Már láttam őt korábban. Mindössze ez a különös rémképzet volt, amibe kapaszkodhattam, ahogy ott állt holtak hullaszín köntösében, homlokán tovanövő szemöldökkel, haja fekete burjánzásával, amely rovarok koporsója. Arcán megannyi kusza érzelem megfeszülve. Fülei cakkozott cimpái amelyek, ha rátör az inger, megremegnek, nem látszanak zabolátlanul hagyott hajától. Lejjebb, a nyakán az erek kékesen kidagadnak, az egész, mintha élne.
Kezében pezsgőspohár. Fogja, szorítja egyre, a buborékok úgy repednek szét az ital felszínén, mintha a pohár utolsó leheletdarabkái volnának, amit magával akar vinni a holtak közé.
Másik kezével egy faragott elefántcsontfej sétapálcát markol, arra támaszkodik, hogy ne látszódjon járásának merevsége.
Micsoda erő! Micsoda tartás jutott egykor neki, amelyhez foggal-körömmel ragaszkodik.
Torkából most rekedtes hahota, hörgés tör fel, arca görcsbe rándul ettől.
Az az arc! Az a drága arc! Felém fordul, nyaka megcsuklik, biccent, majd lassan felém indul. Fölém magasodik, mint egy kripta őr.
Végignézek magam holtruháján, mely úgy tapad rám és szorít, mint ő a pohárból, úgy a ruha belőlem próbálja kiszorítani az életet, hogy méltóvá váljak viselésére. Megszorítom a magam faragott botját, és kényszerítem fáradt csontjaimra tapadt izmaim az összehúzódásra. Felszegett fejjel állok előtte.
Ő felém nyúl, kezében megcsillan valami, a pezsgő sehol. Kiragad a homályosságból és arcomba nevet.
A nyitott ablakon beáramló lég messzire kiviszi magával a rothadó szájbűz emlékét.
Hunyogrok, igazgatom az orromra illesztett szemüveget.
- Fiam - nyögöm rekedten, ahogy a ruha engedi. A csalódott felhangokat elnyeli a szívem dobogása.
- Nagymama, boldog születésnapot! - hajol hozzám, és arcon csókol. Ajkai nedvesek és melegek, egész visszaránt az élők közé.
Félrebillentem a fejem, keresem őt. Már az ablakban áll, búcsúzni készül.
Összeaszott ajkunk mosolya félúton találkozik, és még egyszer egybeolvad. Búcsúzik, s én visszaroskadok a székbe.
Ma sem mehetek el vele. Még egy napig élnem kell. Még egy napig élni fogok. Még egy napig várni fogok. Várni fogok, míg újra át nem ölel, hogy kéz a kézben tehessük meg első és utolsó lépéseinket.
HULLASZÍN KÖNTÖSÉBEN
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése