NYÁPLIC: Minőségi Forradalmak - Bizalom

 "... az öcséd neve Timothy Lucas. Kérlek, soha semmilyen módon ne próbálj vele kapcsolatba lépni..."

Tim megforgatta a kis cetlit és hunyorogva rámeredt a kusza betűhalmazra.  A kapkodón elmosódó n és z közt alig volt különbség, ahogy az kanyarodó ir és a v közt az író nevében.

- Talán ...rent a vége - találgatott félhangosan, miközben áthaladt az asztalok között, és néhány félig betolt széket reflexszerűen a helyére igazított. Alice néhány lépéssel tőle lemaradva követte, táskáját szorosan maga elé húzva, nehogy a tucatnyi kitűző és egyéb lifegő dolog beleakadjon egy széktámlába.

- Erre lesz - kommentálta az eseményeket Tim, majd befordult két végtelen hosszúnak tűnő könyvespolc közötti keskeny folyosóra. Alice válaszképp motyogott valami szuper-féleséget, majd mély levegőt vett, és az eddigi gyors sétából futólépésbe váltott, nehogy túlságosan lemaradjon a könyvtáros mögött. A lány ezen cselekedete tökéletes bizonyítékául szolgált annak, hogy nem sokat járhatott korábban könyvtárba, ugyanis a Tim által keltett légáramlaton utazó porszemeket sikerült maradéktalanul letüdőznie. Elhatározása tehát, miszerint tartja a lépést a fiúval látványos fuldoklásba fordult át.

Timothy Lucas meglepetten fordult hátra, a lendület még vitte pár lépés erejéig, majd megindult vissza Alice felé.

Ha nem kötötte volna le teljes mértékben az, hogy óvatosan megveregesse az erőtlenül tiltakozó lány hátát, hallotta volna, hogy egy vaskos könyv erőteljesen összecsukódott az olvasó sorok valamelyikében és ezzel egy időben két apró kopogó cipőtalp megindult feléjük.

- Esetleg, ha innál rá valamit - szólalt meg síri hangon Zoe, majd arcára mosolyt erőltetve karon ragadta Alice-t, és elrángatta Tim mellől. - Jót fog tenni, meglátod!

Alice mit sem sejtve arról, mibe keveredett, hálásan, a sok köhögéstől könnyes szemekkel nézett fel Zoera. Ez az esemény még Timet is meglepte, aki pedig tudta, hogy Zoe marja el mellőle az összes lányt, aki kedves hozzá, vagy akivel kedves próbál lenni. Nyomorult álca, aminek köszönhetően ő nem tehetett a zaklató lány ellen semmit. Időnként teljesen el is tudott feledkezni róla, néha játszott vele, kipécézett egy lány és várta, mikor csap le Zoe. Különös mód, akikkel hosszabban volt alkalma elbeszélgetnie Zoenak, egy se közeledett többé felé. Néha igazán fúrta az oldalát a kíváncsiság, hogy mit mondhatott, hogy mire megy ki ez az egész.

Most viszont úgy érezte, ez azért már enyhe túlzás volt a részéről. Mégse tett semmit, lassabban, de folytatta az útját a polc felé, ahol a könyvet sejtette.

Ha pedig Zoe figyelmét nem kötötte volna le teljes mértékben az, hogy elválassza egymástól Timet és az Új Lányt, hallhatta volna, hogy egy szintén vaskos könyv, nem sokkal az után, hogy ő kimasírozott az asztalok közül a könyvespolcok felé, szintén meglehetősen hangosan és sietősen összecsukódott.

- Itt egy kis apró az automatához - nyújtotta Zoe felé Leo a kezét, ám ő cseppet sem próbálta leplezni érzéseit, miszerint Zoe kicsit kezd paranoiássá válni és túlzásba esni. - A víz elfogyott. Már csak az automata maradt.

Zoe látszólag nemtörődöm módon fogadta a rosszalló tekintetet, némán átvette a pénzt, majd kivezette Alice-t a folyosóra, és meg sem állt vele az italautomatáig.

- Mit kérsz? - kérdezte, miután egyesével bedobálta az érméket.

- Citromos theát - suttogta rekedtesen Alice. Már a könnye is folyt.

- Kívánságod parancs - trillázta Zoe, és benyomta a tízes feliratú gombot. - Idd meg, remélem jobban leszel tőle!

- Köszőnöm - Alice mindabból, ami körülötte lejátszódott csak annyit vett észre, hogy milyen kedves és segítőkész mindenki.

- Meg van a könyved - hangzott fel Tim kiáltása, ahogy félig kihajolt a könyvtár ajtaján, és kezében a könyvvel a lányok felé integetett. Alice ivott még néhány kortyot, majd visszaintegetett neki.

- Köszőnöm - kidobta a szemetesbe az üres műanyagpoharat, búcsúzásképp hálásan rámosolygott Zoera, majd sietős léptekkel elindult vissza a kölcsönzőpult felé.

- Kis naiv - suttogta összeszorított ajkakkal Zoe, majd zsebéből előhalászott néhány érmét, és vett magának egy rumos diós shake-et. Tim az arckifejezésével, amit Alice már nem láthatott, egyértelművé tette Zoe számára, hogy jobb, ha néhány percig kint marad még. Látta, az Új Lánnyal még lesz dolga.

Miután belekortyolt a túlédesített italba, Zoe egész testén végigfutott egyfajta édes, kellemes melegség. Szóval már Tim is figyeli őt. Ismeri már őt. Vajon azt is tudja, mit tervezget, mire megy ki az egész? Bárcsak beleláthatna a fiú fejébe. Úgy minden könnyebb lenne. Sokkal könnyebb. Meg akarta ismerni. Igazán tudni akarta, mit gondol Tim.

- Tessék! Olvasójegy, könyv, itt írd alá - vezényelte le a kölcsönzést Tim, visszatérve a pult mögé.

- Toll - nyújtotta át saját tollát Leo, merthogy valaki megint letépte és madzagostul magával vitte a könyvtári tollat.

- Aláírrás - motyogta Alice elpirulva, majd átadta az eredeti blokkot Timnek, a másolatot pedig könyvjelző módjára belecsúsztatta a könyv két lapja közé.

- Köszönöm - felelt Tim és még szélesebben mosolygott. - Remélem, nem utoljára látlak.

A szöveg persze szintúgy berögzülés volt, mint a kölcsönzés monoton menete. Tim abban a pillanatban bele se gondolt, miféle asszociáció áradat indult volna el Zoe kis fejecskéjében, ha hallotta volna ezeket a szavakat. Még szerencse, hogy a lány épp az automata előtt fantáziálgatott és nem a pult mellett hallgatózott. Kedves, de szerencsétlen lánynak tűnt ez az Alice. Tim őt igazán nem akarta összeereszteni Zoeval.

Alice persze még mindig nem tudott semmiről, így még jobban elpirult, majd a gyors búcsúzás után valósággal kiviharzott a könyvtárból.

- Mit vett ki? - kérdezte a pultra könyökölve Leo.

- Romantikus Anglia - felelte Tim. - Valami történelmi.

- Elvitte a tollamat - sóhajtott egyet Leo. -, és tartozik nekem egy üdítővel is.

- Nem hiszem, hogy emlékezni fog ezekre - legyintett Tim, miközben tekintetével a számítógépet próbálta bűvölni, hogy gyorsabban mentsen.

- Mert te olyan jó emberismerő vagy - horkant fel Leo hangjában némi játékos gúnnyal. - Azért, ha visszajön, juttasd eszébe és hivatkozz csak rám!

- Milyen önfeláldozó vagy - grimaszolt egyet Tim. A gép végre befejezte a mentést, az adatbázis frissült, így nyugodtan kikapcsolhatta végre a képernyőt, hogy felnézhessen Leora, aki arcán angyali mosollyal figyelte.

- Szó sincs önfeláldozásról - nevetett fel Leo halkan. - Ha Zoe féltékeny volt Alice Xy-ra, amiért elment veled könyvet keresni, talán én is ki tudnám ugrasztani..

- Ne álmodozz - intette le Tim. - Néha azt kívánom, bárcsak ennyire unatkoznál.

- Hogy? - kérdezte meglepetten Leo, és gy pillanatra abbahagyta a papírrepülőjét, amit az egyik megmaradt Könyvtári Nyílt Nap prospektusból kezdett hajtogatni.

- Hogy mindez, ahogy követed Zoet csak unalomból, szórakozásból csinálnád, de... képtelenség.

- Hát, kösz! - morogta, miközben lesimította az utolsó széleket a repülőn. - Mondhatom, remek barát vagy - azzal Tim szeme közé irányította a siklóját, majd meg sem várva a becsapódást felkapta a lábainál heverő válltáskáját, és kisétált a könyvtárból.

Tim néhány percre egyedül maradhatott leszámítva azt a pár egyetemistát és két nyugdíjas tanárt, akik tényleg azért jöttek a könyvtárba, hogy olvassanak és tanuljanak.

Kisvártatva nyílt az ajtó, és belépett rajta Zoe. Tim kitartóan bámulta, kíváncsi volt rá, mit tesz a lány, de Zoe csak szemlesütve odasétált az asztalához, felemelte a könyvet, amit olvasott, és miután visszatette a helyére aznapra végleg elhagyta a helyiséget.

Eszerint ezt az eseménydúsnak mondható húsz percet leszámítva a nap többi részében Tim nyugalomra számíthat. Ez egyszerre dobta fel és kedvetlenítette el. Muszáj lesz a leckéjével foglalkoznia, ha senki sem tart igényt könyvtárosi figyelmére.

Charlotte Lee a török büfé mellett várt Zoera. Amint megérezte barátnője rossz kedvét ő maga is elkomorodott, de egyébként se volt túl vidám aznap.

- Mi történt? - kérdezte két falat közben Charlotte Lee. Zoe máskor megkérdezte volna, hogy mit eszik. Máskor. Olyan napokon, amikor nem történik semmi említésre méltó, és még az is érdekes lehet, hogy mit eszik Charlotte Lee.

- Semmi különös - felelte Zoe, majd fájdalmas arccal Charlotte felé fordult. - Én olyan szerencsétlen vagyok - tört ki belőle, és töviről-hegyire elmesélte az egész délutánját.

- Az mondod, Alice? Szőke? Alacsony? - kérdezgette Charlotte egyre izgatottabban.

- Inkább középmagasnak mondanám - felelt Zoe, miután megpróbálta maga elé képzelni a lányt.

- Én is épp róla akartam beszélni veled - kezdett bele Charlotte keserves hangon. - Betsyre emlékszel? Még az előző félévben volt a szobatársam, de visszament a Weymouthba, ahol a szüleinek bizsu boltjuk van, hogy ott dolgozzon náluk. Szóval enyém volt az egész szoba az óta. Kedden ugyan szóltak, hogy kapni fogok egy új szobatársat, de mivel Mary adta át az üzenetet, azt hittem, hogy csak valamiféle vicc az egész, de nem! - kiáltott fel. - Tegnap délután megérkezett az új szobatársam. Ugyanaz, akivel találkoztál a könyvtárban, erre meg mernék esküdni.

- Ilyenkor? Új diák? - kérdezte hitetlenkedve Zoe.

- Biztos van valami kis susmus a dologban, de azt úgyse fogjuk soha megtudni.

- Na és... - sóhajtott egy mélyet beletörődően Zoe. - Milyen?

- Fura. Nem beszél sokat, de lehet, azért, mert Indiából jött...

- Honnan?

- Indiából - felelt Charlotte, majd gyorsan hozzátette.- , de angol. Az apját vagy nagyapját még valamikor a Brit Kelet-Indiai Társaság feloszlatása idején felejthették ott.

- És most mégis miért jött ide? - kérdezősködött tovább Zoe.

- Igazából, ha jól tudom, akivel eddig élt az csak a nevelőapja volt.

- Honnan...

- Véletlenül belenéztem a táskájába, és van egy kis kavarodás a vezetékneveket meg a gondviselőt illetően - felelte büszkén Charlotte Lee, mintha ez lenne a mestersége.

- Tudod, mit kölcsönzött ki a könyvtárból? A Romantikus Angliát. Talán azt hiszi, az igazi apja valami ősi arisztokrata család leszármazottja - kuncogott Zoe, és Charlotte Lee se tudta soká megállni, hogy el ne nevesse magát. - Biztos azért jött ide, hátha megtalálja valamelyik féltestvérét vagy innen akar bekerülni a felsőbb körökbe, hogy kutakodhasson. Le merném fogadni, hogy van egy féltve őrzött levele a fehérneműi közt...

Mielőtt azonban még tovább szőhették volna Alice kitalált életét, szembetalálták magukat az idősebb Lucasszal. Egy pillanatig némán farkas szemeztek egymással, majd a könyvtáros elsétált mellettük.

- Olyan fura. Szegény Tim - jegyezte meg Zoe bánatosan, és kitörölte szeméből a nevetőkönnyeket.

- Szerintem cseppet se fura - ellenkezett Charlotte Lee, hangjában valami különös gyengédség bujkált, de Zoe nem igazán figyelt fel erre.

- Szerinted ez az Alice otthon lesz már, mire a koleszhoz érünk? - terelte másfele a témát kisvártatva Zoe.

- Nem tudom. Lehet.

- Szeretnék beszélgetni vele - jelentette ki határozottan Zoe.

- Beszélni? Oh! Na ez az, amiről mesélni szerettem volna neked. Alig beszél, de amúgy nagyon vicces. Még soha nem hallottam olyasmi tájszólást, amiben ő beszéli az angolt. Biztos India miatt...

- Tájszólás? - kérdezett vissza hitetlenkedve Zoe. - Én nem hallottam.

Igaz, csak annyit mondott, hogy citromos tea és köszönöm. Mindezt félig fuldokolva.

- Pedig nagyon vicces... kicsit szerintem hagyjuk, hogy beilleszkedjen, utána beszélhetsz vele.

Zoe végül beletörődött ebbe. A kolesz bejárata előtt elköszöntek egymástól, Charlotte Lee bement, ő pedig elindult hazafelé.

Marion már otthon várta. Zoenak semmi kedve nem volt ahhoz, hogy beszélgessen az anyjával, meghallgassa a panaszkodásait vagy az ujjongásait, esetleg valamit a tanulásról, ezért egyenesen a szobájába ment.

- Nem vagyok éhes! - kiáltott még ki, majd behúzta az ajtót maga mögött.

- Jó, majd ha éhes leszel, csinálsz magadnak valamit - kiáltott vissza az anyja. - És kopoghatnál mielőtt bejössz! Merre jártál?

A kérdés ott lógott a levegőben, válaszra várva. Zoe kelletlenül kisétált a nappaliba.

- A könyvtárban - felelte szenvtelenül.

Marion hosszan, mereven nézte őt, míg Zoe meg nem unta az álldogálást, és ki nem sétált a konyhába.

- Megint? Miért? - suttogta elcsukló hangon Marion, hangosan azonban ezt kérdezte. - Ki volt bent?

- ... Lucas - kiáltott ki Zoe, majd visszamasírozott a szobájába, miközben hangtalanul kinevette édesanyja tépelődéseit. Úgy kell neki!

Egyenesen az íróasztalához lépett, kivett a középső fiókból egy kék füzetet, aminek a belső borítójára Tim fotója volt ragasztva.

- Ideje lenne végre neked is lépned - sóhajtott Zoe, és végigsimított a mosolygó arcon.

BIZALOM