4. nap
A kedvenc kötetem a korábban említett sorozatból
Simon Scarrow: A praetorianusok
Sas-sorozat 11.
Róma városa Kr. u. 51-ben még Claudius császár számára is veszedelmes hely. Minden sarokban árulók lapulnak, a „Felszabadítók” köztársasági érzelmű mozgalma pedig egyre kiterjedtebbé válik. Félő, hogy a legújabb keletű összeesküvés gyökerei egészen a praetorianus gárda sorai közé nyúlnak, melynek tagjai szabad bejárással rendelkeznek a császárhoz, és köztudottan könnyen megvesztegethetőek. Mivel nem tudja, kiben bízzon, Narcissus, a császár titkára Rómába hív két bátor embert, akiknek hűségéhez kétség sem férhet: Cato praefectust és Macro centuriót, a hadsereg veterán katonáit.
Tizenegyedik kötet, a történet kezdete óta eltelt nyolc év. Hamarabb nem találhattam volna kedvencet magamnak? Oh, dehogyisnem! A sas és a farkasok, A centurió és persze a legelső kötet is versenyben volt. Azaz hogy szinte minden második köteten túl úgy éreztem, az, amelyiket épp a kezemben tartom, a nagy kedvenc, amit nem lehet felülmúlni. Scarrow-nak azonban sikerült valahogy mindig kiügyeskednie, hogy megváltoztassam a véleményem. Szóval tizenhárom kötetnél jár a történet, ez a tizenegyedik, jelenlegi nagy kedvenc. Jövőre, vagy talán - talán még idén kijön a tizennegyedik, ami rögtönzött megállapításom szerint, meg fogja dönteni a praetorianusok hatalmát
Azért mégis miért épp ezt választottam? Erre már nehezebb megfogalmazni a választ, hisz a sorok közt rejlik. A könyv sorai közt. Kevesebb volt benne a nyílt ütközet, de cseppet se mondható békésebbnek, sőt talán még érdekfeszítőbb volt, kiszámíthatatlanabb, mert egy teljesen új környezetbe kerültek a főszereplőink, ráadásul nem is akármilyen szerepben. A történelemkönyvekben erről a környezetről olvashattam a legtöbbet, a regényben feltűnik Claudius és az ifjú Néró is, akikről, ha jól gondolom, már mindenki hallott. Mind tudjuk a történelmet, az elkerülhetetlent, amit hőseink még nem is sejtenek...
Ez egy teljesen különálló kötet, mint történetívileg és helyszínileg. Talán - önállóan is megállná a helyét, bár ezt én már nem tudom objektíven megítélni. Mint a legtöbb, sőt összes eddigi könyvnél így itt is csak azt tudom a bemutatóm végére biggyeszteni, hogy: Ajánlom minden lelkes olvasónak, akit érdekel a kor, azoknak is, akiket annyira nem - de nem rettennek meg egy kis vértől, káromkodástól és összeesküvéstől. Akik szeretik az egyedi történeteket, érdekes karaktereket, helyszíneket. Nem mellesleg sokat lehet tanulni az adott korról, szokásokról, kultúráról, fejlettségről, ami színesebbé teheti a történelmet.
Plusz egy kis szómagyarázat:
- optio: centurió helyettese (még az előző bejegyzéshez)
- centurió:átlagosan nyolcvan légionáriusból álló alakulat, a centuria parancsnoka
- praefektus: a légiókban a centuriók fölött álló tiszt
- praetoriánusok: a császár személyes testőrsége, Claudius idején úgy tízezer fő
- Sas-sorozat: Az Egy vakmerő római kalandjai a hadseregben-sorozat rövidítése
"Az öregember Macro és Cato felé fordult, mintha most venné észre, hogy ők is itt vannak. - Vegyük például ezt a két embert. Katonák. A pusztításon kívül nem sok mindenhez értenek, ami pedig épp a tudás ellentéte. Értenek a fegyverekhez és a gyakorlatozáshoz, ám a szabadidejüket italozással, nők hajkurászásával és az arénába tett látogatásokkal töltik. Nem így van, katonák? Te ott! - mutatott Macróra. - Válaszolj!
Macro elgondolkodott, majd bólintott.
- Igazán jól összefoglaltad, uram.
- Látjátok? Ugyan miként lehetne megtanítani az ilyen embereket, hogy értékeljék a költészet nemesebb érzelmeit? Hogyan is érthetnék meg a kifejezések árnyalatnyi különbségeit, melyek meghatározzák a legkifinomultabb irodalmi fordulatokat? Ők a társadalom egy másik rendjéhez tartoznak. Nézzetek csak rájuk! Látjátok a monoklikat a szemük körül? Elméjük tompaságának következtében verekedéssel rombolják a saját jó hírüket. Milyen esélye van annak, hogy megértsék a legnagyobb gondolkodók legkiválóbb műveit? Már azt is kétlem, hogy egyáltalán el tudnák olvasni őket. Te ott! A másik katona! Mondd csak, olvastad már valaha Arisztotelész műveit?
- Melyiket, uram? A Poetikát, a Politikát, az Etikát, a Metafizikát, a Nikomankhoszi Etikát vagy a De Animát?
Britannikus kuncogott.
- Kérlek, folytasd, Aurélius! Felettébb érdekesek az érveid.
Az öregember feltápászkodott, és odaintett a tanítványainak.
- Gyertek, keressünk valami... hm... bizalmasabb helyet a vita folytatásához!"
Azért mégis miért épp ezt választottam? Erre már nehezebb megfogalmazni a választ, hisz a sorok közt rejlik. A könyv sorai közt. Kevesebb volt benne a nyílt ütközet, de cseppet se mondható békésebbnek, sőt talán még érdekfeszítőbb volt, kiszámíthatatlanabb, mert egy teljesen új környezetbe kerültek a főszereplőink, ráadásul nem is akármilyen szerepben. A történelemkönyvekben erről a környezetről olvashattam a legtöbbet, a regényben feltűnik Claudius és az ifjú Néró is, akikről, ha jól gondolom, már mindenki hallott. Mind tudjuk a történelmet, az elkerülhetetlent, amit hőseink még nem is sejtenek...
Ez egy teljesen különálló kötet, mint történetívileg és helyszínileg. Talán - önállóan is megállná a helyét, bár ezt én már nem tudom objektíven megítélni. Mint a legtöbb, sőt összes eddigi könyvnél így itt is csak azt tudom a bemutatóm végére biggyeszteni, hogy: Ajánlom minden lelkes olvasónak, akit érdekel a kor, azoknak is, akiket annyira nem - de nem rettennek meg egy kis vértől, káromkodástól és összeesküvéstől. Akik szeretik az egyedi történeteket, érdekes karaktereket, helyszíneket. Nem mellesleg sokat lehet tanulni az adott korról, szokásokról, kultúráról, fejlettségről, ami színesebbé teheti a történelmet.
Plusz egy kis szómagyarázat:
- optio: centurió helyettese (még az előző bejegyzéshez)
- centurió:átlagosan nyolcvan légionáriusból álló alakulat, a centuria parancsnoka
- praefektus: a légiókban a centuriók fölött álló tiszt
- praetoriánusok: a császár személyes testőrsége, Claudius idején úgy tízezer fő
- Sas-sorozat: Az Egy vakmerő római kalandjai a hadseregben-sorozat rövidítése
"Az öregember Macro és Cato felé fordult, mintha most venné észre, hogy ők is itt vannak. - Vegyük például ezt a két embert. Katonák. A pusztításon kívül nem sok mindenhez értenek, ami pedig épp a tudás ellentéte. Értenek a fegyverekhez és a gyakorlatozáshoz, ám a szabadidejüket italozással, nők hajkurászásával és az arénába tett látogatásokkal töltik. Nem így van, katonák? Te ott! - mutatott Macróra. - Válaszolj!
Macro elgondolkodott, majd bólintott.
- Igazán jól összefoglaltad, uram.
- Látjátok? Ugyan miként lehetne megtanítani az ilyen embereket, hogy értékeljék a költészet nemesebb érzelmeit? Hogyan is érthetnék meg a kifejezések árnyalatnyi különbségeit, melyek meghatározzák a legkifinomultabb irodalmi fordulatokat? Ők a társadalom egy másik rendjéhez tartoznak. Nézzetek csak rájuk! Látjátok a monoklikat a szemük körül? Elméjük tompaságának következtében verekedéssel rombolják a saját jó hírüket. Milyen esélye van annak, hogy megértsék a legnagyobb gondolkodók legkiválóbb műveit? Már azt is kétlem, hogy egyáltalán el tudnák olvasni őket. Te ott! A másik katona! Mondd csak, olvastad már valaha Arisztotelész műveit?
- Melyiket, uram? A Poetikát, a Politikát, az Etikát, a Metafizikát, a Nikomankhoszi Etikát vagy a De Animát?
Britannikus kuncogott.
- Kérlek, folytasd, Aurélius! Felettébb érdekesek az érveid.
Az öregember feltápászkodott, és odaintett a tanítványainak.
- Gyertek, keressünk valami... hm... bizalmasabb helyet a vita folytatásához!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése