- Miért e baljós órán kértél tőlem randevút? Miért e sötét híd? Alattunk robog a folyam, Hold fénye csupasz csontként villan rajta. Mintha testeket sodorna.
- Egyetlenem, nem reméltem, hogy utószor még láthatlak! Megírtam a levelet, melyet apró kezedben szorongatsz. Bár ne írtam volna meg! Érzem már, akaratom egyre gyengül, ahogy meleg szemedbe nézek.
- Szívem egyetlen szerelme, mi gyötör? Nem hagyhatom verejtékben úszni e drága arcot. Áruld el nekem, mily' titok kínozza belsőd!
- Nem tehetem. Ne is kérd, csak hajítsd vízbe a levelet! Ne is... előbb tépd darabokra, ahogy az én szívem is darabokra fog szakadni, mihelyst...
- Most erről ne többet! Lazítsd el görcsbe rándult kezeid, szerelmem, s ölelj át! Testünk összefonódik, szíved, ha megrepedt, had foltozzam be saját szívemmel. Egyé válunk csókban, ölelésben.
- Szerelmem, bár soha nem érne véget ez a pillanat, de éjfélt üt a templom harangja és nekem búcsúznom kell tetőled örökre.
- Elhagysz engem? Nem szeretsz?
- Hogyne szeretnélek! Szívem belehasad e búcsúba.
- Miért kell menned? Mi szólít el mellőlem?
- Apám rangot vásárolt nekem. Messzi keletre küldenek.
- Veled megyek!
- Szörnyű vidék. Vad népek. Erre nem kérhetlek. Felejts csak el, mert soha többet nem térek vissza! Indulnom kell máris. Folyón jutok le a tengerig. Habcsónakban utazom, s a Hold lesz egyetlen kísérőm.
- Oh, maradj csak még egy órácskát! Ne hagyj el ily kegyetlenül!
- Nem lehet, szerelmem! Hív a nagy folyó.
- Elmész, s magányomban egyedül hagysz? Csak még egy utolsó mézédes pillanat, mi kis időre összeragassza meghasadó szívem.
- Nem engedhetek a hévnek, mely hatalmába akar keríteni. Hacsak egy perccel is tovább időzöm, elhatározásom végleg meginoghat. Nem hagyhatlak szégyenben.
- Oh, te kiálthatatlan, háládatlan... hát így itt hagysz? Utolsó kívánságom sem teljesíted?
- Halál suttog a fülemben, téged Szégyen környékez. Átkozott legyen ez óra és átkozott a levél. Végzetünk hozta csupán elébb.
- Boldogság, mit te homályos szemeiden át Szégyennek látsz. Nem emléket kérek hát tőled, de egy búcsú ajándékot. Kilenc hónapon át gyászolnálak, rá se néznék ajándékodra, ígérem!
- Milyen fondorlatos vagy. Fűzöd a szavakat, ahogy engem is fűztél, és biztos vagyok benne, életem, láncodra még sok férfi szívét felkötheted. Szemeid igézőek, ajkad csókolni való... nem lehet nemet mondani neked.
- Akkor ne mondj!
- Nem fogok...
ÉJFÉLI SUTTOGÁSOK
Íme, a második hétre írt háromszáz szavasom, melyet most Nagydumás előadásában hallhattok/olvashattok. A kezdő ötletet Arany János: Híd-avatás-a adta, ám az Éjféli suttogások-ban még van esélyük, hogy jobbra fordul a szerelmesek élete és éhen marad a folyó :)
Ha kedvet kap hozzá valamelyik vendég, itt csatlakozhat a kihíváshoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése