Obrazek 1

Obrazek 1

2016. jan. 21.

NAGYDUMÁS: Hangtörténetek III.

- Tolvaj, Tolvaj!
- Hallgass! Hess! Menj innen! Ne zavarj!
- Mit művelsz?
- Épp dolgozom.
- De hát csak itt gubbasztasz az eresz alatt egész nap.
- A Legjobb helyen vagyok, de Te, mit keresel itt?
- Apát várom. Elhúzott vacsoráért.
- Hm... akkor nincs mit tenni. Na, mássz ide mellém...
- Jah, amúgy is egész nap csak otthon ülök.
- És... nem fog megázni? Apád. Elég nagy a légnyomás és gyülekeznek a felhők is.
- Áh, gyorsan végez. Siet amúgy is, mert ilyenkor mindent gyorsan elkapkodnak. Hm?
- Mi az?
- Csak látom, hogy már nem is figyelsz rám.
- Most érkezett egy ígéretes kuncsaft. Nézd! A sárga kabátos lányt.
- Amelyik a padon ül?
- Igen, a fülében ott a dugasz, nem hall semmit, ráadásul még könyvet is olvas. Nem figyel. Egyszerűen mögé lopózom és kihúzom a nyitott táskájából azt, ami olyan szépen csillog ide. Látod?
- Igen. Sok sikert!
- Kösz. Ha gondolod... majd téged is megtaníthatlak a zsebtolvajlásra.
- Papám úgyse engedné.
- Ne kell tudnia róla.
- Igaz. Akkor... megígéred?
- Meg. Jó helyen laktok. Szép a kilátás. Szóval úgyis gyakran fogok erre járni.

- A lényeg, hogy ne szúrjanak ki. Ne guvaszd rájuk a szemed feltűnően, és légy mindig nagyon csendben. Jó, ha van egy lesed, ahonnan megfigyelhetsz. 
- Mint ez most neked.
- Igen. Ha arra tévedne a konkurencia, vésd az eszedbe, azonnal le kell rá csapni. Jól meg kell tépni. Te voltál itt előbb, ez a te vadászterületed.
- Értem... de mi van, ha mondjuk széltében, hosszában kétszer akkora, mint én?
- Akkor életbe lép a B terv. Egyszerűen felveszel egy optimális távolságot, ne állj túl messze, az gyanút kelthet, azt hinné, hogy félsz. Azt sose mutasd ki! Utána meg addig csivitelsz az íratlan etikai szabályokról, amíg szét nem hasad a feje és tovább nem áll.
- És, ha visszakárog?
- Akkor jöhet a C terv. Spuri. Látod, ezért kell az a távolság. Ne érhessen utol.
- Hasznos.
- Naná. Ha már nem zavar senki és tudsz koncentrálni a munkára, először is ki kell választanod egy embert. Persze, ha már ott hever a földön a cucc, csak le csapsz rá és kész, de ha még ott van az embernél, meg kell figyelned  környezetét is. Hányan láthatnak, mekkora a tömeg, könnyen kereket tudsz-e oldani. Első mindig a menekülő útvonal. Főleg az olyanoknak mint például én, akik egyedül dolgoznak. A következő lépés a cél pontos betájolása. Körözhetsz felette egy keveset, de ne túl sokat, csak lefáraszt és a végén még felfigyelnek rád, de ez majd úgyis ki fog alakulni. 
- Papa is szokta mondani, a gyakorlat teszi a mestert.
- Pontosan. Aztán, mikor mögé kerülsz, húzd össze magad, szemek a célon, lábak behajlítva és lecsap...
- Hé!
- Jaj, a papám! Menj gyorsan, mielőtt ideér.
- Akkor, majd máskor folytatom a tanítást.
- Jó, szia!
- Fiam, mit keresett itt már megint az a tolvaj szarka?
- Csak behúzódott az eresz alá.
- Igen? Épp a Mi bejáratunk elé? Hányszor mondjam még, hogy ne barátkozz idegenekkel? Mi van, ha csak a fészket akarja kirabolni? Szólok az összes szomszédnak is, hogy vigyázzanak vele. Te meg, édes fiam, többé nem maradhatsz itthon egyedül. Úgy döntöttem, beadlak a röpdébe. Ideje, hogy te is megtanulj röpülni, mint a többi fecske csemete, hogy el tudj kísérni a munkába és magadnak szerezd meg a napi betevőd is.


FECSKE LES

2016. jan. 14.

NAGYDUMÁS: Hangtörténetek II.

 Figyelem! A hangtörténet tartalmaz néhány gyomorforgató elemet. Mindenki csak saját felelősségére olvassa!


- Doki, mondj valami biztosat.
- Már halott.
- Ki lehetett?
- A fekete-fehér csíkos öltözetéből arra tippelek, hogy ő az egyik szökött rab.
- A halál beállta?
- Úgy délután három és négy között, de ez csak egy homályos sacc.
- A halál oka?
- Ezt így nehéz lenne megállapítani, Főnök. A nyaka elroppant a négyes és az ötös csigolya közt és a bal halántékát is jókora ütés érte, de ezek keletkezhettek a halál után is. A mellkast felszakították, ráadásul hiányzik az egyik lába. A lehetséges bemeneti sebet se tudom megvizsgálni. Veszek egy kis szövetmintát azért. Többet meg már csak a csontokból tudok mondani.
- Jól van, Doki, kösz az infót. Hallottátok, keselyűk? Csupaszítsuk le ezt a zebrát, mielőtt ideérnek azok a hiénák, és eleszik tőlünk az ügyet. 

A LAKOMA 


Kérdés:
Meglepett a végén a csavar/fordulat?

2016. jan. 9.

NYÁPLIC: Minőségi Forradalmak - Bevezető

Mindenki csak Egyetemvárosnak hívta a sorompókkal körbezárt óvárosi kerületet. A XX. század hajnalán épült, jobbára a szecessziós iskolaépületekből áradó légkör maga volt a történelem és a tudás lehelete. Egy város a városban. Egy önálló létforma, amely felett az iskolaigazgatók, docensek, dékánok és kollégiumi felügyelők uralkodtak.
Itt minden karnak, tagozatnak vagy nagyobb szakkörnek megvolt a maga törzshelye, ahová az iskolán kívül összegyűlhettek. Bárok, kávézók, közösségi termek és sportpályák. Volt diák, aki úgy járta végig a féléveit, hogy egyszer se lépte át azokat a sorompókat.
Egy ilyen zárt rendszer tökéletesen megfelelt azoknak, aki el akartak rejtőzni bizonyos szemek elől.
Közéjük tartozott Franklin Lucas is, aki tíz kezén se tudta volna megszámolni, hány ilyen szem elől lenne jó eltűnnie.
Még maga az igazgató se tudta, mikor érkezett Egyetemvárosba. Egyszer csak már ott volt, mint egy régi tartozék.
Tökélyre fejlesztett álcája cseppet se volt hétköznapi. Valahol a különc mindentudók és a lezser szívtiprók nemlétező csapatának határán egyensúlyozott a John Lennon szemüvegével és turkálóban vett armani öltönyével. Haja rendezetlenül meredt az ég, de általában inkább a könyvtár mennyezete felé, hisz nappalainak nagy részét ott töltötte a kölcsönző pult mögött. Minden szempontból ártalmatlannak és kissé lököttnek tűnt. Senki rá nem mondta volna, hogy ki is igazából.
A diáklány szívek megdobbantak, ahányszor csak megpillantották, a tanárnők szemérmesen elpirultak, míg a takarítónők nyíltan kacérkodtak vele.
Persze voltak, akik nem tartották túlzottan jóképűnek. Jobbára azok, akik még nem látták soha a Franklin-féle félmosolyt és a mellé járó ravaszul csillogó sötét szempárt, mellyel szinte bárkit le tudott venni a lábáról.
Akiket még ez sem győzött meg, azok túl öregnek tartották. Igaz, miért is epekednének utána, ha egyszer volt választék a könyvtárosok közt is. E választékot történetesen Timnek hívták, Timothy Lucasnak.
Egyszerre mindig csak egy Lucas volt jelen a könyvtárban. Ha apja nem ért rá, ami elég sokszor megesett, Tim állt a helyébe a pult mögé. Üres óráiban olvasgatott, de leginkább jegyzetelt és rajzolt. Sem az írását, sem az ábráit nem tudta megfejteni senki, aki leskelődés céljából átpillantott a válla felett.
Amúgy felettébb nyurga srác volt vicces grimaszokkal és rettenthetetlen memóriával. Ha egy vállalkozó szellemű egyetemista lány azzal kereste meg, hogy mutassa az utat a programozói szakirodalmak vagy épp a sci-fi részleg felé, majd a lány lévén túl alacsony a negyedik polcon lévő vaskos Dűne kötet leemeléséhez, és megkérte őt, hogy segítsen, olyankor a külső szemlélődő könnyűszerrel megfigyelhette Tim fentebb említett mindhárom jellemző tulajdonságát.
 A "külső szemlélődő" alatt Zoe White-ot kell érteni. Nem volt, és soha nem is lesz talán a földön még egy olyan lány, akinek a szeme annyiszor csillant volna fel, mint neki, ha meghallotta vagy meglátta Timet. Sokan, akik ismerték Zoet, furcsállták, hogy mért épp egy fiatalabb, ráadásul idétlenkedő srác után jár folyton, akinek még csak ambíciói sincsenek a jövőre nézve. Tim ugyanis az érettségi után mindössze pár hétig pincérkedett, majd még azt is feladta, hogy apjának kisegítsen. Zoe azonban nem törődött ezekkel az emberekkel, sem a jó tanácsaikkal. Rendületlenül üldögélt a könyvtárban és vágyakozva figyelte a fiút, de megszólítani is alig merte.
Volt azonban a könyvtárban még egy szempár, ami rendszeresen egy személyen pihent meg. A csendesen epekedő hősszerelmes lovag szerepében Leopold tetszelgett, s kiválasztottja, Zoe igyekezett még csak rá se hederíteni, holott folyamatosan érezte magán a kitüntetett figyelmet. Mikor végre felé pillantott, akkor is csak irigykedőnek néha már-már gyűlölködőnek tűnt. Persze Leo nem volt se hülye, se vak. Tudta, ezek a pillantások csupán annak szólnak, hogy épp Timmel beszél, Timnek segít vagy csak közelebb ül Timhez, mint a lány. Ilyenkor többször is meginogott a szerelme Zoe iránt, mert képtelen volt felfogni ezt a fajta féltékenykedést, de azért hazafelé minden nap a lányok kollégiumai felé került.
Ha szerencséje volt, láthatta Zoet és legjobb barátnőjét, Charlotte Lee-t, amint a kapuban beszélgetnek. Zoe sose ment be. Egy idő után elköszöntek egymástól, majd a lány elindul a bérházak felé. Ott lakott az édesanyjával kettesben.
Marion matematikát oktatott ugyanazon az egyetemen, ahová a lánya járt, azonban még soha nem látták őket egyszerre egyazon időben és egyazon helyen, Zoe ugyanis valamiféle avatatlanok számára érthetetlen ősgyűlölettel viseltetett anyja iránt, s úgy tűnt, ebbe Marion teljes mértékben beletörődött már.
Mint látható, hatuk életét összekötő vékony szálak tökéletes egyensúlyban álltak, egyik se lépett túl messze vagy túl közel a másikhoz, s ez az egyensúly az egész városra igaz volt.
Senki se sejtette, hogy a vaskos falú épületek árnyékában bújt meg egy sötét és véres múltú szervezet, akik megrendelésre alakította a világot. A szervezet a Forradalmi Klub nevet viselte, s az elnöke nem más volt, mint a... könyvtáros, aki vén róka lévén békességben akarta kivárni a visszavonulásáig hátralévő rövid időt, azonban egy új lány és egy szörnyű veszekedés hamarosan útjára indítja a megállíthatatlant, amely feldúlja az egész Egyetemvárost és a könyvtár békéjét. 



SEREGSZEMLE

Ezt a történetet az Egyéves kihívás hívta életre.
Egy őszi napon, mikor elhaladtam nagypapám egyik könyves szekrénye mellett, megakadt a szemem egy címen. Először félreolvastam, valahogy úgy, mint ahogy azt fentebb olvashatjátok, habár igazából az volt odaírva, A minőség forradalma.

2016. jan. 5.

NYÁPLIC: Már nem üres a kuckó fala!


A blog első díját köszönöm Babu Mirielnek, aki gondosan szövögeti Lullaby történetét a Célkeresztben, hogy eszébe jutottam ott, az utolsó pontnál, és lehetőséget adott egy röpke öninterjúra. Igaz, a kérdések adottak voltak, de egész kis vitát sikerült lefolytatnom saját magammal, míg dűlőre jutottam, milyen részletességgel és betűmennyiségben válaszoljak rájuk. ^.^

SZABÁLYOK:
1. Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad és linkeld be a blogját! √
2. Válaszolj az öt kérdésre, ami a díjhoz jár! √
3. Olvasd el az első öt fejezetet, illetve az utolsó fejezetet annak a blogján, akitől a díjat kaptad! √
4. Mondj véleményt a blogról! √
5. Írd le kiknek ajánlod a blogot! √
6. Küld tovább a díjat 6 embernek! Nézd meg, hogy megkapta-e már, és ha igen, ne küld el!
 

5 KÉRDÉS 5 VÁLASZ

1. Mirõl szólt az első írásod/történeted/novellád, és mikor írtad?
A leges-legelső történetem öt barátnőről szólt, akik megpróbálták ellógni a testnevelés órát, és pechükre épp akkor nyílt meg egy dimenziókapu a lány mosdó közepén, amin sikeresen keresztül is zuhantak. A saját világukba  mindaddig nem térhettek vissza, míg meg nem szelídítették a totemállataikat... ami abban a világban cseppet sem volt egyszerű feladat.
Mindössze húsz oldalt ért meg a történet a kemény borítású füzetkémben 2010 környékén vagy lehet, hogy még hamarább.
Ellenben az első "publikált" történetemet szűk két éve karöltve egy írótársammal kezdtem írni. Egy fantazi történet, középpontjában két testvér hatalmi játszadozásával, melynek tétje az Erdő Királyának címe volt.


2. Milyen érzések töltöttek el, amikor megírtad és közzétetted az elsõ fejezetet/bejegyzést a blogodon?
Talán még meg is ijedtem volna a képernyõn visszatükrözõdõ eszelõs vigyoromtól, ami szétterült az arcomon az elsõ Hangtörténet megírásakor, ha nem lett volna matt (a képernyő).
Nagyon élveztem a rádiókabaréba illõ történet megírását. Egyből a következõn kezdett járni az agyam és azon, hogy milyen mûfajokat, stílusokat próbálhatnék még ki. Elöntött a lelkesedés, az izgalom, a hajam az égnek állt a szikrázó önbizalmamtól és a kirobbanó energiámtól, s habár azóta már megfésülködtem jó párszor és most is copfba van fogva a hajam, a többi jelzõ az óta is megállja a helyét bármikor, ha új fejezetbe/történetbe kezdek. 

3. Ki írta az elsõ kommentet a blogodhoz, és mi volt az? Mire gondoltál, amikor elolvastad?
Az valódi elsõt Thea Blanchettõl kaptam.
A szóban forgó üzenet: Hát ez nagyon jó lett! :)
Nem lepett meg különösebben, hisz a Hangtörténetet az õ kihívására írtam, magáról a blogról is õ tudott egyedül akkoriban, bár nem is volt az olyan rég. ^.^
A meglepetés elsőt Babu Mirieltől kaptam.
 A szóban forgó üzenet:  Szia! :) Tejóságoség, ez fantasztikusan-hihetetlenül-eszméletlen jó lett!!! ? Imádom :3 Szinte végig nevettem az egészet, rettentõ jó kis történet lett! :) X Babu
Leírhatatlan öröm lett újjá rajtam. Elolvastam, majd megint elolvastam, percekig csak ültem felette, majd újraolvastam magát a történetet is. Valóban ilyen jóra sikeredett volna? :')
Ha szabad ezzel zárnom a választ, az igazi elsőre még várok. Egy olyan üzenetre, aminek az íróját nem ismerem korábbról, nem jelentkeztem versenyére, egyszerűen csak rátalált a történeteimre és nem bírt szó nélkül tovább lapozni. :)

4. Mi ihlette a történetedet? Honnan jött a blogod alapötlete? 
Az alapötlet fokozatosan tisztult le/építettem fel. Azt azonban a kezdetektől fogva tudtam, hogy nem egy történet fog állni a blog középpontban, hanem több hosszabb-rövidebb szösszenet.
Először az álnevem született meg. Elképzeltem, milyen nevem lenne a Korongvilágon*.  A név hangzása adta az ötletet a macskás témához, és a kényelmes kuckóhoz, mint helyszínhez.
Kerítettem egy kis történetet is köré a bemutatkozásban, hogy térképen is megtalálhassák a kíváncsiskodók. Megneveztem néhány állandó vendéget. Vöröske, Nagydumás, Tekergő... Akkor még nem gondoltam volna, hogy mekkora szerep jut később nekik, de hamar megláttam a kínálkozó lehetőséget, és ki is egészítettem a bemutatkozást.

Az ötleteket sok helyről merítem. Zenei benyomásokból, filmek után feltett Mi lett volna ha... kérdésekből, de van, hogy egyetlen szó vagy mozdulat elég a szikrához.

*Egy sziporkázó humorú fantazi univerzum, melynek írója a zseniális Terry Pratchett.

5. Mit jelent számodra az írás?
 Az írás segít, hogy rendezzem a gondolataimat, és tudjak koncentrálni a kevésbé érdekes dolgokra is. Ha nem írnám le az ötleteimet, akárcsak vázlatként is, addig pörögne rajta az agyam, csiszolgatnám a részleteket, a cselekményt és a szereplők jellemét/hátterét, míg valami igazán fontosat el felejtek vagy elrontok. Az ötletek kérlelhetetlenül megrohannak, és én behódolva nekik papírra vetem mindet.

Vélemény a Célkereszben-ről:
Azt hiszem elkezdem nézni a Zöld Íjászt és feliratkozom a blogodra ._.

Ajánlom azoknak....  akik nem lesznek féltékenyek a lányra, aki közel kerül Deadshothoz, akik nem lesznek féltékenyek Deadshotra, hogy ellopja a rivalda fényt az ügyeletes szuperhőstől, Zöld Íjásztól, akik nem ijednek meg egy kis vértől, verítéktől és szerelemtől, akik... akik... megértik, milyen egy bérgyilkos élete. Főleg egy kiugrani vágyó bérgyilkosé. Per pillanat A Pék és John Cusack ugrott be... keresgélek még a döcögős memóriámban női bérgyilkosokat is... mire találok egyet, remélhetőleg felkerül a következő rész is a blogra.


Küld tovább öt embernek:

Kérem szépen én még olyan kis friss vagyok itt, hogy nem ismerek öt embert, így ezt az utolsó pontot most üresen hagyom, és a díj útjának eme elburjánzott oldalágát élire metszem.

2016. jan. 1.

PETTYESKÉPŰ: Látomások


A tündérkirály ősz hajában végigfutnak a csillagok, 
mint hullámzó vad folyóban a lazacok. 
Felbukkannak, elmerülnek, 
néma hangjukon csevegnek.
Megcsillan itt-ott a hátuk,
arany, ezüst színben játszók.

A tündérkirály lassan száll fekete bűvös paripán, 
köpenyét hét apró nemtő válláról lecsatolja,
 s dunyhául a szürkülő égre borítja.
A csillagok fickándoznak 
egyre magasabbra, feljebb-feljebb hágnak, 
majd lecsúsznak a sötét kelmén, 
 s mind elfoglalja megfelelő helyét. 

Leszállt tehát az éj, kezdődjék a bál - kiált a tündérkirály.

A táncoló forgatagból előlép egy lófejű ifjonc. Oldalra néző szemeivel kihívón keresi a petrezselymet áruló lányok sorát. Lólépésben előreüget a parkettázott báltermen, csatos cipője ritmusra koppan. Mintha négy lábon járna, orra-sarka-orra-sarka.
A ló lovag kantárja csillogó gyémántokkal van kirakva, zablája szélén nyál csillan, orrából meleg, tüzes pára száll fel, akárhányszor prüszköl egyet. 
A boglárkák vihognak, összesúgnak, mutogatnak, egyáltalán nem tűnnek unottaknak. Szirmaik tövét harmatparfümmel illatosították, derekuk karcsú, amolyan szélben ringatózó, roppant előkelő fajta.
A lovag avagy a lovag lova megtorpan előttük, parádésan dobbant, s egy almáért cserébe lehajtja fejét. Az egyik boglárka ijedten felsikkant, mikor a ló alma híján a csészikelevelébe harap. Orrba vágja az orrmótlanul közeledőt, habár vérig van sértve, de vérébe mégse fojthatja az ifjút. 
A magnyos boglárka elbátortalanodva áll fel. Mögöttük a táncoló tömeg érzéketlenül mulat tovább, észre se veszik a fal mellett játszódó drámát. Nem tud dönteni az árva boglárka. Az ifjú hódoLó szemében hamis fény csillan, és baljóslatúbban remegnek fülei, mint a gyertya lángja, ha megcsapja a sötét éjszaka szele.
A patás mandzsettából ötujjas kéz nyúl felé már-már kérlelőn, de a lányka inkább szirmaihoz nyúl. Menjek? Ne menjek? Hullanak egyre a szép kékes levelek. Egy sem marad, megcsúnyult. Sárga arca mély vörösre vált, mikor felfedezi a hibát, melyet épp elkövetett. Lova tovább ügetett. 
Egy hervadó kóró mellett pihen meg a partnertelen ifjú. A kóró épp csak felé fordítja beesett vénlányos arcát, máris ráölti hosszú lónyelvét, és gőgösen hátraveti a sörényét. A pórral ő nem szövetkezik. 
Tovább léptet, míg a pillangó kisasszonyig nem ér. Egyszerre torpan meg előtte a disznóval. Paroláznak egymásnak, hisz úriemberek, de utána azonnal kapna mindkettő a kisasszony kacsójáért. A disznó fekete gombszemeit a lóéba fúrja. Egész az agyáig akar velük hatolni, hogy keresztülhasítsa és megsemmisítse a gondolatot, s a táncot meghiúsítsa, de félrenézhetett valamit.
Repül a hófehér kesztyű, csattan a disznó arcán. A ló, látva ellenfele felpüffedt és riadt arcár felnyerít, a kisasszony együtt érzően kuncog, majd kendőjével integet a disznó után, aki visszarohant a kocához. 
- Szabad egy táncra - prüszköl a ló, igézően próbál nézni. Fejét mint a galamb jobbra-balra forgatja, hogy láthassa az előtte álló pillangót, aki kecses kacsóját azonmód felé nyújtja.
Fellépdelnek a parkettre, ahol az ördög is ropja. Jobbra kettőt, balra hármat. Besurrannak a táncolók legbelsőbb körébe. 
A pillangóra, de főleg a lóra irigykedve néznek. Előkelőbb párt talált magának, mint itt a földön bármelyikük. A rovar- és bogárlények egy szinttel feljebb, a légben táncolnak e bálon, lealacsonyodni a földre, képtelen ötletnek tartja legtöbbjük, de a pillangó állhatatos. 
Átkarolja lova nyakát, hosszú ujjaival szenvedélyesen beletúr a fekete sörénybe. A ló megragadja a vékony derekat, majd harciasan dobbant. Itt ő a főnök, ő fog vezetni. Előrelép kettőt, majd egyet jobbra. Alaplépés, a lány mégse tudja. Képtelen követni a lovat, félő a súlyos paták szétroncsolják az apró lábakat, ha nem vigyáz. 
A ló most hátrál kettőt, majd balra lép és fordul jobbra, a könnyed pillangó hagyja, hogy magával húzza. Csillogó topánjai elemelkednek a földről, suhan a légben, szárnyal a szerelemtől.
Előre kettő, balra egy, fél fordulat és pörgetés. A pillangó szárnyai szivárványszínt öltenek, ahogy a bálterem gyertyáinak fényei rá szegeződnek. Felülről csillagpor hull alá. 
A lovag lova lassít, csodálja művét, ahogy a pillangó lesütött szemekkel a padló felett lebeg. Szárnyai lágy fátyolkén lengnek körülötte. 
Egy gólyát képen vág a szárnya vége, hőbörögni áll meg, de csak csodálni képes. Egyre másra ütköznek egymásnak a párok, és középre fordulnak, hogy láthassák őket.
Légiesen, kecsesen érkezik a felvakszolt parkettára az egyszervolt lárva. A ló magához öleli kedvesét. Már ő is szereti, megtenne érte bármit. A vad játszma helyett szelíd waltzert járni. 
Az irigykedők sóhajai felkapják őket a hátukra, s kirepítik őket a nyílt utcára. Íly tündöklő pár nem való e bálra, maradjanak csak maguknak.
A pillangó és a ló belefeledkeznek egymás tekintetébe, a sóhajokból éjjeli szellő válik, és elrepíti őket egészen hazáig.

Hallgattam a zenét, és tudtam, ez a mozgalmasság illik hozzám a legjobban. Lehunytam a szemem, és hagytam, hogy magával ragadjon a tánc.
Érdekes kísérlet volt egy zenére írni történetet. Általában, míg írok a háttérben mindig szól valamilyen dallam. Ennél végighallgattam, majd néhány kudarcba fulladt kísérlet után úgy döntöttem kikapcsolom, míg be nem fejezem a jelenetet, ugyanis gyorsabban sodort magával, minthogy írni tudtam volna.
Nem volt megfontolt, legkevésbé átgondolt, hogy mit írok. Mondhatni sor sort sorozott, illetve követett ebben a kísérletben.
Szkielet Smoka Zaczarowane Szablony