Obrazek 1

Obrazek 1

2017. jan. 30.

PETTYESKÉPŰ: Születésnap


Címzett: venus@milkyway.un; mars@milkyway.un; neptune@milkyway.un; mercury@milkyway.un; jupiter@milkyway.un; saturn@milkyway.un; uranus@milkyway.un; pluto@milkyway.un; luna@milkyway.un 

Tárgy: Születésnap!


Sziasztok!

Jupiterrel, Vénusszal és Merkúrral arra gondoltunk, meglephetnénk Terrát a közelgő születésnapja alkalmából. Mármint olyan rég jöttünk már össze mind, szóval szerintünk ez a születésnap remek alkalom lenne egy jó kis bulizásra. Én vállalom a világítást! Vénusz lestoppolta a dekorációt, és minden kérdésetekkel nyugodtan forduljatok Merkúrhoz, ha engem nem értek el.

Mars, hozol néhány vöröskét, hogy feldobják a buli elejét? A parányok biztos nagy tűzijátékot rendeznének, amint megérkeznek, és persze Phobosznak és Deimosznak is szólj! Sajnos az ő címüket nem találtam meg, de mivel közeli szomszédjaid, gondoltam elég, ha neked szólok.

Uránusz, vállalod az italokat? A te frissítőid messze-messze a leghíresebbek - Terra sós löttyein kívül. És a szélgépet? Annyira imádom, mikor borzolják az üstököm. Persze a parányok annyira nem kedvelik, de ez most nem róluk fog szólni. Remélem, Terrának se lesz kifogása ellene. Nereidának, ha lehet, ne szólj! Rémes a természete!

Plútó, nyugodtan elhozhatod az ikreket, Nixet és Hydrát is, ha Charon beleegyezik. És ne mindig csak azt az unalmas szürke színt viseljék már! Komolyan, olyan lehangoló! Vénusz biztos tudna kölcsönadni vagy Mars. Meg persze a kicsiket is hozhatjátok, Kerberoszt és Styxöt is, majd Luna vigyáz rájuk.

Luna, megtennéd? Ja, és kérlek, ne árulj el semmit a szervezkedésünkről Terrának! Legyen meglepetés az egész!

Uránusz, add át üdvözletem Titániának! Igen, tudom, egyből sejteni fogja, hogy valami hátsó szándék vezérel, de… nem tudnád megkérni, hogy a kicsikkel most maradjon otthon? Nem is feltétlen kell elmondani neki, hogy hova készülsz, de azok a pöttömök olyan zabálnivalóan idegesítőek, hogy nem vállalnék értük teljes felelősséget a magam részéről. Oberon valahogy csak szót fog érteni vele.

Szaturnusz, a játékokat rád bízhatom? Múltkor mesélte Terra, mennyire tetszett neki az a hulahoppos twister, amit kitaláltál.

Egyelőre most csak ennyi, és akkor… kétezer év múlva ütközünk!

SZÜLETÉSNAP
Hogy is volt az a bolygóközi kommunikációval? 
És vajon mikor került elküldésre ez az üzenet? o.O

2017. jan. 22.

FÜSTPÖFFENTŐ: Szenteste

- Hallo! Miért nem vetted fel korábban?
- Dolgom volt. És…
- Hé! Mi ez a hangzavar? Hol vagy?
- Az állomáson.
- Miért? Várj! Nem érdekel. Csak azért hívtalak, hogy anyuék is hallják, én megpróbáltam.
- Anyuék?
- Igen. Tudod, mit? Oda is adom anyut.
- Ne!
- Szia, Emy!
- Szia, anya! Sajnálom, idén nem tudok elmenni hozzátok karácsonyozni. Már így is túl hosszú szünetet tartottam. Mennem kell vissza.
- De…
- Az ajándékotokat majd elküldöm. John úgyis be fog ugrani hozzám az ünnepek után. Az övét akkor adom oda.
- Emy, ez nem az ajándékozásról szól.
- Bocs, anya, most már mennem kell. Pusszantalak titeket.
- Rendben. Azért…
- Szia, anyu!
- Szi… *bep-bep-bep*
- Áh, miért nem tudnak békén hagyni?
- Elnézést, kisasszony!
- Tessék.
- A táskája. A padon hagyta. Az öné, igaz?
- Oh, igen. Igen, az enyém. Köszönöm. Csak… tudja a családom… ez a nagy felhajtás kikészít. Azt se tudom, hol áll a fejem. Köszönöm még egyszer.
- Ugyan, csak láttam, hogy… és a sálját is ott hagyta.
- Ezt nem hiszem el! Köszönöm. Izé… én úgyis mindjárt visszamegyek az épületbe, esetleg…
- Köszönöm, de nem fázom. Csak a lányomra várok. A vonat nemsoká megérkezik. Az öt harmincassal.
- Értem. Az… jó messziről jön.
- Igen. Messziről. Több mint tíz éve nem láttam őt.
- És most az ünnepekre mégis hazajön.
- Igen.
- Akkor, ez egy igazán jó… karácsony lesz.
Az öreg nem felelt. Az vonat lassan begördült. Emily maga se tudta miért, de képtelen volt elindulni. Csak téblábolt ott a vágány mellett és várta a nagy találkozást.
A vonat utolsó szerelvényéből leemeltek egy koporsót. Az öreg odabicegett hozzá és egyik kezét a feketére lakkozott fára helyezte. Mondott valamit a halottas ház két emberének, majd együtt elindultak kifele.
*Anya, mégis megyek. Emy.*

SZENTESTE
Ugyan maga az ünnep már elmúlt majdnem egy hónapja, ahogy ennek a címnek a kihirdetése is, de idő kellett, míg rátaláltam a témára.
Tudom, későn szólok, de lehet, kelleni fog egy zsepi! 
A többi háromszázas továbbra is ITT olvasható. Érdemes benézni, sok különleges író, sok-sok remek alkotása található a blogon ;)

2017. jan. 15.

PETTYESKÉPŰ: Legendák

A tömeg zsibongásába éles sípok és kiáltások hangjai vegyültek.
- Hazug... csalók! Gyil-kosok! - kiáltotta nem messze előttem egy nyomorék öregember a botját rázva a főtér felé, ahol a sorozás folyt, míg mellé nem ért egy katona és gyomorszájon nem vágta. Összegörnyedt, majd a földre zuhant. 
Igyekeztem úgy intézni a lépteimet, hogy középről észrevétlen a házfalak mellé sodorjon az emberáradat.
- Menj tovább! - utasított a katona.
- El-elviszem az útból, hogy ne okozzon több bajt.- A katona végigmért mindkettőnket, nem akaródzott itt hagyni minket, de amint meghallotta az újabb szaggatott sípszót, szó nélkül elsietett.
- Gyere, Ronnal bácsi - felvettem a földről a botját és segítettem neki lábra állni. - Miért keresed a bajt?
- Ez a háború... a háború... csak szörnyűség és hazugság - motyogta Ronnal. - Én... láttam mindent. Hazugság.
- Tudom, Ronnal bácsi, tudom. Nem északi barbárok ezek, akik a hegyeken át érkeztek, hanem erdei gnómok és tündérek, akiket mi támadtunk meg.
- Ne gúnyolódj! - lihegte Ronnal, majd megtörölte a szája szélét.
- Hiszek neked. Mind hallottunk már tündérekről szóló legendákat.
Ronnal megtántorodott. Ekkor néztem csak meg őt jobban. Szája széléről vér csordogált, megfestette gyér szakállát is. Az arca kissé elfehéredett.
- Sietnünk kell! - motyogta és bicegve előre iramodott.
Ronnal háza rozzant volt és mindenhol kacatok hevertek. Gondosan bezárta mögöttem az ajtót.
- Gyertek elő! - suttogta aztán rekedtes hangján, mire minden irányból halk motozás hangzott fel. Ronnal felém fordult. - Te mindig segítettél... nekem - köhögött. - Kérlek, ezentúl segíts... nekik.
Értetlenkedve néztem körbe. Hat kíváncsi fekete szempár szegeződött rám.
- Azok... nem legendák voltak - nyögtem ki nagy nehezen.
- Nem. Nem azok voltak.
Ahogy belenéztem azokba az árva tekintetekbe...
- Sziasztok! Én Neil vagyok.
Egyikük lassan bólintott.
- Ne hagyd... hogy őket is megöljék. Ne hagyd, hogy legendákba zárva élhessenek csak.

LEGENDÁK
Hirtelen olyan sok történet jutott eszembe, azt se tudtam melyiket írjam meg. Mégis valahogy mind... mind olyan álszentnek, túlontúl patetikusnak és fennköltnek tűnt, hogy képtelen voltam őket összefüggően lejegyezni. Végül egy amolyan, Hogyan is történt valójában történet kerekedett belőle, bár ehhez akkor az a folytatás is hozzá kéne, hogy tartozzon, Neil elbukott-e vagy sem. Hogy megvédje őket, el kellett rejtenie a tündéreket, így csak kevesen tudhatják a teljes igazságot. valahogy mégis olyan patetikussá vált a hangulat, talán mert épp Joe Hisaishi varázslatos zenéjét hallgatom, de...
Ti hisztek benne? Hisztek Nilben és abban, hogy sikerül neki?

2017. jan. 8.

FÜSTPÖFFENTŐ: A szívedben


"Elisabeth csodálkozva nézte, de nem szólt egy szót sem. Néhány percnyi hallgatás után Darcy izgatottan odalépett hozzá, és így kezdte:

- Hiába volt minden vívódásom... nem használt semmit. Nem tudom elfojtani érzéseimet. Meg kell mondanom, mennyire imádom, mennyire forrón szeretem magát.

Elizabeth elképedését nem lehetett leírni. Csak ámult, pirult, nem hitt a fülének, és hallgatott."*
Elidőztem egy kicsit a sorok felett, ujjamat lassan végighúztam a sorokon, majd a következő oldalra lapoztam, hogy folytassam, de az izgalom erőt vett rajtam, és hirtelen összecsaptam a könyvet.
- Neeem, neem, nem teheted meg ismét! – szóltam magamhoz szigorú arckifejezést erőltetve magamra, de aztán mégis sietve a legvégén nyitottam ki ismét a könyvet.
"- Ön sokkal nemesebb lelkű, semhogy tréfát űzzön velem."*
- Jajj! A legjobb rész!
"Elizabeth teljesen átérezte a fiatalember szokatlanul fonák és kínos helyzetét..."*
Aztán, néhány átlapozott oldallal később már magam előtt láttam Colin First-öt és Jennifer Ehle-ét is, ahogy a nyitott hintón ülve kigördülnek a templomkertből és megfeledkezve a körülöttük lévőkről megcsókolják egymást.
Vigyorogva zártam össze ismét a könyvet. Milyen romantikus! Milyen elképesztően romantikus! Azok a gyönyörű, zavart vallomások, azok a... milyen izgalmas és tökéletes! És én már annyira ismerem, hogy türelmem sincs sorról-sorra végigkövetni a történetet. 
Vajon Ő mondana valaha ilyesmit? Most nem erre a kifacsart, néha egész kifacsart udvariaskodó stílusra gondolok, hanem ilyen eszméletlen romantikus dolgot, mint Darcy Elizabethnek.
Félretettem a könyvet, és a mobilomért nyúltam. Gyorsan bekapcsoltam a wifit, amit az olvasás idejére kinyomtam. Nem törődtem az érkező üzenetekkel, csak megnyitottam a messengert, és megkerestem a világ legcukibb profilképét, ami mellett ott virított a jel, hogy épp elérhető. Vajon… vajon, ha egy más korba születtem volna, én is bálokon ismerkedhettem volna? Vajon… vajon ő...
Gyors üzenetet küldtem neki:

<Kinek a neve van a szívedbe vésve?
                                                    ???>
<Mindegy
<Szeretsz?
                                                    ???>
<Csak úgy… <3
Ja.>
<
Szeretlek>
<<3 <3 <3


A SZÍVEDBEN
Íme a következő, kicsit más - formai - módon rendhagyó háromszázas. Először egy nagyon romantikus történetet akartam. Aztán végül kicsit kiábrándultabb mű született belőle... vagy mégse? Újkori romantika?
*Jane Austen: Büszkeség és balítélet Szenci Miklós fordítása

2017. jan. 5.

PETTYESKÉPŰ: Eszmélet

HOSSZABB VERZIÓ ;)
Szürkés-vörös köd foszlányok úsztak át a vászon előtt. A makrobuborék belsejében két armisien lebegett. Mindketten igen fejletlen egyedek voltak. Egyik valamivel idősebb lehetett buroktársánál, hisz bőre elszarusodó hámrétege elég vastag volt már ahhoz, hogy eltakarja belsőszerveit és zölden lüktető keringési rendszerét. Hosszú, ízületek tördelte végtagjaikkal lassú, evező mozdulatokat végeztek. Néha egymásba gabalyodtak, majd egész a burok faláig távolodtak egymástól.
Alattuk, a kéken hajlongó fák árnyékában két vízfejű acaputi pihent. Hátra dőltek, zubogó, amorf alsó fejüket a farukon pihentették. Hátsó nyúlványaikkal időnként csaptak egyet, hogy elriasszák a futurinkákat, akik megpróbáltak leszállni a fejükre, és megcsapolni a sejtplazmájukat.
Távolabb, ahol a dombok és a patak egyetlen sötétvörös masszává folyt össze, felhők gyülekeztek. Élesen felmorajlott a kép, majd egy vörös villanást követően minden elsötétült.
- Vitti, gyere! - Sashi, a barátnőm már nagyon unja magát, de én csak lustán tovább nézem, ahogy a gondozók a levegőztető rendszeren át töltött részecskék különleges elegyével egy tökéletesen megrendezett aurora localist idéznek elő. A vászon túloldalán lévő lények ijedten tekintgetnek a pompás vihar felé, majd fedezékbe vonulnak a nyíló zsilipeken át az elkülönítőkbe, míg a személyzet meg nem tisztítja az élőhelyüket.
- Vitti! - Sashi türelmetlenül megrántja a karomat. - Azt ígérted, valami izgalmas helyre viszel. Azt hittem szereztél cardot a holoforumra. Van itt még valami vagy csak a TET-20 rendszer menekültjei? Még csak kommunikálni se lehet velük - nyafog tovább -, a technósokkal legalább már lehet valamit kezdeni. 
- Jó, menjünk. Ezt úgyse értenéd - vonom meg a vállam és magára hagyom a kihalt TET-20-Béta-7 kiállítófülkéjét, majd Sashit követve elindulok a kijárat felé. Elhaladunk a VIP termek mellett, ahol a technósokat tartják, vagyis azokat a bolygólakókat, akikbe már sikeresen beépítették a CommEarth corp. Trans-3100 valamelyik változatát. Sokan szerették őket, mert ezáltal lehetett őket tanítani és néhányukkal még kommunikálni is lehetett. Talán a legfejlettebb egyedek már elérték egy iskolába készülő embergyerek szintjét, habár maguk közt sokkal értelmesebbnek tűntek. A technók nem éltek soká. Vagy megbomlott az elméjük, vagy egy véletlen hiba, egy kisülés az agyukban végzett velük. 
- Ezt az egyet még nézzük meg - fordulok el hirtelen a kijárat előtt jobbra. - Most nyíló állandó kiállítás.
Sashi öt percet ad.
A teremőr leolvassa a karszalagunkat, majd beenged. Először át kellett haladnunk egy higiénia kamrán, ahol minden külső szennyeződést levakartak rólunk. Ezt csak nagyon ritka esetekben teszik meg. Az izgalmam egyre nő, mire elérjük a zsilipajtót. Egy pillanatra meglepődöm, de aztán legyintve megnyomtam a gombot. Biztos azt hitték, ötletesnek találják majd a látogatók.
Végre átérünk a dupla zsilipen is.
Lélegzet visszafojtva várom, mi kerül elénk. Mikor meglátom, a döbbenettől mozdulni se tudok.
Egy lebombázott város képe elevenedett meg előttem. Emberek rohannak felénk, kiáltoznak, integetnek. Minden szakadt ruha van. A legelöl futó balra mutogat. Lassan elfordítom a fejem abba az irányba.
Egy hatalmas áttetsző fal áll nem messze tőlünk, amin át groteszk óriások bámulnak le ránk. Egyikük, akinek jó két fejjel kevesebb ül a vállain felemeli a mellső végtagját és ráüt a falra. A lökéshullámtól a földre kerülök.
Hiába nézek farkaszemet a bámulóimmal, az agyam képtelen feldolgozni a látottakat. Percek is eltelhettek, mire ráeszmél az a haszontalan neurontömeg a koponyámban, hogy most mi lettünk kiállítva.

ESZMÉLET,
avagy a Hosszabb verzió. 
A címhez készített háromszázast, mely valóban 300 szóból áll - ennek a történetnek a lerövidített technó- és őrtelenített verzióját a Kihívás hivatalos oldalán olvashatjátok. ITT.
Szkielet Smoka Zaczarowane Szablony