Minden azon a végzetes reggelen kezdődött. Éreztem a csontjaimban, hogy hideg lesz aznap, de fogmosás közben megpillantottam a mosdó feletti tükörben a kedvenc bordó, mintás pólóm a szárítón, és hirtelen elhatároztam, nem a kékben, nem a feketében, hanem épp abban a bordóban megyek el aznap otthonról.
Tervem kivitelezésében semmi se gátolt meg. A szóban forgó póló csodával határos módon egy éjszaka alatt már meg is száradt, reggeli közben se sikerült leennem, ahogy a köves nyakláncom se akadt bele a minta szélébe elszakítva a cérnaszálat, de még a macsekkó se kéredzkedett fel aznap reggel, hogy aztán jól összeszöszölje nekem. Ez az alig fél óra alatt elért négy siker tökéletes büszkeséggel és elégedettséggel töltött el, mivel a napok nyolcvannégy százalékában a négyből legalább egy hiányozni szokott.
Fentebb már említettem, hogy előre megéreztem, hideg lesz aznap, meg azt is, hogy végzetes reggel. No, könnyen rájöhettek ezekből, hogy sikeresen meg is fáztam aznap. Ráadásul nem egyszerűen meghűltem, hanem alig négy óra alatt folydogáló élőhalottá alakultam át egészséges szombat délelőtti tiniből.
Dóra, a drága ugrott is egy nagyot, mikor megpillantott, és az agylebenyeim közé beszivárgott takonytól nem tudtam egyértelműen eldönteni, megint csak játszik, vagy komolyan megijedt.
Részvéttől csillogó szemei nem sok jóval kecsegtettek számomra. Mintegy igazság tükörként jelenítették meg a körülöttem elhaladók gondolatait.
- Mi legyen? - tettem fel végül nagy nehezen a körülöttünk lappangó kérdést.
- Én nem is tudom. Hogy érzed magad? - hárított Dórikám.
- Sztornó a mozi? - nem hagytam magam. Válaszoljon csak ő előbb.
- Rajtad áll... - vont vállat Dóri, de már láttam, hogy a válltáskáját kezdte lökdösni a combjával, így magam is csak vállat vontam, megadóan.
- Pedig szívesen alászinkronizáltam volna tüssz nyelven a filmet - fintorodtam el, majd fél pillanat türelmet kérve előhúztam nagypapám hatalmas - kockás - anyagzsebkendőjét, amit teljesen véletlen találtam meg a magam válltáskájának oldalzsebében.
- Ih - húzta el a száját erre Dóri. Ez teljesen természetes reakciónak számított, ha a barátnőd kezében megláttál egy olyan kockás zsebkendőt, amit leginkább az aranyos kis öregapók szoktak előhúzni a hónaljig felhúzott nadrágjuk zsebéből. Az én papám ráadásul menő sötétlila melegítő nadrágot tartott fenn az ilyen zsebkendők számára. Ez nem volt gúnyos, az a nadrág tényleg jól néz ki. Ilyen állapotban már gúnyolódni sincs igazán erőm, papával pláne nem tennék ilyet.
- Egy forrócsokit esetleg? - kérdeztem az orrtisztítás és a mesteri zsebkendő hajtogatás után.
- De hova? - jött a kétségbeesett kérdés Dórikám felől, aki még mindig kissé sokkos állapotban bámult el valamerre a bal fülem mellett.
- Nagyjából három lépésre tőled van egy italautomata, de ha nem cukormérgezést szeretnél kapni, akkor beülhetünk a legközelebbi kávézószerűségbe vagy cukrászdába. Szerintem van forrócsokijuk - ötleteltem én, akit amúgy mindig csak elrángatnak mindenfele, és igazából fogalmam sem volt, hogy egy kávézóban ismerik-e a forró csoki fogalmát.
- Inkább egy pizzát együnk.
- King, Don Pepe, Trió? Hova?
- Ott szemben van egy - bökött a hátam mögé. Érdeklődése a pizza iránt általában csekély volt, így felcsigázta trutymocsárba fúló érdeklődésem.
- Menjünk - alig hagyott időt felocsúdnom, a bacikkal és a bacikat árasztó lényemmel mit sem törődve vállon ragadott, és gyengéden a pizzázó felé taszajtott.
Közelebb érve megértettem lelkesedése okát. Ha már a moziban nem bámulhat jóképű pasikat, had bámulhasson egyet a szomszéd asztalnál.
Tudni kell Dóriról, hogy megrögzött álompasigyűjtő, aki mindnek külön nevet ad, nehogy az illető magára ismerjen, mikor beszélünk róla, így konkrétan a feléről azt se tudom kicsoda, és szerintem ezzel ő is valahogy így van, minden esetre nevetésben rendkívül tartalmas beszélgetéseket tudtunk folytatni a kiszemelt srác háta mögött. Hogy miről, azt mindig a gyanútlan áldozat szolgáltatta megjelenésével és ténykedésével.
A mostani srácnak sötétbarna épp-hogy-nem-kakastaréj haja volt, napszemüvege, ezüstszemes nyaklánca és egy metál együttes épp hörgő frontemberét ábrázoló szürke-vörös-fekete pólója. Karján fekete bőrszíjon ledes óra, amin az idő csak akkor jelent meg, ha megkocogtatta az oldalát. Ezen kívül még egy neon zöld, mindentől elütő karszalag volt a csuklóján, a felirat, hogy melyik bulira juthatott be vele, már egész lekopott. Nadrágja, nos a nadrágját nem láthattam, mert takarta az a fránya asztal.
Szükséges volt ez a gyors felmérés, ugyanis a sráccal szemben már nem akadt asztal. Jól meg kellett figyelnünk hát abban a pár másodpercben, míg szemből elhaladtunk mellette, hogy beálljunk a sorba.
- Mindjárt-mindjárt - nyugtatgattam Dórit, aki alig bírt magával, azonnal áradozni akart róla, de a személyes szabályzatom szerint "fiúkról áradozni csak az után lehet, hogy kényelembe helyeztük magunkat, kivéve, ha vonaton, buszon, villamoson, trollin, metrón vagy sétahajókázás közben látjuk meg, akkor elég a megfelelő les állás elfoglalása után szabad elkezdeni a sustorgást. Repülőn mindenki ül, így ott a kényelem adott, a fentebbi mondat nem vonatkozik rá". Valahogy így hangzott el az a szabályjavaslat, amit Dóri elé tártam egy arra tökéletesen arcpirító alkalommal, ugyanis túl sokan figyeltek fel ránk akkor épp. A kiszemelt is. Ezt elkerülendő és Dóri szívét megóvandó hoztam a fentebbi kitételt.
- Egy hawaii szeletet kérek. Azt ott, és egy pohár gyömbért - adtam le a rendelésem a Zsolti névre hallgató roppant kedves mosolyú kiszolgálónak.
- Hogy tudod megenni...
- Az ananász finom. A sonkás ananász még finomabb.
- Gyümölcs és hús együtt? - Dóri fintorogva odébb lépett, hogy tálcámmal együtt a pénztárhoz mehessek. Nem akartam felsorolni neki azt a néhány ételt, amiben hús és gyümölcslekvár, hús és gyümölcs remekül megvan.
- Szerinted, milyen színű a szeme? - kérdezte Dóri. A szem nagyon fontos egy fiú megítélésénél, ezt mindenki tudhatja, aki csak egyszer is tíz percnél többet bámult egy fiút. Dóri szerint a legfontosabb a szem színe, szerintem az, hogy hova néz azzal a szemmel, de ízlések és pofonok.
- Ha feltételezzük, hogy nem festi a haját, és feltételezzük, igaz? - kezdtem orrhangon feltenni a kötelező körkérdéseket partnernőmnek.
- Biztos, hogy nem festi.
- Rendben. A gyűrűjéről visszatükröződő kép alapján, mivel a gyűrű tekinthető egyfajta csiszolatlan gömbtükörnek is, mégpedig domború gömbtükörnek, no tehát, ha ennek a torz gömbtükörnek kiszámoljuk a fókuszpontját, ahhoz, hogy megállapíthassuk, milyen a visszatükröződő kép, szóval, ha vesszük a kép színeinek komplementerét és... várj! Miért nem vágtál még közbe? Én itt egy kész kis monológot adok lassan elő. Ilyen nincs! A valóságban nem létezik, hogy valaki mindent ki tudjon mondani a nélkül, hogy valaki más a környezetében bele ne szóljon.
- Ébb enyeg - tudósította Dóri. A sajtos, kukoricás, sonkás pizzaszelete felénél járhatott már, míg én még el se kezdtem a magamét. - Várj! - suttogta hirtelen fojtott hangon, és gyorsan elszakította a pizzaszeletet az arcától. - Felállt!
Dóri tudta, hogy a fiú egyenesen mellette fog elsétálni, és azt is tudta, hogy a paradicsomos feltét igen erőteljes nyomot hagyott - valószínűleg - a szája körül, így nagy gonddal a papírszalvétáért nyúlt, és kétszer is körbetörölgette a száját, megigazította szemüvegét, elrendezte két copfba fogott szőkésbarna haját, majd várakozó, avagy vízivást imitáló pózba vágta magát.
Némi szemforgatás kíséretében a pizzámért nyúltam, és jóízűen beleharaptam. A mennyei sonka-ananász ízkombinációvarázs helyett azonban csípő-égető erős paprika került az ízlelőbimbóim közvetlen közelébe. Biztos egy másik szeletről esett át. Sietve a gyömbéremért nyúltam, s a sietség miatt elfelejtettem végiggondolni azt az apró tényt, hogy még nem kevertem ki a buborékokat az italból, és jelenleg nem sok levegő jut át az orrüregemen.
Hatalmasat kortyoltam a szénsavas üdítőből, aminek egy része azonnal az orrom irányába próbált távozni, de minthogy arra elzárta az útját valami nyúlós, ragadós massza, ezért a légcsövemet vette célba, ahonnan szépen cigányútra ment.
- Itt jön - súgta visszafojtott lélegzettel Dóri. Utolsó erőmből bólintottam, majd köhécselve, fuldokolva az asztal fölé görnyedtem. A gyömbért gyorsan az asztal szélére tettem, és papírszalvétáért nyúltam.
Néhány pillanattal később a kiszemelt srác bal profilja könyöktől lefelé barnás-gyömbérárnyalatot öltött. A srác meglepetten ugrott egyet miután megérezte a minikatasztrófát, majd káromkodott egy nagyot, míg én csak dermedten bámultam fel rá, és próbáltam kiűzni azt a nem épp odaillő gondolatot a fejemből, hogy kék szeme van.
- Bocs, bocsi, nem volt szándékos - kezdtem villámgyors mentegetőzésbe, miután a srác immár szótlanul visszabámult rám. Mit tegyek?
Fogaskerekeimet teljesen lebénította, hogy az agyam minden feles energiát elszipkázott előlük a szemeim számára, amik továbbra is a srácra voltak irányozva. Nem mintha annyira az esetem lett volna, vagy bárminemű romantikus okokból kifolyólag, csupán nem mertem mozdulni. Éreztem, hogy az orom tövétől a fülem hegyéig elpirulok, mert ugyebár az orrom hegye már amúgy is vörös volt.
Végül a kezemben szorongatott papírszalvétával gyorsan megtöröltem az arcom.
- Minden rendben? - kérdezte Dórikám, a drága.
A srác továbbra is csak bámult ránk elkerekedett szemekkel. Ilyen hosszú hatásszünetet eddig csak a biokémián hallottam feleltetés közben.
- Nagyon sajnálom - suttogtam még egyszer. Lenézett a pólójára, melynek alja ragadt a gyömbértől, és kifeszítette, hogy láthassa, mekkora a kár. Mi előbb ki kéne mosni. Őrült ötletek kezdtek cikázni a fejemben, amiket hiába próbáltam testi-lelki állapotomra fogni, csak még jobban elvörösödtem. Legeszementebb közülük a Felajánlom, hogy kimosom a pólóját a női mosdóban című volt.
Oh, bárcsak eszembe jutna valami frappáns, valami vicces, de még ép testben se jutott soha időben eszembe egy visszavágás se! Ez van, kicsit el van állítódva valami odabent. Késik az órám.
Dórikám a srác felé nyújtotta a maga szalvétáját, de az nem fogadta el. Morgott valamit, majd a gyömbérfoltos részt eltartva magától elindult a mosdók felé. Belépett a Men feliratú ajtó mögé, és eltűnt a szemünk elől.
Ekkor ért az asztalunkhoz Zsolti kollégája, akinek nevét nem sikerült leolvasnom, mivel kezében a felmosóval kissé görnyedve állt, míg el nem tüntette a padlóról a gyömbér maradékát.
- Hozzak egy másik gyömbért? - kérdezte aztán Boldi arcán semmitmondó mosollyal. Meglepetten pislogtunk rá. - Nem ajándékba - tette gyorsan hozzá, amint rájött, hogy min csodálkozunk úgy.
- Nem köszönöm.
Boldit útjára engedtük, megvártuk, míg mindenki ismét másfele néz, majd Dóri, arcán cinkos mosollyal odahajolt hozzám.
- Kék szeme volt.
- Ugye tudod, hogy igazából barna a szeme, csak egy vékony zsírréteg miatt látjuk kéknek a szivárványhártyáját? - ellenkeztem két falat között.
- A másik srác is jóképű volt - könyökölt fel az asztalra Dóri, s álmodozón a plafont kezdte tanulmányozni. Követtem a tekintetét.
- Melyik? Zsolti vagy Boldi?
- Azok meg kik?
- Nem fontos - ráztam meg tüntetőleg a fejem.
- Kik azok? - tette fel ismét a kérdést Dóri fordított szósorrendben.
- Az itt dolgozó két srác.
- Igen, ők.
Azt be kellett ismernem, hogy Boldi valóban jóképű volt, és még az a mosoly is csak jobban kihangsúlyozta a vonásait. A haja is normális volt, és a hangja! A hangját minden bizonnyal fülbemászónak tartottam volna, már ha nem dugult volna be az is.
- Bocs, bocsi, nem volt szándékos - kezdtem villámgyors mentegetőzésbe, miután a srác immár szótlanul visszabámult rám. Mit tegyek?
Fogaskerekeimet teljesen lebénította, hogy az agyam minden feles energiát elszipkázott előlük a szemeim számára, amik továbbra is a srácra voltak irányozva. Nem mintha annyira az esetem lett volna, vagy bárminemű romantikus okokból kifolyólag, csupán nem mertem mozdulni. Éreztem, hogy az orom tövétől a fülem hegyéig elpirulok, mert ugyebár az orrom hegye már amúgy is vörös volt.
Végül a kezemben szorongatott papírszalvétával gyorsan megtöröltem az arcom.
- Minden rendben? - kérdezte Dórikám, a drága.
A srác továbbra is csak bámult ránk elkerekedett szemekkel. Ilyen hosszú hatásszünetet eddig csak a biokémián hallottam feleltetés közben.
- Nagyon sajnálom - suttogtam még egyszer. Lenézett a pólójára, melynek alja ragadt a gyömbértől, és kifeszítette, hogy láthassa, mekkora a kár. Mi előbb ki kéne mosni. Őrült ötletek kezdtek cikázni a fejemben, amiket hiába próbáltam testi-lelki állapotomra fogni, csak még jobban elvörösödtem. Legeszementebb közülük a Felajánlom, hogy kimosom a pólóját a női mosdóban című volt.
Oh, bárcsak eszembe jutna valami frappáns, valami vicces, de még ép testben se jutott soha időben eszembe egy visszavágás se! Ez van, kicsit el van állítódva valami odabent. Késik az órám.
Dórikám a srác felé nyújtotta a maga szalvétáját, de az nem fogadta el. Morgott valamit, majd a gyömbérfoltos részt eltartva magától elindult a mosdók felé. Belépett a Men feliratú ajtó mögé, és eltűnt a szemünk elől.
Ekkor ért az asztalunkhoz Zsolti kollégája, akinek nevét nem sikerült leolvasnom, mivel kezében a felmosóval kissé görnyedve állt, míg el nem tüntette a padlóról a gyömbér maradékát.
- Hozzak egy másik gyömbért? - kérdezte aztán Boldi arcán semmitmondó mosollyal. Meglepetten pislogtunk rá. - Nem ajándékba - tette gyorsan hozzá, amint rájött, hogy min csodálkozunk úgy.
- Nem köszönöm.
Boldit útjára engedtük, megvártuk, míg mindenki ismét másfele néz, majd Dóri, arcán cinkos mosollyal odahajolt hozzám.
- Kék szeme volt.
- Ugye tudod, hogy igazából barna a szeme, csak egy vékony zsírréteg miatt látjuk kéknek a szivárványhártyáját? - ellenkeztem két falat között.
- A másik srác is jóképű volt - könyökölt fel az asztalra Dóri, s álmodozón a plafont kezdte tanulmányozni. Követtem a tekintetét.
- Melyik? Zsolti vagy Boldi?
- Azok meg kik?
- Nem fontos - ráztam meg tüntetőleg a fejem.
- Kik azok? - tette fel ismét a kérdést Dóri fordított szósorrendben.
- Az itt dolgozó két srác.
- Igen, ők.
Azt be kellett ismernem, hogy Boldi valóban jóképű volt, és még az a mosoly is csak jobban kihangsúlyozta a vonásait. A haja is normális volt, és a hangja! A hangját minden bizonnyal fülbemászónak tartottam volna, már ha nem dugult volna be az is.
- Végeztél? - kérdeztem rá a nyilvánvalóra, nem sokkal az után, hogy kitárgyaltuk az elmúlt hét említésre méltó eseményeit mind iskola-, mind fiúügyileg.
- Aha, mehetünk - kezdett szedelődzködni Dóri.
- Menjünk még el valahova?
- Ha van kedved nézelődni...
- Annyira nem érzem jól magam. Mész valahova ez után?
Elsétáltunk a mozi mellett, ahol a kiszemelt film már jóval a felén túl járhatott. Vetettem a bejáratra és a popcornos pultra egy utolsó pillantást, majd hagytam, had vigyenek mind messzebb és messzebb a lábaim a vetítővászontól. Ha rendesen felöltöztem volna reggel, most szurkolhatnék Leonak, hogy maradjon életben.
- Talán beugrom apámhoz.
- Akkor egy darabon megyünk együtt?
- Nem hoztam bérletet. Majd sétálok. De elkísérek a megállóig.
- Szuper. Meddig vetítik még? Azért majd szeretném megnézni, miután meggyógyultam.
- Még soká. Majd megbeszéljük a részleteket.
- Okés. Rohanok, mindjárt itt a fuvarom.
Gyors búcsúzkodás, majd elváltak útjaink megközelítőleg másfél napra.
Hétfőn még iskola volt, bár már mindenki az utolsókat rúgta. Nekem már rúgni se volt erőm. Ugyan a náthám már túl volt a tetőpontján, a láz se kapott el, illetve én nem kaptam el, szóval... mindegy, fura kifejezés. A tanárok látva, hogy elég bajom van a zsebkendőim beosztásával és a füzeteim összemadzsgurálásának megelőzésével, békén hagytak. A dolgozatot, szerencsére csak egy volt, matematikából, kínszenvedések közepette, de megírtam.
Hat napnyi közjáték után ismét nekivágtunk Dórival, hogy megnézzük a Filmet.
- Korán é'kezsté - konstatáltam háromnegyed órával a film vetítésének kezdete előtt.
- Olyan s'ép azs idő, nem aka'tam otthon gubbazstani.
Dóri szava szent, így elindultunk, hogy kihasználjuk a jó időt. A mozi melletti sétálóutca közepe felé vettük az irányt, ahol árnyas fákkal körülvett szökőkút állt. Amolyan modern szökőkút, ahol a földből törnek elő a víznyalábok, és háromtól tizenkét éves korig futkároztak körülötte gyerekek. A legtöbb pad már foglalt volt, így kénytelenek voltunk a napra ülni. Hunyorogva néztük a játszadozó gyerekeket.
- Képzeld csak el! Szemcsis pólóját mosom a szökőkút vizében, ő addig lepólótlanítva áll. Közelebb lép, a permet kimossa a kondicionálót a hajából, ami sötét tincsekben az arcára tapad.
Dóri lehunyt szemmel bólogatott mellettem.
- Megszólal a zene a háttérben, a vízcseppek, mint ezernyi...
- ... flitter...
- ... flitter, lassított felvételben hullanak alá, ahogy kezeivel hátrafésüli sötétbarna haját - vigyorogva figyeltem, ahogy Dóri teljesen átadta magát az ábrándnak, majd suttogva folytatta a történetet.
- Lehajol, hogy felsegítsen a földről, a ruha már egyáltalán nem érdekli. Egymás mellett állunk, háttérben egy halovány szivárvány jelenik meg.
- Majd megérkezik a barátnője..
- ... és ő dobja miattam.
- Az arcába vágja a vizes pólóját.
- Nem, azt én teszem el emlékbe.
- A lány elviharzik.
- Ő visszafordul hozzám. A szemeiben különös fény gyúl.
- Milyen színű is a szeme?
- Hm... már nem emlékszem.
- Én se - hazudtam. Ezzel véget is ért egy újabb szerelem.
HAPSZI! HUPSZ! SZERELEM!
A történet ötletét most kivételesen leírom, hisz egy konkrét mondatról ugrott be az egész, amit Lady Luna Teázósarkában olvastam egy bizonyos filmes-blogos kliséről, mégpedig a leöntelek = összejövünk-ről.
A stílus ingadozó, elvetemült és eddig egyedülálló a Kuckóban, habár rokonítható Zokni meséjével.
Valamint üdvözlöm a legújabb Vendéget a Kuckóban! :3
A stílus ingadozó, elvetemült és eddig egyedülálló a Kuckóban, habár rokonítható Zokni meséjével.
Valamint üdvözlöm a legújabb Vendéget a Kuckóban! :3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése