NYÁPLIC: Könyvelő XXXI.

31. nap 

A legelső könyv, amit elolvastam

 

Romankovicsné Tóth Katalin - Romankovics András: Elsős ábécés olvasókönyv

Az 1978 óta szerzett közel 20 éves tapasztalat és a kollégáktól érkezett visszajelzések is segítettek abban, hogy 1997 szeptemberében alapelveiben változatlan (pl. ugyanaz a betűsorrend), de részleteiben teljesen újjáépített, sajátos grafikai megoldású olvasókönyvvel jelentkezzünk... Új olvasókönyvünk egész tanévre ad olvasnivalót az előkészítéstől a betűtanuláson át a szövegolvasásig. A könyv állandó szereplőivel, egy népes süncsaláddal és barátaikkal a betűtanulás végéig találkozunk. A könyv sokszereplős, mozgalmas eseményképei nagyméretű faliképként is kaphatók...

Nem vitás, ezt a könyvet olvastam legelőször. Voltak benne vicces sünik, szemüvegesek, nem szemüvegesek, első memoriterem Móra Ferenc Zengő ábécéje is ebben a könyvben volt.

Azt hiszem, minden kétkedést kizáróan állíthatom, hogy ez szerettette meg velem az olvasást, az óta se volt könyv, ami ekkora hatást tett volna rám, hisz az ember egyszer csodálkozhat csak rá, hogy melyik is az 'a' betű. 

Szereplői máig élénken élnek a tudatalattimban, néha visszaköszönnek rémálmaimban, de mikor meglátom az egyik sünikét mindig megnyugszom. Mellesleg nagyon ritkán vannak rémálmaim, ezt is az ő áldásos tevékenységüknek tudom be.

"Aranyalma ághegyen.

Bari bég a zöld gyepen.

Cirmos cica egerész.

Csengő csikó heverész."

Na jóóóó! Eddig tartott a vicc. Pont. Az első olvasott könyvemre, amit magamtól vettem a kezembe, nem emlékszem, valószínűleg egy gyermekkönyv volt, vagy a Moha és Páfrány vagy a Bertalan és Boldizsár, esetleg egy egész kis játszókönyv, amin már rég túladtak a szüleim.

Akkor, kezdjük elölről.... 

 

31. nap

A legújabb könyv a kedvencek listáján

 

 Rejtő Jenő: Az előretolt helyőrség

Humor és feszítő izgalom keveredik Az előretolt helyőrség című vérbeli P. Howard-regényben. Nemcsak azért, mert a Galamb nevű légiós, aki az afrikai kikötők félelmetes hírű verekedője, tulajdonképpen valamikor szép jövő előtt állott, de elszegényedett angol nemesifjú, aki minden verekedésben nemcsak azért van benne, mert a halált keresi – hanem azért is, mert a sorozatos véletlenek folytán egy rejtélyes gyilkos nyomát kutatja, miközben ő maga is a gyilkosság vádjával hadakozik. Az izgalmas kalandok során megtudjuk, hogy a karóra nem feltétlenül az idő múlását hivatott szolgálni, és azt is, hogy a legváratlanabb helyzetekben fel-felbukkanó és furcsa módon mindig dalos kedvű szellemből lehet bátor és egyben bűbájos feleség is…

Rejtőőő, ma ilyen hosszú magánhangzóóós kedvemben vagyok, de Rejtőőő, az úúj kedvenc! Ok, elszállt az ihlet, nem lesz több hosszú magánhangzóó.

Szóval Rejtő Jenőt eddig csak az Egy bolond száz bajt csinál kapcsán ismertem, amit összetévesztettem Latabár Egy bolond százat csinál című filmjével, azaz hogy azt hittem, abból a könyvből készítették a filmet. E részről csalódás volt, de egy parányit se bántam meg a dolgot! Igaz, első olvasatakor - élek a magyarázkodás lehetőségével - még túl fiatal voltam ahhoz, hogy teljes egészében élvezhessem a történetet. Az előretolt helyőrségnél azonban már ez az akadály, avagy a korom sem állt közénk.

Félreértések vígjátéka némi gyilkossággal keverve, fűszerezve és jól átsütve Rejtő Jenő receptje szerint, P. Howard ötletei alapján. 

A történet főszereplője, hogy ne hozzak túlságosan nagyívű hasonlatokat, egy fantasztikus pofa. Szerencsétlen csak meg akarna halni szolgálat közben, hogy családjára szálljon az a bizonyos életbiztosítása, de valahogy mindig minden fordítva sül el. Na, nem mintha olyan nagy halálvágya lenne, magába a halál pillanatába ő nem gondol bele, de nem is kell neki, hisz sose jut el odáig. Egyszer tesz csak le róla, menten majdnem sikerül elpatkolnia, de ugyebár az ember Afrikában ritkán sakkozik Murphyvel, hogy ismerje az akaratlagos elhalálozás módszerét.

Galamb mellet a mellékszereplők is megérnek egy misét. Ott van mindjárt Hümér. Először is ki ad a gyerekének, illetve karakterének olyan nevet, hogy Hümér, ha nem végtelenül hülyének szánja? Jó-jó, nem hülye ő, hisz költő, csupán a rím kedvéért hülyéztem le, de azt hiszem nem haragudna meg érte, hisz mindenek előtt a költészet, a költő... lehetőleg huszonöt plusz négy énekből álló balladaciklussal a zsebében.

No meg ott van a rejtélyes nő, a kávéárus, a dal, ami egy üres szobából szólt valamint a titok, hogy mit keresett ott az a hulla, és miért kellett még legalább kettőnek követnie őt.

Fordulatos, szórakoztató és egyedi humorú történet, aminél sohasem lehet megjósolni, hogy mi lesz a következő fejezetben. Ponyva. De a legjobb fajta!

A stílusa azonnal megfogott, követte is sorjában több másik Rejtő kötet, valamint egyszeri megnézésre ajánlom a Fekete múmia átkát. Visszatérve a stílusra, az a fajta abszurditás, ami a fejezeteiből sugárzik, mindig is nagy kedvencem volt, sokat nevettem ezen a könyvön is, és eszeveszett mosollyal az ajkamon lapozgattam másfél perces átlagidővel az izgalmasabb részeknél. Csupán egyszer hangzott el az "anya, még öt percet" ugyanis egy este alatt kiolvastam. Természetesen hétköznap este, mert mikor máskor?

Végül, de nem utolsó sorban, a Rejtőt nem ismerők számára megsúgom, ő és P. Howard egyazon személy, csak akkoriban gazdaságosabb volt külföldi néven alkotni, mint ahogy az még később, Bud Spencer idejében is megmaradt.

"– Elsikkasztottad és punktum.
– De nem…
– Hát akkor elkártyáztad és rendben van.
– Nem úgy volt…
– Jó, jó… megölted és kész.
A Kölyök felkapta a fejét.
– Honnan tudod?…
– Mindenki így van vele. Elkártyázta, megölte vagy elsikkasztotta, esetleg a másikat is feleségül vette vagy ilyesmi… Ne törődj vele… Én mondom."