Obrazek 1

Obrazek 1

2016. okt. 31.

NYÁPLIC: Meglepetés...

 

A Kuckó vendégszereplői vállt vállnak vetve harcoltak a honfoglalásra készülő zombisereg ellen. A királykisasszonyok kifogyva a munícióból lekapták kecses lábacskáikról cipellőiket, és azok tűsarkával estek a közeledő zombiknak. Sophie Hatter fogta a piszkavasat és kihalászta Calcifert a kandallóból, Howl előkerített egy dzsinnt a kabátja belső zsebéből és a tanárnők kezébe nyomta az üveget, hogy ők se legyenek teljesen fegyvertelenek. Miss Bulstrode hamar megtalálta a hangját, és szerencsétlen dzsinnek még csak esélye sem volt előhozakodni a kívánsághatárral. 
Calderon és egysége lézerfegyverekkel rontott az ellenre, míg Penryn kezében Tündérmackóval, egyik oldalán Rafival, másikon - akár egy lelkiismeret angyal és ördög - Beliellel. 
Nagydumás, mint harctéri tudósító működött közre, és percről-percre bemondta a friss híreket. A pillanatnyi fegyverszünetek alatt, míg az ellenfél összeszedte magát - avagy a saját darabjaikat -, interjúkat készített a hadisérültekkel, míg Ajtó Vili, akit utóbb létszámellenőrnek neveztek ki, felpattant Cuki hátára, és hazavágtatott a vendégszereplők homokórájáért, hogy azon mérhessék aztán az elszenvedett találatokat.
Az éjszakából lassan hajnal, majd délelőtt lett. Mindkét fél erői kezdtek elfáradni. 
- Még egy utolsó roham! - buzdította a harcosokat Nagydumás a Kuckó tetején állva. - Még egy utolsó roham és visszaverjük őket! 
Gyér éljenzés hangzott fel a lent ácsorgók soraiból, akik minden idegszálukkal arra koncentráltak, mikor emelkedik magasba a vörös zászló, amely a fontkatonák leváltását jelezte. Bármelyik percben készen kell állniuk arra, hogy fegyverüket magukhoz ragadva előremasírozzanak, biztosítsák az épp harcolók biztonságos visszavonulását, majd maguk is harcba szálljanak.
A szokásos déli pihenő előtt épp a Nyáplic hadosztály várt a sorára. Toborzójuk meleg teát és szendvicseket osztogatott épp.
- Jobb lenne, ha inkább lejönnél és segítenél - korholta Nagydumást, miközben egy vegetáriánus és egy szardiniás szendvicset nyújtott át Lord Dolphintonnak és Miss Plymstocknak. Galamb víg nótát játszott a szájharmonikáján, mely némileg sikerült elfeledtetni a Dékánnal és az Újkeletű Rúnák Adjunktusával, hogy már egy menettel korábban kifogytak az utolsó varázslatukból is. Modo Miss Hannah Pymmel folytatott nem túl izgalmas társalgást a kertekről. Talán csak azért, mert a vénkisasszony kinézett számára egy megfelelő törpelányt valahol a tömegben és meg akarta ismerni a Láthatatlan Egyetem eme nélkülözhetetlen munkatársát, más magyarázatot nemigen találhatunk arra, miért nem koptatta még le a Láthatatlan Egyetem kertészét.
Cuki nyugtalanul dobbantott egyet mellső lábával. Sem Domino, sem Napsugár nem tért még vissza a harctérről, a HALÁL lova hiányolta fajtársait. Mikor végre megpillantották a vörös zászlót, ahogy Tekergő a magasba emelve lóbálni kezdte két markos zombival körülvéve, elsőként robogott a csatatérre, hogy megbizonyosodhassék újdonsült barátai épségéről.
Minthogy a zombik meglehetősen színvakok, így Dominó fekete-fehér szőrzete ehhez mérten meglehetősen jó rejtőszínként szolgált. Cuki sikeresen kimenekítette az összes négylábút.

A csata egész délután folyt tovább. Szürkületkor sem csappant a zombik támadó kedve. Amint a Kuckólakók visszavertek egy sort, jött a következő, addig az elesettek ismét összerakták magukat és indultak is, hogy újra támadjanak.
A hadtestek parancsnokai gyűlést hirdettek naplementekor egy biztonságos placcon a Kuckó mögött.
- Ha ez így folytatódik, elfogy minden pihent emberünk. Alig van képzett harcos, aki nem szerzett volna sérülést - tárta a nagybetűs tényeket az összegyűltek elé Amon. A bűbájmacskák szíve összeszorult ezt hallva.
- Nem, az nem lehet! - kiáltott fel Pettyesképű. - Épp csak visszaszereztük a Kuckót, nem lehet a zombiké, nem lehet övék az Üveghegy!
Nyáplic megnyugtatón átölelte a fiatal macskalány vállát.
- Nem adjuk fel, kitalálunk valamit.
- Még délelőtt a pihenő alatt feltérképeztük kicsit a Rém szakadék körüli területeket - tolta hátra homlokán a cowboy kalapját Wayne, s biztatón Pettyesképűre kacsintott. 
Elővett egy térképet és elmondta a tervét. Csapdába kell csalni a zombikat, majd egyszerre felégetni mind, vagy darabokra szaggatni és elásni, hogy ne rakhassák össze magukat ismét, ha nem sikerül őket visszaszorítani az átjáró túloldalára.
- Az átjárót - szólt közbe Sophie Hatter, aki az Árvacsalán Boszorkány Szövetség képviselőjével, Twiggyvel az oldalán érkezett a megbeszélésre. - már lezártuk biztonsági okokból, nehogy még többen átkeljenek rajta. Veszélyes lenne ismét megnyitni ilyen helyzetben.
Tekergő csalódottan fölsóhajtott. Remélte egyszerű visszadeportálással megoldható lesz ez az egész ügy. Így viszont jó időre el lesznek vágva Zokni világától. Ez többek közt az is jelenti, hogy főszereplő hiányában nem tud folytatódni a Munkavadász kalandjai. 
Rosszabb esetben az összes főszereplő itt ragad, ami végzetes eseménysorozatokat indíthat be a folytatásos történetek körében.
Ekkor éles kiáltás hangzott fel, majd pillanatokkal később megremegett a föld. St. Clair szorosan magához szorította Annát, Kitty belekarolt Freddybe, Wentworth kapitány Anne Eliot segítségére sietett, aki elvesztette egyensúlyát a rengés következtében, Zsuzsa Epegörcs haját fogta hátra, hogy kényelmesebben üríthesse a rázkódástól felkavarodott gyomra tartalmát az ó,istenem, Ryan észrevétlen Selma közelében termett, hátha. Egyedül Calderon várta hiába, hogy Taina a karjai közé bújjon menedéket keresve.
Amont nem nagyon rázták meg a történtek. Elsőnek tért magához.
- Mi történt? - szólt bele a rádiójába. A vonal reccsent néhányat, majd sistergés hangzott fel, mint mindig, ha hozzá nem értők próbálják használni. Végül csak sikerült elcsípniük néhány mondat foszlányt, amit Kósza ismételgetett.
- Megnyílt... a ... föld. Mindenhol... vájatok...
Újabb reccsenés, majd felhangzott Mia Anne el sem téveszthető hangja.
- Sírok, apa, mindenhol!
A hallgatóság tágra nyílt szemekkel állt. 
- Milyen sírok? - kérdezte kis szünet után Amon.
- Mégis milyen legyen egy sír? - kiáltott bele felháborodottan Mia Anne a rádióba. - Téglalap alakú és jó mély.
- Téglatest... - javította ki automatikusan Amon, de szerencsére elég halkan mondta ahhoz, hogy a vonal túlvégén ne lehessen érteni.
Julie kérdőn R felé fordult.
- Szerinted, erősítés?
R csak a vállát vonogatta.
- Ez nem válasz! - csattant fel a kimerültségtől ideges lány.
- Mi történik ott? - vette át a mikrofont Calderon.
- Nem tudom... A zombik egyszer csak megálltak, most meg egyenesen belesétálnak a sírokba - hangzott az elképedt válasz.
- Ez... ez azt jelenti, hogy nyertünk? - kérdezte egész halkan valaki.
- Nem. Csak annyit, hogy egy előre el sem képzelhető fordulat következett be a harctéren. Nem tudhatjuk, hogy mit jelenthet ez a fajta viselkedés.
A sorok hirtelen megnyíltak, és előrelökdösték az egyetlen lényt, aki válasszal szolgálhat erre a meg nem magyarázható viselkedésre. Zokni a lehető legkisebbre húzta össze magát, de amint megérezte, a körülötte állók egész mással vannak elfoglalva, mint azzal, hogy épp őt hibáztassák, egy egész kicsit kihúzta magát.
- Történt már hasonló Zombilandben korábban?
- Nem, még nem, amióta én ott tanítok. A zombik ott egyébként sem sírokban élnek. Még csak temetője sincs a városnak. Tudjátok, a rossz emlékek miatt. Néhányuknak van háza vagy lakása, de legtöbben albérletekben vagy az utcán élnek. 
Ezzel sajnos nem kerültek közelebb a megoldáshoz. Amint rájöttek, Zokni semmi használhatóval nem tud szolgálni, el is fordultak tőle. Az egyik hadtest parancsnok indítványozta, hogy mind menjenek és a saját szemükkel nézzék meg az egészet. Ezt tartózkodás nélkül mindenki elfogadta.
- Várjatok! - kiáltott Maree, akit a jegyzőkönyv írásával bíztak meg. - Még az időt be kell írnom, ne hagyjatok itt! Mennyi az idő?
Lord Clarence előhalászta mellényzsebéből az aranyóráját, és felpattintotta a fedelét. 
- Éjfél múlt tizenkét perccel. Tehát, november elseje van.
Amon, aki nem messze állt tőlük, hirtelen felkiáltott.
- November elseje! Értem! - a többiek megtorpantak és izgatottan felé fordultak. - Tegnap volt október harmincegyedike, vagyis halloween. A holtak lelkei visszatértek közénk. Most, hogy vége lett a napnak, vissza kellett térniük. Mivel a zombik is félig holtak, és ez itt nem a zombik saját világa, talán őket is magához vonzotta a mélység. Megnyíltak a sírjaik, ahová egyszer eltemették őket, és a föld magába temette mindet.
- Hiszem, ha látom a sírok fölött a keresztfáikat is - köpött egyet a földre Jeb.
- Az elméletet perceken belül letesztelhetjük - szólt Vöröske, és vigyorogva elügetett a csatatér felé.
Mire odaértek, már egy zombi sem állt a talpán, mind arccal előre feküdt a maga gödrében. 
Calderon megböködte az egyiket a kardjával, mire az tehetetlenül felnyögött. A föld ismét megrázkódott és a sírok bezárultak.
- Jövőre ugyanitt! - sóhajtott Tekergő és tiszteletteljesen meghajolt az ellenfél sírja előtt. - Azt hiszem, ha akarjuk, ha nem, ebből hagyomány fog kerekedni, ha nem akarjuk, hogy - hacsak egy napra is - zombik szállják meg a Kuckót. 
A körülötte állók egyetértően sóhajtottak. 
- Javaslom, menjünk vissza a Kuckóba, mindenki öltözzön át, ha hozott magával váltás ruhát, ha nem, tudunk kölcsönadni néhányat, és feküdjünk le pihenni - vetette fel Nyáplic.
- Mi inkább hazamennénk, és otthon pihennénk ki magunkat - lépett mellé Sophie Hatter. 
- Anyu biztos így is halálra aggódja már magát, hogy mi lehet velem - motyogta Joe. Egymás után köszöntek el a vendégszereplők a bűbájmacskáktól, majd ki-ki a saját útján elindult vissza a maga világába.
Távozásuk után úgy nézett ki az egész Kuckó, mintha tornádó söpört volna végig rajta. Mindenfelé véres kötszerek hevertek, félig megevett, ivott ételek, elszakadt, használhatatlan férfiingek és még ki tudja, mi minden.

- Észre se vettük, és már el is múlt halloween - sóhajtott Vöröske, és felvett a földről egy félbetört tányérdarabot. - Pedig olyan sokat készültem rá.
Nyáplic megállt mellette, hogy valami biztatót mondhasson neki, de nem jutott eszébe semmi.
- Minek öltöztél volna be? - kérdezte helyette Pettyesképű. 
- Vámpírnak.
- Mily' meglepő! - nevetett fel fáradtan Tekergő. - Majd jövőre beöltözöl. Nem lesz baja sem a köpenynek, sem a fogaknak.
Vöröske ezek hallatára megmerevedett.
- Te turkáltál a cuccaim közt? Meglested a jelmezemet? - kiáltotta felháborodottan, és kész lett volna ott helyben nekiugrani Tekergőnek. A halloweeni jelmez, csakúgy, mint a farsangi, szent és sérthetetlen volt Vöröske számára.
- Ne hidd, hogy le akartalak utánozni - vetette oda Tekerő, miközben egy letekeredett gézt kezdett nem túl elegáns módon felgombolyítani.
- Én... bár így utólag nem tűnik már olyan jó ötletnek, zombinak akartam öltözni.
Vöröske hangos hahotába kezdett. Olyannyira mulattatta az ötlet, hogy még a tányért is kiejtette a kezéből, ami újabb három darabra törött szét. - Nevezhetnénk ezt megérzésnek!
- Inkább pakolj! - parancsolt rá Nyáplic. Sértődöttnek tűnt. Senki sem értette miért. Ha tudták volna, hogy ő is zombijelmezt akart ölteni, ráadásul még egy plüss, zombimackót is készített, talán még Tekergőnél is jobban kinevette volna Vöröske. Legalábbis Nyáplic lelki szemei előtt ez a kép jelent meg.
- És te, Nagydumás? Minek öltöztél volna? - kérdezte Pettyesképű, csakhogy megtörje a hirtelen beállt csendet.
- Én? - kérdezett vissza Nagydumás, majd elsétált az almos szoba felé.
- Ti is hallottátok? - kérdezte Pettyesképű döbbenten, amint Nagydumás hallótávolságon kívül ért. 
- Igeen... -suttogta Vöröske.
- Nem válaszolt!
- Nagydumás csöndben maradt!
A legrosszabb sejtés kezdett motoszkálni bennük. Mi van, ha megharapta egy zombi, és már nem tud beszélni?
Szerencsére a foltos macska tett róla, hogy még csak ne is kezdjék fontolgatni a lehetőséget. Döngő léptekkel közeledett a nappali felé, majd megjelent tetőtől-talpig WC papírba tekerve.
- ... múmiának készültem - fejezte be a korábban félbehagyott mondatát. Mindenki megkönnyebbülten sóhajtott fel.
- De akkor már én is felveszem! - kiáltott Vöröske, és eliramodott a jelmezéért.
- Végül is - fordult körbe Nyáplic -, ennél jobb dekorációt magunk sem tudtunk volna készíteni. Ha még van erőtök, megtarthatjuk a jelmezbált.
Több se kellett, mindenki rohant, hogy magára öltse a jelmezét, és egyúttal sikerült megtalálniuk a jót is ebben a lehetetlen helyzetben, amit Zokni zúdított rájuk.

Némi vitatkozás után Pettyesképű és Vöröske közt - ami a jelmez választást illette -, felhőtlenül telt az éjszaka hátralevő része. Igaz, bármennyire is tagadták, annyira fáradtak voltak, hogy mesélésre egyikőjüknek sem volt már ereje.
A hajnal első fényei, amik belestek a Kuckó ablakán, már csak békésen szunyókáló vámpírokat, múmiákat és zombikat láthatott, valamint a Kuckó előtt elnyúlva, egy hangosan szuszogó csatasárkányt teljes harci díszben, aki egy bőrhám segítségével még kis tollas szárnyakat is viselt a hátán.

MEGLEPETÉS...
Kicsit csaltam ezzel a bejegyzéssel, ugyanis tegnap nem tudtam volna kitenni, mert nem voltam scanner közelében, ezért csak a bejegyzés vázát, a nagy semmit tártam az olvasók elé. Hogy miért tettem ezt? Miért nem vártam egy napot? Jó kérdés. Azért, mert a dátum nagyon fontos különösen ennél.
Azért az az időpont is jelentett valamit, ami tegnap megjelent:
 2016.11.14.
 A nap, mikor a Haszontalan Macska Mesék első születésnapját ünnepli. Még nem tudom, mi mindennel sikerül elkészülnöm addigra, de valamit mindenképp adok :) 
Addig viszont nem lesz új bejegyzés a blogon egyéb teendőim miatt. Ezek az egyéb teendők később sem fognak eltűnni, így biztos, a második évben sokkal kevesebb történet fog felkerülni, cserébe igyekszem a hosszukkal kezdeni valamit, no meg a tartalmukat is izgalmasabbá varázsolni - amennyire tőlem telik.

2016. okt. 15.

VÖRÖSKE és Asley Scrab: Lélekszakadva

▲Figyelem!
Gyomorforgató részeket tartalmaz, csak saját felelősségre! 

Az intercity egyre gyorsuló kattogással hagyta el Zaragosát, hogy a hármas vágányról kifutva megkezdhesse majd háromszáz kilométer hosszú útját Madrid felé. Késő délelőtt volt, a nap már magasan tűzött nem kímélve semmit és senkit. Különösen a kettőszázhármas kabin utasait, akiknél elromlott a klímaberendezés is. A letekert ablakokon át is csak forró levegő áramlott be, az üvegek csillogva olvadoztak, s a kis alumínium tetejű asztalka, ahova a nassolni valót, esetleg újságot szoktak kitenni, érinthetetlenné vált.
Mindössze hárman ültek a nyolcszemélyes kabinban, s így rendhagyó módon mindannyiuknak jutott elég hely.
Don Martinez, a spanyol szappanoperák tipikus operatőre, aki - elmondása szerint - csupán egy véletlen balesetnek köszönhetően került a kamera rossz oldalára, kalapját az arcába húzva hortyogott az ajtó mellett. Csizmáit lerúgta a padlóra, és kényelmesen föltette lábait a szemközti ülésre. Egy meghallgatásra igyekezett Madridba.
Janice Haundrin, a középkorú angol nő megtestesítője, aki harminckét év titkárnősködés után úgy határozott, bejárja a világot, elmélyülten olvasgatta útikönyvét, s csak időnként kukkantott át fölötte, hogy újabb bizalmatlan pillantással ajándékozza meg Martinez úr kalapját.
Ysabell Rossi - ha követjük a fentebbi rendszert -, külsőre leginkább az álmodozó vidéki lányok skatulyájába illett volna leginkább. Hosszú barna haját egyszerű copfba fogva hordta, vékony, napsárga pólót viselt világos rózsaszín csipkemellénnyel, koptatott farmerrel és őzbarna virágos szandállal. Nem törődve a leégés veszélyeivel közvetlen az ablak mellett ült, kifelé bámult, sóhajtozott és időnként az órájára pillantott. Elmondása szerint nagybeteg édesanyját jött meglátogatni, aki most készül elhagyni a San Carlos klinikát, hogy a továbbiakban otthonában lábadozzon. Nem volt sok poggyásza, csupán egy kézitáska és egy meglehetősen nagy bőrönd.
Ha tudták volna, hogy épp apja ravatalozásáról tart hazafelé...
El Frasno után egy férfi kéredzkedett be hozzájuk, mondván az ő kabinjába egy gyereksereg költözött és pihenésre vágyik. Don Martinez megértőn utat engedett neki. Az érkező feldobta utazó táskáját a csomagtartóra, míg bőröndjét, amely sehová sem fért el kényelmesen, feltette Ysabell bőröndje mellé a megmaradt három ülés egyikére, majd ledobta magát a lány szomszédságába.

Egy kis idő múlva végig nézett az újra alvó operatőrön, a rejtvényt fejtegető Miss Haundrinon, de a szeme legtovább még is az éppen krimit olvasó Ysabellen időzött. Alaposan végig mérte minden apró kis négyzetméteren. Az idős hölgy ezt látva csak egy olyan amolyan ,,ezek a mai fiatalok, bezzeg az én időmben…” fej rázzással nyugtázta a férfi cselekedetét.
Egy kis idő múlva végül megszólította a lányt.
- Látom szereted a krimiket.
- Igen.
- És mond csak hova tart egy ilyen fiatal lány teljesen egyedül?
- Édesanyámat megyek meglátogatni, és vigyázni rá amíg szükséges. És magát mi cél hozta?
- Tegezz nyugodtan. A nevem Ruben Herrero - nyújtott kezet a lánynak, akinek mivel szimpatikus volt az illető, és már nagyon kezdte unni az utat és a kiszámítható történetet, elfogadta a barátkozó szándékát.
- Ysabell. Ysabell Rossi.

Hosszas eszmecserébe fogtak a klasszikusokról. Ez megadta az alap hangulatot és nagyon jól érezték magukat egymás társaságában, s a lány hagyta, had kalandozzanak el az eredeti tárgytól.
Rengeteg közös témát találtak egymás közt, azonban egy kis idő múlva iszonyatos bűz szakította meg a mármár idilli pillanatot.
Az időközben felébredt Don Martinez gyorsan kinyitotta az ajtót, míg Ysabell becsukta az ablakot. Ez nem bizonyult a legjobb megoldásnak, hisz a meleg és a levegőtlenség csak úgy fojtogatta őket. Don Herrero végül felkelt és elment megnézni, hogy van e máshol hely számukra. Tíz perc után visszatért, megfogta a bőröndjét és a táskáját, majd elárulta, hogy van hely, de sajnos külön kell szakadniuk. Megfogták mind a holmijukat és elindultak, ki-ki az új, saját helyére. Ysabellék közben elköszöntek egymástól egy ,,majd még találkozunk"-kal. Don Martinez egy kisgyerekes család közé került. Martinezt ez különösebben nem zavarta, nyugodtan hortyogott tovább a visítozó csemeték közt. Rubent már kicsit nagyobb gyerekek fogták közre, akik szinte csak a telefonjukat nyomkodták. Ysabelle és Janice Haundrin ingázó munkások közé préselődtek be egymás melletti kabinokban.
Nem sokkal később a vonat végre beért a madridi Atocha pályaudvarra, Ysabell taxit fogott, majd egyenesen beteg édesanyjához vitette magát.
Otthon, miután kellőképp lelkesen üdvözölte anyukáját, akit a szomszédjuk néhány órával Ysabell érkezése előtt hozott el a kórházból, és miután sokszori megkérdezés után se volt szüksége semmire, felment a szobájába kipakolni. Azonban nagy meglepetés fogadta, amire sose számított volna, mikor kinyitotta a bőröndöt. Hatalmas sikollyal, sírva rogyott össze a padlón. Édesanyja azonnal felsietett hozzá, amilyen gyorsan csak bírt.

Ariadna Rossi boldogságtól eltorzult arccal pózolt az esküvői fotón karján a hófehérbe bugyolált Ysabellel, akinek szemei épp csak szokni kezdték a földi világosságot. Amint a hivatásos fényképész elküldte a kinyomtatott képet, bekereteztették és felkerült a nappali komódjára.
Az időnkénti por törléseken és biztonsági elmenekítéseken kívül tizenkét éven át nem mozdult el kiemelt helyéről a fotó.
Valamit-valamiért. Tizenkét évnyi viszonylagos nyugalom és békesség után, amit a kép a Rossi család körében eltöltött, előbb a magasba emelkedett, majd cserépvázákat megszégyenítő sebességgel csapódott a padlóba.
Helyét ideiglenesen egy toll és néhány összetűzött papír vette át, amik tetejére a gép tintát nem spórolva a Válási okirat szavakat nyomtatta rá. Ezt később többszöri rendőrségi felszólítás követte és egy cafatokra tépett távoltartási határozat.
A következő fotó néhány évvel később Ysabell szobájában jelent meg - az anyja szerint csupán merő kínzásból és rosszindulatból. A képen Ysabell állt az édesapjával, mellettük ismeretlen nő és két ötéves forma fiú valahol az olasz Alpok déli lábainál egy gleccsertó partján. Ezt a képet évről évre újabb követte - ahogy az ikreket is később egy leányzó -, s a megcsappan létszámú, egykori Rossi család komódján már csak egy ízléstelen műanyagváza kapott helyett.

 
Ysabell körül a világ lassan imbolyogni kezdett, s apró piros foltok jelentek meg mindenfele. Még megpróbált belekapaszkodni a szék támlájába, mikor térdei megrendültek, de erőtlen karjai elvétették a célt, és nagy csattanással a földre rogyott. Torkát vasmarokkal fojtogatta a bőröndből kiáramló bűz, képtelen volt lélegzethez jutni. Szemei fönnakadtak, s végre elérte a sötétség.
Ariadna ekkor lépett be a szobába. Egy pillantással végigmérte mozdulatlanul heverő lányát, majd a bőröndhöz lépett és leguggolt. Az alvadt vér láttán megnyalta szája szélét, s érezni vélte a vér ízét. Szeme sarkából figyelte az ajtónyílást, nem-e lép be rajta valamelyik fehér ruhás. Semmi mozgás. Ariadna kiemelte az egyik kart a bőröndből és félretette. Ugyanígy tett a térdnél kettéfűrészelt lábakkal is. Szépen kipakolta mindet egymás mellé. A lábfejeknél megvizsgálta a körmöket. Szépen voltak gondozva, egyik se tört be vagy nőtt túl hosszúra. Végigsimított a bal alkar sűrű, göndör szőrén. Meghatottan, kissé szomorúan mosolygott az emléktől, amit felidézett benne ez a meghitt mozdulat.
Mikor megpillantotta a nejlonzacskóba tekert fejet, megtorpant. Mint akit rajtakapni készülnek, gyorsan lehajtotta a bőrönd fedelét, és körbenézett. Ysabell alig észrevehetően vette a levegőt, nem mozdult.
Anyja visszafordult a fekete “koporsóhoz”, s végigsimított a felszínén. Keze megakadt az egyik cipzáron. Kinyitotta a keskeny fakkot, amiben egy szintén nejlonba csomagolt levél rejtőzött.

"Drága Ridácska, 


Te vagy a világ legállhatatosabb nője! Csodállak! Rossi nem volt méltó a szerelmedre. Nem volt joga elhagynia téged egy másik nőért! Gyűlölném őt, amiért még mindig őt szereted, de tudom, ez neked fájna. Ezért nem fogom őt gyűlölni, se a gyerekeit, mert ők nem tehetnek semmiről.
Ahogy megígértem, amint kiengedtek a házból, elmentem Tolinebe. Ysabell is ott volt. Gyönyörű lányod van Ridácska. Egész belebolondultam a látványába. Olyan a haja és a szeme, mint a tiedé, csak még nem lát vele rendesen. Még sok mindent nem lát.
Két nappal a motorbaleset előtt érkeztem. Meg akartam ismerni Don Rossit, hogy lássam, tényleg olyan, amilyennek te látod, de nem volt rá alkalmam.
Próbáltam elintézni, hidd el, minden erőmmel, hogy eljöhess a temetésre, de a Nagy Törvények megtiltották.

Mikor megpillantottam a testét a ravatalozóban, tudtam, megszakadna a szíved, ha még egyszer nem láthatnád utoljára, ezért elhoztam neked. Nem akarom megzavarni a családi gyászotokat, ezért én nem jövök, Ysabellel küldöm Don Rossi testét. 
Üdvözlettel,
Ruben Herrero"

Ariadna a mellkasához szorította a levelet. Arcán hatalmas könnyek csorogtak végig. Don Rossi meghalt. Az ő Marcoja halott. Darabokra tépte a levelet, és ahogy azt az intézetben szokta, lenyelte a papírfecniket.
Kicsomagolta a fejet, majd imbolygó léptekkel kisétált a fürdőszobába, és leborotválta a bajszát. Sose szerette, ha Marco ezzel kísérletezett. Nem állt jól neki. Így viszont, frissen borotváltan, egészen az ő Marcoja. Visszament a szobába, hogy kihozza a végtagokat is, bemászott a kádba, majd maga mellé rendezte volt férje földi maradványait.
Ebben a helyzetben lelt rá néhány órával később Ysabell, akit hányingere vezetett a fürdőszobába. Amint megpillantotta az előre-hátra dülöngélő édesanyját, aki keserves zokogások közt egy hajas gömböt szorongat a kezében, nem bírta tovább. Kiadta az vonatút alatt megevett szendvicsek maradékát. Ariadna rá se nézett, csak gyászolta tovább volt férjét.

Annyiszor szerette volna megmagyarázni neki az egészet, annyiszor szeretett volna megbocsátani neki, amiért elhagyta, annyiszor szerette volna még csókolni. Most mindet bepótolta. Bepótolta azt a majd tíz évet, a válásuk és férje Olaszországba való visszamenekülése óta. Mindenki azt mondta Ariadnáról, mániákus, és Marco Rossi az új családját félti, azért költözik vissza a szülőhazájába. Ariadna tudta, nem ez az igazság…
Halványan még érzékelte, ahogy Ysabell ellép az ajtó elől, és a telefonbeszélgetés hangfoszlányai is eljutottak hozzá. Majd két fehér ruhás férfi lépett a fürdőszobába. Ariadna zilált haja tincsei alól a sírástól vörös szemekkel nézett fel rájuk.
- Angeli, köszönöm - suttogta. - Most már elvihetik a mennyországba - azzal az ápolók felé nyújtotta a fejet.
Adriadnat még aznap visszaszállították az intézetbe és kórlapján javítottak néhány információt. Teljesen elborult az elméje, írta lábjegyzetbe az egyik ápoló, akinek arcán és karjain feltűnően sok vörös karmolás csík éktelenkedett.
Egy héttel később Ysabell meghirdette a lakást. Első érdeklődője Ruben Herrero volt, természetesen álnéven. Körözték az egész országban.
Félszegen Ysabell mellé lépett, míg a nő, aki bemutatta neki a lakást, a kilátásról magyarázott.
- De azért… ugye el tudott búcsúzni tőle? - kérdezte.
Ysabell a döbbenettől és a felismeréstől képtelen volt megszólalni. Némán bólintott.
- Ennek örülök - sóhajtott Ruben, majd sarkon fordult és örökre eltűnt Ysabell darabokra szakadt életéből.


LÉLEKSZAKADVA
Ez egy különleges novella, melyet a Sometimes The Truth Is Very Ugly blogon meghirdetett versenyre készítettünk kisorsolt társammal, Asley Scrabbel közösen. A téma adott volt. Elveszett bőröndök és gyász. 

Facsartunk egyet ezen a megható, szomorú felhangú címen, és így született meg végül a Lélekszakadva. Mostanában egyre többször jut szóhoz Vöröske, míg az első félidőben igencsak háttérbe szorult.
http://sometimesthetruthisveryugly.blogspot.com/2016/11/asley-scrab-es-zsazsogo-nyaplic.html

2016. okt. 14.

VÖRÖSKE: Vérszag


Hangtalanul folydogált a vérem át a bordáim között, végigcsúszott az acélpengén, majd megakadt a markolathoz érve és cseppenként a földre hullott. Homályos, szinte vak tekintettel fordultam vissza a gyilkosom felé. Szinte mosolyoghatnékom támadt, ahogy néztem azt a döbbent, hitetlenkedő képét. Pedig szép arcú fiú volt, és ügyesen mozgott, jó kardforgató volt.
Első kábulatomból éles csendülés riasztott, ahogy a tőröm kihullott elerőtlenedő ujjaim közül. A fiú oldalra pillantott, s habár szükségtelen volt, félrerúgta a tőrt, mielőtt kirántotta volna mellkasomból a pengét, amivel eddig az ágyam széléhez szegezett.
Összerogytam tehetetlen súlyom alatt, fejem előrebillent, de utolsó erőmmel még ismét felnéztem. Fémes nedvesség kúszott fel a torkomból a számba. Hagytam, had folyjon le az államon.
Az agyam még működött, ha nem is teljesen jól. Kérdezni akartam, számon kérni, de minden mondat túl hosszúnak bizonyult.
- Miért...? - hörögtem végül. Hangomat kásássá tette a kibuggyanó véres nyál.
- A tanácsos utasítására - közölte a fiú. Különös mély hangja volt. Épp mutált. Ekkor döbbentem rá, hogy gyilkosom szinte még gyerek. 
- A... trónörökös? – Alig hallhatón leheltem a kérdést.
A fiú tétován az ajtó felé nézett, a kiáltások egyre közelebb értek hozzánk. Látásom végleg elhomályosult, így lehunytam szemeimet.
A fiú túl sokáig várt a válasszal, már nem hallottam.

Amint újra kinyitottam szemeimet, már nem éreztem többé fizikai fájdalmat. Testetlen lélekemlék voltam már csupán. A gomolygó sötétség barátságtalanul rám mordult, majd egymás után kék lángocskák kezdtek felgyulladni körülöttem. Imbolygó táncot lejtve párokba rendeződtek, lángjuk vízszintesen kezdett lobogni. Miközben egyre keskenyedtek, a közepükön apró fekete lyukak keletkezett. A hunyorgó fényekben egyszer csak szemeket véltem felfedezni, majd lassanként kirajzolódtak az orrok, szájak, fülek és hajak is.
- Felség - A túlvilági hang betöltötte a teret, majd szembe találtam magam a két bátyámmal, három öcsémmel és hét unokabátyámmal, kiknek megölésére én magam adtam ki a parancsot a titkos hadtestnek. -, légy üdvözölve!
Most mind megérezték a vérszagot és körém gyűltek, hogy az évek alatt elkorcsosult és cafatokra szakadt lelkemből lakmározzanak.
Már nem voltak érzéseim, így tisztán láthattam minden cselekedetem, amit életem során elkövettem. Csak ennyit mondtam.
- Jó étvágyat!

VÉRSZAG
Ezt az írásomat két, a napokban látott királydráma inspirálta.

2016. okt. 9.

FÜSTPÖFFENTŐ: Ritmus


Csörren a lánc, reccsen a pad. Ülnek a rabok a sorban. Véreskezű, Kopasz, Dongó, Haramia, Keselyű és Pancser. Lopott, ölt, hazudott, harcolt, ellenszegült, élt. Elfogták, beköpték, tőrbe csalták, kilökték, megtörték. Feladta, elnyomta, megbékélt, bosszút esküdött, megszökött, vegetál.
Csörren a lánc, pattog az ostor. Ülnek a rabok a sorban. Véreskezű, Kopasz, Dongó, Haramia, Keselyű és Pancser. Véreskezű cuppog, Kopasz morog, Dongó szól, Haramia a padlóra köp, Keselyű a fejével int, Pancser a tengert nézi.
Csörren a lánc. Ülnek a rabok a sorban. Véreskezű, Kopasz, Dongó, Haramia és Pancser. A tenger felmorajlik. Ember a vízben, hulla a vízben.
Csörren a lánc, reccsen a pad. Ülnek a rabok a sorban. Véreskezű, Kopasz, Dongó, Haramia, Barbár és Pancser. Lopott, ölt, hazudott, harcolt, küzdött, élt. Elfogták, beköpték, tőrbe csalták, legyőzték, megtörték. Feladta, elnyomta, megbékélt, bosszút esküdött, figyel, vegetál.
Csörren a lánc, koppan a tálka. Ülnek a rabok a sorban. Véreskezű, Kopasz, Dongó, Haramia, Barbár és Pancser. Véreskezű mind lenyeli, Kopasz fintorog, Dongó jól megrágja, Haramia ízlelgeti, Barbár kiköpi, Pancser pedig Dongónak adja.
Csörren a lánc, pattog az ostor. Ülnek a rabok a sorban. Véreskezű, Kopasz, Dongó, Haramia, Barbár és Pancser. Véreskezű nyög, Kopasz a szálkát piszkálja, Dongó a fogát csikorgatja, Haramia liheg, Barbár evez, Pancser a tengert bámulja.
Csörren a lánc, reccsen a pad. Ülnek a rabok a sorban. Véreskezű, Kopasz, Dongó, Haramia és Barbár. Pattog az ostor, Pancser fekszik. Barbár morog, Haramia vicsorít. Pattog az ostor, kiált a hang. Dongó a fogát csikorgatja. Kopasz a kezét nézi. Véreskezű szeme villog.
Csörren a lánc, reccsen a pad. Ülnek a rabok a sorban. Véreskezű, Kopasz, Dongó, Haramia és Barbár. Pattog az ostor, kiált a hang. Pancser a földön fekszik. Pattog az ostor, csörren a lánc. Vizet kap és visszaültetik a padra.
Csörren a lánc, reccsen a pad. Ülnek a rabok a sorban. Véreskezű, Kopasz, Dongó, Haramia, Barbár és Pancser. Véreskezű háta zsibbad, Kopasz ínye felszakadt, Dongó a fogát szívja, Haramia a vállát foga, Barbár az orrát igazítja. Pancser szeme könnyben úszik.
Pattog az ostor, siklik a gálya. Ülnek a rabok a sorban. Véreskezű, Kopasz, Dongó, Haramia, Barbár és Pancser. Csörren a lánc, reccsen a pad, lesújt az evező a habokra. Siklik a gálya, pattog az ostor, kiált a hang.


RITMUS
Kísérleti írás-szerűség.

2016. okt. 3.

NYÁPLIC: Zombiapokalipszis book tag


A szabályok:
- Választani kell 5 könyvet.
- A címüket felírni fecnikre, majd belerakni egy olyan valamibe, ahonnan ki lehet húzni, melyik kérdéshez melyik könyv tartozik.
- A kihúzott könyvet véletlenszerűen fel kell csapni valahol és azzal a névvel kell válaszolni a kérdésre.
- A második kérdésre ugyanabból a könyvből kell válaszolni, mint az előzőre, ugyanezzel a módszerrel.

Előzmények: Zokni véletlen nyitva felejtette az átjárót, amin át a Kuckó világába érkezett. Az átjárót a zombiland-i iskola szertárában nyitotta meg, és a túlbuzgó takarítónő felfedezte, mikor betért egy felmosórongyért, mert valahol elhagyta a skalpját. A kíváncsi zombik elözönlötték az erdőt, és megindultak a Kuckó felé, hogy kinevezzék a meghódítandó világ Zombimesteri Hivatalává.
Ám nem számoltak azzal - mivel legtöbbjüknek túl kevés működő agysejtje van a számoláshoz -, bűbájmacskák és a Kuckó vendégszereplői hősiesen ki fognak tartani a végsőkig.

Nézzük, hogy alakulna a történet, ha...

... Pettyesképű toborozna*:
1. Jessica Day George: Éjféli bál
2. Eleanor Jones: Lány a múltból
3. Anna Dale: Boszorkányoknak suttogó
4. On Sai: Apa, randizhatok egy lovaggal?
5. Alex Flinn: Beasty - A szörnyszívű

1. Az első ember, aki meghal. Rózsa
Aki megölte, pillanatokkal később tizenkét szeletbe vágva találja magát, tizenegy penge által. A hercegnő különítmény azonban Rózsa halálával vezető nélkül marad. Galen meg... nos... ő köt mindenkinek egy pár fekete gyászzoknit, majd elfoglalja helyét a különítmény élén.

2. A személy, akit elgáncsolsz, hogy elmenekülj a zombik elől. Rózsa
Szóval én leszek miszlikbe aprítva, ha jól látom...


3. Az első ember, aki zombivá változik. Tilly
Szegény főszereplőkre rájár a rút, és ha Tilly zombivá változik.

4. Az első ember, aki téged gáncsol el, hogy elmeneküljön a zombik elől. Thomas kisasszony
Undok egy nőszemély volt világéletében. Pfúj! Megkeseredett vénkisasszony, de nem! Nem adom meg neki azt az örömöt, inkább halok meg a tizenegy nővér bosszújától, minthogy ő elgáncsolhasson.

5. A csapat idiótája. Kósza
Nah, ha ő a legidiótább a csapatban, akkor a zombiknak semmi esélyük... de azért... Kósza, mint idióta, ezt nem tudom elképzelni, hacsak nem bolondult bele abba, hogy folyton Mia Anne-ért aggódott.

6. A csapat agya. Amon
Ellene semmi kifogásom.

7. A csapat orvosa. Patsy Bogbean
Megfelel a pozícióra már, ha az ember úgy képzeli el a fájdalomcsillapítást, hogy virágcseréppé változtatják. Végül is egy virágcserép nem érez fájdalmat, nem igaz?

8. A csapat fegyverszakértője. Dankel és Fleck
Nos, ők inkább harcosként szerepelnének jól. Lerágnák vagy szétcincálnák a zombikat. Mármint patkányként. Ahol kinyitottam a könyvet, ők még javában elvarázsolt patkányok voltak.
Ha azt vesszük, hogy az első öntudattal rendelkező szereplő, akkor viszont Joe az emberünk. Joe talpraesett, okos srác. A boszorkánymizériát is milyen jól megértette, akkor egy kis csihi-puhi fegyverforgatás sem okozhat neki problémát.

9. A harcos. Sloane
Csak fel kell húzni valamivel. Mondjuk mutatni neki két zombit, akik egymás mellett vánszorognak és egyik feketét, másik törtfehért! visel - megfelelő eloszlású, száradt vérpacával. Az biztos, hogy pillanatokkal később az egyik már nem mozdul többet.Az összhatás mindenek felett!

10. A csapatkapitány. Will
Ez a vak vezet világtalant tipikus esete. Remélem, Will mindenben Amonra fog hallgatni, mikor kiadja a parancsokat és a biztonság kedvéért beszereznek neki egy betanított labradolt vagy goldie-t.
◊◊◊

...  Nyáplic toborozna*:
1. M. C. Beaton: Miss Pym és a menekülő menyasszony
2. Terry Pratchett: A Kaszás
3. Georgette Heyer: Francia négyes
4. Rejtő Jenő (P. Howard): Előretolt helyőrség
5. Diana Wynne Jones: A vándorló palota

1. Az első ember, aki meghal. Hannah Pym
Hogy a világ legpraktikusabb, legracionálisabb vénkisasszonya halna meg elsőre? Még ilyet! Egyetlen magyarázata lehet ennek. Két szerelmest próbált éppen összeboronálni és nem figyelt a saját épségére vagy Sír George Clarence bajban volt és meg kellett mentenie valakinek.

2. A személy, akit elgáncsolsz, hogy elmenekülj a zombik elől. Mrs. Seaton
Lehet, nem érdemelte meg, de az életösztön nagyon erős. Mindegy, Mr. Fletchernek hibásan működik az életösztöne, ő majd megmenti, mielőtt elkapnák a zombik.

3. Az első ember, aki zombivá változik. Ajtó Vili (A HALÁL álneve)
Szóval ez az emberdolog nem olyan jó álcának. Könnyen rászállhatnak a zombik. Na de egy csontvázat zombivá lehet változtatni egyáltalán? Zombivá válhat a HALÁL? Állítsuk meg egy kicsit az időt és filozofálgassunk el egy antropomorf megtestesülés zombivá való változásának létjogosultságán. Egy szemernyi sincs! Háh! Ilyen, zombi biztos tagok kellenek egy igazi túlélő csapatba.

4. Az első ember, aki téged gáncsol el, hogy elmeneküljön a zombik elől.  Zicher
Nem ismerem annyira. Feltaláló, mégpedig az elszántabbik fajtából, aki mindenáron a társadalom segítségére akar lenni hatékonyabbnál-hatékonyabb szerkezetei által. Egy olyan világban, mint a Korong, ha valaki nyelvbotlás nélkül kiejti a fizika vagy a mechanika szavakat, már furcsán néznek rá az emberek, szóval ki lehet jelenteni, hogy nincs ki mind a négy fogaskereke. Bár talán azt gondolta, ő nagyobb hasznára tud lenni a közösségnek, mint én?
5. A csapat idiótája. Mis Plymstock
Ilyen névvel nem lenne nehéz! Egy bolond felesége akar lenni (Lord Dolphintonnal valami nem stimmel nyaktól felfelé), no de ő is bolond lenne? Ahhoz túl gyakorlatias. Lord Dolphinton pedig ártalmatlan félnótás, nem terjeszti a kórt.

6. A csapat agya. Mr. Standen
Hm... Freddynek van agya, csak ritkán használja értelmes dolgokra, mint mondjuk a gondolkodás. Annyi bizonyos, a csapat ruházata kifogástalan lesz még a legújabb párizsi divat szerint is, és ha egy zombi szembekerülne vele, mielőtt hagyná magát felfalni, még megtanítaná a kés és villa használatára, esetleg még a szalvétáéra is. (Micsoda veszteség ő a Zombiland-i iskolának! Remek tanár válhatott volna belőle.)

7. A csapat orvosa. Galamb
Ő maga mindent túlél. Hogy a keze alá kerülő sebesültek is, az már más kérdés. Mindenesetre, ő azért meg fogja telni, ami kitelik tőle.

8. A csapat fegyverszakértője. Minkusz doktor
Ezek összebeszéltek! Az idegenlégiós katona és az orvos. Itt az alkalom - gondolhatták - általános zűrzavar, cseréljünk helyet, hátha kiderül, hogy pályát tévesztettünk.

9. A harcos. Sophie Hatter
Addig fog hadonászni a botjával, míg agyon nem üti az összeset, közben szitkokkal és varázslatokkal dobálódzna.

10. A csapatkapitán. Mari
Egy óvodásnak is lehetnek jó ötletei, nem? ... talán. Esetleg, ha megembereli magát és abbahagyja a hüvelykujjának szopogatását, hogy értsék is az emberei a parancsokat.
 
... Füstpöffentő toborozna*:
1. Zane Grey: A vadnyugat úttörői
2. Charlotte Brontë: Villette
3. Shannon Hale: Austenland - Vakáció Mr. Darcyval
4. Jane Austen Meggyőző érvek
5. Stephanie Perkins: Anna és a francia csók

1. Az első ember, aki meghal. Wayne Cameron
Kár érte, igazán rendes fickó volt. Nem hiszem, hogy sokan ismerték volna a nevét a póznaállító vállalat emberein és egynéhány bordélybeli lányon kívül, de akkor is kár érte.

2. A személy, akit elgáncsolsz, hogy elmenekülj a zombik elől. Barnes
Mellékszereplő. Nincs igazán számottevő szerepe, főleg, mióta megépült a telefonvonal, és még munkanélkülivé is vált.

3. Az első ember, aki zombivá változik. Ginevra Fanshawe
Komolytalan növendék Miss Lucy Swannak. Rettegjenek a jóképű férfiak. Ginevra csak rájuk fog vadászni!

4. Az első ember, aki téged gáncsol el, hogy elmeneküljön a zombik elől.  Madame
Ki is nézem belőle. Vén trotty! Önző dög! Emanuel úr úgysem lesz a tiéd, szóval ne is álmodozz! Ellenben rettegjetek gazdag férfiak, mert ez a nő emberként és zombiként is titeket fog üldözni!

5. A csapat idiótája. Jane
Nahát, nahát! Ki hitte volna ezt a Darcy rajongó New York-iról? Kicsit ostobácska, de semmiképp nem idióta.

6. A csapat agya. Miss Charming
Elvesztünk! Ennek a nőnek csak a pénztárcája nagy és a mellei... még a hetero és a homo pasikat se tudja megkülönböztetni egymástól -.-

7. A csapat orvosa. Anna Elliot
Repülősó... talán némi borogatás, nem hiszem, hogy ennél többet értene hozzá. Talán még az érvágást s a piócázást ismeri.

8. A csapat fegyverszakértője. Wentworth kapitány
Néha megéri egy katonákkal telepakolt történetet is beválogatni. Meg fogja állni a helyét.

9. A harcos. St. Clair
Abban az esetben, ha nem kell magasra felmászni és nem precíz vívó mozdulatokat várnak el tőle, talán életben is marad. Nem... ezt így nem merném kijelenteni.

10. A csapatkapitán. Anna (Öt oldalnyi St. Clair-es áradozás után végre találtam egy másik nevet is...)
... bár nem tudom, merjek-e örülni neki. Azért, ha ott van mellette St. Clair és él és ott van mellette St. Clair, akkor talán némi segítséggel sikerül elvezetnie a csapatot. Hacsak Miss Charming ki nem szorítja belőle a szuszt is az első, üdvözlő ölelésnél.
◊◊◊

... Tekergő toborozna*:
1. On Sai: Calderon avagy hullajelölt kerestetik (Calderon)
2. Kerstin Gier: Rubinvörös (Időtlen szerelem)
3. Tonya Hurley: Szellemlány (Szellemlány)
4. Terry Pratchett: Vadkanapó (Korongvilág)
5. Diana Wynne Jones: A trónörökös (Varázsvilágok)
 
1. Az első ember, aki meghal. Calderon
Irtják ezek a zombik rendesen a főszereplőket. 

2. A személy, akit elgáncsolsz, hogy elmenekülj a zombik elől. Elena grófné
A Sors(oló) azt gondolta, menjen csak a fia után, mi?

3. Az első ember, aki zombivá változik. Madame Rossini
Látom is magam előtt... utolsó hörgő, olasz akcentusától érthetetlen szavaival a harisnyákat és kalapokat fog emlegetni. Ártalmatlan zombi lesz belőle, amennyiben  szerencsénk van és épp egy múltidéző abroncsos szoknyát visel. Egyszer felborul vele, többé fel sem fog tudni állni.

4. Az első ember, aki téged gáncsol el, hogy elmeneküljön a zombik elől.  Gwendolyn
Ezt azért nem néztem volna ki belőle, hiába időutazó. Rubin ide vagy oda, nincs mentsége. Talán Gideon előtűnik az utolsó pillanatban, hogy megmentsen vagy én is agyakat fogok vacsorázni, jobb esetben teát szürcsölni James és Xemerius társaságában.
5. A csapat idiótája. Charlotte Usher
Hááát... kicsit zakkant a csaj, de nem idióta. Hm... esetleg szellemes még lehet... bár nincs szelleme, mert ő maga a szellem... hahaha... ha...
Egyébként is, lehet valaki a csapat tagja, akit csak egy ember, Scarlet lát? Ok. Leesett. Charlotte megint megszállta Scarlet testét. Erről Damen is tud?

6. A csapat agya. Agy professzor
Had áruljak el egy dolgot, mielőtt bárki is fellélegezne. Az ő neve nem azért Agy, mert olyan okos lenne, hanem... szóval, mert hiányzik a fél koponyája.

7. A csapat orvosa. Epegörcs
Mert ki más lehetne az orvos, mint a másnaposság ó,istenemje? Csak aztán ne remegjen a keze, miközben a szikét tartja és ne hányja le a sebesültet.

8. A csapat fegyverszakértője. Rettentheő
Öhm... egy varázslóra bízni ezt a feladatot, aki bizonyos értelemben - szánt szándékkal - egy kisgyerek értelmi szintjén mozog, nem biztos, hogy a legjobb életbiztosításnak.
9. A harcos. Stan
Jepp, megint egy szellem. Pontosabban egy szellem zsoké, aki imádja a kentaurokat, nem mellesleg volt promág és Rupert mentora. És, ha már szóba került Rupert, Stan Ruperthez van kötve, nem képes néhány méternél messzebbre távolodni tőle, szóval vehetjük, hogy nem is Stan a harcos, hanem Rupert. Egy programozó, ha nem is sokkal jobb, de legalább van fizikai teste és fegyvert tud ragadni, ha kell. Könnyűszerrel átsétál világok közt és összefonja az életfonalakat. Kérdés, a zombiknak van-e még életfonaluk.

10. A csapatkapitán. Maree
Talpraesett lány, aki még azt is túlélte, hogy kettéhasították és rajta keresztül lépett át néhány kontár egy másik világba (Rupert ezt sokkal kevesebb áldozattal és elegánsabban is meg tudta volna csinálni.) Jól kezeli a váratlan helyzeteket és mindent megtenne embereiért. Remek lenne vezetőnek.
◊◊◊

... Vöröske toborozna*:
1. Stephanie Meyer: Burok
2. Isaac Marion: Eleven testek
3. Emma  Raven: Az alkony lovai
4. Susan Ee: Angelfall - Angyalok bukása
5. Agatha Cristie: Macska a galambok közt

1. Az első ember, aki meghal. Ian
Miért? Miért a jó fiúk halnak meg legelőször? És akkor már R.I.P. Vándor.

2. A személy, akit elgáncsolsz, hogy elmenekülj a zombik elől. Jared
Mert, mert.. Azért, mert... csak Melaninak ne szóljon erről senki!

3. Az első ember, aki zombivá változik. R
Szóval így kezdődött a történet.

4. Az első ember, aki téged gáncsol el, hogy elmeneküljön a zombik elől.  Perry
Nem úgy volt, hogy R megeszi az agyát? R, téged szólítalak! Csoszogj kicsit gyorsabban és állj bosszút értem!
5. A csapat idiótája. Ryan 
Ha ez a szerepe szívni fogja a fogát, de eljátssza.
6. A csapat agya. Mr Vazquez
Szervezni azt tud, de túlságosan lekötné a hátasok kimenekítése. Egy lovas kaszkadőr mihez kezdene zombi lovakkal? Talán, ha lassított felvétel lenne...

7. A csapat orvosa. Penryn
A világvége nyilván megedzette őt. Rafi sebesülését is milyen jól ellátta a helyzethez képest. Jó, egy szárnyat nem tudna visszavarrni, de senki se fog meghalni a karjai közt.

8. A csapat fegyverszakértője. Beliel
Tud harcolni, van kardja, ért hozzá és talán mellénk áll, ha közös az ellenség. (Amúgy kinek jutott eszébe meghívni?)

9. A harcos. Eileen Rich
Nem hiszem, hogy egy szétszórt földrajz-angol tanár lenne a legjobb választás erre a helyre. Ő egy angol, és nem Jeanne D'Arc!

10. A csapatkapitán. Miss Bulstrode
Egy iskolányi tinédzser lányt kézben tudott tartani éveken át és megőrizte hidegvérét a gyilkosságok alatt is. Ilyen vezetőre van szüksége egy csapatnak. Talán még Miss Rich fejével is tudna beszélni, rávenné a koncentrálásra és a fegyelemre.
◊◊◊

... Zsazsi toborozna*:
1. A munkavadász Zokni-manó kalandjai
2. Az erdő legendája
3. Minőségi forradalmak
4. Hangtörténetek
5. Lélekvasút

1. Az első ember, aki meghal. Ünög
Azt hiszem, ezt sem Harmadik, avagy Pálinkás Oszkár Ödön, sem újdonsült menyasszonya nem bánná annyira.

2. A személy, akit elgáncsolsz, hogy elmenekülj a zombik elől. Robot
Neki amúgy se lesz semmi baja. Műanyagból van. Igaz, mikor merül az eleme, akkor olyan hangokat ad ki, mintha már zombi lenne.

3. Az első ember, aki zombivá változik. Voriki
Neee! Úgy szerettem őt azzal a vicces kis kecskeszakállával együtt. Remek harcos volt és kitűnő, lelkiismeretes mentor.

4. Az első ember, aki téged gáncsol el, hogy elmeneküljön a zombik elől.  Gordon
Pedig őt másnak gondoltam. Kivételnek, de úgy tűnik, ő is csak emberből van s az emberek csak magukra tudnak gondolni.
5. A csapat idiótája. Charlotte Lee
Kíváncsi vagyok arra a gyengeelméjűre, aki le meri idiótázni Charlotte-ot. Nem jósolok neki sok időt.

6. A csapat agya. Leo
Megfelel a pozícióra, bár, hogy miért, azt nem tudnám spoiler mentesen elárulni. Nemsoká kiderül.

7. A csapat orvosa. Kleopátra
A mérgekhez elég jól ért, talán az ellenszerüket is ismeri, de nem hiszem, hogy hozzá érne akár egy sebesülthöz is, hanem a felcsereknek parancsolgatna.

8. A csapat fegyverszakértője. Fekete Fene
Beszólogatni azt tud, de amilyen ütődött társaság veszi körül állandóan, kétlem, hogy meg tudná különböztetni a fegyver két végét.
 
9. A harcos. Jakab
Aki egyszer a maffiának dolgozott, arra így vagy úgy, de ragadt egy kevés a fegyverekből is. Nem hiába rendezik azokat a véres leszámolásokat és egyéb láb alól eltevő akciókat.

10. A csapatkapitán. Főnök (Vegyük úgy, hogy ez a neve)
Annyi bizonyos, jobban passzol erre helyre, mint anno Agy professzor a másikba. Kis nosztalgia, végre ismét kardot ránthat és harcolhat.

10+1. Kiket hívsz ki?
A szokásosat...  Kihívottam ezúttal is Peetagey Smile. Remélem, neked is vicces párosok fognak kijönni :3

*Pettyesképű egykötetes misztikus, fantasztikus regényszereplők közül válogatott, Tekergő sorozatszereplők közül, Vöröske komorabb témájú könyvek és krimik közül, Füstpöffentő jobbára romantikus hősök és hősnők közül, Nyáplic az abszolút és örök kedvencek közül. Nagydumást nem hagyták szóhoz jutni. Bónuszként én - Zsazsi - a saját történeteim közül sorsoltam.

2016. okt. 2.

NYÁPLIC: A Kuckó az apokalipszis szélén...

Általános káosz alakult ki a "kuckólakók" körében, mikor betoppant közéjük Zokni. A volt mikulásmanó hosszú időre eltűnt Tekergő történeteinek középpontjából, s ennek egyetlen oka a különös szerencsétlenségében meglelt állása volt. Már több hónapja, hogy elkezdett tanítani Zombiland egyetlen még össze nem omlott iskolájában. Még Tekergő számára is, akinek már volt némi tapasztalata a Zokniéhoz hasonló szereplők sajátos sorsát illetően, nagy meglepetést okozott, hogy a manó végül nemcsak alkalmasnak ígérkezett a feladatra, hanem sikerült életben is maradnia, sőt meggyőzte a zombikat, hogy a húsa rendkívül rágós és kemény, és olyan íze van, mint a fagyott földnek. Önmagát meghazudtoló előrelátással azt is megszervezte, hogy tanítványai napi háromszor kapjanak enni.
A városka életébe is megpróbált beilleszkedni, bár ez kevesebb sikerrel járt, mint a beszédoktatása - tanítványai kétharmada el tudta már mondani a nevét és, hogy aznap mit viselt. Cél nélkül bóklászni életveszélyes volt az utcákon, de a városban nem volt egy igazi látványosság sem. Színháza sem volt, a piacon sem árultak az ő ízlésének megfelelő ételek és egy idő után már semmi kedve sem volt véletlenszerűen meglátogatni tanártársait. Így, mikor elérkezett az Agyhártya Ünnepe, és az iskola egy hétre bezárt, Zokni üzenetet küldött Tekergőnek és meghívatta magát a Kuckóba.
Szélike lelkesen követte az átjárón át, amit Zokni saját felelősségére nyitott a néhány napra elhagyatottá vált iskola szertárában. A szél szelet sipítva ujjongott, mikor megpillantotta a vértölgyeket és a ütődöttmakkosokat. Felszökött a lomok közé és incselkedve megtépázta egy magányos matuzsálemfa ágait.

Nyáplicék épp nagyban vitatkoztak azon, hogy melyik történetet hallanák ismét, melyik az, amin még lehetett volna csiszolni kicsit és melyik... nos, melyik az, amit inkább a szomszédos világbeli Vén Vadász Ízlésficamos Siketnémák Egyesületének évenkénti nagy Agybomlasztó ülésének szünetében szabadott volna csak előadni, mikor a tagok már felhasználták az utolsó ép agysejt kuponukat is, hogy lónyálat vegyenek belőle a büfében. Szerencsére utóbbiból nem találtak túl sokat. Mire a vita belépett az utolsó szakaszába, már csak a legnagyobb hangúak, Vöröske és Nagydumás acsarkodott egymás felé, hogy így vagy úgy, de meggyőzzék a másikat, saját igagazukról.
Zokni azt a pillanatot választotta a kopogtatásra, mikor a két bűbájmacska helyet kért, hogy mancsukkal dönthessék el a vita kimenetelét. Egy üres fatálka repült az ajtó irányába, nekiütődött a kukucskálónak, majd ráesett a kilincsre. Az ajtó résznyire nyílt, és a résen azonnal beszáguldott Szélike. Felborzolta a macskák bundáját, összekócolta az emberek hajába és belekapott a többi más lény ruhájába.
A varázstalanabb világokból érkezett vendégszereplők meglepetten kapkodták fejüket, néhányuk megmarkolta lézerkardját, míg mások az íjukért, mobiltelefonjukért nyúltak. Alastair herceg összecsukta a legyezőjét és megigazította lornyonját. Tilly megborzongott, és nyugtalanul hallgatózni kezdett, hogy meghallja-e Napsugár nyihogását az ideiglenesen felállított istállóból. Lova nyugtalan természet volt, igen érzékeny, nehogy kárt tegyen magában ijedtében. Calcifer beljebb húzódott a kandalló menedékébe. Poirot megtapogatta bajszát. A Pénztárnok összecsapta tenyerét és kiszámolta a hatszázhuszonkilenc gyökét. Rettentheő káromkodott. A HALÁL ellenőrizte, hogy az élvédő megfelelően áll-e a kaszáján, nehogy megsérüljön Szélike. Albert morgolódott, mert elaludt a cigarettája. Pikoló Pam sípoló hangot hallatott, ahogy felnevetett a csiklandós érzés miatt. Szélike, miután mindenkit üdvözölt, az ő vállára telepedett le, és sipákolós beszélgetésbe fogtak.
Zokni kivárt, míg mindenkinek sikerült feldolgoznia Szélike érkezését, majd maga is belépett a házikóba.
- Üdv - mondta, majd elhasalt a vérember farkában. 
Vöröske és Nagydumás el is felejtette néhány pillanatra, hogy mire készültek. Nyáplic ezt kihasználva az orruk alá tolt egy szardíniás szendvicsekkel megrakott tálat. Amint a két harcos megérezte a szardínia illatát, a mancsbunyó evőversennyé változott és a hallgatóság három táborra szakadt. Egyik Vöröskének drukkolt, másik Nagydumást biztatta, a harmadik próbált háttérbe húzódni és kimaradni az egészből. Rettentheő lekapta fejéről csúcsos süvegét és előhalászott belőle egy legendás üveget.
- Ezt Vöröskére - emelte a magasba ezzel elindítva egy fogadási hullámot. Sir Walter Elliot tíz fontot tett Nagydumásra. Charlotte megrázta a fejét, ő még kiskorú, nem szabad fogadnia. Rettentheő vállat vont és továbblépett Howl varázslóhoz.

Tekergő, míg a küzdelem folyt, bekísérte Zoknit a konyhába és keresett a puklijára némi jeget és egy konyharuhát. 
- Jól utaztál? - érdeklődött a bűbájmacska. - Simán ment az átkelés? 
Zokni buzgón bólogatott. Szólni nem tudott, mert nyelvével épp azt tapogatta, nem tört-e le valamelyik foga. 
- Neked persze könnyű, te abban a világban születtél, de ha én elmesélem, hogy legutóbb Vöröskével hogyan jutottunk haza - és már bele is fogott volna a mesélésbe, ha nem tartotta volna akkora sztorinak az esetet, hogy az egész társasággal meg akarja osztani. - Majd elmesélem.
- Hm... - bólintott Zokni, belenyúlt a szájába és kicsavarta az egyik fogát, amit már csak néhány gyökér tartott a helyén. - Tussz anni vaamit?- kérdezte Tekergőtől, aki azonnal elsietett Nyáplicért. Ez a sebesülés túlment az ő szakértelmén. Nyáplic a szemét forgatta, de azért elment előkeresni az elsősegély dobozt.
- Tereld el a figyelmét! - utasította Tekergőt. - Ne piszkálja piszkos kézzel a sebet!
Tekergő bólintott.
- És nehogy Vöröske meglássa - tette hozzá kicsit halkabban. Tekergő erre már nem csak egyszerűen bólintott, hanem sokatmondóan bólintott, majd letelepedett Zokni mellé.
- És a meló? Minden rendben? 
- Ifen - felelt Zokni.
- Nem zaklatnak mindenféle begyöpösödött gondolatok...
- Nehm.
- ... és lányok?
- Fem -sütötte le szemét Zokni, majd szörcsögve visszaszívta a nyálát.
- Tessék, erre harapj rá! - nyújtott Zokni felé Nyáplic egy kis gézbe csavart vattát. - Most csak ez van itt. Maradjatok a konyhában, amíg bent le nem csendesednek a viszonyok. Egyre hangosabbak.
Amint ezt kimondta, megremegett a föld, kivágódott az egyik ablak, és a nappalit elárasztotta a köd.
- Füstpöffentő! - kiáltott fel bosszúsan Nyáplic, akinek kezdett elege lenni a felfordulásból. - Hányszor mondja, a füstöt kifelé...
- Zombik - vágott közbe az ősöreg ködsárkány.
- Hogy mi?
- Az erdő felől egy egész horda közelít - lihegte kifulladva a ködsárkány. - és nem tűnnek barátságosnak.
Zokni Tekergőre támaszkodva előrebotorkált, a társaság szétnyílt utat engedve nekik az ablak felé.
- Bisztosz af önképfvő köhr - mondta Zokni. - Vah a hafmüfészeti tászaszág.
- Félnünk kéne? - kérdezte Calcifer.
- Ehem... - motyogta Zokni. - Különöszen, ha lendületet kapnak. Hegyfől lefelé veszélyefebbek, mint máfko'.

A hír a zombik támadásáról szélvészként süvített végig a társaságon hála Szélikének.
- Ki védi meg a Kuckót? Hol a legközelebbi átjáró? Hogyan jutottak át? - ezek voltak a leggyakrabban ismételt kérdések. Már senki se figyelt Vöröske és Nagydumás harcára. Rettentheő ezt kihasználva visszasüllyesztette az üveget a kalapjába.
Aztán valaki egyszer csak elkiáltotta magát: - Csatasorba!


A KUCKÓ AZ APOKALIPSZIS SZÉLÉN...
A fejezetben azon túl, hogy egy váratlan látogató érkezése ismét felforgatja a Kuckó világát, egyben felvezetése az egyik követező bejegyzésnek is, melyet a könnyebbség kedvéért majd linkelni fogok IDE. Abból ki fog derülni a legtöbb emlegetett "mellékszereplő" honnan érkezett a Kuckóba, valamint a zombikkal való csaták végkimenetele is. :)
Szkielet Smoka Zaczarowane Szablony