Obrazek 1

Obrazek 1

2016. ápr. 9.

NYÁPLIC: Könyvelő XXV.

25. nap

Egy karakter, akire - talán - a legjobban hasonlítok


Lara
Lara és Dannsair története a XIV. századi Írországban veszi kezdetét egy aprócska szarvasmarha-tenyésztő  tuath-ban, ahol Lara él családjával. Ő a klán rí-jének, a falu vezetőjének a lánya.
Mialatt az állatokat gondozza, gondolatai egyre csak szeretett szürke kancája körül járnak, aki elnyerte a kilencéves kislány szívét. Lara arról álmodozik, hogy a kanca csikója egy nap talán majd az övé lesz. De tudja azt is, hogy a lányok nem tarthatnak lovat, az csak a fiúk kiváltsága.
Lara a csikót Dannsairnak nevezi el, azonban még az a kis boldogság sem adatik meg neki, hogy a tuath-jában gondozhassa a lovat, ugyanis Dannsairt Athenrybe viszik, hogy az ottani istállóhoz csatlakozva versenylovat neveljenek belőle.
Habár mindenki azt várja el tőle, hogy lemondjon a fiatal lóról és beletörődjön a helyzetébe, Lara útra kel, hogy ismét Dannsair mellett lehessen.
A történet négy köteten át követi Lara útját a gyermekkorától kezdve egészen addig, míg meg nem találja helyét a világban. Mindig is kilógott a többi korabeli lány köréből gondolkodásmódjával és elszántságával. Nem nyugodott bele a nőknek szánt szerepbe. Az Athenry várba például fiúnak öltözve sikerül bejutnia.

Az utolsó pillanatig halogattam a szereplő kiválasztását, első körben csak beírtam egy nevet a jegyzetembe a huszonhatodik nap mellé, ami elsőre eszembe jutott, majd továbbléptem, ám ahogy közeledett a mai nap egyre jobban elbizonytalanodtam. Nem találtam meg az igazit még. Érdekes mini önismereti teszt volt a mai délelőtt, mikor is végignéztem a könyvespolcomon, és könyvről-könyvre végig gondoltam, vajon hasonlít-e rám? Sok karakterrel találtam közös vonást, de valahogy a fő személyiségjegyeik sosem egyeztek eléggé. Végül letettem arról, hogy egy szereplőből építsem fel magam.
Lara eltökélt és kitartó, szereti az állatokat és rendkívül bátor, ám elveszett is. Keresi a helyét, miközben egyáltalán nem lányhoz méltóan viselkedik. Ezen tulajdonságai miatt választottam elsődleges szereplőjének a mai napnak. Mivel párhuzamokról van szó, nagyon azt hiszem nem kell magyaráznom, mit miért emeltem ki. Mind a magáért beszél.
Ha valamit a fejembe veszek, az valamilyen formában meg is fog valósulni, és rendszerint a makacsságig menően be szoktam tartani a magamnak tett ígéreteket, már ha nem feledkezem meg róluk, ám ez a jelenkor hátrányainak tudható inkább be.
Szeretem az állatokat - nem tudnék meglenni nélkülük - különösen a macskákat, de a lovak is nagy részt foglalnak az élőlények számára fenntartott csücskében a szívemnek.

Sadie Kate
Sadie Kate Sallie McBride száztizenhárom árvája közül a legmegátalkodottabb Jean Webster Kedves Ellenségem! című regényében. Minden csínytevésben benne van, és ha nem is kacarászom olyan önfeledten, és nem kézbesítek olyan nagy lelkesedéssel leveleket a doktor úrnak, Sallie sokban hasonlít gyermekkori énemre, és mivel örök gyerek maradok, különösen nyaranta kóborlok mindenfele, nézelődök, és felfedezem a titkos ösvényeket, vékony sikátorokat, és kipiszkálgatom a ló és madárcsontokat a nyaraló melletti vár udvarának porából. Benne vagyok minden vicces szórakozásban.
Írhattam volna Percy Witherspoon indiánjait is Sadie Kate helyett példának, akik ugyanannak az árvaháznak a bentlakói, vagy magát Percy-t, az árvaház önkéntes jótevőjét, de gondoltam, azért inkább maradok a lányoknál.
A lista nem teljes, de idő szűkében, mindössze erre a pár tulajdonságomra találtam megfelelő jelentkezőt.

3 megjegyzés:

  1. Ó, hogy én mennyire imádtam Lara történetét! *-* Mind a négy kötet kiemelt helyen van a könyvespolcomon, még most is :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az első könyveim között van ez a sorozat, mellette a Katie és a musztáng sorozat. Kár, hogy nem készült több.

      Törlés
    2. Dettó! Anyukám vette nekem, mikor még pénz helyett könyveket kaptam szülinapomra, és aaaa! *-*
      Igen, nagy kár!

      Törlés

Szkielet Smoka Zaczarowane Szablony