Obrazek 1

Obrazek 1

2017. dec. 25.

NYÁPLIC: Blog Karácsonyi Ajándék

Karácsonyi lélekláng
Köszönöm Brukúnak és Nessának, amiért gondoltak rám és megajándékoztak ezzel a kis meglepetéssel! Nem is tudjátok milyen kedvesnek tartom ezt az ötletet, legnagyobb sajnálatomra nem tudtam időben megírni és kitenni ahhoz, hogy még időben ajándékozhassak én is.
Szabályok:
1. Köszönd meg annak, akitől/akiktől kaptad az ajándékot és linkeld be Őt/Őket!
2. Írd le, hogy neked mit jelent a karácsony, mit szeretsz benne!
3. Írd le a szabályokat!
4. Linkelj be egy karácsonyi zenét!
5. Sorold fel azokat a bloggereket, akiknek adni szeretnéd ezt az ajándékot, akiket ténylegesen megajándékoznál, és fűzz pár kedves szót!
6. Illesz be egy karácsonyi képet; lehet saját is!
A karácsonyi időszakban leginkább az almás fahéjas teát szeretem és magából a szóból és a hozzá írt dalokból és versekből áradó melegséget. Egészen beleélem magam a havas táj gondolatába, élvezkedem a fűtőtest mellett, bebújok a selymes eszkimó pulcsimba és megnézem az Aludj csak, én álmodom című filmet vagy a Holidayt. Persze a Karácsonyi lidércnyomást is szeretem, de nincs benne a top 3 karácsonyi filmben már.
Együtt csomagolok anyukámmal, próbálom meglepni valamivel a nagypapám, karácsonyi korcsolyázást szervezek a barátaimmal és megejtem végre a "tavaszi" nagytakarítást.
Csúszkálok a jegesre fagyott tócsákon.
Karácsonyi ajándékként színházba megyek.
Megcsodálom a város karácsonyi díszkivilágítását.
A macska miatt néhány éve otthon már nem állítunk karácsonyfát, így csupán az ajtókat és ablakokat díszítjük, no meg nagypapám műfenyőjét.
Szeretem ezt az ünnepet a barátaimmal és családommal tölteni, a külvilágról nem sok tudomást véve.
Nessához hasonlóan kivagyok a mostani vársárlási őrülettől és, hogy az adventi vásár már november közepétől nyitva van, ahogy szintén több hónappal korábban kiteszik a különböző karácsonyra szánt finomságokat.
Mindezekkel együtt is szeretem a karácsonyt úgy, hogy a "Karácsonyt" a legkevésbé :3

 A "kitöltés igénye nélkül" szeretném megajándékozni Brukút, Liát, Nessát, Babut, Peetegeyt és Joltot :") És gondolatban küldöm Tisziánnak, Lady Lunának és az összes bloggerinának, akik ma már nem írnak. Legyen boldog a karácsonyotok!

 
Kukkantsatok be Jolthoz is egy kis karácsonyi zenehallgatásra! ;)

2017. dec. 24.

NYÁPLIC: Boldog Karácsonyt!



NYÁPLIC: Sorozat tag 7 - Forever


Kiadós fürdés minden élet végén. Fő a higiénia!
A 22 részes sorozatnak Dr Henry Morgan a főhőse, aki Shelock Holmes és Bones módjára oldja meg a bűnügyeket, ám ehhez nem (csak) zsenije, hanem majd' 200 év tapasztalata (is) segíti. Nem öregszik és habár nem sebezhetetlen, a halálos sérülésektől nem kell tartania, ugyanis minden alkalommal "újjászületik" a legközelebbi folyóból, tóból előbukkanva. Halottkémként a halált kutatja és a saját halhatatlanságát is. Vajon ez az áldás/átok csak őt sújtja vagy más halhatatlan is él a Földön? Mi lesz, ha titkára fény derül?
!Rövid, de szerencsére nem fájóan lezáratlan (khm... In The Flesh... khm) sorozat, aminek érdemes adni egy esélyt!

 Akkor most nézzük a kérdéseket ↓↓↓

2017. nov. 20.

NYÁPLIC: Zokni-manó újra akcióban?


- Valami van a postaládában - szólt arcocskáját az ablakpárkányhoz nyomva Pettyesképű. Leheletétől apró párafolt keletkezett az üvegen, mire meglepettségében ugrott egyet. - és nagyon hideg van odakint.
Nyáplic odasétált mellé és ő is kinézett.
- Még nincs itt az ideje.
- Minek? - érdeklődött lelkesen Pettyesképű.
- A számláknak - szólt Vöröske, majd jót vihogott a saját viccén. Nyáplic rosszallóan cicegett, de azért ő is elmosolyodott.
- A hidegnek, te kópé! - Vöröske meglepetten elkomorodott a kópé hallatán, majd eliramodott a fogas felé, felkapta róla az első keze ügyébe kerülő sapkát és sálat és bűbájmacskákat megszégyenítő sebességgel rohant ki a postaládához, majd vissza jó melegbe. Mancsai közt majd' egy tucat levelet szorongatva.
- Mind nekünk jött! - ujjongott kipirult pofácskával.
- Gyorsan, mutasd! - sereglettek köré a többiek kíváncsian.
- Hagyjatok helyet. - Letekerte a sapkát és a sálat és nagy peckesen kiélvezve fontosságának pillanatait a párnákhoz sétált.
- Születésnapi köszöntők. Mindenkitől! - lelkendezett Pettyesképű, majd Nagydumás fennhangon olvasni kezdte az egyiket.
- Ez Militől jött!
- Lia! A Liát jobban szereti - javította ki Tekergő.
- Nekem a Dewra is tetszett - vont vállat Nyáplic, majd Nagydumás megköszörülte a torkát, hogy végre folytathassa.
- Nessa is írt. Hamarabb kellett volna kiküldenünk a meghívókat - csóválta a fejét Tekergő. A postaszolgálat sem a régi. A születésnapi ünnepség már vagy egy hete lezajlott és mostanra kezdtek megérkezni a felköszöntő üzenetek, pedig mindannyiukkal koccintottak is. Milyen rendesek, hogy üzenetet is küldtek.
- Peetagey Smile - betűzte Pettyesképű a következő feladó nevét. Ő telegrammot írt. Rövid, de tartalmas üzenettel. - Sose értettem, miért ezt a betűtípust használják. Nehezen olvasható. Az 'a' és 'e' néha teljesen összefolyik.
- Még egy levél Babutól... nem is, rengeteg üzenet! - Nagydumás mindet becsülettel felolvasta.
- Itt van még egy! - nyújtotta volna felé Jolt üzenetét Tekergő, ám Nyáplic hamarabb kikapta a kezéből.
- Na, mond már, mit ír! - sürgette Vöröske.
- Tetszettek neki a zenék, amiket a szülinapi bulin játszottunk, ezért elküldtem neki a listát. Most kapta meg és megköszönte... és persze ő is gratulál. És úgy látom, sikerült fellelkesítenünk, ezért ő is összeállított néhány számot.
- Majd meghallgatjuk - bólogatott Tekergő.
- Ez az utolsó elég vaskos. Kitől jött?
Mind az öten a nagyalakú boríték fölé hajoltak, majd Vöröske óvatosan megfordította, hogy lássák a címzést.
- Zoknitól - szólalt meg végül némi döbbent hallgatás után Pettyesképű.
- Rettentő rég nem hallottunk felőle, igaz, Tekergő?
Tekergő szótlanul bólogatott. Kicsit talán szégyenkezve is, amiért úgy elharapta Zokni történetét, de hát nem volt mi mást tenni, ha egyszer belakta magát a zombiknál.
- A támadás óta, igaz?
- Igaz - hagyta rájuk, majd mancsai közé kapta a csomagot és kibontotta. Néhány fénykép hullott ki belőle és egy levél.
- Kedves Tekergő! - kezdte olvasni a neki írt levelet Tekergő. - Sok minden történt velem, mióta legutóbb megszakadt köztünk a kapcsolat. Megértem, ha jó időre elkerülöd a világom, de szeretném megmutatni, hogyan alakult az életem, mióta nem találkoztunk. Mellékeltem képeket i...
- Folytasd!
- Nincs tovább.
- Miért nincs?
- Talán a képekből kiderül.
A nyári szünetre sajnos bezárt az iskola...
... szerencsére az egyik tanítványom szerzett nekem egy statiszta szerepet...
... ott ismerkedtem meg ennek a kedves öreg hölgynek az egyik ükunokájával...

... aztán találkoztam néhány érdekes alakkal...
... meg néhány még érdekesebbel is.
Üdv, Zokni

ZOKNI-MANÓ ÚJRA AKCIÓBAN? 

A rajzokat az anyukám színezte ki, innen is nagyon köszönöm, hogy felvetette ezt az ötletet és részt vette benne. Amint működésbe lép a skanner, felkerülnek a képek jobb minőségben is :3
Ezennel véget ért a hét napon át tartó születésnapozás. Jövőre ugyanitt! ;)

7. nap
Mindeközben a Kuckóban Zoknival ^.^"

2017. nov. 19.

NYÁPLIC: MUMUS I. [Mindeközben a Kuckóban & Save Your Soul crossover]

!A történet megértéséhez további információk a fejezet alatt a szokásos helyen!
 
Vöröske bundája már csatakos volt a szemerkélő esőtől, ahogy végigcaplatott a komor városon. Zsigereiben érezte, hogy valamivel vagy valakivel találkozni fog e szürke házak közt. Már csak az volt a kérdés, van-e a bűbájmacskáknak zsigere. Végigpásztázta az eső áztatta utcákat, ahol ebben a cudar időben egy lélek sem járt. Bekukkantott a sötét sikátorokba, és kifaggatta az útjába kerülő - ugyancsak ázott - galambokat, akik nem mertek vagy nem tudtak elrepülni előle. Furcsa érzés járta át, ahogy mancsait néha finnyásan megrázogatta, miután belelépett egy-egy koszos pocsolyába.
A tizenkettedik pocsolyába, mivel unalmában számolgatni kezdte, dühösen belecsapott, hogy vize zavarosan felkavarodott és átcsapott a járda kövein, és ráfröccsent egy eldobott újságpapírra. A lapokon sorakozó betűk pár pillanat alatt olvashatatlan, fekete pacákká változtak, ahogy a víz átáztatta az újságot.
Már épp tovább lépett volna, mikor megakadtak vörös szemei egy dátumon. Hunyorogva próbálta meg kivenni alatta a címet. Sorozatgyilkosság! Óvatosan arrébb pofozgatta a szutykos címoldalt, és belelapozott.
A harmadik oldal, amelyiken egy homályos cikket szántak az ügynek szerencsére sértetlen maradt.
Megmagyarázhatatlan… - ízlelgette a szót, ami oly sokszor előfordult benne. Az egész cikk szinte teljesen találgatásról szólt, a sajtó láthatóan nem akart sem konkrét adatokat, sem elhomályosított képeket közölni a köz megnyugtatására vagy épp nyugtalanítására. Ez az eset már korábban is foglalkoztatta, ám korábban nem jutott még az áldozatok közelébe sem, olyannyira védték a hatóságok. A cikk viszont fellelkesítette, emlékeztette, miért is rója ilyen időben az utcaköveket.
Lehunyta szemeit és hagyta, had vezessék innentől csalhatatlan ösztönei. Nem messze a városka templomától, egy említésre se méltó bérházhoz vezették eme fent említett ösztönök. Laposakat pislogva a szemébe hulló esőcseppektől tekintett fel a magas épületre, melynek bejáratához egy széles lépcsősor vezetett.
Könnyed ugrásokkal felfutott a lépcsőkön, s jólesően megrázta bundáját, amint beért az oltalmazó falak közé. Beleszimatolt az enyhén dohos levegőbe, majd elfintorodott. Érzett valami más, kevésbé kellemes illatot. Talán… igen, határozottan cigaretta füst és még valami! Lassan, mellső lábait behajlítva osonni kezdett az egyik ajtó felé, ahonnan halvány fény szűrődött ki. Közelebb óvakodott készen tartva a megfelelő menekülési útvonalat, avagy bekapcsolta a nyakörvén lévő dimenziókapu nyitó készüléket, ha esetleg kereket kellene oldania, majd orrocskájával megbökdöste az ajtót, hátha nyitva van. Bentről halk mormogás ütötte meg a fülét, de a szavak ismeretlenül hangzottak. Vöröske biztos volt benne, hogy még sosem hallotta ezt a nyelvet, pedig már három galaxisban és hét párhuzamos univerzumban megfordult.
Összeszedte minden bátorságát, no meg a kíváncsiság is hajtotta, és mancsával maga felé húzta az ajtót, hogy résnyire kinyíljon. Bent ketten álltak egy hunyorgó lámpakörte alatt, melynek búrája szilánkokban hevert a padlón. Az egyik férfi, barna ballonkabátját hátravetve, leguggolt a padlóra, és enyhén előre hajolt. Ismét elkezdődött a mormolás és fényszikrák pattogtak a lába előtt heverő… valamiről, Vöröske képtelen volt beazonosítani, hogy mit lát. Egy letakart fotel mögé sunnyogott, hogy annak árnyékából jobban szemügyre vehesse a földön heverő, nemrég még élő, eleven testet. Ha nem lett volna erős idegzete, valószínűleg hangosan felnyarvog a látványtól. A valaha volt embert felismerhetetlenné tette valami szörnyű varázslat, vagy akár, vizsgálta meg a a sérüléseket, akár tűz is lehetett. A test teljes egészében elfeketedett, arca torz vicsorba dermedt. Vöröske elfordította a tekintetét a hulláról. Oldalról megfigyelhette a két férfit is. A guggolónak piszkosszőke, kócos haja és karakteres arca volt, állát pár napos borosta pettyezte, ahogy töprengőn bámulta a holttestet, szájából parázsló cigaretta fityegett. A másik férfi valamivel fiatalabb lehetett, kék szeme szúrósan meredt a semmibe. Kezével hátrasimította sötétbarna tincseit és sóhajtott.
- Befejezted, Ryan? - fordult a szőke felé.
- Ezt is ugyanaz tette, Tim - mormogta a másik, és kezét végighúzta a levegőben néhány centiméterrel a test felett. - Természetellenes halálnak tűnik, akármit is állítanak a hatóságok. Minden testben a halála után is ragyog egy kis élet, de ebben… semmi, csak sötétség. Mintha valami ebből táplálkozna. Az életenergiából. Ráadásul valami megváltozott a rendszerben. A korábbi helyszíneken nem volt áram, itt meg - tekintetét el nem szakítva a földről, a búra felé bökött.
- Talán mi zavartuk meg - sóhajtott Tim.
Ryan válasz helyett ismét mormolni kezdett, mire Tim szemforgatva elfordult. Lassú léptekkel körbejárta a szobát, szemügyre véve a falakon húzódó repedéseket és égésnyomokat. Már-már vészesen közel járt Vöröske búvóhelyéhez.
Míg a két ember a hullával foglalkozott, Vöröske egész a fotel vetette árnyék széléig óvakodott, hogy minél részletesebb leírást adhasson majd a tetemről, mikor elmeséli a történetet, mert érezte, ez az, amit eddig keresett.
Még egy lépés, majd még egy, hogy jobban láthassa a kifacsarodott végtagokat. Olyannyira elmélyült a megfigyelésben, hogy csak az utolsó pillanatban kushadt le a földre és kúszott be egy puff alá, mikor Tim elindult felé.
 - A keze… - mormogta Vöröske az orra alatt. A bal kezében mintha lett volna valami az áldozatnak. Lélegzetvisszafojtva figyelte a két ember mozdulatait, hogy a megfelelő időpillanatban még közelebb férkőzhessen a testhez, mielőtt valamelyikük elmozdítaná. Nem feltételezte az emberekről, hogy tudják, mit nem szabad tenniük.
 - Te meg mit keresel itt? - ismerős nyivákolás hallatszott a fal felől, de mikor hátrakapta a fejét, nem látott semmit. Aztán némi szikra kíséretében megnyílt a dimenzió kapu, és átugrott rajta Tekergő. Megrázta az utazástól feltöltődött, bozontos bundáját, majd hangos nyávogással nyújtózott egyet.
 - Csitt, te! - ugrott oda hozzá Vöröske, és mancsával társa orrára koppintott. - Még észrevesznek!
 - De kik? - kukucskált át Vöröske válla felett Tekergő, majd a meglepődés, döbbenet és ijedelem egyszerre futott át az arcán. Tevékenykedési köréből adódóan Vöröskének már szinte rutinja volt az ilyen helyzetekben. Nyugodtan, rezzenéstelen bajusszal fordult meg, és egyenesen felnézett Timre és Ryanre. A két férfi is döbbenten meredt rájuk, de mindkét fél inkább a meglepetés, mint az ijedtség sokkoló hatása alatt állt.
A csendet Ryan hangja törte meg.
 - Macskák.
 - Helyesbítenék - kérte ki magának a lemacskázást felháborodottan Tekergő. Annyi időt töltött Zokni enyhén szólva is furcsásocskácska álomvilágában, hogy hirtelenjében arról is megfeledkezett, hogy a macskák nem beszélnek. Erre a már szinte darwini elméletig visszavezethető, mára egyetemes igazságként kezelt tényre Vöröske hívta fel a figyelmét egy hatalmas pofonnal.
 - Marha - sziszegte fogai közt.
 - Közelebb jár, de még mindig nem pontos - rázta meg a fejét Tekergő, hogy eltűnjenek szeme elől az ugráló fehér pontocskák. Vöröske egész testében megremegett. Először a dühtől, utána már tényleg a félelemtől. Ezek nem közönséges emberek, a kántálásból és egyebekből már rájöhetett. Veszélyben lehet az életük. Tekergőnek még meg van mind a kilenc, de Vöröskének nem sikerült mindig megúsznia, így alig maradt három-négy.
 - Ookés - vakarta meg a tarkóját Ryan. - Sok furcsa dolgot láttam már életemben, de a beszélő macska még engem is meglepett.
 - Ne is mondd. - Tim közben leemelte a kezét az övén tartott fegyveréről. Nem tartott a két macskától - vagy nem-macskától, már fogalma sem volt róla, mit gondoljon -, de persze jobb az elővigyázatosság.
 - Felőlem mondhatod - nyújtózott kényelmesen Tekergő továbbra se zavartatva magát, hogy már egy másik világban van. Annyi furcsaság érte Zokni univerzumában, dimenziójában vagy nevezzük bárhogy, hogy talán fel se tűnt igazából neki. Csupán Vöröske jelenlétét furcsállta, hisz abban a világban nincsenek igazán félelmetes szörnyek, kivéve talán egyet. Most már.
 - Rendben, azt hiszem, be kéne mutatkoznunk - fordult a két bűbájmacska felé Tim. - Legyünk udvariasak, Ryannek úgysem jutna eszébe, és mielőtt félreértés keveredne a dologból, jó lenne tisztázni a helyzetet. Én Tim vagyok, ő pedig itt Ryan. - Kérdőn pillantott a flegmán álldogáló társára, hogy hozzá akar-e fűzni valamit, de az csak a cigarettáját babrálta. Mikor észrevette Tim fürkésző tekintetét, kifújta a szürke füstöt és még egyszer alaposan szemügyre vette a nem-macskákat.
 - Ártalmatlanok - súgta oda Timnek.
 - Üdv Tim és Ryan - emelte fel barátságosan a jobb mancsát Tekergő, s indián szokás szerint leírt vele egy félkörívet. Senki ne kérdezze, hogy jöttek ide az indiánok, túl bonyolult lenne visszaemlékezni rá. - Én Tekergő vagyok, és ő Vöröske - mutatta be magukat a beszélő macska. Vöröske tekintetével a földet pásztázta és nem volt túlságosan lelkesebb a találkozás miatt, mint Ryan.
 - Na jó, nem bírom tovább - húzta ki magát Tim türelmetlenül. - Hogyan… Nem is, honnan jöttetek? Hogyhogy tudtok beszélni? Bocsi, csak - beletúrt gesztenyebarna hajába és szünetet tartott, hogy összeszedje gondolatait. - elég frusztráló a tény, hogy itt beszélgetek két locsogó macskával egy összeégett hulla felett - pillantott hátra a válla felett.
Ám ekkor Ryan közbeszólt.
 - Bűbájmacskák vagytok, ugye? Tudtam, hogy ismerem a fajtátokat valahonnan, de egyszerűen nem tudtam felidézni. De most eszembe jutott. - Ryan szeme már izgatottan csillogott, teljesen ellentétesen előbbi hallgatag, tartózkodó viselkedésével.
 - Pontosan! - kiáltott fel Vöröske. - Nem is tudtam, hogy ilyen sok fele ismernek minket.
 - Nono - intette le most Tekergő - Nem kell mindjárt a közepébe vágni, lesz elég időd a sztorizgatásra - mert érezte, Vöröskéből bármelyik pillanatban kitörhet a szóáradat valami szaftos gyilkosságról. És itt a szaftost szó szerint kell érteni, mégpedig a hullára. Vöröske puffogott, de csendben maradt, így a nyúlánk barna macska ismét teljes figyelmét a két férfinak szentelhette. - Láttátok azt, ami előttem érkezett?
- Honnan?
- Természetesen egy dimenziókapun át.
 - Milyen kapun? - vonta fel a szemöldökét Ryan.
Tekergő értetlenkedve oldalra döntötte a fejét.
 - Te, ezek emberek! Nem látják - súgta segítőkészen Vöröske, persze úgy, hogy a szóban forgó egyének is kristály tisztán hallhassák.
 - Vagy úgy… Szóval egy dimenziókapun át érkeztem - kezdte Tekergő megfontoltan előadni a helyzetet. - Egy nyomot követtem, ami valószínűleg a Mumushoz tartozott. Egészen közel jutottam hozzá, de elmenekült előlem ebbe a világba. Valahol a közelben kell lennie.
 - Mumus? Volt már dolgom velük. - Ryan előhúzott ballonkabátja zsebéből egy kis zacskót. - Hol volt a kapu? - fordult Tekergőhöz. Egyre inkább érdekelni kezdte az ügy, habár a dimenziókapu-dologban nem volt otthon. Az inkább Carla területe lenne… De a lány nincs itt. Ryan elhessegette magától a keserű gondolatokat, hogy nyugodtan a munkára koncentrálhasson.
 - Biztos nem - jegyezte meg mellékesen Tekergő, mire Ryan durcás fejet vágott, majd megfordult, és elindult a fal felé. A kapu közepes méretű volt, lévén csak Tekergőnek kellett átférnie rajta. - Nagyjából attól a saroktól a tapétának a nagy virágos mintájáig fölül, és balra a fotel árnyékán kicsivel túl ér véget - sorolta fel a pontos koordinátákat a bűbájmacska. Ryan bólintott, majd intett Timnek.
A fiú előhúzott egy fehér krétát, majd négy furcsa krikszkrakszot rajzolt a végeghez. Ryan a zacskó tartalmából egy kicsit a tenyerébe szórt, a feketén megcsillanó port eldörzsölte a kezén.
 - Álljatok hátrébb - kérte társait, majd szemét lehunyva koncentrált.
Mikor újra megszólalt, hangja rekedtesen csendült fel, s a szavai még a két bűbájmacska számára is ismeretlenek voltak. Kezét tenyérrel felfelé maga elé emelte, s azok pár pillanat alatt arany ragyogással kezdtek fényleni. Timmel ellentétben a két macska tátott szájjal figyelte a műveletet.
 - Most meg mit művelsz? - kérdezte Vöröske meglepetten.
 - Csitt! - pisszegett Tim. - Varázsol - tette még hozzá, hogy a bűbájmacska ne akadékoskodjon tovább.
 - Be akarja zárni a kaput? - folytatta a kérdezősködést Tekergő.
 - Nem, dehogy - rázta meg a fejét Tim. - A jelekkel stabilizáltuk, illetve - kereste a megfelelő szavakat -, biztosítottuk, hogy amíg ott vannak, más ne jöhessen át rajta.
Eközben Ryan belefejelt a tenyerébe.
Vöröske csak pislogott.
 - Elárulná valaki, hogy mi akar ez lenni?
Tim felsóhajtott.
 - Ezt bízzuk Ryanre, majd elmondja utána. Addig nem érdemes zargatni, mert elég pipa lesz, ha félbeszakítod...
Ryan felemelte a fejét, és abbahagyta a kántálást. Szeme halvány arany fénnyel izzott, ahogy leguggolva megvizsgálta a rést. Pár pillanat múlva győzedelmesen felpattant, majd három hangos szóval véget vetett a varázslatnak. Szeméből pár csepp vérvörös könny csordult le, ám Ryan olyan természetességgel törölte le őket, mintha csak egy teadélutánon meghatódott fiatalasszony lenne.
Három társa kérdőn fordult felé.
Na? - faggatta Tim.
Ryan ásított.
Elmondom, ha utána kapok egy kávét!
Azonban hirtelen a maradék pislákoló fény is kialudt a ház összes fényével együtt, így Ryan nem láthatta, hogy Tim vagy a macskák rábólintanak-e az ajánlatára. Ezzel a tetthely úgyszólván teljessé vált
 - Visszajött, itt van - suttogta rendkívül titokzatos és felettébb hatásvadász hangsúllyal Vöröske.
 - Nemár - morogta Ryan, akit kifárasztott a varázslat és egy nagy adag fekete kávén - esetleg barna sörön - kívül semmire sem vágyott jobban.
 - Akkor, uraim, hacsak nem akarjuk mi is úgy végezni, mint a szőnyegen pihenő úr,  nincs más választásunk, mint... - Tekergő megigazított képzeletbeli nyakkendőjét és cilinderét, és egyenesen elindult a fal felé. - Előre! Utánam! - Vöröske ellenkezni akart, de társa megragadta a grabancánál, és olyan erővel taszította meg, hogy a vörös macska egyszerűen áttántorodott a túloldalra. - Ebben a világban nem sok esélyünk van, illetve lenne a Mumus ellen, azt javaslom, kövessetek - fordult az emberek felé Tekergő, mielőtt maga is átlépett volna a kapun. 
 
MUMUS
1. FEJEZET

Ez a történet nagyon-nagyon különleges, ugyanis az egyik legrégebbi bloggeres barátnémmal, Babu Miriellel közösen írt sztoriról van szó, így az eredeti szereplők hátterének ismerete elengedhetetlen.
Az egyik a Kuckó háttértörténete, mely a mesélő bűbájmacskák kalandjairól mesél a Mindeközben a Kuckóban. A másik, ami talán pár vendégnek ismerős lehet, a Save Your Soul Babu Miriel tollából, ami egy nagyon izgalmas és félhelmehtes történet varázslattal és démonokkal. Ez a történet egyik sztorinak sem szerves része, sem oldalágként nem fog megjelenni (tudtommal), így az alapfelállás ismerete elegendő.
Valamint van itt még egy rejtett harmadik történet a Zokni-manó kalandjai, mely helyszínéül fog szolgálni néhány fejezetnek.

6. nap
Új történet - crossover


Szkielet Smoka Zaczarowane Szablony