogoké a legtöbb irtószerre, a szúnyogcsípéssel szemben ellenállóbbak, mint a misszionáriusoké vagy hétköznapi turistáké. A Féllábú Szeretet Szolgálat minden egyes önkéntest alaposan átvizsgál, mielőtt elengedné őket a Vízválasztó térségébe. Első hallásra ez a több lépésből álló vizsgálat kellemetlennek tűnhet, mivel...
- De én...
- Figyelj már, Béke, nem látod, hogy ez az ember mennyire ficereg a sületlenségeidet hallva? Én tudom, hogy miért jött! Szerelmes! Csak épp nem tudja, hogy...
- Hé, ne beszélj közbe, mikor nekem adtak szót!
- Ha egyszer tévedsz, muszáj kijavítsalak. Milord, elmondhatom végre, hogy miért jött?
- Hallgatlak, de máskor ne vágj a többiek szavába!
- Emberünk szerelmes. Ez lerí az arcáról, de bizonytalan. Nem tudja, hogy a lány szülei engednék-e a kapcsolatot, ha tudnának róla. Szegény helyzete hasonlatos Máriás Viktéhez. Mást szeret, más szereti őt, mást kéne elvennie. 
- Badarság! Milord, nem hallja, mekkora ostobaságokat mond Szerelem?
- Háború, hallgass!
- Izé... én... igazá-zábóóól...
- Látjátok? Hát nem látjátok? Szó sincs szerelemről. Ez a szerencsétlen halálra van rémülve. Hetek óta követik titokban, és e mögött egyértelműen sejteni lehet annak a három évvel korábban történt esetnek a folytatását, ami még a hírhedt drogparadicsomban esett meg, mikor a volt barátnőjéről kiderült, hogy...
- Megboccsásssanak...
- ...igazából azért választotta azt a szigetet úti célnak, mert...
- Elnézzzésst!
- ... már évek óta....
- Mondom, meg-bo-csás-sa-nak!
- Mi van, Erzsi néni?
- Ne beszéljen már közbe, maga csak egy takarító. Nincs joga beleszólni ebbe!
- Pontossan! Takarító vagyok. És a teremben lévők közül csak én tudom, milyen budikat pucolni. Ha nem akarják, hogy ez az ember mindjárt összehugyozza itt magát, engedjék már el szerencsétlent!
- Igen, igen, én csak a mosdót kerestem, de olyan hosszú sor állt - kivételesen - a férfi mosdó előtt, és láttam, hogy mellette ott egy ajtó kis angyalkával, azt hittem itt az jelöli a mozgássérült toalettet és a feleségem mondta, hogy oda is nyugodtan bemehetek, aztán ez az őrült fickó berántott ide. Én csak turista vagyok. Látják? Látják itt a fényképezőgépem is. A csoportom már biztos keres!
- Hát... akkor.. ez igaz? Akkor... izé... menjen... jó utat... isten hírével... és a többi...
- Köszönöm. Amúgy érdekes volt az előadás. Viszlát! Csak így tovább! Ezt a fickót meg rúgják ki. Viszlát!
- Öhm... Milord, azt írjam, hogy ajtócsapódás vagy, hogy sietve kislisszolt a teremből?
- Törölje a jegyzőkönyvet!
- De miééért? Annyit dolgoztam rajta!
- Csak törölje! Maga meg, igen, maga ott az ajtónál, nem, a másik, menjen ki és hívja be az elsőt. 
- És kérdezze meg, hogy ide vár-e.
- Rendben, Milord!
- Akkor most kezdetem megint ajtónyikorgással?
- Igen. A kis csillagokat se felejtse el!

A TÁRGYALÁS,
avagy én tudom csak, hogy mi a cím!

2016. jún. 26.

NYÁPLIC: Trailert kapott a Kuckó!

Nem is fecsérelném a szavakat azon túl, hogy nagyon-nagyon köszönöm M. Ginnek ezt a csodás trailer! :)
... és a már annyit "reklámozott" Az Erdő legendájának prológusa is hamarosan felkerül :3

2016. jún. 17.

FÜSTPÖFFENTŐ: Halálszín köntösében

Már láttam őt korábban. Mindössze ez a különös rémképzet volt, amibe kapaszkodhattam, ahogy ott állt holtak hullaszín köntösében, homlokán tovanövő szemöldökkel, haja fekete burjánzásával, amely rovarok koporsója. Arcán megannyi kusza érzelem megfeszülve. Fülei cakkozott cimpái amelyek, ha rátör az inger, megremegnek, nem látszanak zabolátlanul hagyott hajától. Lejjebb, a nyakán az erek kékesen kidagadnak, az egész, mintha élne.
Kezében pezsgőspohár. Fogja, szorítja egyre, a buborékok úgy repednek szét az ital felszínén, mintha a pohár utolsó leheletdarabkái volnának, amit magával akar vinni a holtak közé.
Másik kezével egy faragott elefántcsontfej sétapálcát markol, arra támaszkodik, hogy ne látszódjon járásának merevsége.
Micsoda erő! Micsoda tartás jutott egykor neki, amelyhez foggal-körömmel ragaszkodik.
Torkából most rekedtes hahota, hörgés tör fel, arca görcsbe rándul ettől.
Az az arc! Az a drága arc! Felém fordul, nyaka megcsuklik, biccent, majd lassan felém indul. Fölém magasodik, mint egy kripta őr.
Végignézek magam holtruháján, mely úgy tapad rám és szorít, mint ő a pohárból, úgy a ruha belőlem próbálja kiszorítani az életet, hogy méltóvá váljak viselésére. Megszorítom a magam faragott botját, és kényszerítem fáradt csontjaimra tapadt izmaim az összehúzódásra. Felszegett fejjel állok előtte.
Ő felém nyúl, kezében megcsillan valami, a pezsgő sehol. Kiragad a homályosságból és arcomba nevet.
A nyitott ablakon beáramló lég messzire kiviszi magával a rothadó szájbűz emlékét.
Hunyogrok, igazgatom az orromra illesztett szemüveget.
- Fiam - nyögöm rekedten, ahogy a ruha engedi. A csalódott felhangokat elnyeli a szívem dobogása.
- Nagymama, boldog születésnapot! - hajol hozzám, és arcon csókol. Ajkai nedvesek és melegek, egész visszaránt az élők közé.
Félrebillentem a fejem, keresem őt. Már az ablakban áll, búcsúzni készül.
Összeaszott ajkunk mosolya félúton találkozik, és még egyszer egybeolvad. Búcsúzik, s én visszaroskadok a székbe.
Ma sem mehetek el vele. Még egy napig élnem kell. Még egy napig élni fogok. Még egy napig várni fogok. Várni fogok, míg újra át nem ölel, hogy kéz a kézben tehessük meg első és utolsó lépéseinket.

HULLASZÍN KÖNTÖSÉBEN

2016. jún. 16.

NYÁPLIC: Olyan jó az idő...

Az üveghegy csúcsai prizmaként szórták szerteszét a napsugarakat. Néhány ködfoszlány merészen felkúszott a kristályfák csúcsai fölé, ahol gomolyfoszlányokká szaggatta őket a meleg levegő, majd szép lassan elenyésztek és látni engedték a mélyben megbúvó hatalmas tavat, melynek partján békésen szuszogott a ködsárkány. Időnként szippantott egyet hatalmas pipájából, vagy csapott egyet a farkával a vízbe, hogy némi frissítő permet hulljon pikkelyeire, de ezen kívül nem mozdult. 
- Gyönyörű az idő - morogta, s újabb ködöket lehelt az üresen álló Lusta Macska Kuckó felé. A habok közül kikukucskált a ponty, és egyetértően ingatni kezdte fejét, majd visszahúzódott a tó fenekére, ahol még kellemesen hűvös volt a víz.
Füstpöffentő elnézte még egy kis ideig ezt a nyugodt mozdulatlanságot, majd karmait belemélyesztette a földbe és nagyot nyújtózkodott. Elérkezett a tízórai ideje.
Súlyos léptekkel elindult a barlangja felé, és némi kotorászás után az éléskamrájában, kicammogott a kellemes, ködszűrte napra karmai közt egy kosárnyi halkonzervvel.
- Ééén iiis kééérek - hangzott fel egy elgyötört hang a háta mögötti szikla felől, majd megjelent az éhhalál szélén vergődő Vöröske bozontos buksija nyomában Tekergővel, aki némileg jobb színben volt, és fehér tejszíncseppek lógtak a bajsza széléről. Ő épp az imént evett, és nagy valószínűséggel remekül szórakozott Vöröske színpadias szenvedésein.
Az ősöreg ködsárkány megszánta a vörös bundás jószágot és felpöckölte az egyik konzerv tetejét, majd átnyújtotta neki. Vöröske két manccsal tömte a szájába a halfalatokat nem is törődve az ízek kiélvezésével. Egyáltalán, az volt a lényeg, hogy végre valami került a gyomrocskájába.
- A többiek megérkeztek már, vagy mi vagyunk az elsők? - érdeklődött Tekergő, miután kényelmesen helyet foglalt Füstpöffentő hátán. A felmelegedett pikkelyek roppant kellemes ülőhelynek bizonyultak. Csakhamar el is nyúlt, s egyik mancsát a feje alá csúsztatva figyelte Vöröske zabálását.
Füstpöffentő nemlegesen megrázta a fejét.
- Még nem láttam senkit, pedig Pettyesképű szokott mindig az első lenni.
- Lehet, hogy el-nyam-tévedt. Fe-nyam-falták a vérfarkasok vagy fog-nyam-ságba esett a-nyam időben.
- Inkább egyél - suhintott Vöröske felé bosszúsan Tekergő. Oda lett a nyugalmának.
- Nyugodj meg! Tud ő vigyázni magára - ugrott mellé az imént érkező Nyáplic. - Nem kölyök már.
A Főnök kissé odébb lökdöste Tekergőt, hogy a legjobb helyet foglalhassa el a ködsárkány hátán, s miközben végigtekintett az aprócska társaságon, Füstpöffentő legnagyobb élvezetére, jókedvű dagasztásba kezdett.  
- Csak ne történjen vele semmi baj - sóhajtott Tekergő, miután néma feladással végig kellett szemlélnie fekvőhelye elfoglalását.
- Ott a nyakában a nyammm... nyugi nem-nyam-lesz baja - vigyorgott százfoggal Vöröske, majd lenyelte a következő halas doboz tartalmát is.
- Mennyit eszel már? El fogod rontani a gyomrod.
- Ezer éve nem ettem!
- Csak nem idő utaztatok?
- Valahogy úgy, de itt most csak képletesen értettem. Mellesleg Tekergő tényleg utazott az időben is.
- Tudjátok, hogy igazából nem utazunk az időben, igaz?
- Tényleg? - Pettyesképű kikukkantott Nagydumás hatalmas hátizsákjának fedele alól, amiben hozatta magát az utolsó pár órában.
- Nem. Egyszerűen akkorra lépünk át a másik világba, amikorra szeretnénk, de ez igazán bonyolult. A törzsvendégek közül Babu igazán tudna mesélni róla, szerintem. 
- Mert ismeri a Doktort*? - kérdezte Vöröske felpillantva a negyedik dobozból.
- Pontosan, és azt rá lehet húznia dimenziósétákra is. Lepakolunk? - Azzal Nyáplic leugrott Füstpöffentőről és elindult a Kuckó felé.
- De olyan jó az idő! Maradjunk még - fordult a hátára Tekergő, és a szemébe húzta képzeletbeli kalapját, hogy ne tűzzön rá úgy a Nap.
- Kijöhetünk utána. Készítek mindenkinek egy kis elemózsiát, és elmehetnénk a Nagyon-nagy tisztásra - vetette fel Nyáplic. - Rendezhetnénk az első nap tábortüzes sütögetés és este mesélhetnénk.
- Én benne vagyok - emelte fel a mancsát lelkesen Pettyesképű. - Segítek az elemózsiában. Csinálok szendvicseket. Ja, és találtam egy nagyon izgalmas könyvet, amit szeretnék megmutatni Pitinek  - azzal eliramodott a Kuckó felé, mielőtt Nagydumás rászólhatott volna, hogy ne Pitizze Peetagey Smile-t, még a háta mögött sem. Pettyesképű azonnal a konyhába sietett, miután ledobta a maga táskácskáját, ami már teljesen kiürül csakúgy, mint Vöröskéjé, és neki is kezdett a várakozásnak, ugyanis a hűtő és a polcok éppoly üresek voltak, mint az előbb említett táskák. Nyáplic rosszalló mosollyal a bajsza alatt lépett be a konyhába, s leemelte hátáról a mázsás csomagot, ami tele volt mindenféle íncsiklandó finomságokkal.

Egy órával később a kis csapat elindult az üveghegy felé vezető ösvényen. Legelöl sétált Nyáplic és Vöröske, mögöttük Nagydumás és Tekergő, leghátul a sort zárva Füstpöffentő döcögött hátán a vigyorgó Pettyesképűvel. A köpenyes macskaleány lelkesen fecsegett az élményeiről, meg arról, hogy mennyire élvezte a Japán tengerpartot, miután véletlen a Fuji lábánál bukkant elő egy kisebb menekülés után. Rengeteg érdekes ayakashival ismerkedett össze, akik meghívták egy közös felvonulásra is, név szerint a hyakki yakkora, de az majd csak később lesz. Sietve és nem túl udvariasan megkérdezte, hogy van-e kedve Füstpöffentőnek is jönni, találkozhatna legalább néhány más sárkánnyal is. Lehet, még ismerős is lenne köztük.
- Meglátjuk, meglátjuk - dörmögte elgondolkozón az öreg ködsárkány, akinek csakugyan élt néhány régi cimborája a japán hegységek közt megbújva és kevésbé megbújva. Sokkal jobban kedvelte az ázsiai sárkányokat, akiknek  - hozzá hasonlóan - nem volt szárnyuk. A szárnyas sárkányok valahogy túl sok lovagot és bárányt fogyasztottak az ő ízléséhez képest. - ... majd meglátom, hogy alakul.
- Majd megkérdezem a többieket is - ujjongott Pettyesképű.
- Miről is? - fordult hátra kíváncsian Tekergő. Nagydumás már hallotta a történetet, de ő elvből nem akart visszatérni soha Japánba, mióta két Maneki-neko, azaz szerencsehozó macska beintett neki. Nem kértek bocsánatot, így hát ő se kér többet belőlük. Mármint hivatalosan. Inkognitóban néha kiruccan a híres onsenek egyikébe kiáztatni az úttól elgyötört tagjait. 
- Ha legközelebb megyek a meleg vizes fürdőbe, majd szóljak? - fordult előre Vöröskéhez, aki elsőre nem tudta, hogy miről van szó, de Nyáplicot roppant érdekelték ezek a fürdők, így maguk mellé engedték Nagydumást, aki nevéhez híven dagályos szóáradattal kezdte dicsőíteni a fürdők jótékony hatásait és a kiszolgálás minőségét.
A kis csapat időközben elérkezett az elágazásig, mely egyik irányba az üveghegy csúcsai felé vezetett, másik irányba pedig a Nagyon-nagy tisztáshoz, amely a bűbájmacskák világának egyetlen kísérleti arborétumában terült el, ahol mindenféle felsőbb körökből származó lények azt vizsgálták, vajon milyen fajok képesek megmaradni és szaporodni az üveghegy tövében. Egymás mellett kaptak helyett a kocsányos-, a csökönyös- és a vértölgyek, a páfrányfenyők és az elszáradt banánfa ligetek.
A Nagyon-nagy tisztást egy békésnek mondható tölgyes ölelte körbe. Kedvelt tűzrakóhelye volt a macskáknak és a Kuckó vendégeinek.

Vöröske, Tekergő és Nagydumás elment faágakat keresni a tűzhöz, addig Füstpöffentő és a macskalányok kialakították a helyszínt.
Nyáplic elővette a szendvicseket, amiket előételnek szánt, s sorra megkínálta a visszaérkező hős fahordókat. Vöröske a második kör után már Nyáplic háta mögött próbált elsurranni, hátha megússza, hogy vissza keljen utasítania a szardíniás szendvicset, de még egy falat, és az illatától rosszul lett volna.
- Hoztam mindenfélét - tárta szét mancsai Nyáplic, miután Füstpöffentő segítségével fellobbantották a tüzet. - Este lehet bográcsozni, de előtte készíthetünk meleg tejecskét vagy főzhetünk teát is... - kezdte sorolni a lehetőségeket. Miután eldöntötték az ételek sorrendjét felállították a bográcsot, és elkezdték melegíttetni a teavizet.
- No, addig meséljetek! Merre jártatok? - tette fel az olyannyira várt kérdést Füstpöffentő, és elmosolyodott a macsekok arcán megjelenő elszántságot látva. Mindegyik megpróbálta túlharsogni a másikat, de nem tudtak dűlőre jutni.
- Én kezdem. Múltkor is én kezdtem - érvelt Nagydumás. 
- Nem igaz!
- Pont ezért nem kezded most te!
- Miért nem lehetne sorsolással eldönteni? - nyafogott Vöröske.
Nyáplic végül erőt vett saját lelkesedésén, és rosszallón  megrázta a fejét.
- Nem. Egyikünk se kezdi. Kezdje Füstpöffentő. Őt illeti meg.
- Én? Rendben... Nos, hol is kezdjem? - felemelte hatalmas fejét, és hosszú ködcsíkot fújt a fák koronája köré, ami hamar elpárolgott. 
- Az elején.
- Vágj bele a közepébe.
- Csak kezd el! - tanácsolták a macskák egymás szavába vágva.
- Rendben - Füstpöffentő mély levegőt vett, majd elkezdte. - Már láttam őt korábban. Mindössze ez a különös rémképzet volt, amibe kapaszkodhattam...

OLYAN JÓ AZ IDŐ...

Visszatértek a bűbájmacskák, és máris tőlük hangos a Négyszögletű és a Százholdas pagony... helyett az Üveghegyi arborétum.
 S időközben a Mi világunkban is beköszöntött a jó idő. Itt a nyár! Irány a szabadba ki! - mondom én, s hogy hitelessé tegyem a felszólításom, mikor ezt olvassátok én már javában buszozom kifelé a város forgatagából, hogy egy hétre kivonjam magam a forgalomból számítógép és internet nélkül. ^.^
Ezzel most el is árultam, hogy az elkövetkezendő napokban nem leszek elérhető, de amint visszaérek, válaszolni fogok az e-mailekre és üzenetekre :3

Mellesleg érdemes benézni a fülszövegek közé, hátha olyat találtok, ami eddig nem volt ott  ^.^

*javítva Dr. Who-ról :')
Szkielet Smoka Zaczarowane Szablony