"Cím: Döghalál kanyon, Szárnyaszegett Nyugdíjas Park, Szép kertész lány utca 5.
Szállás: A barlang mélyén egy kiszögellésen, amelyről gyönyörű kilátás nyílik a lávafolyamra. Közműellátás akadozó. A magas páratartalom miatt ruhaszárításra nem alkalmas a helyiség.
Megjegyzés: Kóbor Köpet nyála nem mérgező, de hozzon fagyasztott jércenyakat!"
◊◊◊
Zokni megforgatta a pergament. Nézte fejjel lefelé, jobbról, balról, bekente citrommal, tűz fölé tartotta, sőt hamutartót is hajtogatott belőle, csakhogy megbizonyosodhasson a felől, nincs e semmi rejtett üzenet még a papíron. Nem talált, így hát fogta az öreg pergament, kisimította a hajtásoknál, majd az ég felé emelte.
- Perga, menj! - kiáltotta, mivel már nem volt rá többé szüksége, és a perga ment, azazhogy stoppolt egy szellőcskét, és tovalebegett.
Zokni többet nem is foglalkozott vele. A Döghalál kanyon messze van, ráadásul honnan szerezzen fagyasztott jércenyakat? Végül céltalanul útnak indult, hátha találkozik útközben egy ötlettel.
Tizenkét utcával és két jobb, valamint egy bal kanyarral később csak belebotlott egy épkézláb gondolatba.
- Hé, figyelj, az orrod elé! - förmedt rá a köpcös lény.
- Oh, épp önt kerestem! - kiáltott boldogan Zokni és megragadta a gondolatot.
- El a kezekkel, különben szöget ütök a fejébe - fenyegetőzött a másik.
- Csak egy tanács kéne. Hol kaphatok most fagyasztott jércenyakat? Fontos lenne, a munkámhoz kell.
- Piha! Jércenyak? Na, tegyen végre le! Megmutatom. Én is épp a Jégcsarnok felé indultam. Tudja, mostanában elég fagyos a hangulatom, hasonszőrűekkel ismerkednék...
- Micsoda csoda! - lelkendezett Zokni. A gondolat rendbe szedte az öltözékét, majd peckes léptekkel elindult a Jégcsarnok felé.
- Tudja sok hátulütője van a fagyos hangulatnak... - fogott bele a gondolat egy hosszú eszmefuttatásba, amiből Zokni nem sokat értett, mert néhány mondat után lefagyott az agya. Mikor beléptek a Jégcsarnokba, még mindig beszélt. Zokni kénytelen volt elhessegetni a gondolatot, különben sose találja meg a jércenyakat.
- Tessék-tessék, Itt van! Itt van! Vegyék! Vigyék! - kiáltozott egy nagy bajszú ponty az akváriuma szélén ülve. Zokni odalépett hozz és megkérdezte, mit árul.
- Szavakat. Tudja, mekkora kereslet van mostanában rá?
- Nem, nem tudom.
- Oh, maga ökör...
- Kérem, manó vagyok!
- Bánom is én... de nézze! Micsoda választékom van - leugrott az akvárium faláról és a jégkockaágyra csúszott. - Friss, fagyasztott káromkodások. Ezek a legkelendőbbek, de én olcsón adom. Két b...meget három halpikkelyért.
- Látom jól meg az üzlet - jegyezte meg Zokni, ahogy végigmérte a pontyot.
- Oh, nem-nem. Én az ikráimnak teszem félre a pénzt, hogy legyen majd mit felvenniük, ha elég nagyok lesznek - mentegetőzött a kereskedő. - De látom, önt nem érdekli ez a nyelvezet. Van ám más is! Minden! Holt nyelvek, kicsit bűzlenek és rágósak, de utána úgy fogja érteni a fáraókat, mintha csak háromezer éves lenne. Vagy itt vannak ezek a madárfüttyök. Ezzel a kakaskukorékolással még a Hajnalt is be lehet csapni. Nem? Nem. Hát nem. Mi van még? Ohó! A kedvencem. Csomó csuka csacsogásom van. Igazán megéri. Nem harsogják túl egymást, kis helyen is elférnek. Csak úgy mellékesen... hajoljon közelebb, súgok egy titkot. Ez nem akármilyen csuka. Feketén szerzem. A halászok imádják. A csuka ostoba állat, könnyen rá lehet beszélni, hogy harapjon rá a csalira. Netán maga is horgász?
Zokni mellkasa csak úgy dagadozott a büszkeségtől, amiért a ponty ilyen titkos dolgokba is beavatta. Ugyan nem állt szándékában horgászni, de vett néhány suttogásnyit a csukás szekcióból. Csupa olcsó egyszavast. Egyszerűen csak nem akart hálátlannak tűnni, de tartalékolnia kellett a pénzét a jércenyakra.
Kikölcsönzött még egy pár korcsolyát, hogy könnyebb legyen a haladás, majd elsiklott a baromfi pultok felé.
- Jó napot! Van fagyasztott jércenyakuk? - érdeklődött teljesen ártalmatlan arckifejezéssel. Az eladó azonban és azonnal felkapta a vizet, és nem elég, hogy aztán rá is öntötte Zoknira, még dörmögött is az orra alatt pár sértő szót.
- Azt hiszem, van egy közös ismerősünk - jegyezte meg teljes lelki nyugalommal a manó visszagondolva a pontyra. Reményei szerint, így nagyobb esélye volt, hogy nem öntenek rá több mindent, hanem kiszolgálják.
- Nah, ne keménykedj kiscsirke - kiáltott a borjú. - Az apám itt ül két fenéknyire tőlünk, ha... ismétlem ha, még egyszer felhozod a barátaimat elintézem, hogy többé tartós tejet már ne vegyél.
Zokni erre olyat gondolt, hogy még szerencse, hogy a borjú nem hallotta, ám az apja, aki a barmok közt üldögélt eddig, felkapta a fejét, és fenyegetőn elbődült.
- Hallod? Ő a faterom. Nagy, mi? - kérdezte büszkén a borjú.
- Hatalmas állat - értett egyet Zokni. Erre a baromfi arca ellágyul.
- Jah, igen. Mit adhatok, haver?
- Nem akarom megverni semmiért cserébe. Egyszerűen csak jércenyakat szeretnék venni - ismételte el Zokni. Az meg csak bámult, mint borjú. Mi mást tehetett volna? Az volt és kész, de azért... azért mégis adott fagyasztott jércenyakat Zokninak.
A manó vidáman távozott a Jégcsarnokból, és egyenesen a pályaudvarra ment. Megvette a jegyét a másnap induló Repülő Masinára, ami a Kugli nevet viselte az oldalán, majd hazaballagott a koszos kis albérletébe, amit nem meglepő módon egy Alberttől bérelt, aki igen kényes volt a pénzügyekre. Gyorsan rendezte a számláját, majd elkezdett összecsomagolni. Egy kisebb utazó kofferbe elfért mindene. Legfelülre pakolta azt a szelet északi szelet, amit emlékbe hozott magával Mikulás gyára mellől. Sose gondolta volna korábban, hogy ekkora hasznára válhat majd, de egy vulkán belsejében bizonyára üdítő hatású lesz.
Másnap izgatottan állt be a Kuglira várakozók sorába. A díszes társaságban volt hercegkisasszonytól kezdve bányásztörpéken át mindenféle népség. Zokni, mivel kevés pénze volt, így csak a tetőn kapott helyet, pedig úgy elnézte volna még egy darabig a hercegkisasszonyt. Gyönyörű aranyszőke haja hosszú fonatokban omlott a vállára. Csilingelő hangján magyarázta szomszédjának, hogy a mostani sárkányok már egyre lustábbak. Még csak meg sem jelennek személyesen a hercegkisasszony rablásukon, hanem levélben üzennek vagy egy szolgájukat küldik. Zokni fent a tetőn mélységesen egyetértett a kisasszony felháborodásával.
Az út eseménytelenül telt. Fél nappal később meg is pillantották a Döghalál kanyon ég felé meredező szikláit. Az első vulkánnál a törpék kiszálltak. A királykisasszony és a szobalánya egész Felhőzugig utazott. Ezt Zokni csak utólag tudta meg, ugyanis felhőpamacsok mentek a fülébe, és a szeme elől is eltakarták a kilátást azok a fránya tejfehér képződmények.
A kocsis mély, öblös hangján ismét elkiáltotta magát.
- Öregek otthona. Szárnyaszegett Nyugdíjas park a következő megálló!
Zokni izgatottan fészkelődni kezdett, majd leesett a Kugli tetejéről.
- Én, én itt szállok le - újságolta lelkesen a mellette utazó döglegyeknek, akik egy família konyhájába szerződtek, mint maradékeltüntetők.
- Sok sikert - zümmögték kórusban.
- Kösz, srácok, nektek is - búcsúzott tőlük Zokni. - Lehet, találkozunk még.
A Szép kertész lány utcát könnyen megtalálta, azonban a számozással meggyűlt a baja. Nem részletezném, elég az hozzá, hogy az éjszakát egy sziklarepedésben töltötte, és csak másnap délután érkezett meg az ötös számú hegy alá.
Meghúzta a csengőt. Kicsit ideges volt, ugyanis a jércenyak már majdnem felengedett. Trappoló lábak közeledtek az ajtó felé. Zokni felkészült a találkozásra. Az ajtó kivágódott, és egy lihegő morccal találta szembe magát.
- Te... te lennél... öhm... Kóbor Köpet? - dadogta a megszeppent manó. A torzonborz, csupa fog állat a neve hallatán mordult egyet, majd szaglászni kezdett. Zokni csak ekkor tudta megállapítani, hogy hol lehet az igazi szája. A morcok ugyanis álszájakat és lábakat növesztenek az ellenség megtévesztéséhez, ám ez is megtévesztő, ugyanis az álszájakban lévő fogak és az állábakon hordott karmok éppoly veszélyesek és élesek, mint az igaziak. Csak épp az álszájaival nem tud lenyelni semmit.
Zokni előhúzta a táskájából a jércenyakat, és Kóbor Köpetnek dobta. Az állat rávetette magát a csemegére, majd a valódi szájában a húsdarabbal elügetett.
- Ügyes. Kérlek, fáradj beljebb - hangzott fel a barlang belsejéből egy vénségesen-vén hang. Zokni engedelmeskedett neki.
- Jóóó napot! - köszönt, s közben jobbra-balra tekintgetett, hátha meglátja leendő munkaadóját. - Az álláshirdetésére jöttem.
- Gondoltam - felelte a hang, majd a sötétségből kibontakozott egy vénségesen-vén vízköpő sárkány alakja. Zokni megdöbbent. Legutolsó tippje lett volna egy vízköpősárkány a vulkán belsejében. Mintha meghallotta volna a lény Zokni gondolatait, felnevetett.
- Vizem amúgy is van annyim, amennyit akarok, de tűzből hiány van a szervezetemben, és a főzéshez mindkettő kell. Ezért ez a legideálisabb lakhely a számomra. Gyere, megmutatom, hogy hol fogsz lakni...
- Csak próbaidős vagyok - szúrta közbe Zokni, mert úgy érezte, illik ezt elmondania.
- Nem baj... akkor is megmutatom - felelt a sárkány egy nemtörődöm vállrándítás kíséretében. - Remélem bírod a meleget.
- Rám fér egy kis változatosság.
- Akkor kövess!
SÁ-SÁ-SÁ-SÁRRRKÁNY MELÓ I.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése