FÜSTPÖFFENTŐ: Szenteste

- Hallo! Miért nem vetted fel korábban?

- Dolgom volt. És…

- Hé! Mi ez a hangzavar? Hol vagy?

- Az állomáson.

- Miért? Várj! Nem érdekel. Csak azért hívtalak, hogy anyuék is hallják, én megpróbáltam.

- Anyuék?

- Igen. Tudod, mit? Oda is adom anyut.

- Ne!

- Szia, Emy!

- Szia, anya! Sajnálom, idén nem tudok elmenni hozzátok karácsonyozni. Már így is túl hosszú szünetet tartottam. Mennem kell vissza.

- De…

- Az ajándékotokat majd elküldöm. John úgyis be fog ugrani hozzám az ünnepek után. Az övét akkor adom oda.

- Emy, ez nem az ajándékozásról szól.

- Bocs, anya, most már mennem kell. Pusszantalak titeket.

- Rendben. Azért…

- Szia, anyu!

- Szi… *bep-bep-bep*

- Áh, miért nem tudnak békén hagyni?

- Elnézést, kisasszony!

- Tessék.

- A táskája. A padon hagyta. Az öné, igaz?

- Oh, igen. Igen, az enyém. Köszönöm. Csak… tudja a családom… ez a nagy felhajtás kikészít. Azt se tudom, hol áll a fejem. Köszönöm még egyszer.

- Ugyan, csak láttam, hogy… és a sálját is ott hagyta.

- Ezt nem hiszem el! Köszönöm. Izé… én úgyis mindjárt visszamegyek az épületbe, esetleg…

- Köszönöm, de nem fázom. Csak a lányomra várok. A vonat nemsoká megérkezik. Az öt harmincassal.

- Értem. Az… jó messziről jön.

- Igen. Messziről. Több mint tíz éve nem láttam őt.

- És most az ünnepekre mégis hazajön.

- Igen.

- Akkor, ez egy igazán jó… karácsony lesz.

Az öreg nem felelt. Az vonat lassan begördült. Emily maga se tudta miért, de képtelen volt elindulni. Csak téblábolt ott a vágány mellett és várta a nagy találkozást.

A vonat utolsó szerelvényéből leemeltek egy koporsót. Az öreg odabicegett hozzá és egyik kezét a feketére lakkozott fára helyezte. Mondott valamit a halottas ház két emberének, majd együtt elindultak kifele.

*Anya, mégis megyek. Emy.*

SZENTESTE

Ugyan maga az ünnep már elmúlt majdnem egy hónapja, ahogy ennek a címnek a kihirdetése is, de idő kellett, míg rátaláltam a témára.

Tudom, későn szólok, de lehet, kelleni fog egy zsepi! 

A többi háromszázas továbbra is ITT olvasható. Érdemes benézni, sok különleges író, sok-sok remek alkotása található a blogon ;)

FÜSTPÖFFENTŐ: A szívedben

"Elisabeth csodálkozva nézte, de nem szólt egy szót sem. Néhány percnyi hallgatás után Darcy izgatottan odalépett hozzá, és így kezdte:

- Hiába volt minden vívódásom... nem használt semmit. Nem tudom elfojtani érzéseimet. Meg kell mondanom, mennyire imádom, mennyire forrón szeretem magát.

Elizabeth elképedését nem lehetett leírni. Csak ámult, pirult, nem hitt a fülének, és hallgatott."*

Elidőztem egy kicsit a sorok felett, ujjamat lassan végighúztam a sorokon, majd a következő oldalra lapoztam, hogy folytassam, de az izgalom erőt vett rajtam, és hirtelen összecsaptam a könyvet.

- Neeem, neem, nem teheted meg ismét! – szóltam magamhoz szigorú arckifejezést erőltetve magamra, de aztán mégis sietve a legvégén nyitottam ki ismét a könyvet.

"- Ön sokkal nemesebb lelkű, semhogy tréfát űzzön velem."*

- Jajj! A legjobb rész!

"Elizabeth teljesen átérezte a fiatalember szokatlanul fonák és kínos helyzetét..."*

Aztán, néhány átlapozott oldallal később már magam előtt láttam Colin First-öt és Jennifer Ehle-ét is, ahogy a nyitott hintón ülve kigördülnek a templomkertből és megfeledkezve a körülöttük lévőkről megcsókolják egymást.

Vigyorogva zártam össze ismét a könyvet. Milyen romantikus! Milyen elképesztően romantikus! Azok a gyönyörű, zavart vallomások, azok a... milyen izgalmas és tökéletes! És én már annyira ismerem, hogy türelmem sincs sorról-sorra végigkövetni a történetet. 

Vajon Ő mondana valaha ilyesmit? Most nem erre a kifacsart, néha egész kifacsart udvariaskodó stílusra gondolok, hanem ilyen eszméletlen romantikus dolgot, mint Darcy Elizabethnek.

Félretettem a könyvet, és a mobilomért nyúltam. Gyorsan bekapcsoltam a wifit, amit az olvasás idejére kinyomtam. Nem törődtem az érkező üzenetekkel, csak megnyitottam a messengert, és megkerestem a világ legcukibb profilképét, ami mellett ott virított a jel, hogy épp elérhető. Vajon… vajon, ha egy más korba születtem volna, én is bálokon ismerkedhettem volna? Vajon… vajon ő...

Gyors üzenetet küldtem neki:

<Kinek a neve van a szívedbe vésve?

                                                    ???>

<Mindegy

<Szeretsz?

                                                    ???>

<Csak úgy… <3

Ja.>

<…

Szeretlek>

<<3 <3 <3

A SZÍVEDBEN

Íme a következő, kicsit más - formai - módon rendhagyó háromszázas. Először egy nagyon romantikus történetet akartam. Aztán végül kicsit kiábrándultabb mű született belőle... vagy mégse? Újkori romantika?

*Jane Austen: Büszkeség és balítélet Szenci Miklós fordítása

FÜSTPÖFFENTŐ: Hajnal

Zsófi unottan támasztotta a fejét. Hiába mondta Kiss, hogy öt percet ad, az sosem volt öt perc.

- Akkor ki mit talált? Igen, Tóth? – szólalt meg hirtelen Kiss.

- Az ősz az elmúlást jelképezi - felelte Zsófi kijátszva gyorsan az egyetlen képet, ami mindenhol ugyanazt jelentette, és amelyet sikerült is megjegyeznie.

- Helyes. Szegedi? - fordult máris egy újabb diák felé.

- Az „arany ágak” az értéket szimbolizálhatják...

- Utána a „csupasz karok”, a faágak a halált...

- A „hajnal” a reményt...

- Ezek mind helyesek - bólintott Kiss tanárnő, majd kezébe vette a maga szöveggyűjteményét, és sorról-sorra haladva kielemeztette az osztállyal az egészet.

Zsófi először szorgalmasan jegyzetelt, és nem győzött csodálkozni azon, mi mindent észrevesznek az osztálytársai, és az, hogy ez a rengeteg jelentés egyáltalán nem hat "Mire gondolhatott a költő" típusú viccnek, hanem tényleg olyan, mintha ott lenne. 

- Van valakinek kérdése a verssel kapcsolatban? - kérdezte Kiss tanárnő úgy huszonnégy másodperccel a kicsöngő előtt. Egyszerű, ártatlan kérdésnek tűnt. Senki nem jelentkezett. - Rendben, ha mindenki ennyire érti, akkor jövő hét kedden a történelem órát elcserélem Jakab tanár úrral a szerdai irodalomra, és duplaórás verselemzést írunk. A már begyakorolt pontok szerint haladva kell kielemezni a kapott verset.

Zsófi körül hirtelen elsötétedett a világ. Verselemzés? Duplaórás? Neki annyi. Ráadásul Kiss tuti olyan verset fog választani, aminek nincs fent a neten normális elemzése.

- Haaaajni, meeeents meeeeg! - borult Zsófi látványosan a könnyeivel küszködve a padra. Barátnője együttérzően meglapogatta a hátát.

- Ne félj, van remény!

- Nekem ugyan nincs. Egy fikarcnyi se. Még egy csíknyi pirkadat se jut - sóhajtott panaszosan Zsófi.

Következő hét keddjén hiába kelt fel reggel a nap, Zsófi úgy érezte, a sötétség még mindig ott van körülötte, aztán a második szünetben bejött Hangay és vigyorogva közölte, hogy Kiss beteget jelentett.

- Hajnalodik – suttogta boldogan Zsófi.

HAJNAL

Mielőtt bárki is gyanakodni kezdene, a történet valós eseményeken nyugszik ugyan, de Zsófi nem az író egyik álneve ;)

Ezzel a háromszázassal szeretném kifejezni együttérzésemet minden duplaórás vers és novellaelemzést író diákkal szemben.

FÜSTPÖFFENTŐ: Taktika

Három, kettő, egy...

- Kérem... én... engedjenek el! Kérem... én ártatlan vagyok! Én nem tehetek semmiről! Én... én csak véletlen jártam erre! Ez az... én azt se tudom, mi folyik itt! Ha... minek még egyel több áldozat? Igaz? Én nem láttam semmit. Még az arcukra sem emlékszem! Becsszó!

Bumm! Bumm! Bumm! Bumm!

...

Három, kettő, egy...

- Kérem...  engedjenek el! Én... ártatlan vagyok! Kérem, ne öljenek meg! Apa vagyok! Van... van két fiam! A kisebbik még alsós. A feleségem... mennyire szeretem a feleségem! Nem akarom magukra hagyni őket! Oh, kérem, könyörüljenek rajtam! Higgyék el, egy szót se fogok szólni! Lakat a számon! Csak engedjenek el!

Bumm! Bumm!

...

Három, kettő, egy...

- Kérem... mi folyik itt? Legalább árulják el, hogy tudjam... hogy a túlvilágon legalább el tudjam mondani, miért kellett meghalnom. Komolyan... én csak véletlen keveredtem bele. A fiamnak akartam venni játékot. Tegnap volt a születésnapja, de a láthatás csak hétvégére szólt. Ha már ők nem fogják megtudni, legalább én tudjam, miért nem adhattam át neki az ajándékot.

Bumm!

...

Három, kettő, egy...

- Mit műveltek? Mi a francot műveltek? Azt hiszitek... azt hiszitek jogotokban áll? Mit gondoltok, mi lesz, ha megöltök? Felkészültetek erre? Öltetek már valaha embert? Elég bátornak érzed magad? Ez nem olyan könnyű! Kísérteni fog életed végéig! Hát ezt akarod? Elszúrni az életed pár rongyos dollárért? Na gyorsan...

Bamm!

...

Három, kettő, egy...

- ...

- Mi az?  Nem akarsz könyörögni az életedért, csótány? He? Ne bámulj így, köcsög! Ne bámulj!

Bumm! Bumm! Bumm! Bumm! Bumm! Bumm! Katt! Katt! Katt!

...

Három, kettő, egy...

- Engedjenek el! Nem tudják, mibe keveredtek. Jobb, ha elengednek. Higgyék el, én nem akartam bajt. Csak simán meghúzom magam, míg ezek a gyökerek elhúznak a piti kis rablásuk után, de...

Nyissz! Nyissz!

- Én szóltam!

Bumm!

- Ne keménykedjetek vele...

Bumm! Bumm!

...

Három, kettő, egy...

- ...

- Mi az? Nem akarsz könyörögni az életedért, csótány? He...

- Hívtam a zsarukat. Ha most azonnal elhúztok, megúszhatjátok, de ha nem veszed el a homlokomtól a fegyvert, esküszöm, addig nem eresztelek, míg ki nem száll belőlem az élet, és látni fogom a testemen túl, ahogy kattan a bilincs a csuklódon. Tenni fogok róla, hogy ne húzd soká a fegyházban.

- Hallod-e, te! Ez itt keménykedik velem! Hallod? Köcsög!

- Tesó, húzzunk innen! Jönnek a zsaruk!

 TAKTIKA

Bevallom, ezt a "részt" közvetetten és közvetlenül a Célszemély egyik epizódjának felépítése ihlette, habár nem is mérhető hozzá.

Szimuláció vége, visszatérés a valós időbe.
Ja, és a Fülszövegek közé felkerült egy újabb! Lessétek meg!

FÜSTPÖFFENTŐ: Első benyomások

- Testhőmérséklet ideális, szívritmus kissé szertelen, végtagok mozgása... - A táncosok nevetve fordultak az énekes felé, aki az instrumentál alatt megpróbálta kissé feldobni a hangulatot. A víg zene és az olcsó italok megtették már hatásukat. Sok kipirult arcú fiatal ropta a parketten.

Rocco a bárpultnál ült, kiürült poharát látcsőként szeme elé emelve figyelte a kusza tömeget.

- Még egyet! Don! - intett, majd megleste az időt. - Késik...

- Ugyan, Rocco... - lépett elé a pultos, régi cimborája. Arcán a kötelező vigyor, ám hangja együttérzően csengett. Tudta, mit jelent, ha az összeköttető késik. -, talán csak még nem érezte biztonságosnak, hogy kapcsolatba lépjen veled.

Újabb vendég lépett a pulthoz, egy eléggé elázott ficsúr, azzal a rémes újdivatú frizurával a fején. Rocco megvetően horkantott, majd kiitta a poharát és ismét a vendégeket kezdte vizsgálni. De talán ez a ficsúr is lehet az összeköttető. Talán csak megjátssza itt a részeget. Egy próbát megér.

- Adjak tüzet? - fordult a srác felé, mire az rávetette homályos tekintetét, majd öklendezve lefordult a székről. A két kidobóember a hóna alá nyúlt és kivonszolták a klubból.

Nem ő az, vont vállat Rocco meg se próbálva elrejteni megkönnyebbülését, majd a táncolók felé fordult. Ki lehet az összekötő? Az az esetlen mozgású szemüveges? Vagy a meredten figyelő az asztalnál? Még ő hasonlít legjobban egy összekötőre. Olyan a kisugárzása, mintha tudna valamit.

- Szabad ez a hely?

- Persze, aranyom... - Rocco egyre idegesebb lett. Az összekötő már több, mint fél órája nem mutatkozott. A szőkeség közben kényelmesen elhelyezkedett mellette, és elkezdett kotorászni a retiküljében.

- Adjak tüzet? - fordult felé Rocco egy hamiskás mosollyal arcán. Ez az összeköttető sokkal jobban ínyére lett volna, mint az előző.

- Köszönöm, nem dohányzom - nevetett rá a lány. Elővett egy tízest, fizetett, és továbbállt.

- Nem jön - sóhajtott Rocco.

- Biztos, mostanra beszéltétek meg? 

- Természetesen! - csattant fel Rocco, s legurított a torkán egy újabb pohárkával.

Ki lehet az összeköttető? Aki a sáljával babrál? A kockás inges? Esetleg az ott, a pisze orrával?

Közeledett a záróra, már csak néhány vendég időzött a klubban. Az együttes szedelődzködni kezdett. Az énekes kimerülten rogyott le Rocco mellé.

- Van tüze?

- Adjak tüzet?

- Azt megköszönném!

- Gondolhattam volna, hogy maga az. Hamisan énekelt.

ELSŐ BENYOMÁSOK

Hosszabb kihagyás után ismét egy háromszázassal jelentkezem. Eleinte a címről mindig csak az Első benyomás címet viselő villámkritika jutott eszembe ^.^

FÜSTPÖFFENTŐ: Közjáték

Gyopár összekuporodott a szikla menedékében. A támadók kőhegyű nyilai lepattantak a szilárd kőzetről. Két húga, Menyétke és Hanga, a gyűjtögetőkkel együtt elhagyta a biztonságot nyújtó barlangot. Csupán nagyanyja volt a közelben, aki a belső karámokban hagyott négylábúakra vigyázott. Bentről egyre rémültebb üvöltéseket hozott a visszhang. Az állatok megrémültek a zajtól és a bezártságtól.

Gyopár ökölbe szorította mindkét kezét, s lassú, mély levegőt vett, hogy lecsendesíthesse vadul kalapáló szívét, majd a baltájáért nyúlt, mely a hátához volt szíjazva egy szarvasmarha bélből font kötél segítségével. Ő maga készítette az egyik lakoma után, s olyan különlegesnek tűnt, hogy végül megtartotta.

Szabad kezével felvett egy közepes követ, ami a szikla tövében hevert, majd teljes erejéből elhajította a támadók felé. A kő magas ívet járt be, mielőtt a fűbe hullott volna néhány méterrel a négy idegen mellett.

- Eressz át! - kiáltott fel az egyikük. - Veled nincs dolgunk!

Pedig dehogyisnem van, gondolta Gyopár, s óvatosan kilesett a szikla mögül. A legszélső férfi nagydarab és szakállas volt. Egyszerű bőrtógát viselt, mellkasát törzsi jelek borították. Előkelő rangja lehetett a sajátjai közt. Először őt vette célba. Újabb kőért nyúlt, majd egyenesen a homloka felé célzott. 

A kő nagyot koppant a férfi koponyáján. Megtántorodott, majd ájultan szétterült a földön. Gyopár hallotta, ahogy a többiek meglepetten összesúgnak egymás közt. Kihasználta ezt a meglepettséget, kiegyenesedett, hogy mindre ráláthasson. Kiválasztotta a következőt, és elhajította a kését. A férfi vállán érte a találat. Egy másikat ismét egy kő döntötte le a lábáról. Az utolsó, aki eddig kissé hátramaradt a többiektől most földbe gyökerezett lábbakkal állt előtte.

- Arszlán sámán azt mondta, itt vannak elvihető lányok - nyögte.

- Van, de csak egy... - felelt Gyopár, ahogy végigmérte leendő vőlegényét. - A húgaim még nagyon fiatalok.

Gyopár hátrafordult a barlang felé, és előhozta a batyuját.

- Elmentem, nagymama! - Majd a férfihoz fordult.

KÖZJÁTÉK

FÜSTPÖFFENTŐ: Ritmus

Csörren a lánc, reccsen a pad. Ülnek a rabok a sorban. Véreskezű, Kopasz, Dongó, Haramia, Keselyű és Pancser. Lopott, ölt, hazudott, harcolt, ellenszegült, élt. Elfogták, beköpték, tőrbe csalták, kilökték, megtörték. Feladta, elnyomta, megbékélt, bosszút esküdött, megszökött, vegetál.

Csörren a lánc, pattog az ostor. Ülnek a rabok a sorban. Véreskezű, Kopasz, Dongó, Haramia, Keselyű és Pancser. Véreskezű cuppog, Kopasz morog, Dongó szól, Haramia a padlóra köp, Keselyű a fejével int, Pancser a tengert nézi.

Csörren a lánc. Ülnek a rabok a sorban. Véreskezű, Kopasz, Dongó, Haramia és Pancser. A tenger felmorajlik. Ember a vízben, hulla a vízben.

Csörren a lánc, reccsen a pad. Ülnek a rabok a sorban. Véreskezű, Kopasz, Dongó, Haramia, Barbár és Pancser. Lopott, ölt, hazudott, harcolt, küzdött, élt. Elfogták, beköpték, tőrbe csalták, legyőzték, megtörték. Feladta, elnyomta, megbékélt, bosszút esküdött, figyel, vegetál.

Csörren a lánc, koppan a tálka. Ülnek a rabok a sorban. Véreskezű, Kopasz, Dongó, Haramia, Barbár és Pancser. Véreskezű mind lenyeli, Kopasz fintorog, Dongó jól megrágja, Haramia ízlelgeti, Barbár kiköpi, Pancser pedig Dongónak adja.

Csörren a lánc, pattog az ostor. Ülnek a rabok a sorban. Véreskezű, Kopasz, Dongó, Haramia, Barbár és Pancser. Véreskezű nyög, Kopasz a szálkát piszkálja, Dongó a fogát csikorgatja, Haramia liheg, Barbár evez, Pancser a tengert bámulja.

Csörren a lánc, reccsen a pad. Ülnek a rabok a sorban. Véreskezű, Kopasz, Dongó, Haramia és Barbár. Pattog az ostor, Pancser fekszik. Barbár morog, Haramia vicsorít. Pattog az ostor, kiált a hang. Dongó a fogát csikorgatja. Kopasz a kezét nézi. Véreskezű szeme villog.

Csörren a lánc, reccsen a pad. Ülnek a rabok a sorban. Véreskezű, Kopasz, Dongó, Haramia és Barbár. Pattog az ostor, kiált a hang. Pancser a földön fekszik. Pattog az ostor, csörren a lánc. Vizet kap és visszaültetik a padra.

Csörren a lánc, reccsen a pad. Ülnek a rabok a sorban. Véreskezű, Kopasz, Dongó, Haramia, Barbár és Pancser. Véreskezű háta zsibbad, Kopasz ínye felszakadt, Dongó a fogát szívja, Haramia a vállát foga, Barbár az orrát igazítja. Pancser szeme könnyben úszik.

Pattog az ostor, siklik a gálya. Ülnek a rabok a sorban. Véreskezű, Kopasz, Dongó, Haramia, Barbár és Pancser. Csörren a lánc, reccsen a pad, lesújt az evező a habokra. Siklik a gálya, pattog az ostor, kiált a hang.

RITMUS

Kísérleti írás-szerűség.