Obrazek 1

Obrazek 1

2016. ápr. 5.

NYÁPLIC: Könyvelő XXI.


 21. nap

A legkedvesebb könyvem a gyerekkoromból

 

Václav Čtvrtek: Moha és Páfrány


Moha és Páfrány, a fatönkházikó két lakója, az áfonyára mindig éhes két kis kópé már jó ismerőseink a televízió képernyőjéről, korábban megjelent kötetekből. A mostani gyűjteményben eddig még nem közölt történetek is szerepelnek. Hogyan kerestek kincset? Hogyan gyújtották meg Tűzemberkét? Hogyan esett le asztalukról egy morzsa? Mi minden történt még Mohával és Páfránnyal, miféle bonyodalmakba és mulatságos helyzetekbe csöppentek, a kötet 
olvasása során minden titokra fény derül.









Igazi őskövület könyv, amihez remek demotivációs szövegeket lehetne társítani. Ismered? Akkor te se lehetsz mai facsemete.
Még olvasás tudatlan időszakomból egy emlék ez a könyv, mikor még anyukám esténként, délután, délelőtt, felolvasott nekem. Olyan kedves, szívmelengető történetek vannak benne, amiket gyermekek és felnőttek is színesen olvasgatnak, talán csak az úgynevezett tinikorosztálynak már és még nem, de ki tudja. Aki ezen nőtt fel, mert a szülei kedvence is ez volt, az biztos olvasgatja, mint én is, ha nem kellett volna továbbadni a könyvecskét, mert már nem én voltam a legfiatalabb. 
Témája és célzott korcsoportja miatt, és mert rajzfilmsorozat is készült belőle, a könyv tele van aranyos illusztrációkkal, amiket nagyon szerettem. Egyszerűek, könnyedek, egyáltalán nem valósághűek vagy kidolgozottak, de kedvesek és mégse csupa krikszkraksz az egész, és ettől valahogy még... még szerethetőbbek a szereplők is.
Még ad egy kis pluszt a szereplők gondolkodásmódja, ami roppant egyszerű és a maguk aljnövényzeti szintjén roppant logikusnak is tűnnek, míg egy magasabbon már kacagtatóak. Ez a kis plusz humor, amiben megtalálható a gyermeki gondolkodás, mely annyiszor csal mosolyt az idősebbek arcára, ez az, amiért oly' sok év után is emlékszem a manócskákra, ahogy zenélni akartak, vagy amikor felnevelték azt a kimondhatatlan nevű növényt. Milliószor utánanéztem, hogy mi is a neve, de minduntalan elfelejtem.


"Jdula, jdula, mákcsokár,
mololad a dákcsolad,
kankár ólav tótatla,
jdannyusz le rám, ózóllo."
(rákaltatódal) olvasd szavanként visszafele, mert a rák is hátrafelé közlekedik







3 megjegyzés:

  1. Úgy látszik az én életemből kimaradtak ezek a mesék :D Én Micimackón, Szörny Rt-n és Szupercsapaton nőttem fel :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én Lolka és Bolkán, Frakkon kezdtem, majd jöttek a "modernebb" rajzfilmek, mint az Ezüst vadló, ami poénos cím volt, mert aranysárga volt a főszereplő ló XD meg a Pufókát nagyon szerettem még :3

      Törlés
    2. Uu, mesefilmből a Scooby-Doot meg a Mézgacsaládot imádtam *.*

      Törlés

Szkielet Smoka Zaczarowane Szablony