Obrazek 1

Obrazek 1

2016. júl. 19.

NYÁPLIC: Népdalos book tag

Már korábban is kopogtatott az ajtómon egy könyves kihívás, amit magam vettem a nyakamba, most viszont egyenesen kihívtak, azaz kihívott a Spoiler, spoiler hátán blog írója. Köszönöm neki és Ciarának - aki kitalálta ezt az egészet!
A népdalok közül én speciel egyet sem ismertem fel, de ettől függetlenül ugyanolyan lelkesedéssel vetettem bele magam a tökéletes regénybeli "énekesek" felkutatásába.

Én vagyok az, aki nem jó, avagy egy könyvszereplő, aki önmagát okolja valami miatt.
Sok remek szereplőt fel lehetne sorolni ehhez a dal részlethez, hisz a múlt nem egyszer sötét titkokat és elfojtott emlékeket rejt. Miközben gondolkodtam, ki is lehetne a legmegfelelőbb, megpillantottam egy épp csak befejezett könyvet az asztalon, és hirtelen felötlött bennem, hogy a regénybeli kaland folyamán a szereplőknek alig van idejük hibázni. Egy rossz döntés és életek vesznek el.
Jelöltem így e posztra Quintus Licinius Cato lett, Simon Scarrow Sas-sorozatának egyik főszereplője. Cato tehetséges katona, ám épp emiatt talán túl korán nevezik ki egy csapat élére és vetik be a mélyvízbe. Irányítása alatt csapdába sétálnak és emberei a szeme láttára halnak meg, míg ő - természetesen - életben marad. Nem könnyű feldolgozni egy ilyen élményt. Catonak végül az elégtétel vétel hoz csak néminemű megnyugvást.

Sehol se talállak, avagy egy karakter, aki keres valamit/valakit.
Felcsillant a szemem, mikor elolvastam a sorhoz tartozó utasítást. Jelöltem pedig nem más, mint Rupert Venables. Miért? Mert Diana Wynne Jones Varázsvilágok sorozatának első kötete nem szól másról, minthogy Rupert keresi a trónörököst, merthogy a szóban forgó promágot megbízták ezzel, miután az egész királyi család - kivéve a trónörökös - a levegőbe repült. A helyzetet mindössze az nehezíti, hogy a király enyhén üldözésmániás volt és kissé őrült is, így nemcsak, hogy nagyon vigyázott utódaira, de úgy elrejtette őket, hogy talán még maga se tudott mindnek a létezéséről. Vagy épp többről tudott? Mindenesetre Rupertnek sietnie kell, és annyi dolga akad hirtelenjiben, hogy az kitölt egy teljes kötetet.

Hull a könnyem, patakot mos, avagy egy (keservesen) síró karakter.
Jelöltem erre a nem épp hálás posztra John Grogan. Ismét egy - talán - kevésbé ismert név, de ha mellé teszem, hogy John Grogan: Marley meg én, akkor talán már több ember szeme előtt megjelenik Owen Wilson és egy rettenetes természetű labrador. A film alapjául szolgáló könyvben John könnyei egyszerre eredtek el az enyéimmel. Én is egy vagyok azok közül, akik kerültek olyan helyzetbe, mint John, és ahogy Marley akkor, úgy én is tizenhárom éves voltam e szívet szaggató esemény bekövetkeztekor. Az egyharmadrészt gentleman, egyharmadrészt angyal, egyharmadrészt kalandvágyó, rettenthetetlen barát majdnem húsz éves volt. Így, évekkel később is érzem, hogy a hangja, a szokásai, a jelenléte mélyen beleszövődött a lelkembe és a múltamba. Sokan ismerték és szerették őt, de csak pár ember tudta, amit én is, "hogy a fekete macska igazából étcsokibarna.", ahogy egy régebbi rögtönzésemben emlékeztem meg róla.

Édesanyám is vót' nékem, keservesen nevel engem, avagy egy karakter, akinek meghaltak a szülei/édesanyja/édesapja.
Jelölt(j)e(i)m Sophie Hatter (és testvérei). Sophie, az író - a fentebbről (is) már ismert Diana Wynne Jones - legismertebb sorozatának főszereplője, a legidősebb testvér, a szürke kalapos lány és elátkozott házvezetőnő. Sophie még egész kiskorában veszítette el édesanyját. Mr. Hatter újranősült, így Sophie és húga gazdagabbak lettek egy mostohával, majd nem sokkal később egy újabb húggal, ám szegényebbek egy édesapával. Fanny azonban rendhagyó és példás mostohaszülőként viselkedett a lányokkal szemben, és minden tőle telhetőt megtett, hogy Sophie, Lotti és Martha megtalálja a boldogságát. Sophie rendkívül erős női karakter, aki a félelmetes Howl mágusra is van bátorsága ráripakodni, ha úgy hozza a helyzet, pedig Howlról az a pletyka terjeng, hogy megeszi a lány szíveket...

Esik eső, megeredt, szeretnélek, nem lehet, avagy két olyan szereplő, akinek tiltott a szerelmük.
Jelöltjeim e küzdelmekkel és sokszor bánattal teli posztra Lucy Montrose és Paul de Villiers. Kerstin Gier időutazói körül sok titok lappang, amikről csak szép lassan szál fel a köd a Rubinvörös, Zafírkék és Smaragzöld címeket viselő kötetek alatt, egészen az utolsó oldalakig. Lucy és Paul több száz - de egy biztos - élet munkáját hiúsították meg, és ezt nem lehet csak úgy megbocsátani, ahogy a szerelmüket se tolerálták túlzottan a családjaik, így menekülniük kellett. A múltba.

Ez a legény olyan mulya, azt se tudja, hova dugja, avagy egy jóképű fiú/férfi karakter, aki tudatában van a kinézetével.
Calderon. Nem jelölt. Ő a befutó. Részletezni se érdemes per pillanat. Nem sok vetélytársa volt, mivel a sors és az írók, még ha jóképű, észt veszejtően dögös pasit is juttattak a kezeim közé, legtöbbjük ezen adottságát szinte sehogy nem kamatoztatta. Persze voltak, akik igen, nem mondom, hogy nem létezik ilyen regény szereplő, de mint lenni szokott, bennem nem hagytak mély nyomot. Calderon neve meg épp az orrom előtt virított. Már csak ezért is megérdemli a helyezését.

Ezeknek a legényeknek, kell valami szegényeknek, avagy egy főszereplő lány, kinek elege van a pasikból vagy épp nem létesít minden férfival kapcsolatot.
Jelöltem Lara. Cathleen Duey hősnője egy korábbi korba született. XIV. század, Írország. A lányoknak és nőknek teljesen más a helyük a társadalomban. Larát is kötik a hagyományok és a szabályok, és mikor elveszik tőle azt az egy dolgot, ami könnyebbé tette számára az életet, szeretett csikóját, habozás nélkül dönt. Elindul, hogy visszaszerezze Dannsairt és megtalálja helyét az életben. Az útja során találkozik ugyan egy fiúval, akit megkedvel, de ő egy másik világhoz tartozik, ahhoz, amit Lara elhagyni készül.

Kihívottam Babu Miriel a Célkeresztben és a Save Your Soul blogok írója.

3 megjegyzés:

  1. Te jó ég, Zsazsi, már megint olyan könyvekről beszélsz, amiknek a létezéséről sem tudtam :"D
    Egyébként a Kerstin Gier kötetekről már hallottam és tervezem is az olvasásukat egy ideje, de anya mindig azzal nyaggat, hogy a polcomon lévőket olvassam, szóval kicsit csúszik mindez:D
    Calderon pedig... Nos, hát igen:D Tényleg egoista, de eszembe sem jutott, mivel Daemon durvább nála:DD
    Tetszett a bejegyzés :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olvasd csak el! Ha nem is a szereplők, de az időutazásos részek felépítésemiatt mindenképp érdemes bevállalni... és Xemerius miatt is. Sok író egyáltalán nem törődik azokkal a szavakkal, hogy tér idő kontinuum, azaz, hogy ha megoldódik az a múltbéli probléma, ami miatt visszaküldtek egy embert, akkor az "új" jövőben nem ismerik a problémát kvázi nem küldik vissza, azaz nem tudja megoldani, következésképp a jövőt nem lehet megváltoztatni, legfeljebb egy új síkot/jövőt létrehozni (Mint az egyik Star Trek filmben vagy a legújabb Terminátor filmben). Nos, itt ebben nincsenek - nem találtam - logikai buktatókat, valamint van néhány igazán ütős csavar és titok benne :)
      Csakhogy én nem ismerem Daemont... még?

      Törlés
    2. Juj, akkor biztos, hogy belekezdek *.* Ezennel listára került :3

      Helyesen fogalmaztál, még! :3 Jennifer Lynn Armentrout: Luxen sorozat. Jó bosszankodást aztán olvadozást :3 ♥

      Törlés

Szkielet Smoka Zaczarowane Szablony