NYÁPLIC: Könyvelő XXIX.

29. nap 

Egy könyv, amit sokan nem szerettek, de nekem tetszett 

 

 Madách Imre: Az ember tragédiája

A Tragédia színeiben Madách (a lírai hős, Ádám, illetve kalauza, Lucifer szemén keresztül) végigvezet a biblikus és földi világtörténelem művészi szándékai szerint kiemelt és értelmezett „nagy pillanatain”, s látnia kell: az emberiség kiemelkedő alakjai új meg új eszmékkel, hanyatló s megújuló erkölcsi felbuzdulással küzdenek az emberiség tökéletesedéséért, a jobb sorsért, az mégis bukásból bukásba hanyatlik. A földi történelem vége pedig magának a Földnek és egyúttal lakóinak teljes tönkremenetele. Látomásai hatására Ádám úgy dönt, nem érdemes az életre és már-már eldobja azt magától; társa, a gyermekük megfoganását megjelentő Éva szavára, valamint az Úr biztatására úgy dönt – bár továbbra is kételyek mardossák – vállalja a küzdelmet, amit az egyes ember és az egész emberiség sorsának beteljesítése jelent.

Lucifer, mint ahogy azt mindenki ismeri, megkísértette Évát, aki magával rántotta Ádámot, és az Úr mindkettejüket száműzte a Paradicsomból. Az óta eltelt pár ezer év, és megszületett Az ember tragédiája. 

A mű felépítése egyszerűen zseniális! Ádám különböző történelmi alakok képében végigjárhatja az emberiség útját Lucifer kíséretében. Egyiptomban hatalmas fáraó, aki a hatalomban hisz, ám meghallja a rabszolgahad kiáltásait, és eszméje, melyet tökéletesnek hitt összedől, ám azonmód új eszméért kezd lelkesedni és továbblép Athénba, ahol a demokráciát élteti mindenki, ám a nép még nem érett meg rá, így új eszmét kell találnia, majd újabbat és újabbat, mind az előző hibáiból próbál okulni. 

Lucifer kezdetben mindig, mint egy Ádám alatt álló ember jelenik meg, és segít neki eligazodni az új színben. Nem a gonoszság hajtja, sőt többször ad tanácsot Ádámnak és még a bajból is kimenti. Ő nem a gonosz, csupán az ellenérv, az antitézis, az ellenkezés megtestesítője. Ha Ádám hinni kezd valamiben, ő megmutatja, mi a gyengéje annak az eszmének, mindezt - meglepő módon - igen szórakoztatóan teszi. 

A mű nyelvezete elsőre nehézkesnek tűnhet, de a mögöttes tartalom, a szavak jelentése hamar kiemelkedik, és onnantól letehetetlen. Cinikus hangneme, ahogy minden kornak a pusztulását, züllését jeleníti meg, mindezt olyan természetességgel, mintha minden évben összeomlana egy rendszer, nem lenne eszme, amely több száz éven át élt az emberek szívében.

Az utolsó színek már a jövőben játszódnak, megjósolják az emberiség végét, mikor az igaz érzelmek, az örök értékek eltűnnek, és az ember másik embertársa haláláért imádkozik. Erről ír később Balzac, Tolsztoj és az összes realista író.

Azon túl, hogy egy kissé kiábrándult, a maga módján pontos képet ad az európai történelem nagy korszakairól, nemzeteiről és eszméiről. Felfedezhetjük olvasása közben a történelemórákon tanult eseményeket és neveket is.

A karakterek, különösmód Lucifer hamar megszerethető, élvezet olvasni a beszólásait. Igen! Beszólogat, csípősen és nem is olyan ritkán. Mindenhez van egy pár szava. Talán csak a párizsi színben nem szólal meg, ahol ő a bakó, ki leüti az elfogott arisztokraták fejeit. 

Hosszú oldalakon keresztül tudnám még ajnározni a művet, gondban is voltam a bejegyzés elején, mennyire részletesen menjek bele a történetbe, az alakok jellemébe és a megfogalmazásba.  Majd máskor, majd egyszer, majd részletesebben... 

Az idézet a konstantinápolyi színből való. Ádám, mint kereszteslovag áll a zárda kerítésénél, ahová Éva bevonult.

"ÁDÁM

S miért, miért! E rossz fal gátol-é? -

Ki annyi sarcot vívtam a pogánytól,

Nem bírom-é áthágni ezt a sáncot? -

LUCIFER

Nem ám, mert védi a kor szelleme,

Erősebb, mint te."