Hűs hajnali szellő lebegtette meg az ébredező fák közt szétterülő ködöt. Az Erdő szinte még aludt, mikor az apró csoport, melynek körvonalait elhomályosította a sejtelmes fehér lepel, útnak indult. Lépteik nyomában megrezdültek a fűszálak, s hatalmas harmatcseppek hulltak le a nedves földre. Néhány Zwak dühösen felvonyított, mikor meglátták őket, s apró kezecskéiket ökölbe szorítva szitkozódtak s kihívón remegtették apró szárnyaikat a távolodó szellemek felé, mielőtt visszatértek volna a leveleik közé, hogy még az első napsugarak előtt visszaillesszék a cseppeket a helyükre.
Laki, egy marcona szarvasszellem vezette a csapatot. Agancsai láttán az erdei népek csodálattal vegyes tisztelettel néztek fel rá. Ő büszkén is viselte népének örökségét, habár e pillanatban legszívesebben a fák gyökerei alá kívánta volna a fenséges csontkoronát. Fejét kelletlenül forgatta jobbra-balra, hogy kikerülhesse az erősebb, alacsonyra nőtt ágakat.
- Hogy a Huldra eméssze el - szitkozódott halkan, majd egy erőteljes rántással ismét kiszabadította magát. -, és ezt a ködöt is!
Hátra pillantott, és gyorsan ellenőrizte a létszámot, ahogy az egy jó vezetőhöz illik, mielőtt kilépett volna a tisztásra. Az utolsó lépést azonban elvétette, és megtántorodott egy kiálló gyökérbe rúgva. Néhány bukdácsoló lépés után sikerült csak visszanyernie teljesen az egyensúlyát, mire mögüle fojtott, türelmetlen prüszkölés hangzott fel.
- Lesújtok rád! - fenyegetőzött Laki, és egy gyors mozdulattal botjával erőteljesen hátrasuhintott. Fa koppant fán. A két harcos néhány pillanatig mozdulatlanul szemezett egymással. Végül a bo lélek hátrált meg elsőnek. Voriki megadóan lehajtotta a fejét és hátrébb húzódott. Botjával megkocogtatta a gyökeret, mire a fa recsegve megrázta magát és visszahúzta a föld alá.
- Drága barátom, nem minden az erő - sóhajtott Voriki, és egy fölényes vigyor kíséretében elsétált Laki mellett. - Gyere, innentől átvesszük a vezetést!
Laki nagyot sóhajtott, majd megadón félreállt utat adva az apró szarvasszellem kölyöknek. A gyermek arcán izgatott mosoly villant, ahogy kézzel-lábbal előreszökellt.
- Gyerünk, csöppség, törd nekünk az utat! - utasította tettetett szigorral Voriki. A gyermek büszkén kihúzta magát, és felnézett patrónusára.
A bo lélek nem volt sem kifejezetten magas, sem izmos, de sugárzott belőle valami. Valami energia és intelligencia, ami kiemelte a többiek közül, és amire most ez a kölyök is felnézett. Dús, göndör haj és szakáll keretezte Voriki markáns, kissé szögletes arcát. Szemei sötéten csillogtak, de mindannyiszor ellágyultak, ha meglátta kis védencét.
Kezével végigsimított a hosszú, vöröses tincseken, majd gyengéden meglökte a kölyök hátát, aki néhány szökkenéssel előre sietett, s buzgón ingatta apró fejecskéjét, ahogy körbelesett, hátha lapul valami a magas fű közt.
- Csak óvatosan - suttogta féltőn egy reszketeg, gyenge hang Laki mögül. Sau Bo ősöreg, ráncos arca megnyúlt a fáradtságtól és az aggodalomtól. A gyermek rendkívüli tehetség volt. Gyorsan átlátta az Ember által kínált feltételeket és a számok értékét is úgy ismerte, mint maga az Ember, de akkor is csak egy kölyök volt még. Nem szabadott volna kiszakítaniuk tanítói kezei közül. Laki segítőkészen a királya mellé lépett, hogy támogathassa. A kíséret tisztelettudóan hátrébb húzódott.
A tisztáson túl már csak egy vékony erdősáv választotta el őket az első szántóföldtől, ahol az Ember néhány éve búzát kezdett el termeszteni. A találkozó ennek határába lett megbeszélve.
Amint az Ember katonái megpillantották a szarvasszellem kölyköt kurjongatva elé siettek és széles vigyorral az arcukon üdvözölték a csöpp lényt, aki boldogan fogadta rajongásukat. Kezét előrenyújtva hagyta, hogy egyikük felemelje és karján vigye vissza a sátraik közé.
A köd itt kint sokkal hamarabb elkezdett fölszállni és senki nem is marasztalta. Ugyan felkelt már a nap, de még igen hűvös volt az előző esti eső után, így mindannyian a lobogó tűz köré telepedtek le, míg a király és tanácsosai találkoztak a vezérükkel. Egyikük egy almát vett elő a zsákjából és odaadta a gyereknek, aki mohón elfogadta az ízletes gyümölcsöt, mielőtt a többi szellem után sietett volna.
A sátor belsejét olajmécsesek világították meg. A láng vidáman táncolt az égetett kerámiatartóban különleges árnyakat rajzolva a bőrökre.
Az erdei lények méltóságteljesen elfoglalták helyüket az asztal körül. Az Ember és segédei csak utánuk ültek le. Néhány elmormogott csevegő szó után egy rabszolga lépett be kezében egy tálcán italokkal. Először a vendégeket kínálta meg, akik bár nem szerették a sárga nedűt, udvariasságból elfogadták. Laki arca meg se rezdült, ahogy kiitta a kupát. Voriki előbb beleszagolt, majd egy húzásra legurította. Arcán megfeszültek az izmok, s keze ökölbe szorult, nehogy elfintorodjon. Pocsék. Hogy tudja ezt meginni az Ember? A források vize mennyivel tisztább és kellemesebb. Még a szomjat sem csillapítja rendesen.
Miután körbeért a rabszolga, lekuporodott a sátor sarkában, hátha még szükség lesz rá. Az Ember intett az övéinek, és végre kiterítették az erdő elnagyolt térképét. Ha fel is kavarta a szellemeket, hogy a térkép állati bőrbe volt beleégetve, nem mutatták ki.
- Tiszteletreméltó Sau Bo, bejelöltük az utat - keresztbe az Erdőn szénkrétával húztak egy viszonylag egyenes vonalat -, ami keresztülszelné az Erdőt, hogy kereskedőinknek és utazóinknak ne kelljen két napos kitérőt tenniük, míg a hegyek felé elkerülnek.
Kicsit várt, hogy leülepedhessenek szavai, majd a lehető leghízelkedőbb hangon folytatta.
- Ez a legrövidebb út, amit megfelelőnek találtunk. Ha megépülne, akkor sokkal gyorsabban tudnának haladni a karavánok és nem bolygatnák az Erdőt éjszakai táborozásaikkal és vadászatukkal, melyeket megakadályozni kevesen vagyunk - alázatosan lehajtotta a fejét, hogy a szellemek ne láthassák arcán az elégedett mosolyt.
- Megnézzük - felelt a király, s megdörzsölte szúrós szakállú állát. - megnézzük.
Voriki és Laki maguk felé fordították a térképet, hogy pontosabban szemügyre vehessék. A kölyök addig élvezettel rágcsálta az almát és a harapások ütemére lóbálta a lábát. Várta, mikor engedik ki a többiekhez, hisz ma itt rá nem lesz szüksége Vorikinek. A felnőttek azonban annyira belefeledkeztek a lehetséges útvonal részletes átbeszélésébe, hogy rá senki se figyelt.
Egyre kisebb falatokban ette a gyümölcsöt. Miután mégis elfogyott, rettentően unatkozni kezdett. Egyetlen dolog érdekelte volna, de a térképhez úgyse engednék. Nézelődni se volt kedve, mivel már számtalanszor látta ezt a sátrat kívül-belül és ezeket az embereket. Még a rabszolgát is ismerte látásból. Hiányzott két ujja és a nyelve. Különös szerzet. A rabszolgáról az Emberre siklott a tekintete. Barátságosnak tűnt, csakúgy, mint a társai, a kölyök mégse kedvelte. Talán, mert Voriki se bízott benne.
Előre húzta szanaszét álló haját, s ujjaival elkezdte kibontogatni, hogy utána befonhassa. Jó mókának tűnt, míg bele nem fáradt. Körbekémlelt. A helyzet változatlan volt. A két fél semennyivel se jutott előrébb. Fogta hát magát, és egy alkalmas pillanatban lehuppant a számára előkészített farönkről, majd kisétált a sátorból.
Hatalmas engedetlenség, amihez nem kis vakmerőségre volt szükség, azonban a kis szarvasszellem hozzászokott már ahhoz, hogy szeretik és mindenki kivételezik vele.
PROLÓGUS
A képre kattintva elérhetitek a főbb szereplők listáját gyönyörű rendezett képek formájában. ^.^
A történet már az első pillanattól kezdve a szívemhez nőtt, remélem, ti is megszeretitek majd. Szeretném minél jobban kidolgozni, így a részek nem fogják olyan gyorsan követni egymást, de majd felállítok egy rendszert vagy legalábbis megpróbálok.
Szerintem ez a zene illik a történethez. :)
A történet már az első pillanattól kezdve a szívemhez nőtt, remélem, ti is megszeretitek majd. Szeretném minél jobban kidolgozni, így a részek nem fogják olyan gyorsan követni egymást, de majd felállítok egy rendszert vagy legalábbis megpróbálok.
Szerintem ez a zene illik a történethez. :)
Eddig nagyon megfogott a történet, és a zene is passzolt hozzá ^^ Olyan jó kis hangulata van az egésznek :3
VálaszTörlésImádom a keltákat ^.^" Remélem a folytatást is szeretni fogod :)
TörlésZsazsim!
VálaszTörlés*Csöndben idetolja a képét, körülnéz, hogy senki sem vette-e észre, majd ártatlanul belekezd a kommentjébe*
Most is épp egy Finding Batman és egy Tale fejezet írása közt csöppentem ide, mert már kezdett illetlen lenni, hogy semmit sem írok, pedig már vártam. Ééés, akkor térjünk is a lényegre.
Hogy én már mennyire vártam ezt a prológust, el sem tudod képzelni! És képzelheted mennyire örültem, mikor olvashattam! *O* Tudom, én is szoktam rövid fejezeteket hozni, nem is kevésszer, és azt is tudom, hogy ez csak egy prológus, de... nekem rövid volt! Most pedig, hogy itt kiörömködtem magamat, és a házunk többi lakója valószínűleg furcsán bámul rám, mikor majd lemegyek érthetetlen vigyorral a fejemen (Vagy nem, mert már megszokták XD), akkor rátérek a komment értelmes részére is. Nagyon szeretem az olyan történeteket, amik kitalált (vagy részben kitalált) világokban játszódnak, mindenféle különleges szerzetekkel (és mondjuk nem az agyonnyálazott vérfarkas sztorikkal). A kedvenc karakterem egyértelműen a kölyök lett, én személy szerint szívesen játszottam volna vele, úgy sajnáltam... És akkor készülök a bonyodalmakra vele kapcsolatban, remélem nem szánsz neki nagyon rossz sorsot. Ott van még Laki, aki nekem valamiért kicsit szimpatikusabb, mint Voriki... (ehhm, női megérzés) Az Ember nem szimpatikus, vajon miért? A rabszolgával kapcsolatban pedig van egy olyan megérzésem, hogy nem rossz, sőt még talán ellen is szegül az embernek, de nem vagyok biztos, ezek már csak találgatások, és hatalmas fantáziám kósza szövevényes gondolatai. A kedvenc jelenetem is a Lakis volt: "büszkén is viselte népének örökségét, habár e pillanatban legszívesebben a fák gyökerei alá kívánta volna a fenséges csontkoronát". Hát ez valamiért abban a pillanatban mikor tegnap elolvastam, úgy megnevettetett! XD
Összeségében kíváncsian várom a folytatást, és nagyon haragudni (nem lehet rád haragudni, de legalább érezd magad "fenyegetve")fogok rád, ha rövidek lesznek a fejezetek!
Virtuálisan ölel, Tiziano Aimée
*Halkan elsomfordál, de azért még egyszer elolvassa, majd szomorúan konstatálja, hogy a részek nem fogják olyan gyorsan követni egymást...*
Belevágok a közepébe: Hajrá-hajrá, haladjon a munka! Nagyon várom a folytatásokat - bevallom mégis, a Finding Batman 2. fejezetével még adós vagyok, megzavartak a felénél ^.^"
VálaszTörlésValóban el se tudom képzelni, új még nekem ez a lelkesedés, de ha folytatóik, hamar meg tudnám szokni ;)
Nem kedveled a vérfarkasokat? Akkor előre figyelmeztetlek, a nemsokára kikerülő V, mint véralvadásgátló c. történetet és a folytatásait Ne olvasd el! ;3
Nem merek sokat írni a kifejtős részhez, nehogy elszóljam magam a kölyök sorsát illetően, de hisz... már olvasható is a következő fejezet, az kicsivel több rálátást ad már a helyzetre.
Igen, igen, üzeneted hatására megtáltosodtam és hamarabb végeztem a fejezet csinosítgatásával, az utómunkát pedig későbbre halasztom :)
Nem csak neked lett Laki a kedvenced a kettő közül, még a képe is (ha ez számít valamit) morcossága ellenére előbb mennék hozzá, mint a faun képű Vorikihez... na de már megint csak jár a szám ahelyett, hogy figyelnék arra, mit is írok le.
Remélem, nem fogsz haragudni rám. Igyekszem kitenni magamért a fejezetek hosszát - és tartalmát illetően is. :)
Úgy tűnik, minden írónak csak egy ilyen hosszú és tartalmas - vagy két hosszú és tartalmas - levélre van szüksége ahhoz, hogy új erőre kapva lásson hozzá a történthez! :)
Írnám, hogy Virtuálisan visszaölel, de az olyan furán néz ki... szóval egyszerűen csak Békés koboldok lámpásai világítsanak szobádban meleg fényükkel, míg ezt olvasod, hogy visszakaphass egy kicsit abból a melegségből, amit én kaptam ezzel a levéllel (huh, nem tudom mi tört rám, hogy ilyen különös dolgokat írok, de komolyan gondolom őket, még ha furán is hangzanak... biztos a sok kelta zene hatása alatt vagyok)