NYÁPLIC: Olyan jó az idő...

Az üveghegy csúcsai prizmaként szórták szerteszét a napsugarakat. Néhány ködfoszlány merészen felkúszott a kristályfák csúcsai fölé, ahol gomolyfoszlányokká szaggatta őket a meleg levegő, majd szép lassan elenyésztek és látni engedték a mélyben megbúvó hatalmas tavat, melynek partján békésen szuszogott a ködsárkány. Időnként szippantott egyet hatalmas pipájából, vagy csapott egyet a farkával a vízbe, hogy némi frissítő permet hulljon pikkelyeire, de ezen kívül nem mozdult. 

- Gyönyörű az idő - morogta, s újabb ködöket lehelt az üresen álló Lusta Macska Kuckó felé. A habok közül kikukucskált a ponty, és egyetértően ingatni kezdte fejét, majd visszahúzódott a tó fenekére, ahol még kellemesen hűvös volt a víz.

Füstpöffentő elnézte még egy kis ideig ezt a nyugodt mozdulatlanságot, majd karmait belemélyesztette a földbe és nagyot nyújtózkodott. Elérkezett a tízórai ideje.

Súlyos léptekkel elindult a barlangja felé, és némi kotorászás után az éléskamrájában, kicammogott a kellemes, ködszűrte napra karmai közt egy kosárnyi halkonzervvel.

- Ééén iiis kééérek - hangzott fel egy elgyötört hang a háta mögötti szikla felől, majd megjelent az éhhalál szélén vergődő Vöröske bozontos buksija nyomában Tekergővel, aki némileg jobb színben volt, és fehér tejszíncseppek lógtak a bajsza széléről. Ő épp az imént evett, és nagy valószínűséggel remekül szórakozott Vöröske színpadias szenvedésein.

Az ősöreg ködsárkány megszánta a vörös bundás jószágot és felpöckölte az egyik konzerv tetejét, majd átnyújtotta neki. Vöröske két manccsal tömte a szájába a halfalatokat nem is törődve az ízek kiélvezésével. Egyáltalán, az volt a lényeg, hogy végre valami került a gyomrocskájába.

- A többiek megérkeztek már, vagy mi vagyunk az elsők? - érdeklődött Tekergő, miután kényelmesen helyet foglalt Füstpöffentő hátán. A felmelegedett pikkelyek roppant kellemes ülőhelynek bizonyultak. Csakhamar el is nyúlt, s egyik mancsát a feje alá csúsztatva figyelte Vöröske zabálását.

Füstpöffentő nemlegesen megrázta a fejét.

- Még nem láttam senkit, pedig Pettyesképű szokott mindig az első lenni.

- Lehet, hogy el-nyam-tévedt. Fe-nyam-falták a vérfarkasok vagy fog-nyam-ságba esett a-nyam időben.

- Inkább egyél - suhintott Vöröske felé bosszúsan Tekergő. Oda lett a nyugalmának.

- Nyugodj meg! Tud ő vigyázni magára - ugrott mellé az imént érkező Nyáplic. - Nem kölyök már.
A Főnök kissé odébb lökdöste Tekergőt, hogy a legjobb helyet foglalhassa el a ködsárkány hátán, s miközben végigtekintett az aprócska társaságon, Füstpöffentő legnagyobb élvezetére, jókedvű dagasztásba kezdett.  

- Csak ne történjen vele semmi baj - sóhajtott Tekergő, miután néma feladással végig kellett szemlélnie fekvőhelye elfoglalását.

- Ott a nyakában a nyammm... nyugi nem-nyam-lesz baja - vigyorgott százfoggal Vöröske, majd lenyelte a következő halas doboz tartalmát is.

- Mennyit eszel már? El fogod rontani a gyomrod.

- Ezer éve nem ettem!

- Csak nem idő utaztatok?

- Valahogy úgy, de itt most csak képletesen értettem. Mellesleg Tekergő tényleg utazott az időben is.

- Tudjátok, hogy igazából nem utazunk az időben, igaz?

- Tényleg? - Pettyesképű kikukkantott Nagydumás hatalmas hátizsákjának fedele alól, amiben hozatta magát az utolsó pár órában.

- Nem. Egyszerűen akkorra lépünk át a másik világba, amikorra szeretnénk, de ez igazán bonyolult. A törzsvendégek közül Babu igazán tudna mesélni róla, szerintem. 

- Mert ismeri a Doktort*? - kérdezte Vöröske felpillantva a negyedik dobozból.

- Pontosan, és azt rá lehet húznia dimenziósétákra is. Lepakolunk? - Azzal Nyáplic leugrott Füstpöffentőről és elindult a Kuckó felé.

- De olyan jó az idő! Maradjunk még - fordult a hátára Tekergő, és a szemébe húzta képzeletbeli kalapját, hogy ne tűzzön rá úgy a Nap.

- Kijöhetünk utána. Készítek mindenkinek egy kis elemózsiát, és elmehetnénk a Nagyon-nagy tisztásra - vetette fel Nyáplic. - Rendezhetnénk az első nap tábortüzes sütögetés és este mesélhetnénk.

- Én benne vagyok - emelte fel a mancsát lelkesen Pettyesképű. - Segítek az elemózsiában. Csinálok szendvicseket. Ja, és találtam egy nagyon izgalmas könyvet, amit szeretnék megmutatni Pitinek  - azzal eliramodott a Kuckó felé, mielőtt Nagydumás rászólhatott volna, hogy ne Pitizze Peetagey Smile-t, még a háta mögött sem. Pettyesképű azonnal a konyhába sietett, miután ledobta a maga táskácskáját, ami már teljesen kiürül csakúgy, mint Vöröskéjé, és neki is kezdett a várakozásnak, ugyanis a hűtő és a polcok éppoly üresek voltak, mint az előbb említett táskák. Nyáplic rosszalló mosollyal a bajsza alatt lépett be a konyhába, s leemelte hátáról a mázsás csomagot, ami tele volt mindenféle íncsiklandó finomságokkal.

Egy órával később a kis csapat elindult az üveghegy felé vezető ösvényen. Legelöl sétált Nyáplic és Vöröske, mögöttük Nagydumás és Tekergő, leghátul a sort zárva Füstpöffentő döcögött hátán a vigyorgó Pettyesképűvel. A köpenyes macskaleány lelkesen fecsegett az élményeiről, meg arról, hogy mennyire élvezte a Japán tengerpartot, miután véletlen a Fuji lábánál bukkant elő egy kisebb menekülés után. Rengeteg érdekes ayakashival ismerkedett össze, akik meghívták egy közös felvonulásra is, név szerint a hyakki yakkora, de az majd csak később lesz. Sietve és nem túl udvariasan megkérdezte, hogy van-e kedve Füstpöffentőnek is jönni, találkozhatna legalább néhány más sárkánnyal is. Lehet, még ismerős is lenne köztük.

- Meglátjuk, meglátjuk - dörmögte elgondolkozón az öreg ködsárkány, akinek csakugyan élt néhány régi cimborája a japán hegységek közt megbújva és kevésbé megbújva. Sokkal jobban kedvelte az ázsiai sárkányokat, akiknek  - hozzá hasonlóan - nem volt szárnyuk. A szárnyas sárkányok valahogy túl sok lovagot és bárányt fogyasztottak az ő ízléséhez képest. - ... majd meglátom, hogy alakul.

- Majd megkérdezem a többieket is - ujjongott Pettyesképű.

- Miről is? - fordult hátra kíváncsian Tekergő. Nagydumás már hallotta a történetet, de ő elvből nem akart visszatérni soha Japánba, mióta két Maneki-neko, azaz szerencsehozó macska beintett neki. Nem kértek bocsánatot, így hát ő se kér többet belőlük. Mármint hivatalosan. Inkognitóban néha kiruccan a híres onsenek egyikébe kiáztatni az úttól elgyötört tagjait. 

- Ha legközelebb megyek a meleg vizes fürdőbe, majd szóljak? - fordult előre Vöröskéhez, aki elsőre nem tudta, hogy miről van szó, de Nyáplicot roppant érdekelték ezek a fürdők, így maguk mellé engedték Nagydumást, aki nevéhez híven dagályos szóáradattal kezdte dicsőíteni a fürdők jótékony hatásait és a kiszolgálás minőségét.

A kis csapat időközben elérkezett az elágazásig, mely egyik irányba az üveghegy csúcsai felé vezetett, másik irányba pedig a Nagyon-nagy tisztáshoz, amely a bűbájmacskák világának egyetlen kísérleti arborétumában terült el, ahol mindenféle felsőbb körökből származó lények azt vizsgálták, vajon milyen fajok képesek megmaradni és szaporodni az üveghegy tövében. Egymás mellett kaptak helyett a kocsányos-, a csökönyös- és a vértölgyek, a páfrányfenyők és az elszáradt banánfa ligetek.
A Nagyon-nagy tisztást egy békésnek mondható tölgyes ölelte körbe. Kedvelt tűzrakóhelye volt a macskáknak és a Kuckó vendégeinek.

Vöröske, Tekergő és Nagydumás elment faágakat keresni a tűzhöz, addig Füstpöffentő és a macskalányok kialakították a helyszínt.

Nyáplic elővette a szendvicseket, amiket előételnek szánt, s sorra megkínálta a visszaérkező hős fahordókat. Vöröske a második kör után már Nyáplic háta mögött próbált elsurranni, hátha megússza, hogy vissza keljen utasítania a szardíniás szendvicset, de még egy falat, és az illatától rosszul lett volna.

- Hoztam mindenfélét - tárta szét mancsai Nyáplic, miután Füstpöffentő segítségével fellobbantották a tüzet. - Este lehet bográcsozni, de előtte készíthetünk meleg tejecskét vagy főzhetünk teát is... - kezdte sorolni a lehetőségeket. Miután eldöntötték az ételek sorrendjét felállították a bográcsot, és elkezdték melegíttetni a teavizet.

- No, addig meséljetek! Merre jártatok? - tette fel az olyannyira várt kérdést Füstpöffentő, és elmosolyodott a macsekok arcán megjelenő elszántságot látva. Mindegyik megpróbálta túlharsogni a másikat, de nem tudtak dűlőre jutni.

- Én kezdem. Múltkor is én kezdtem - érvelt Nagydumás. 

- Nem igaz!

- Pont ezért nem kezded most te!
- Miért nem lehetne sorsolással eldönteni? - nyafogott Vöröske.

Nyáplic végül erőt vett saját lelkesedésén, és rosszallón  megrázta a fejét.

- Nem. Egyikünk se kezdi. Kezdje Füstpöffentő. Őt illeti meg.

- Én? Rendben... Nos, hol is kezdjem? - felemelte hatalmas fejét, és hosszú ködcsíkot fújt a fák koronája köré, ami hamar elpárolgott. 

- Az elején.

- Vágj bele a közepébe.

- Csak kezd el! - tanácsolták a macskák egymás szavába vágva.

- Rendben - Füstpöffentő mély levegőt vett, majd elkezdte. - Már láttam őt korábban. Mindössze ez a különös rémképzet volt, amibe kapaszkodhattam...

OLYAN JÓ AZ IDŐ...

Visszatértek a bűbájmacskák, és máris tőlük hangos a Négyszögletű és a Százholdas pagony... helyett az Üveghegyi arborétum.

 S időközben a Mi világunkban is beköszöntött a jó idő. Itt a nyár! Irány a szabadba ki! - mondom én, s hogy hitelessé tegyem a felszólításom, mikor ezt olvassátok én már javában buszozom kifelé a város forgatagából, hogy egy hétre kivonjam magam a forgalomból számítógép és internet nélkül. ^.^
Ezzel most el is árultam, hogy az elkövetkezendő napokban nem leszek elérhető, de amint visszaérek, válaszolni fogok az e-mailekre és üzenetekre :3

Mellesleg érdemes benézni a fülszövegek közé, hátha olyat találtok, ami eddig nem volt ott  ^.^

*javítva Dr. Who-ról :')