Obrazek 1

Obrazek 1

2016. máj. 14.

NYÁPLIC: Újabb pókháló kerül fel a Kuckó falára

Egy nemrégiben olvasott cikk a blogger díjakról megerősítette bennem a pókhálókról szőtt elképzelésemet. Számomra ezek a díjak azon túl, hogy örömmel töltenek el, ha kapok egyet, mert valaki gondolt rám és a történetre/történetekre, amiket szövögetek - csakhogy ide is beépítsem a kezdeti hasonlatomat -, csomópontokat is jelentenek. Öt, tíz, tizenkettő vagy ennél több/kevesebb blog fel van sorolva az ilyen bejegyzések alján, ahová tovább futnak a szálak, és összekötik a blogokat. Reménykedhetünk benne, hogy az, akit mi, vagy más, akinek írásait követjük, szintén olyan blogokat/írókat nevez meg, akikhez érdemes bekukkantani, s talán olyan helyekre is elvezet ez a képzeletbeli pókfonál minket, ahová kitüntetés nélkül nem jutottunk volna el soha vagy csak hónapokkal később. A kérdezz-felelek rész pedig hivatott kitölteni az általános homályt az író felé.

Én is ebben a szellemben szeretném átvenni egy bejegyzés erejéig a pókanyó szerepét. Hogy aztán ez vélemény megállja-e nálam a helyét, majd kiderül. Per pillanat hiszek benne - jó magyarázatnak tűnik a blogos-díjak létjogosultságát illetően, viszont tiszta lelkiismerettel én nem nevezném őket díjnak. Hogy minek másnak...? 

Szabályok:

Írd le, hogy kitől kaptad!
Írj magadról 10 dolgot!
Válaszolj a díjazód 10 kérdésére!
Tegyél fel 10 kérdést!
Küldd tovább a díjat 10 embernek!

A díjat Babu Mirieltől, a Célkeresztben írójától vettem át. Nagyon köszönöm neki!

10 érdekfeszítő információ az íróról/írótól:

1. Az íróasztalom lapja egy óriási - talán A/0-as - zöld jegyzettömb, amire lefirkanthatom a fontos információkat, ötleteket.
2. Ismerem és - szerintem - értem is az angol humort.
3. Az első saját karakterem egy békaboszorkány volt.
4. Legközelebbi írói célkitűzésem a karakter ábrázolásaim fejlesztése.
5. Két kedvenc történelmi helyszínem/korom a napóleoni Európa és a római Ceasarok uralma.
6. Nagyon nehezen választok nevet a karaktereimnek. A vázlataimban, ha fantazi, akkor Kai és Lou, ha a valós világban játszódik, Alex és Mary "munkaneveket" viselik.
7. Rejtő Jenő, Terry Prathett és Robert Graves a legjobbak! (per pillanat)
8. Nagyon érdekelnek a különböző népek mitológiái. Jelenlegi kedvenc a skandináv.
9. Szeretem és igénylem a változatosságot. Egyik nap az ágyamon felpolcozott párnáknak dőlve olvasok, másnap a bőrfotelbe süppedve vagy a hintámon.
10. Igen, van egy hinta a szobám közepén.

10 kíváncsi kérdőjel Babutól:

1. Miért kezdtél el blogolni?
 Egy barátnőm fellelkesített és belevágtam.
2. Mi volt az első benyomásod a blogvilágról?
Nehéz megfogalmazni, mivel nyitni a szóban forgó világ felé csak nemrégiben kezdtem, de addig azt tapasztaltam, hogy mindenki vagy lelkes és nyitott, vagy fáradt és időhiánnyal küzd, vagy ennek keveréke, de mindenképp nagyon színes és érdekes.
3. Milyen gyakran írsz?
Ha a blog statisztikáját nézem, 92+1 bejegyzés 183 nap alatt, azaz átlagosan két naponta való közzétételre elosztható mennyiségű írást őriz a Kuckó, szerintem elég gyakorinak mondható. ;)
És ebben még nincsenek benne az igazán hosszú történeteim, amiket a nyilvánosság háta mögött írogatok.
4. Mi ad ihletet a történeteidhez?
Az életem. Minden, bármi. Amit látok, hallok, olvasok és érzek. A Látomások zenékből, a Szótárazó szavakból, Zokni története egy elcsépelt címből, a Lélekvasút ötlete a Rosie-projekt c. könyv egy mondatából pattant ki. A Lakomát a Madagaszkár pingvinjei ihlették, míg a Tavaszlakókat egy impresszionista festmény, egy virágos kertről. Aztán persze ott van a Szeretlek! is, amit a minap írtam, de olyan váratlan hirtelenséggel pattant ki a fejemből, hogy még gépelés közben sem tudtam, mi fog kisülni belőle.
5. Várod a suli végét? :D
Nem! Megleptelek, igaz? Pedig komolyan gondolom. Olyan jó kis társaság gyűlik össze abban az ósdi épületben, hogy kár lenne akár csak egy napot is betegeskedni, csak azok a témazárók nem kellenének.
6. Vannak a blogjaiddal kapcsolatos terveid a nyárra?
Nyárra kicsit lájtosabb tempót tervezek, hisz előreláthatóan nem leszek sokat a négy fal között.
7. Írtál már együtt valakivel?
Igen. Fejezetváltósat. Már ha létezik ilyen szó.
8. Ha igen, mi a tapasztalatod?
Nagyon izgalmas fejezetről-fejezetre látni a történet alakulását. Még én sem tudom, mi lesz a vége, de hatalmam van beleszólni a kedvenc sztorimba, a megfelelő vagy épp a rossz irányba terelni a szereplőket. Más részről, a kulisszák mögött, roppant tanulságos.
9. Melyik a kedvenc országod, ahol már voltál?
Anglia. Imádom a dél-angliai egyen téglaházú városkákat, a sziklás tengerpartokat és a Viktória-korabeli várakat. Olyan magával ragadó a hangulatuk. Csak állnék ott mozdulatlanul és magamba szívnám az évszázadok esszenciáját.
10. Mi az életcélod?
Azzal foglalkozni, amit szeretek.

10 ... kérdés tőlem neked:

1. Honnan jött a blogod nevének ötlete?
2. Van olyan blogger, író, akinek művei inspiráltak?
3. Mi volt az első benyomásod a bloggervilágról?
4. Milyen típusú/műfajú történeteket szeretsz olvasni?
5. Ki a kedvenc saját karaktered?*
6. Miért őt választottad?*
7. Könnyen összeegyeztethető a hétköznapi életeddel a blogolás?
8. Miért kezdtél bele a blogodba?
9. Szoktál személyes mozzanatokat beleszőni a történeteidbe?*
10. Őszintén, mi volt az első reakciód, mikor megláttad, hogy kaptál egy (újabb) díjat?
*ha esetleg nem történetes a blogod:
5. Milyen zene tud feltölteni egy hosszú nap után?
6. Milyen hobbijaid vannak a blogoláson kívül?
9. Szeretsz kísérletezni az életben? (ételek, kalandok)

10 blogger, akinek szeretettel küldöm:

Nem akarom, hogy megint megszakadjon nálam egy díj útja.
 A kérdéseket is megírtam, szóval úgy döntöttem, rendhagyó módon ez a díj szeletekben fog tovább jutni. Azaz nem egyszerre küldöm el 10 bloggernek, hanem, mikor találok egy olyan oldalt/történetet/írót, aki szerintem megérdemli, kapásból tudjak neki adni egyet. ^.^
A szünet alatt, míg a macsekok útra kelnek új meséket keresve, igyekszem minél több szomszédos blogot felfedezni magamnak és a díjnak :3
1. Lefoglalva (megvesztegetés gyanúja miatt még nem kerül kiosztásra ;) )
2. Szintén lefoglalva ( még várok, mert a szerző eltűnt egy kis ideje, lehet, végleg inaktívvá válik)

2 megjegyzés:

  1. Hinta, mii? :D Megyek hozzád ^^ ;)
    Rejtő király, pacsii!
    Uhm... Jah, tényleg rengeteget írsz! Néha csak felugrok bloggerre, Nyáplic, öt új bejegyzés, azta:D

    VálaszTörlés
  2. Ha megtalálod a dimenziókaput, ami összeköt a ti világotokkal, halandók, nyugodtan átugorhatsz hintázni ;)
    *pacsi* Nekem eddig a légiós regényei a kedvenceim, de a Szőke ciklon vagy az Egy bolond száz bajt csinál is tetszett :3 Pár hónapja derült csak ki, hogy nagypapám őriz még jó néhány sárga Rejtő könyvet, feles időmben most hozom be a lemaradásom :')

    Jepp, lebuktam, bizony lebuktam, csupán az átlagom javítása érdekében árasztottam el Nyápliccal és Tekergővel az utolsó pillanatban az oldalt, ejej... *rolleyes*

    /Mellesleg kezdem egész megszokni ezt a titkos írást, mármint a háttér és a betűszín egyezését ^.^"

    VálaszTörlés

Szkielet Smoka Zaczarowane Szablony