PETTYESKÉPŰ: Ünnepek világában

Amanóba és AlManó idegesen rótták a köröket föl-alá a kis helyiségben. Zokni csöndesen követte hol egyiket, hol másikat a szemével, miközben egy nagy halom becsomagolásra váró Teddy mackón üldögélt keresztbe tett lábakkal, és unottan lóbálgatta a hegyes, csörgős végű manómamuszát. 

- Hogy veszthetted el? - mennydörögte Robot, illetve csak zümmögött, miközben vigyori ledes száján szalagcímként végigfutottak a szavak. AlManó megtorpant, és szúrós szemeit egyenesen Zoknira szegezte. Amanóba gondolataiba merülten fordult, későn vette észre az előtte álló AlManót, és a két munkafelügyelő egymásba gabalyodva elterült a padlón.

- Amanóba - szitkozódott Amanóba, majd üggyel-bajjal kibogozta összeakadt csengettyűs nyakkendőjüket, miközben igyekezett úgy fordítani arcát, hogy AlManó hegyes füle ki ne nyomja a szemét.

Robot előrébb gurult négykerekű műanyaglábain. Egyhuszas magasságával majd fél méterrel magasodott az üldögélő Zokni fölé.

- Hogy veszítetted el? - zümmögte ismét. Szeme vadul villogott hol kéken, hol zölden. Zokni megrázta a fejét, és száját csücsörítve jelezte, belőle nem húznak ki semmit. Robot fenyegetőn kinyújtotta fogókra emlékeztető karjait, de Zokni kitért előle. Felállt két maci vállára, onnan a masina nyakába vetette magát, és teljes erejéből megnyomta piros orrát. 

- Neee... - nyögött fel Robot, szeme egy pillanatra elsötétült, majd fehéren izzani kezdett. Zokni leugrott róla, és száját összeszorítva némán röhögött, míg a robot előadta a Hollári-hó-t, miközben esetlen táncot lejtett. 

AlManó volt, aki elsőnek felocsúdott. Övéből előrántotta a bélyegzőt, és ráfogta Zoknira. 

- Fel a kezekkel vagy... - kezdte, de nem is volt rá szükség, hogy befejezze. Zokni elfehéredett arccal lendítette magasba a kezeit, a magához térő Robot pedig szoros bilincsbe fogta műanyagkezeivel.

- Akkor most szépen mond el... - mordult rá Amanóba a reszkető Zoknira.

- A sapekod még csálé - recsegte Robot.

- Kösz. Szóval mond el, hol van! - fordult a munkafelügyelő a bűnös manó felé, de az továbbra is némán meredt vissza rájuk.

- Akkor most vegyük sorra, hogy mit tudunk - illesztette kampós orrára szemüvegét Amanóba. Robot helyeslően zümmögött.

- Egy nappal a bepakolás kezdete előtt Harisnyás Pippinek képzelve magadat fogod Mikulás szánját és elviszed egy próbakörre a kis barátnődet?

- Miért épp Harisnyás Pippi? – vetette közbe AlManó.

- Mert elemelte a szánt – világosította fel fojtott hangon Amanóba.

- Nem-nem. Harisnyás Pippi lovakat emelgetett – csóválta fejét a biztos. – Legyen inkább Hook kapitány. Volt hajója, ami hasonlít a szánra, mert nincsenek kerekei, és ott van a repülő Pán Péter. A szán is repül. Ennyi – büszke mosolyt villantott a társaságra, amit egyedül Zokni viszonzott, de az övé is elég kényszeredettre sikeredett.

- Hol is tartottam? – sóhajtott Amanóba, lehunyta szemeit és rituálisan megdörzsölte az orrnyergét. – Áh, igen. A kis barátnődnél. Hogy is hívják? Muff...? Muflon? Muffin?

- Édesgyökérnek hívják, és ő egy tisztességes fogtündér - fakadt ki méltatlankodva Zokni, majd elkerekedett szemekkel ismét összeszorította a száját.

- És hova is volt ez a kis kiruccanás? A Pityókás Mikulásba? Micsoda szégyen! Egy ilyen lepukkant motel parkolójában megtalálni a szánt - AlManó nem tudta tovább türtőztetni magát, és lekevert egyet az ifjoncnak. 

- Melyiktöknek támadt ez a zseniális ötlete? Ráadásul kitenni a slusszkulcsot az éjjeli szekrényre? Noooormális vagy? - AlManó jobb szeme idegesen tikkelni kezdett, ahogy újabb pofon csattant Zokni - ez úttal nem a jobb, hanem a bal  - orcáján. Robot békítően zümmögni kezdett, de mikor látta, hogy hasztalan, és Almanó ismét ütésre emeli a kezét, hidraulikus karjaival a magasba emelte Zoknit. A kis manó tehetetlenül rúgkapált a kérlelhetetlen műanyag robot kezek közt.

- Hova tűnt? Ezt áruld el, és szabadon távozhatsz - tolta félre Amanóba a másik biztost, arcán szívélyes mosollyal, jó hogy nem írta ki a feje fölé, hogy "Jó zsaru". 

- Édesgyökérnek kezdődött az éjjeli műszaka, és a pénztárcája helyett a sötétben a kulcscsomót vitte magával - felelte elgyötörten Zokni.

- És nem tűnt fel a te kis fogtündérkédnek, hogy nem pénzeket dugdos a gyerekek párnája alá, hanem kulcsokat? A Mikulás szánjának slusszkulcsát is? 

- Züppp-züpp - szipogott Robot. - Mi lesz így a karácsonnyal? Az ajándékokkal?

Zokni mélységesen elszégyellte magát.

- Édesgyökér tegnap a kőbánya-kispesti aluljárók hajléktalanjainál járt - vallotta be.

- Ott? Akkor? Nincs több időnk, gyerünk, keressük meg! - kiáltotta lelkesen Robot, és kitörölte szeméből a pixelkönnyeket. 

- Nem úgy van az! - kiáltott Amanóba. - Ti ketten itt maradtok, és megvárjátok, míg a Lappföldi Szán- és Autómentők kirendelt, varázsjárgány elszállításra specializálódott különítménye meg nem érkezik a szánnal. Micsoda szégyen! Elszállítást kérni a Pityókás Mikulás elől - AlManó vállon ragadta kollégáját, és elindultak kifelé a teremből. Még hosszan visszhangzott a folyosóról Amanóba sopánkodása.

- Szerinted visszaérnek időben? - kérdezte az egész picire összekuporodott Zokni Robottól. 

- Talán - zümmögte a masina, majd szórakozottan felemelte karjainál fogva a manót néhányszor. - Pici vagy - jegyezte meg mintegy mellékesen.

- Tudom. Mikulásmanó vagyok - szipogta Zokni. - De már nem sokáig. Mehetek aztán én is fogtündérnek. Folyton csak éjszakázni. Nincs egy nap szünet se.

- Kemény meló - értett egyet vele Robot, majd lassan előregurult.

A lengőajtó fájdalmasan kupán vágta Zoknit, majd a második úgyszintén. Mikor a harmadikhoz értek Zokni fenekét a masina műanyag hasának támasztotta, lábait derékszögben előre nyújtotta, és berúgta az ajtót. A robot elismerően zümmögött, és továbbgurult a térképterembe.

- Beeep-Beeep - köszöntötte a bent sürgő-fogó manónyi tiszteket. Foglyával egyenesen a világtérképhez döcögött. Kénytelen volt döcögni, mert a térképterem padlójára terített bolyhos szőnyegeken nem tudott gurulni. Egyik karjával elengedte Zoknit, és az övére tekert csatlakozóért nyúlt. A megszeppent manó összegyűjtötte minden maradék erejét és bátorságát, elrugaszkodott a világtérkép korlátjától, és orron vágta Robotot. A fény egy pillanatra kialudt a masina szemében, majd hamis géphangján rázendített a Hollári-hó-ra. A tisztek mit sem sejtve a merényletről vidáman nevetgélve és tapsolva körülállták a táncoló robotot. Zokni mérsékelt lelkesedéssel tapsikolt, épp csak annyira, hogy elvegyülhessen a tömegben, lassan hátrált, a megfelelő alkalmat keresve, amikor is egy gyors hátra arccal kisurranhat a teremből.

- Elkapni! Kapjátok el Zoknit! - dörrent a tisztekre a magához térő Robot. - Elhagyta a slusszkulcsot.

Ez volt a végszó. Egyszerre harminckét manónyi tiszt vetette rá magát. Ismét elfogták, és egyenesen Mikulás elé vitték az üggyel együtt. 

Az öreg kint állt a verandán, és rekedtre kiabált hangján próbálta eligazítani a szánhozókat, merre tolassanak. 

- Ho-ho-ho - integetett a sofőrnek, aki a visszapillantóján át figyelte, mikor jelez neki Mikulás megállást. 

- Rééénbeeen vaagyuuunk? - tudakolta a sofőr miután kikászálódott a volán mögül. 

- Ho-ho-ho - bólintott Mikulás. A rénszarvas kétujjas munkakesztyűbe bújtatott patáival átadta az elismervényt.

- Iiiitt íííírjaaa aaalááá - bökött a pontozott vonal fölé, s miközben az öreg fagyálló tintájú tollat és szemüveget keresett, előkotorta fartáskájából a megkezdett import káposztalevelet és tovább majszolta. - Köööszööönööööö...

- Ho-ho-ho - búcsúzott a rénszarvas szavába vágva Mikulás, majd a Zokni köré gyűlt társasághoz fordult. - Hooo-ho-hooo?

- Elhagyta a slusszkulcsot - felelte készségesen az egyik tiszt. 

- Ho-ho-hooo? Ho-hooo? - Mikulás gondterhelten összeráncolta a homlokát.

- Nem, uram, azonnal visszamegyünk a posztunkra - dadogta a tiszt, szalutált, majd társaival együtt sarkon fordul, és eloldalgott. 

- Hoo-ho-ho-ho? - kérdezte ez után egyenesen Zoknit.

- Igen, sajnálom. Csak fel akartam vágni a barátnőm előtt, de ő elcserélte a sajátjaival.

Robot felhorkant. Ezt a hangot úgy kell elképzelni, mintha egy rekedt orrszarvú kifújná az orrát. 

- Ho-ho-hooo-ho-ho-hoo-ho - tárta szét Mikulás a karjait.

- Lassabban főnök, egy szót sem értek.

- Ho... ho... hooo...

- Igen.

- Ho... ho... hoo... ho - ismételte el Mikulás az egészet. Zokni szemei hálakönnyekkel teltek meg, amik azonnal oda is fagytak a szempilláihoz, és pislogáskor összeragasztották a szemhéjait, de vakon is épp olyan boldog volt, mint két pillanattal ezelőtt látón. 

- Uram, azonnal meg kell kezdeni a bepakolást - zúgta figyelmeztetőn Robot. Az öreg határozottan bólintott, majd hangos utasításokat kezdett hohózni a pakoló manóknak a Voki Tokiján keresztül.

Zokni ideiglenesen fel lett mentve a fogság alól, mert minden kézre szükség volt. Kivéve Robotéra. Neki semmi hasznát nem vették volna, így visszadöcögött az épületbe, és elgurult a kommunikációs főteremig, ahol is értesítette Amanóbát és AlManót arról, hogy a küldetésük lefújva. Persze, mivel Robot csak zümmögni tudott, és a szavak a szájában szalagcímként futottak végig a led lámpák során, ezért a két biztos egy kukkot se értett a dologból, és folytatták a hajléktalanok kikérdezését.

Indulásra készen állt a szán úgy hat-hét órával később. Mikulás behúzva hatalmas sörhasát előre dőlt a vezetői ülésben, a kormány alól lepattintotta fekete bőr lemezt, és előhúzta a sárga és zöld borítású drótokat. A megfelelők végét összetekerte. Elég volt egy szikra, a szán máris dolgozni kezdett. A vaskarok megelevenedtek, és ütemesen pakolászni kezdték a vaskályhába a szenet. Mikulás megvárta az első füstpöfetegeket, majd előre tolta a kart, kioldotta  a féket, és a szán zakatolva elindult. Fokozatosan gyorsult, a vaskarokról lepattogzott a rozsda, teljes sebességgel hányták a szenet a kazánba időnként bedobva egy-egy ajándékot is, ami kiesett a hatalmas puttonyból. A rózsaszín plüssnyulak és a műanyag kisautók boldog sóhajjal égtek el, hisz részesei lehettek valami hatalmasnak, ami révén a jó gyerekekhez eljutottak Mikulás ajándékai.

AlManó és Amanóba végül csüggedten és csalódottan tértek vissza sikertelen útjukról. A kulcs nem lett meg. Hogy is lett volna meg, mikor a slusszkulcs egy mágikus kulcs volt, mely minden zárba illett, és minden autómodellt képes volt elindítani, és a levegőbe emelni.

Két nappal később a hírekből értesültek, hogy egy volt kőbánya-kispesti hajléktalant kórházba szállítottak, mert hatvan kilométer per órás sebességgel nekirepült a Gellért hegyi Citadellának. A szobornak nem esett baja, a BMW azonban totálkáros lett a slusszkulccsal együtt.

A történet Tekergő Zokni-manójának amolyan különkiadása, előzménytörténete, melyet nem más, mint a lelkes hugica, Pettyesképű mesél/mesélt el. A szösszenet első helyen végzett az Unicorns' Design novellaversenyén fantasy. :3