- Elnézést, leülhetek ide?
- Persze, nyugodtan.
- Gyakran vagy itt?
- Naphosszat itt sütkérezem. Új vagy?
- Igen. Először járok errefelé. Sose gondoltam volna, hogy valaha rászánom magam, hogy eljöjjek. Két napja még nem is...
- Nyugi! Lassabban beszélj! Kérsz valamit inni? Meghívlak. Amolyan üdvözlőre vagy micsodára.
- Köszönöm. Ettől a hőségtől teljesen kiszáradt a torkom.
- Kellemes az idő. Felfrissít a napfény.
- Igen, de te olyan más vagy.
- ...
- Oh, bocsánat, nem akartalak megsérteni, csak kibukott belőlem.
- Pedig még semmit sem ittál.
- Pedig még semmit sem ittam.
- Miért jöttél ide?
- Szerelmi bánat.
- Ennyi?
- Kell több, hogy ide jöjjön az ember?
- Általában igen.
- Én gazdag vagyok, rengeteg ember élete felett rendelkezem, csodálnak, istenítenek, luxusban élek. Csak az emberi kapcsolatok hiányoznak az életemből.
- Kiüresedett érzés mi? Mintha csak bőr lennél, semmi hús és élő.
- Ismered ezt az érzést?
- Valahogy úgy, de én már többször megszabadultam a bőrömtől.
- Ezt hogy érted?
- Kibújtam belőle, amint kényelmetlenné vált.
- Új életet kezdtél?
- Valahogy úgy.
- Beszédesnek tűnsz, de nagyon vigyázol arra, mit mondasz. Alig árultál még el valamit magadról.
- Pedig igen sokat mondtam, csak te nem figyeltél.
- Kezdhetnénk elölről?
- A végéről is.
- Mutatkozzunk be egymásnak.
- Rendben. Kezd te!
- Szia, Kleopátra vagyok.
- Nyújtsd ide a csuklód! Úgy. Örvendek, én vagyok a Kobra.
RANDEVÚ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése