Abigél előtt nem volt teljesen világos, hogyan volt képes egy olyan lány, mint Dóri túlélni az elmúlt tizennyolc évet. Mondhatni, tökéletesen tejfehér, nyirkos, nyúlós és hideg köd takarta el Abigél elől, hogy Dóri - aki nem mellesleg unokatestvére volt -, hogy volt képes túlélni tizennyolc évet úgy, hogy mindössze egyszer zuhant a parti sziklák közé még három éves korában, mikor a tenger mellett nyaraltak, ötször sikerült leforráznia magát meleg vízzel és egyszer olajjal, reggel ötkor kelt minden nap és mégis sikerült elkésnie a kétutcányira lévő suliból. Mosogatási kísérletei is rendszerint katasztrófával végződtek. Ezek voltak a főbb pontok, az idegesítően makacs és sértődős személyiségét nem számítva, ami kiállhatatlanná tette őt.
Abigél nem próbálta és nem is mert belekezdeni az egyéb szerencsétlenkedéseket összeszámolásába, ugyanis Dóri lehetetlenül unpraktikus volt. Annyi mindent képes volt elszúrni, elbénázni, elbaltázni, elrontani, elfelejteni és elviselhetetlenné tenni, hogy mikor rákérdeztek, Abigél a bőség zavarától meg sem tudott szólalni. Pedig alig pár éve kezdte el figyelni Dórit, mikor is megragadt a fejében egy elejtett mondat az irodalom tanárától.
"A vér nem válik vízzé." Valahogy így hangzott. Aztán a tanárnő elmagyarázta, hogy mit is értettek ez alatt az emberek.
A hétvégén nagy családi ebédre volt hívatott Abigél és a szülei a nagypapáékhoz. Akkor akadt meg a szeme Dórin. Korábban nem is foglalkozott igazán vele. A nagypapa borjú méretű keveréke és az, hogy segítsen, anyukája ne essen túl sok kísértésbe a süteményes tálcát illetően, sokkal jobban lekötötték.
Végül elérkezett az a bizonyos tizennyolcadik születésnap és Abigél kezdett megnyugodni, hogy talán a vér ez ügyben mégsem mérvadó. Túl távoli a rokoni kapcsolat, hogy öröklődhessen az életképtelenség. Ha eddig nem ütközött ki rajta, ezután már nem is fog.
Aztán születésnapi bulin Abigél megpillantotta Rolandot, a vére kétszeres sebességre kapcsolt, és szinte nem is érzékelte, hogy a papucsa orra beleakad a szőnyeg szélébe és meginog az egyensúlya és a poharában a narancslé felszíne. Az volt a vég kezdete.
Roland meglepett arcot vágott, de azért odaugrott, hogy elkapja a zuhanó Abigélt. A lány hálásan a fiú szemébe nézett és hirtelen azt gondolta, az ezután majd lehet, időnként feláldozza praktikus és logikus gondolkodását a szerencsétlenkedés oltárán.
FELÁLDOZÁS
... mert ismerek Dórihoz hasonló embereket, de a bőség zavarában nem tudtam kiemelni egy konkrét példát sem, ami fáradt sóhajt és szemforgatást váltana ki abból, aki látja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése