PETTYESKÉPŰ: Legendák

A tömeg zsibongásába éles sípok és kiáltások hangjai vegyültek.

- Hazug... csalók! Gyil-kosok! - kiáltotta nem messze előttem egy nyomorék öregember a botját rázva a főtér felé, ahol a sorozás folyt, míg mellé nem ért egy katona és gyomorszájon nem vágta. Összegörnyedt, majd a földre zuhant. 

Igyekeztem úgy intézni a lépteimet, hogy középről észrevétlen a házfalak mellé sodorjon az emberáradat.

- Menj tovább! - utasított a katona.

- El-elviszem az útból, hogy ne okozzon több bajt.- A katona végigmért mindkettőnket, nem akaródzott itt hagyni minket, de amint meghallotta az újabb szaggatott sípszót, szó nélkül elsietett.

- Gyere, Ronnal bácsi - felvettem a földről a botját és segítettem neki lábra állni. - Miért keresed a bajt?

- Ez a háború... a háború... csak szörnyűség és hazugság - motyogta Ronnal. - Én... láttam mindent. Hazugság.

- Tudom, Ronnal bácsi, tudom. Nem északi barbárok ezek, akik a hegyeken át érkeztek, hanem erdei gnómok és tündérek, akiket mi támadtunk meg.

- Ne gúnyolódj! - lihegte Ronnal, majd megtörölte a szája szélét.

- Hiszek neked. Mind hallottunk már tündérekről szóló legendákat.

Ronnal megtántorodott. Ekkor néztem csak meg őt jobban. Szája széléről vér csordogált, megfestette gyér szakállát is. Az arca kissé elfehéredett.

- Sietnünk kell! - motyogta és bicegve előre iramodott.

Ronnal háza rozzant volt és mindenhol kacatok hevertek. Gondosan bezárta mögöttem az ajtót.

- Gyertek elő! - suttogta aztán rekedtes hangján, mire minden irányból halk motozás hangzott fel. Ronnal felém fordult. - Te mindig segítettél... nekem - köhögött. - Kérlek, ezentúl segíts... nekik.

Értetlenkedve néztem körbe. Hat kíváncsi fekete szempár szegeződött rám.

- Azok... nem legendák voltak - nyögtem ki nagy nehezen.

- Nem. Nem azok voltak.

Ahogy belenéztem azokba az árva tekintetekbe...

- Sziasztok! Én Neil vagyok.

Egyikük lassan bólintott.

- Ne hagyd... hogy őket is megöljék. Ne hagyd, hogy legendákba zárva élhessenek csak.

LEGENDÁK

Hirtelen olyan sok történet jutott eszembe, azt se tudtam melyiket írjam meg. Mégis valahogy mind... mind olyan álszentnek, túlontúl patetikusnak és fennköltnek tűnt, hogy képtelen voltam őket összefüggően lejegyezni. Végül egy amolyan, Hogyan is történt valójában történet kerekedett belőle, bár ehhez akkor az a folytatás is hozzá kéne, hogy tartozzon, Neil elbukott-e vagy sem. Hogy megvédje őket, el kellett rejtenie a tündéreket, így csak kevesen tudhatják a teljes igazságot. valahogy mégis olyan patetikussá vált a hangulat, talán mert épp Joe Hisaishi varázslatos zenéjét hallgatom, de...

Ti hisztek benne? Hisztek Nilben és abban, hogy sikerül neki?