NYÁPLIC: Meglepetés...

 

A Kuckó vendégszereplői vállt vállnak vetve harcoltak a honfoglalásra készülő zombisereg ellen. A királykisasszonyok kifogyva a munícióból lekapták kecses lábacskáikról cipellőiket, és azok tűsarkával estek a közeledő zombiknak. Sophie Hatter fogta a piszkavasat és kihalászta Calcifert a kandallóból, Howl előkerített egy dzsinnt a kabátja belső zsebéből és a tanárnők kezébe nyomta az üveget, hogy ők se legyenek teljesen fegyvertelenek. Miss Bulstrode hamar megtalálta a hangját, és szerencsétlen dzsinnek még csak esélye sem volt előhozakodni a kívánsághatárral. 

Calderon és egysége lézerfegyverekkel rontott az ellenre, míg Penryn kezében Tündérmackóval, egyik oldalán Rafival, másikon - akár egy lelkiismeret angyal és ördög - Beliellel. 

Nagydumás, mint harctéri tudósító működött közre, és percről-percre bemondta a friss híreket. A pillanatnyi fegyverszünetek alatt, míg az ellenfél összeszedte magát - avagy a saját darabjaikat -, interjúkat készített a hadisérültekkel, míg Ajtó Vili, akit utóbb létszámellenőrnek neveztek ki, felpattant Cuki hátára, és hazavágtatott a vendégszereplők homokórájáért, hogy azon mérhessék aztán az elszenvedett találatokat.

Az éjszakából lassan hajnal, majd délelőtt lett. Mindkét fél erői kezdtek elfáradni. 

- Még egy utolsó roham! - buzdította a harcosokat Nagydumás a Kuckó tetején állva. - Még egy utolsó roham és visszaverjük őket! 

Gyér éljenzés hangzott fel a lent ácsorgók soraiból, akik minden idegszálukkal arra koncentráltak, mikor emelkedik magasba a vörös zászló, amely a fontkatonák leváltását jelezte. Bármelyik percben készen kell állniuk arra, hogy fegyverüket magukhoz ragadva előremasírozzanak, biztosítsák az épp harcolók biztonságos visszavonulását, majd maguk is harcba szálljanak.

A szokásos déli pihenő előtt épp a Nyáplic hadosztály várt a sorára. Toborzójuk meleg teát és szendvicseket osztogatott épp.

- Jobb lenne, ha inkább lejönnél és segítenél - korholta Nagydumást, miközben egy vegetáriánus és egy szardiniás szendvicset nyújtott át Lord Dolphintonnak és Miss Plymstocknak. Galamb víg nótát játszott a szájharmonikáján, mely némileg sikerült elfeledtetni a Dékánnal és az Újkeletű Rúnák Adjunktusával, hogy már egy menettel korábban kifogytak az utolsó varázslatukból is. Modo Miss Hannah Pymmel folytatott nem túl izgalmas társalgást a kertekről. Talán csak azért, mert a vénkisasszony kinézett számára egy megfelelő törpelányt valahol a tömegben és meg akarta ismerni a Láthatatlan Egyetem eme nélkülözhetetlen munkatársát, más magyarázatot nemigen találhatunk arra, miért nem koptatta még le a Láthatatlan Egyetem kertészét.

Cuki nyugtalanul dobbantott egyet mellső lábával. Sem Domino, sem Napsugár nem tért még vissza a harctérről, a HALÁL lova hiányolta fajtársait. Mikor végre megpillantották a vörös zászlót, ahogy Tekergő a magasba emelve lóbálni kezdte két markos zombival körülvéve, elsőként robogott a csatatérre, hogy megbizonyosodhassék újdonsült barátai épségéről.

Minthogy a zombik meglehetősen színvakok, így Dominó fekete-fehér szőrzete ehhez mérten meglehetősen jó rejtőszínként szolgált. Cuki sikeresen kimenekítette az összes négylábút.

A csata egész délután folyt tovább. Szürkületkor sem csappant a zombik támadó kedve. Amint a Kuckólakók visszavertek egy sort, jött a következő, addig az elesettek ismét összerakták magukat és indultak is, hogy újra támadjanak.

A hadtestek parancsnokai gyűlést hirdettek naplementekor egy biztonságos placcon a Kuckó mögött.

- Ha ez így folytatódik, elfogy minden pihent emberünk. Alig van képzett harcos, aki nem szerzett volna sérülést - tárta a nagybetűs tényeket az összegyűltek elé Amon. A bűbájmacskák szíve összeszorult ezt hallva.

- Nem, az nem lehet! - kiáltott fel Pettyesképű. - Épp csak visszaszereztük a Kuckót, nem lehet a zombiké, nem lehet övék az Üveghegy!

Nyáplic megnyugtatón átölelte a fiatal macskalány vállát.

- Nem adjuk fel, kitalálunk valamit.

- Még délelőtt a pihenő alatt feltérképeztük kicsit a Rém szakadék körüli területeket - tolta hátra homlokán a cowboy kalapját Wayne, s biztatón Pettyesképűre kacsintott. 

Elővett egy térképet és elmondta a tervét. Csapdába kell csalni a zombikat, majd egyszerre felégetni mind, vagy darabokra szaggatni és elásni, hogy ne rakhassák össze magukat ismét, ha nem sikerül őket visszaszorítani az átjáró túloldalára.

- Az átjárót - szólt közbe Sophie Hatter, aki az Árvacsalán Boszorkány Szövetség képviselőjével, Twiggyvel az oldalán érkezett a megbeszélésre. - már lezártuk biztonsági okokból, nehogy még többen átkeljenek rajta. Veszélyes lenne ismét megnyitni ilyen helyzetben.

Tekergő csalódottan fölsóhajtott. Remélte egyszerű visszadeportálással megoldható lesz ez az egész ügy. Így viszont jó időre el lesznek vágva Zokni világától. Ez többek közt az is jelenti, hogy főszereplő hiányában nem tud folytatódni a Munkavadász kalandjai. 

Rosszabb esetben az összes főszereplő itt ragad, ami végzetes eseménysorozatokat indíthat be a folytatásos történetek körében.

Ekkor éles kiáltás hangzott fel, majd pillanatokkal később megremegett a föld. St. Clair szorosan magához szorította Annát, Kitty belekarolt Freddybe, Wentworth kapitány Anne Eliot segítségére sietett, aki elvesztette egyensúlyát a rengés következtében, Zsuzsa Epegörcs haját fogta hátra, hogy kényelmesebben üríthesse a rázkódástól felkavarodott gyomra tartalmát az ó,istenem, Ryan észrevétlen Selma közelében termett, hátha. Egyedül Calderon várta hiába, hogy Taina a karjai közé bújjon menedéket keresve.

Amont nem nagyon rázták meg a történtek. Elsőnek tért magához.

- Mi történt? - szólt bele a rádiójába. A vonal reccsent néhányat, majd sistergés hangzott fel, mint mindig, ha hozzá nem értők próbálják használni. Végül csak sikerült elcsípniük néhány mondat foszlányt, amit Kósza ismételgetett.

- Megnyílt... a ... föld. Mindenhol... vájatok...

Újabb reccsenés, majd felhangzott Mia Anne el sem téveszthető hangja.

- Sírok, apa, mindenhol!

A hallgatóság tágra nyílt szemekkel állt. 

- Milyen sírok? - kérdezte kis szünet után Amon.

- Mégis milyen legyen egy sír? - kiáltott bele felháborodottan Mia Anne a rádióba. - Téglalap alakú és jó mély.

- Téglatest... - javította ki automatikusan Amon, de szerencsére elég halkan mondta ahhoz, hogy a vonal túlvégén ne lehessen érteni.

Julie kérdőn R felé fordult.

- Szerinted, erősítés?

R csak a vállát vonogatta.

- Ez nem válasz! - csattant fel a kimerültségtől ideges lány.

- Mi történik ott? - vette át a mikrofont Calderon.

- Nem tudom... A zombik egyszer csak megálltak, most meg egyenesen belesétálnak a sírokba - hangzott az elképedt válasz.

- Ez... ez azt jelenti, hogy nyertünk? - kérdezte egész halkan valaki.

- Nem. Csak annyit, hogy egy előre el sem képzelhető fordulat következett be a harctéren. Nem tudhatjuk, hogy mit jelenthet ez a fajta viselkedés.

A sorok hirtelen megnyíltak, és előrelökdösték az egyetlen lényt, aki válasszal szolgálhat erre a meg nem magyarázható viselkedésre. Zokni a lehető legkisebbre húzta össze magát, de amint megérezte, a körülötte állók egész mással vannak elfoglalva, mint azzal, hogy épp őt hibáztassák, egy egész kicsit kihúzta magát.

- Történt már hasonló Zombilandben korábban?

- Nem, még nem, amióta én ott tanítok. A zombik ott egyébként sem sírokban élnek. Még csak temetője sincs a városnak. Tudjátok, a rossz emlékek miatt. Néhányuknak van háza vagy lakása, de legtöbben albérletekben vagy az utcán élnek. 

Ezzel sajnos nem kerültek közelebb a megoldáshoz. Amint rájöttek, Zokni semmi használhatóval nem tud szolgálni, el is fordultak tőle. Az egyik hadtest parancsnok indítványozta, hogy mind menjenek és a saját szemükkel nézzék meg az egészet. Ezt tartózkodás nélkül mindenki elfogadta.

- Várjatok! - kiáltott Maree, akit a jegyzőkönyv írásával bíztak meg. - Még az időt be kell írnom, ne hagyjatok itt! Mennyi az idő?

Lord Clarence előhalászta mellényzsebéből az aranyóráját, és felpattintotta a fedelét. 

- Éjfél múlt tizenkét perccel. Tehát, november elseje van.

Amon, aki nem messze állt tőlük, hirtelen felkiáltott.

- November elseje! Értem! - a többiek megtorpantak és izgatottan felé fordultak. - Tegnap volt október harmincegyedike, vagyis halloween. A holtak lelkei visszatértek közénk. Most, hogy vége lett a napnak, vissza kellett térniük. Mivel a zombik is félig holtak, és ez itt nem a zombik saját világa, talán őket is magához vonzotta a mélység. Megnyíltak a sírjaik, ahová egyszer eltemették őket, és a föld magába temette mindet.

- Hiszem, ha látom a sírok fölött a keresztfáikat is - köpött egyet a földre Jeb.

- Az elméletet perceken belül letesztelhetjük - szólt Vöröske, és vigyorogva elügetett a csatatér felé.

Mire odaértek, már egy zombi sem állt a talpán, mind arccal előre feküdt a maga gödrében. 

Calderon megböködte az egyiket a kardjával, mire az tehetetlenül felnyögött. A föld ismét megrázkódott és a sírok bezárultak.

- Jövőre ugyanitt! - sóhajtott Tekergő és tiszteletteljesen meghajolt az ellenfél sírja előtt. - Azt hiszem, ha akarjuk, ha nem, ebből hagyomány fog kerekedni, ha nem akarjuk, hogy - hacsak egy napra is - zombik szállják meg a Kuckót. 

A körülötte állók egyetértően sóhajtottak. 

- Javaslom, menjünk vissza a Kuckóba, mindenki öltözzön át, ha hozott magával váltás ruhát, ha nem, tudunk kölcsönadni néhányat, és feküdjünk le pihenni - vetette fel Nyáplic.

- Mi inkább hazamennénk, és otthon pihennénk ki magunkat - lépett mellé Sophie Hatter. 

- Anyu biztos így is halálra aggódja már magát, hogy mi lehet velem - motyogta Joe. Egymás után köszöntek el a vendégszereplők a bűbájmacskáktól, majd ki-ki a saját útján elindult vissza a maga világába.

Távozásuk után úgy nézett ki az egész Kuckó, mintha tornádó söpört volna végig rajta. Mindenfelé véres kötszerek hevertek, félig megevett, ivott ételek, elszakadt, használhatatlan férfiingek és még ki tudja, mi minden.

- Észre se vettük, és már el is múlt halloween - sóhajtott Vöröske, és felvett a földről egy félbetört tányérdarabot. - Pedig olyan sokat készültem rá.

Nyáplic megállt mellette, hogy valami biztatót mondhasson neki, de nem jutott eszébe semmi.

- Minek öltöztél volna be? - kérdezte helyette Pettyesképű. 

- Vámpírnak.

- Mily' meglepő! - nevetett fel fáradtan Tekergő. - Majd jövőre beöltözöl. Nem lesz baja sem a köpenynek, sem a fogaknak.

Vöröske ezek hallatára megmerevedett.

- Te turkáltál a cuccaim közt? Meglested a jelmezemet? - kiáltotta felháborodottan, és kész lett volna ott helyben nekiugrani Tekergőnek. A halloweeni jelmez, csakúgy, mint a farsangi, szent és sérthetetlen volt Vöröske számára.

- Ne hidd, hogy le akartalak utánozni - vetette oda Tekerő, miközben egy letekeredett gézt kezdett nem túl elegáns módon felgombolyítani.

- Én... bár így utólag nem tűnik már olyan jó ötletnek, zombinak akartam öltözni.

Vöröske hangos hahotába kezdett. Olyannyira mulattatta az ötlet, hogy még a tányért is kiejtette a kezéből, ami újabb három darabra törött szét. - Nevezhetnénk ezt megérzésnek!

- Inkább pakolj! - parancsolt rá Nyáplic. Sértődöttnek tűnt. Senki sem értette miért. Ha tudták volna, hogy ő is zombijelmezt akart ölteni, ráadásul még egy plüss, zombimackót is készített, talán még Tekergőnél is jobban kinevette volna Vöröske. Legalábbis Nyáplic lelki szemei előtt ez a kép jelent meg.

- És te, Nagydumás? Minek öltöztél volna? - kérdezte Pettyesképű, csakhogy megtörje a hirtelen beállt csendet.

- Én? - kérdezett vissza Nagydumás, majd elsétált az almos szoba felé.

- Ti is hallottátok? - kérdezte Pettyesképű döbbenten, amint Nagydumás hallótávolságon kívül ért. 

- Igeen... -suttogta Vöröske.

- Nem válaszolt!

- Nagydumás csöndben maradt!

A legrosszabb sejtés kezdett motoszkálni bennük. Mi van, ha megharapta egy zombi, és már nem tud beszélni?

Szerencsére a foltos macska tett róla, hogy még csak ne is kezdjék fontolgatni a lehetőséget. Döngő léptekkel közeledett a nappali felé, majd megjelent tetőtől-talpig WC papírba tekerve.

- ... múmiának készültem - fejezte be a korábban félbehagyott mondatát. Mindenki megkönnyebbülten sóhajtott fel.

- De akkor már én is felveszem! - kiáltott Vöröske, és eliramodott a jelmezéért.

- Végül is - fordult körbe Nyáplic -, ennél jobb dekorációt magunk sem tudtunk volna készíteni. Ha még van erőtök, megtarthatjuk a jelmezbált.

Több se kellett, mindenki rohant, hogy magára öltse a jelmezét, és egyúttal sikerült megtalálniuk a jót is ebben a lehetetlen helyzetben, amit Zokni zúdított rájuk.

Némi vitatkozás után Pettyesképű és Vöröske közt - ami a jelmez választást illette -, felhőtlenül telt az éjszaka hátralevő része. Igaz, bármennyire is tagadták, annyira fáradtak voltak, hogy mesélésre egyikőjüknek sem volt már ereje.

A hajnal első fényei, amik belestek a Kuckó ablakán, már csak békésen szunyókáló vámpírokat, múmiákat és zombikat láthatott, valamint a Kuckó előtt elnyúlva, egy hangosan szuszogó csatasárkányt teljes harci díszben, aki egy bőrhám segítségével még kis tollas szárnyakat is viselt a hátán.

MEGLEPETÉS...
Kicsit csaltam ezzel a bejegyzéssel, ugyanis tegnap nem tudtam volna kitenni, mert nem voltam scanner közelében, ezért csak a bejegyzés vázát, a nagy semmit tártam az olvasók elé. Hogy miért tettem ezt? Miért nem vártam egy napot? Jó kérdés. Azért, mert a dátum nagyon fontos különösen ennél.
Azért az az időpont is jelentett valamit, ami tegnap megjelent:
 2016.11.14.

 A nap, mikor a Haszontalan Macska Mesék első születésnapját ünnepli. Még nem tudom, mi mindennel sikerül elkészülnöm addigra, de valamit mindenképp adok :) 
Addig viszont nem lesz új bejegyzés a blogon egyéb teendőim miatt. Ezek az egyéb teendők később sem fognak eltűnni, így biztos, a második évben sokkal kevesebb történet fog felkerülni, cserébe igyekszem a hosszukkal kezdeni valamit, no meg a tartalmukat is izgalmasabbá varázsolni - amennyire tőlem telik.