NYÁPLIC: A Kuckó az apokalipszis szélén...

Általános káosz alakult ki a "kuckólakók" körében, mikor betoppant közéjük Zokni. A volt mikulásmanó hosszú időre eltűnt Tekergő történeteinek középpontjából, s ennek egyetlen oka a különös szerencsétlenségében meglelt állása volt. Már több hónapja, hogy elkezdett tanítani Zombiland egyetlen még össze nem omlott iskolájában. Még Tekergő számára is, akinek már volt némi tapasztalata a Zokniéhoz hasonló szereplők sajátos sorsát illetően, nagy meglepetést okozott, hogy a manó végül nemcsak alkalmasnak ígérkezett a feladatra, hanem sikerült életben is maradnia, sőt meggyőzte a zombikat, hogy a húsa rendkívül rágós és kemény, és olyan íze van, mint a fagyott földnek. Önmagát meghazudtoló előrelátással azt is megszervezte, hogy tanítványai napi háromszor kapjanak enni.

A városka életébe is megpróbált beilleszkedni, bár ez kevesebb sikerrel járt, mint a beszédoktatása - tanítványai kétharmada el tudta már mondani a nevét és, hogy aznap mit viselt. Cél nélkül bóklászni életveszélyes volt az utcákon, de a városban nem volt egy igazi látványosság sem. Színháza sem volt, a piacon sem árultak az ő ízlésének megfelelő ételek és egy idő után már semmi kedve sem volt véletlenszerűen meglátogatni tanártársait. Így, mikor elérkezett az Agyhártya Ünnepe, és az iskola egy hétre bezárt, Zokni üzenetet küldött Tekergőnek és meghívatta magát a Kuckóba.

Szélike lelkesen követte az átjárón át, amit Zokni saját felelősségére nyitott a néhány napra elhagyatottá vált iskola szertárában. A szél szelet sipítva ujjongott, mikor megpillantotta a vértölgyeket és a ütődöttmakkosokat. Felszökött a lomok közé és incselkedve megtépázta egy magányos matuzsálemfa ágait.

Nyáplicék épp nagyban vitatkoztak azon, hogy melyik történetet hallanák ismét, melyik az, amin még lehetett volna csiszolni kicsit és melyik... nos, melyik az, amit inkább a szomszédos világbeli Vén Vadász Ízlésficamos Siketnémák Egyesületének évenkénti nagy Agybomlasztó ülésének szünetében szabadott volna csak előadni, mikor a tagok már felhasználták az utolsó ép agysejt kuponukat is, hogy lónyálat vegyenek belőle a büfében. Szerencsére utóbbiból nem találtak túl sokat. Mire a vita belépett az utolsó szakaszába, már csak a legnagyobb hangúak, Vöröske és Nagydumás acsarkodott egymás felé, hogy így vagy úgy, de meggyőzzék a másikat, saját igagazukról.

Zokni azt a pillanatot választotta a kopogtatásra, mikor a két bűbájmacska helyet kért, hogy mancsukkal dönthessék el a vita kimenetelét. Egy üres fatálka repült az ajtó irányába, nekiütődött a kukucskálónak, majd ráesett a kilincsre. Az ajtó résznyire nyílt, és a résen azonnal beszáguldott Szélike. Felborzolta a macskák bundáját, összekócolta az emberek hajába és belekapott a többi más lény ruhájába.

A varázstalanabb világokból érkezett vendégszereplők meglepetten kapkodták fejüket, néhányuk megmarkolta lézerkardját, míg mások az íjukért, mobiltelefonjukért nyúltak. Alastair herceg összecsukta a legyezőjét és megigazította lornyonját. Tilly megborzongott, és nyugtalanul hallgatózni kezdett, hogy meghallja-e Napsugár nyihogását az ideiglenesen felállított istállóból. Lova nyugtalan természet volt, igen érzékeny, nehogy kárt tegyen magában ijedtében. Calcifer beljebb húzódott a kandalló menedékébe. Poirot megtapogatta bajszát. A Pénztárnok összecsapta tenyerét és kiszámolta a hatszázhuszonkilenc gyökét. Rettentheő káromkodott. A HALÁL ellenőrizte, hogy az élvédő megfelelően áll-e a kaszáján, nehogy megsérüljön Szélike. Albert morgolódott, mert elaludt a cigarettája. Pikoló Pam sípoló hangot hallatott, ahogy felnevetett a csiklandós érzés miatt. Szélike, miután mindenkit üdvözölt, az ő vállára telepedett le, és sipákolós beszélgetésbe fogtak.

Zokni kivárt, míg mindenkinek sikerült feldolgoznia Szélike érkezését, majd maga is belépett a házikóba.

- Üdv - mondta, majd elhasalt a vérember farkában. 

Vöröske és Nagydumás el is felejtette néhány pillanatra, hogy mire készültek. Nyáplic ezt kihasználva az orruk alá tolt egy szardíniás szendvicsekkel megrakott tálat. Amint a két harcos megérezte a szardínia illatát, a mancsbunyó evőversennyé változott és a hallgatóság három táborra szakadt. Egyik Vöröskének drukkolt, másik Nagydumást biztatta, a harmadik próbált háttérbe húzódni és kimaradni az egészből. Rettentheő lekapta fejéről csúcsos süvegét és előhalászott belőle egy legendás üveget.

- Ezt Vöröskére - emelte a magasba ezzel elindítva egy fogadási hullámot. Sir Walter Elliot tíz fontot tett Nagydumásra. Charlotte megrázta a fejét, ő még kiskorú, nem szabad fogadnia. Rettentheő vállat vont és továbblépett Howl varázslóhoz.

Tekergő, míg a küzdelem folyt, bekísérte Zoknit a konyhába és keresett a puklijára némi jeget és egy konyharuhát. 

- Jól utaztál? - érdeklődött a bűbájmacska. - Simán ment az átkelés? 

Zokni buzgón bólogatott. Szólni nem tudott, mert nyelvével épp azt tapogatta, nem tört-e le valamelyik foga. 

- Neked persze könnyű, te abban a világban születtél, de ha én elmesélem, hogy legutóbb Vöröskével hogyan jutottunk haza - és már bele is fogott volna a mesélésbe, ha nem tartotta volna akkora sztorinak az esetet, hogy az egész társasággal meg akarja osztani. - Majd elmesélem.

- Hm... - bólintott Zokni, belenyúlt a szájába és kicsavarta az egyik fogát, amit már csak néhány gyökér tartott a helyén. - Tussz anni vaamit?- kérdezte Tekergőtől, aki azonnal elsietett Nyáplicért. Ez a sebesülés túlment az ő szakértelmén. Nyáplic a szemét forgatta, de azért elment előkeresni az elsősegély dobozt.

- Tereld el a figyelmét! - utasította Tekergőt. - Ne piszkálja piszkos kézzel a sebet!

Tekergő bólintott.

- És nehogy Vöröske meglássa - tette hozzá kicsit halkabban. Tekergő erre már nem csak egyszerűen bólintott, hanem sokatmondóan bólintott, majd letelepedett Zokni mellé.

- És a meló? Minden rendben? 

- Ifen - felelt Zokni.

- Nem zaklatnak mindenféle begyöpösödött gondolatok...

- Nehm.

- ... és lányok?

- Fem -sütötte le szemét Zokni, majd szörcsögve visszaszívta a nyálát.

- Tessék, erre harapj rá! - nyújtott Zokni felé Nyáplic egy kis gézbe csavart vattát. - Most csak ez van itt. Maradjatok a konyhában, amíg bent le nem csendesednek a viszonyok. Egyre hangosabbak.

Amint ezt kimondta, megremegett a föld, kivágódott az egyik ablak, és a nappalit elárasztotta a köd.

- Füstpöffentő! - kiáltott fel bosszúsan Nyáplic, akinek kezdett elege lenni a felfordulásból. - Hányszor mondja, a füstöt kifelé...

- Zombik - vágott közbe az ősöreg ködsárkány.

- Hogy mi?

- Az erdő felől egy egész horda közelít - lihegte kifulladva a ködsárkány. - és nem tűnnek barátságosnak.

Zokni Tekergőre támaszkodva előrebotorkált, a társaság szétnyílt utat engedve nekik az ablak felé.

- Bisztosz af önképfvő köhr - mondta Zokni. - Vah a hafmüfészeti tászaszág.

- Félnünk kéne? - kérdezte Calcifer.

- Ehem... - motyogta Zokni. - Különöszen, ha lendületet kapnak. Hegyfől lefelé veszélyefebbek, mint máfko'.

A hír a zombik támadásáról szélvészként süvített végig a társaságon hála Szélikének.

- Ki védi meg a Kuckót? Hol a legközelebbi átjáró? Hogyan jutottak át? - ezek voltak a leggyakrabban ismételt kérdések. Már senki se figyelt Vöröske és Nagydumás harcára. Rettentheő ezt kihasználva visszasüllyesztette az üveget a kalapjába.

Aztán valaki egyszer csak elkiáltotta magát: - Csatasorba!

A KUCKÓ AZ APOKALIPSZIS SZÉLÉN...

A fejezetben azon túl, hogy egy váratlan látogató érkezése ismét felforgatja a Kuckó világát, egyben felvezetése az egyik követező bejegyzésnek is, melyet a könnyebbség kedvéért majd linkelni fogok IDE. Abból ki fog derülni a legtöbb emlegetett "mellékszereplő" honnan érkezett a Kuckóba, valamint a zombikkal való csaták végkimenetele is. :)