NAGYDUMÁS: Hangtörténetek IV.

- Viszket a tenyerem.

- Felpofoznál valakit, igaz?

- Most nem élné túl.

- Van konkrét áldozatod?

- Egy acéllemez mindent megold.

- Olyan súlyos a helyzet? Miért hagytad így eldurvulni?

- Kerékpároztam.

- Egy bunkó volt? A kerékpárúton sétált?

- Csengettem, de semmi.

- Ne mááár! És aztán mi történt? Mesélj!

- Estem egy nagyot.

- Miatta?

- Rossz volt a fék.

- Szóval direkt mentél volna neki, de végül rosszul sült el.

- Hülye! Egy oszlopnak?

- Egy oszlopnak csöngettél?

- Miért csöngetnék én egy oszlopnak?

- Ezt mondtad.

- Mégis mikor?

- Az előbb.

- Én nem.

- Kit is akarsz te felpofozni?

- Most komolyan?

- Halál komolyan kérdem.

- Téged!

- Mi-miért?

- Még kérded? Idejössz, hozol virágot meg minden, de nem is figyelsz arra, amit mondok. Kezdesz idegesíteni.

- Má' hogy ne figyelnék rád. Mondtad, idézem... "Viszket a tenyerem".

- Teljesen beleizzadt ebbe a gipszbe, és nem tudom megvakarni. Annyira idegesít.

- Ééértem. Azt hiszem. De akkor kinek csengettél?

- Mikor?

- Kerékpározás közben.

- Annak, aki ott flangált az út közepén.

- Az oszlopnak?

- Miféle oszlopnak?

- Nem értem.

- Mondom kerékpároztam, egy gyalogos bejött elém, és nem tudtam rendesen kikerülni, és nekimentem egy oszlopnak. Azaz csak súroltam, de felestem és eltört a karom.

- Hogy jött mégis ide az acél lemez?

- Merevítőnek azt kaptam. Ha felpofoznék valakit, biztos eltörne az álla.

- Vagy úgy. Miért nem ezzel kezdted?

- Mondtam már, hogy viszket a tenyerem?

- Az elmúlt percben vagy hatszor.

- Hát most mondom hetedszer is. Úgy felpofoznék most valakit.

- Értem én, értem én. Már itt se vagyok.

- Pá, aztán vissza se gyere, míg meg nem tanulod rendesen a szöveged.

- Parancsára!

- Oké! Ennyi! Leállunk. Szedjétek össze magatokat! Timo, te csak ne röhögj! Szedd össze magad! Gwen, mit gondolsz, vehetjük még egyszer?

- Felőlem, de előbb kerítsetek ennek a balféknek egy súgót.

- Bocs, tényleg. Csak úgy néztél rám...

- Mégis hogy?

- Neee! Már megint. Ne vágj ilyen pofákat csak azért, mert téged nem vesz a kamera.

- Okés, de akkor te meg tanuld meg rendesen a szöveged.

- Mi is az?

- "... az évfordulónk... "

- Most lett volna az évfordulónk.

- Igen-igen, én meg erre jövök, hogy... Ne mond hogy...

- ... azért van ez a sok virág.

- Igen. Nem felejted el?

- Nem.

- Készen állunk.

- Remek. Akkor... három, kettő, egy és... felvétel.

- Viszket a tenyerem...

- Az.. évf...

- Most, most meg mi van?

- Bocs, bocsánat, csak megint eszembe jutott, hogy mit csináltál.

- Oké, emberek, leállunk! Szünet. Tíz perc szünet mindenkinek.

- Megint?

- Oké.

- Rendben.

- Büfé?

- Én kávét kérek.

- Melyik lesz a következő jelenet?

- Vajon van még fánk?

- Szerintem átvitték a kettes stúdióba az összeset. Valami rendőrdrámát forgatnak. Sok fánk fogy.

- Bárcsak lenne itt egy szélgép. Megsülök.

- A jelmez már megvan?

- Kint se jobb a helyzet. Harmincöt fokot mutat a hőmérő, de a díszletek közt is legalább huszonnyolc lehet.

- Kínszenvedés ilyen időben forgatni.

- Hogy álltok a kutyával? Sikerült letisztázni az időpontokat?

- Egyetértek. Meghívhatlak egy jeges teára?

- Persze, köszönöm.

- Menjünk.

- Hé! Valaki megszabadítana addig ettől a gipsztől? Hahó, valaki? Valaki?

- Csak nem viszket a tenyered?

- Esküszöm... csak ne futnál el előlem mindig... én...

- Ágyban, párnák közt csak nagy a szájad. Hé! Hé, mi ez?

- A Kertvárosi Háziasszonyok részvét ajándéka. Kérsz még? Mit szól ehhez?

- Csak nem a golfegyesület?

- Ugye milyen jó, hogy ennyi klubnak a tagja vagyok?

- Nagyon. Egy kilencven perces mozit kitesz, míg megtalálom azt, amelyik meg akart gyilkolni.

- Szívesen átvenném a szerepedet.

- Ne, azt... azt ne dobd el! Ne...

MOST KOMOLYAN?

Nagydumás visszatér egy röpke jelenet erejéig.
Hát nem izgalmas? Egy igazi forgatás!
Sokszor elgondolkodom egy-egy szívszorítóbb, farkasszemezős jelenetnél, hogy hányszor nevethették el magukat a színészek. Ti is?