NYÁPLIC: Könyvelő XIX.

19. nap

KÉT kedvenc könyvem, amit megfilmesítettek 

 

Isaac Marion: Eleven testek

R egy fiatal férfi. Éppen egzisztenciális válságban van – ő egy zombi. Keresztülverekszi magát a háborúban megsemmisült, összeomlott Amerikán, és az eszüket vesztett, éhes társai között mégis valami többre vágyik, mint vér és agyvelő. A többiekkel ellentétben ő tud beszélni – néhány felmordult szótagot ugyan, de a belső élete csupa mélység, csupa csoda és vágy. Nincsenek emlékei, nincsen személyisége, nincs pulzusa sem, de vannak álmai.
Ijesztő, vicces, és meglepően szívbemarkoló. Az Eleven testek arról szól, milyen élni, hogy milyen meghalni, és arról, hogy milyen az elmosódott határ a kettő között.

Szerelem egy zombi és egy ember között, akiket ráadásul R(ómeónak) és Julie-nak hívnak. Épp akkor, mikor a szerelmes természetfeletti tiniregényekkel már egész télen ki lehetne húzni fa nélkül a kandallóban. Értitek a hasonlatot, igaz? Már mindenki katatóniába esik, előre hátra dülöngél, hogy kellőképp feldolgozhassa a sokkot, mikor meglát egy újabb szeretlek, de nem lehetünk együtt, mert két külön világ vagyunk történetet álá real world, és ekkor vérvörösen berobog az Eleven testek, és teljes sebességgel elsöpri azt a bizonyos könyvkupacot.

Első szinten fityiszt mutat a szenvedős tinidrámáknak szarkasztikus és sokszor igencsak groteszk humorával, és bemutat egy sztorit, ahol valóban van min vacillálnia a főszereplőknek, mielőtt megcsókolnák egymást, és átadnák magukat a nagybetűs Szerelemnek, hisz R bármikor megéhezhet, meg is éhezik, de ez más problémája.

Második szinten pedig egy globális problémát mutat be, amiről már a realizmus felbukkanása óta papol annyi, de annyi író Európa szerte, hogy megszűnnek az emberi kapcsolatok, nincsenek igazi érzések, nem törődünk egymással csak ki akarjuk használni, és az emberiség belsejében egyszer csak megáll valami. A szív. Kész, nem dobban többet, és közönséges zombivá változik. A többi ember pedig bezárkózik, elmenekül ez elől, az érzések elől. Szerintem gyönyörű allegória.

R magánmonológjai már megérnének egy külön bekezdést, és mivel van hely, ezért kap is. Ahogy a zombilétet vázolja az simán csak morbid, és az ember elfintorodik, mert hangosan mégse illik felnevetni. Ez a stílus nekem a szívem csücske, valamikor a múltban nagyon rákaptam, és azóta megcsillan a szemem, ha találok egy írót, egy könyvet, aki/ami rendelkezik groteszk humorral.

 "A barátom, M szerint a zombilét legnagyobb iróniája, hogy minden olyan vicces, de az ember mégsem tud mosolyogni, mert rég lerohadt az ajka."

Formabontóként, az idézet alatt is folytatnám a zsazsogást, de az az idézet annyira oda föntre illik, hogy muszáj volt. Egy kis ízelítő R világából.

A néhány zenei utalás telitalálat. Annyira passzolnak az adott helyzethez, hogy csak na! Mindenképp meg kell említeni őket, nehogy a leendő olvasók elsuhanjon felettük.

Egy szó a többi szereplőről is. Egyediek. Egy szó, tartottam a határt, de mégis, milyenek? Eredetiek. Még ha ott is van a szigorú, már-már gonosz apuka és a srác oldaláról a jó barát M(ercutio), mind kapott annyi kis többletet, amivel sikerült kikerülniük az előítéleteket és a végleges beskatulyázást.

Pár szó a filmről. Először ezt láttam és csak utána szereztem meg a könyvet. A stílust nagyon jól sikerült átadnia, és noha igencsak meg kellett nyirbálnia a könyv szolgáltatta sztorit, amiben rengeteg apró kis plusz jelenet van mind ember, mind zombi részről, sikeresen vette az akadályt, és nem éreztem jelenetezősnek a történetet, ami sok adaptációnál megesik.

A színészek közül kiemelném R-t, aki irányt ugyan nem gyúltam elfújhatatlan lángú szerelemre, de a srác valóban imádni való és hozta is azt, amit a szerep elvárt. Minimális arcmimikával, ami a zombiknak engedélyezett, ez azért megér egy plusz pontot.

A stílus miatt nem egy poénos jelenetet is belecsempésztek ebbe a posztapokaliptikus világmegmentésbe, és szerencsére meghagyták R-t zombifilozófusnak.

A könyvben is és a filmben is van valami plusz, ami miatt érdemes belekezdeni, remekül megvannak egymás mellett és több nem is kell.

◊◊◊

 Jane Austen: Büszkeség és Balítélet

Szerelmek és félreértések klasszikus meséje a XVIII. századvégi Angliából. Az öt Bennet nővér élete a férjkeresés jegyében zajlik: anyjuk megszállottan próbálja biztosítani számukra a megnyugtató jövőt valami pénzes – és lehetőleg rangos – férfiú mellett. Csakhogy a jó eszű és éles nyelvű Elizabeth szélesebb perspektívákban gondolkozik, és ebben apja is támogatja őt. Amikor Mr. Bingley, a módos agglegény beköltözik az egyik szomszédos birtokra, felbolydul a Bennet-ház élete. A férfi előkelő londoni barátai és a vidékre vezényelt nyalka, ifjú katonatisztek közt bizonyára számos udvarlója akad majd a lányoknak. A legidősebb lány, a derűs és gyönyörű Jane úgy tűnik, meghódítja Mr. Bingley szívét. Ami Lizzie-t illeti, ő megismerkedik a jóképű, és látszólag igencsak dölyfös Mr. Darcyval, és máris kezdődik a nemek ádáz csatája.

 

Annyi könyv és oly kevés hely! Ez a baj a könyvmolyokkal, képtelenek betartani a szabályokat, ha könyvekről van szó, pedig én annyira igyekeztem, de mégis elbuktam. Már jó pár nappal korábban, így miért is ne kerülhetne be ide is több könyv?

Ugyan simán pályázhatott volna a Kedvenc klasszikus és a Kedvenc romantikus könyv vagy akár az Egy könyv, amit háromnál többször olvastam szerepére is, és Darcy akár a Kedvenc férfi szereplő pozíciójára, de valahogy mindig úgy voltam vele, hogy olyan remek és sokoldalú könyv, hogy várhatok még a bemutatásával, egy későbbi nap kihívására is könnyedén betehetem, aztán láttam egy feldolgozást, és tudtam, ha törik, ha szakad, ide kell, hogy kerüljön és punktum.

Volt bennem sokáig egy érzés, hogy a nagy klasszikusokat már annyian olvasták, miért olvasnám el én is. Már nem tudnám megindokolni, hogy mégis miért, de tény. Szerencsére még így is igen hamar a kezeim közé került ez a könyv. Többek közt hála ezért Colin Firth-nek. Utána kinyílt előttem egy egészen új világ Georgette Heyer, Louisa May Alcott és még sok remek írónő felé.

Azt hiszem a történetet nem kell senkinek se bemutatnom (mint legutóbb Bud Spencert és Terence Hillt ^.^) adva van egy makacs, az első benyomáshoz ragaszkodó fiatal lány és egy merev, a külsőségekre rengeteget adó fiatalember és az író tolla úton útfélen egymás mellé sodorja őket, számtalan esélyt adva nekik, hogy megismerjék egymást és egymás segítségével megváltozzanak. Mindezt mesterien meséli el Jane Austen. Karakterei gyönyörűen megformáltak, élőek, szerethetőek és gyűlölhetőek. A történet rendkívül megható, az utolsó oldal után magamhoz szorítottam a könyvet és csak mosolyogtam és kedvem lett volna táncolni, egy párost Mr Darcyval vagy valamelyik katonatiszttel a környéken. Olyan élőnek, élettel telinek ábrázolja az akkori világot, hogy az olvasó könnyen elmerülhet benne.

"Általánosan elismert igazság, hogy a legényembernek, ha vagyonos, okvetlenül kell feleség."

Az ismert feldolgozások mellett, folytatva a gondolatmenetet szeretnék egy igen érdekes minisorozatot bemutatni.

A történet szerint adva van egy álmodozó XXI. századi angol lány, aki a mindennapok elől Austen világába szeretne menekülni. Kívülről fújja a párbeszédeket, minden egyes jelenetet. Nem akar ő Elisabeth Bennet helyébe lépni, hogy elhódítsa Mr Darcy-t, ő úgy szereti a történetet, ahogy van, ahogy Austen megírta. Egy nap dörömbölés hall a fürdőszobájából, ahol is kinyitva az elvileg a vízórákat rejtő ajtót magával Lizzyvel találja szemben magát. Az ajtón keresztül pedig a Bennet házba jut. A tömeg és energiamegmaradás törvénye azonban közbeszól, miszerint, ha Amadna Price át, akkor Lizzy is. A két lány helyet cserél, az ajtó bezárul és Amanda a kitalált Angliában találja magát.

Az Austen-i történet beindul, két igen gazdag arisztokrata kibérli a szomszédos kastélyt, megérkezik Bingley és Darcy, csakhogy sehol sincs Elizabeth.

Amanda csak három dolgot akar: Mr Darcyt megtartani Elizabethnek, Bingleyt összehozni Jane-nel és a fontoskodó cousinhoz adni a szürke Lucas lányt. Igen, ez sikerült, mikor Lizzy ott volt, de mi a helyzet most? Amanda hamar rájön, hogy olvasni és benne élni két külön dolog, és nem is olyan egyszerű feladatra vállalkozott szeretett szereplői érdekében.

Miközben Amanda foggal-körömmel ragaszkodik az eredeti forgatókönyvhöz, Elizabethnek a XXI. században kel feltalálnia magát. A sorozat csak angolul érhető el, ami nem is akkora baj, hisz így élvezhetjük a kiejtések csatáját is, ami eredeti nyelven mindig jobban kijön, mint egy átfazonírozott szinkron után, persze magyar felirattal.