FÜSTPÖFFENTŐ: Kis szent Gabrielle legendája

A gyerekek mozdulatlanul ültek a sáros földön egymás mellett összekuporodva. A fáklyák fénye idegesen rángatózott, és mély árnyékokat vetett a koszos arcocskákra, a gubancos hajakat pedig eleven lángcsóvákká változtatta. Az ég komoran és sötéten borult a táborra.

Leszegett fejjel egy bretagne-i halász lánya halk dúdolásba kezdett. Barátnője a lyoni Victorine a vállára hajtotta a fejét, és átszellemülten hallgatta egy darabig, majd ő is beszállt kiművelt hangjával és minden tájszólás nélkülöző kiejtésével az éneklésbe. Néma tekintetek próbálták csitítani őket, mígnem a kis csapat vezetője, a tizenhat éves Gabrielle Boulanger maga is dúdolni kezdett egész halkan. Alig volt több egy suttogásnál a hangja.

Ez a suttogás úgy suhant végig a kis tömegen, mint a nyári lágy szellő, amely kész, hogy orkánná dagadjon. Gabrielle az égre emelte a tekintetét, míg a többiek a férfiakat figyelték elszánt, ádáz tekintettel. A bűzlő, tetvekkel küszködő fogva tartóik nem sokat törődtek velük. Messze az üstöktől, súlyos láncokra verve mit árthattak volna nekik a gyerekek? A nyomorúságos teremtések egy része nemsokára úgyis bevégzi, így hát gondtalanul körülülték a tábortüzet és részegesen kiabáltak egymással.

A gyerekek dala egyre hangosabbá vált, ritmusa lüktetett. A lánc megcsördült, ahogy a hátsó sorokban valaki a földre csapott, példáját többen is követni kezdték. Remegés futott végig az egész táboron. A cölöpfalból, mely a nyugati szelektől védte a tábort, apró szilánkok szakadtak ki, mintha porzana a lég. A dübörgés egyre erősebbé és vakmerőbbé vált.

A katonák szája elnyílt a döbbenettől, és a fehéren habzó ital a szakállukra folyt. Végre egyikük felkelt, és tőrét maga elé emelve elindult a foglyok felé.

A legkisebbek lélegzete elakadt egy pillanatra, majd társaikra pillantottak, és ki-ki elszántan folytatta tovább. A férfi egész közel hajolt a vezetőjükhöz és torz francia kiejtéssel tudtára adta, levágja a jobb fülét, ha nem hallgattatja el a koszos csürhét. Gabrielle belenézett a szaracén vizenyős, szürke szemébe, és lassan elmosolyodott. A férfi dühösen felmordult, majd tőre markolatával állon vágta a büszke lányt.

Egy fiatal fiúcska ölébe zuhant az eszméletét vesztett Gabrielle, aki gyorsan fölé hajolt, hogy védelmezze. A szaracén gúnyosan felszisszent, majd visszabicegett a többiekhez.

Az ütés ugyan nem volt túlságosan erős, de Gabrielle napok óta éhezett, s csupán egy tálkányi vizet ivott aznap, igaz, lehet, hogy az is már tegnap történt.

Gyászos csend telepedett a foglyokra. Az egymás mellett ülők összekapaszkodtak. Ismét gyámoltalannak, kiszolgáltatottnak és végtelenül elcsigázottnak érezték magukat. Sorsuk megpecsételődni látszott, mérhetetlen hitük azonban még kitartott. Hisz másuk nemigen maradt.

Enola, egy szőke, kék szemű lányka, aki már két bátyját vesztette el az elmúlt három hétben, és aki úgy érezte, nincs semmi veszteni valója, néhány perccel később újrakezdte a dalt, amely már szinte a gyermekek himnuszává vált. Hangját visszhangozta a tér, és a csillagok fénye felizzott átvilágítva a felhőkötegeken. A szél is felélénkült, meg-megemelve a súlyos láncokat. A sátrak tartókötelei is megremegtek. Tartottak még néhány pillanatig, majd egymás után elpattantak.

A gyermekek éneke újult erővel robbant be az éjszakába. Láncaik megcsörrentek, ahogy a sorok egymás után felálltak, és mind elindultak a tűz felé.

A korábbi szaracén dühös ordítással rontott rájuk, azzal a szándékkal, hogy lemészárolja azt, aki csak az útjába kerül. Társai vállon ragadták. Nem engedhették, hogy elpusztítsa az árut. A férfi őrjöngött. Idegei felmondták már a szolgálatot. Nem bírta tovább elviselni a gyerekek jelenlétét. Azt a hamis ábrázatukat és a hamis istenüket. Az ő szemében apró démon volt mindegyik, aki a szívét próbálta mérgezi.

Még mielőtt lesújthatott volna szablyájával egy, a helyéről kiszakadt cölöp az arcába csapódott, és leterítette.

Bárki próbált is ártani a gyerekeknek, esélye se volt akárcsak a közelükbe férkőzni. Mindet eltalálta egy kóbor fadarab, vagy egyszerűen a szél rontott rá olyan erővel, hogy elveszítette az egyensúlyát.

A gyerekek közre fogták a férfiakat. A kör egyre szűkült. A még eszméletüknél lévő rabszolgakereskedők arcára kiült a rettegés, de már késő volt. Amint egymáshoz ért a hátuk, az ég felnyögött, és ezüstös villámot küldött a földre elhamvasztva a bűnösök testét.

A mészárlással éles ellentétben állt a gyerekek tiszta éneke. Fel sem fogták, hogy mit tettek, még azt sem, hogy már szabadok.

Gabrielle hangja térítette őket magukhoz. Addigra a természet már lecsendesedett. A lány lassan felállt, és végignézett a katasztrófa sújtotta táboron. A többiek köré sereglettek, és lelkendezve mesélték, mi történt. Gabrielle mélységesen megütközött szavaikon, de elfojtotta az érzést.

Mindenki tőle várt útmutatást. Ő volt Isten hírnöke közöttük, legalábbis a többiek annak tartották, miután keresztes hadjáratot vezető István egyszer a sátrába hívta, s mielőtt onnan visszaengedte volna a többiek közé, homlokon csókolta, s hagyta, hogy a lány is megcsókolja a kezét.

Gabrielle, hogy időt nyerjen, Istenhez fohászkodott útmutatásért. Az áhítattal átitatott csendben rendezte gondolatait, és mint egy igazi vezetőhöz illik, elindult, hogy a gyerekek élére álljon. Nem hagyhatta, hogy a rájuk szakadt szabadságot és bőséges vízkészletet elherdálják.

Először elküldött néhány fiút szerszámokért és kövekért, hogy leverhessék magukról a bilincseket, ugyanis a kulcsok a szaracénokkal együtt hamuvá váltak, majd mindent, amit értékesnek ítélt, felpakoltatott a szekerekre. A beteg, legyengült és járni alig tudó gyerekeket is a szekerekre parancsolta, majd a hajnal első fényénél elindult észak-nyugat felé a többiek élén, gyalog.

Myriam, a jobbkeze mellette sétált. A kis púpos teljes mértékben átérezte Gabrielle minden aggodalmát. Őt magát jósnak tartották, így tökéletesnek bizonyult arra, hogy Gabrielle akaratát érvényesíteni tudja. A menet lassan haladt a sivatagon át.

A nagyobbacska fiúk, akik már a férfikor szélén álltak elosztották egymás közt a rabszolga kereskedők köpenyei és a ruhákat, amiket még a sátrakban találtak, és erejükön túl védelmezték a szekereket a botor támadóikkal szemben. Isten segedelmével.

Útjukat egy sólyom kísérte, aki oázistól-oázisig vezette őket, mígnem elérték a tengert. Néhány gyerek úgy vélte, hogy a Matthieu nevű ifjú chevalier-é lehetett, aki a Szardínia partjainál elsüllyedt hajón utazott, s távoli rokona volt II. Fülöp Ágost királynak. Otthonuk vigyázó szellemét látták a madárban. Mások egyenesen Isten küldötteként tekintettek rá.

A Dzsardzsíszban egy pap várt rájuk két hajóval. Homlokon csókolta Gabrielle-t, épp úgy, ahogy annak idején István.  Gabrielle ezzel bevégezte küldetését holtan csuklott össze. Az úton, melyen a rabszolga kereskedőknek három hétbe telt végigvonszolni őket, Gabrielle és a sólyom vezetésével kevesebb, mint két hét alatt tették meg a gyermekek.

Az ifjú lány testét az egyik hajón visszavitték Franciaországba, a sólyom egy ideig követte őket útjukon, majd egy reggel eltávolodott a hajóktól és beleveszett a tengerbe. Visszatért a Teremtőjéhez.

Senki se tudta, honnét származott Gabrielle, így testét végül a mellet az olasz kikötővár mellett helyezték örök nyugalomba, ahol kikötöttek a hajóik.  Kis Szent Gabrielle, a gyermekek szentjének sírhelye az elveszett gyermekeiket kereső szülők zarándokhelyévé vált évszázadokon át, amíg emléke el nem homályosult. 

KIS SZENT GABRIELLE LEGENDÁJA