Obrazek 1

Obrazek 1

2017. júl. 6.

NYÁPLIC: Visszatérés a Kuckóba

Mikor Nyáplic visszatért a Kuckóba, Nagydumás épp mancsszámra tömte magába a sajtos popcornt, Vöröske egy félliteres pohárból szürcsölte az üdítőt, Pettyesképű ölében egy adag tortilla csipsz pihent, míg Tekergő halkan magyarázott Füstpöffentőnek, aki sajnos lemaradt az előző három részről.
- Szóval most munkaszolgálatra mennek, mert a kormány úgy döntött, kárpótolniuk kell az élőket a sok pusztításért...
Nyáplic figyelt, várt, majd azt kérdezte:
- Itt meg mégis mi folyik?
- In the flesh maratont tartunk - felelte Vöröske vigyorogva. Nyáplic bólintott, mintha tudná, miről van szó, majd eloldalgott a fürdőszoba irányába. És ő még azt hitte, hogy az ajtóban tolongva fogják várni. Miután ismét belépett a szobába se rohanták le a bűbájmacskák, hogy köszöntsék. Mit volt mit tenni, leporolta a párnáját, odahúzódott Tekergő mellé és meghallgatta az összefoglalót. 
- No és, mi ez a nagy sorozatnézési láz? - tudakolta suttogva Tekergőtől, aki erre csak leintette, mondván, majd a végén. Aztán már ő sem kérdezősködött többet.


- Tudod, vártunk rád, és nem akartunk kihagyni a mesélésből, és akkor Tekergő felvetette, hogy ismer pár jó sorozatot. Listát is készítettünk - kezdte Nagydumás, miután jól kitárgyalták a második évad végén, hogy kinek melyik volt a kedvenc szereplője, jelenete és mit gondol a "lezárásról". Majd megsiratták, hogy nincs még folytatás.
- És nem is lesz - sóhajtott pesszimistán Nagydumás.
- Én úúúgy drukkoltam Kierennek - hüppögött Pettyesképű is bánatosan. 
- Jé, mikor érkeztél? - csodálkozott rá ezzel egy időben Vöröske Nyáplic jelenlétére.
- Úgy négy vagy öt résszel ezelőtt - vont vállat a karamellszín bűbájmacska, mintha semmit nem számított volna neki.
- De jó, hogy visszatértél. Gratulálunk! - ugrott erre Pettyesképű a nyakába. - Már nagyon hiányoztál! Nagyon megszerettem a sorozatokat, emlékszel még Mortimerre és Vittiékre?
- Képzeld, Nyáplic - vágott húga szavába lelkesen Tekergő. - Pettymeg mesélt még Mortimerről. Még!
- Hallom, hallom - nevetett fel Nyáplic. - Nagyon ügyes vagy Pettyesképű.
A köpenyes macskalány a füle hegyéig elpirult.
- Ugye nézünk még sorozatokat? Nyáplic, neked melyik a kedvenced?
- Oh, nekem sok kedvencem van, majd szép sorjában megmutatom őket - felelt, majd elindult, hogy batyuját a konyhába vigye és kipakoljon belőle mindent.
- És hogy sikerült? - kiáltott ki a szobából neki Nagydumás.
- Remekül - kiáltott vissza, és ezzel a többiek már túl is voltak a dolgon. Túl izgatottak voltak amiatt, hogy végre ismét mesélhetnek. Ezt megértette, de azért kicsit sajnálta, hogy nem gratuláltak neki olyan lelkesen. Igaz, az ő szemszögükből mindössze annyi történt, hogy rettenetesen hanyagolta a Kuckót és vezetői teendőit. Ez pedig igazán nem volt szép tőle. Most viszont itt van, és folytatódhat a móka.
- Mit csinálsz? Gyere már! - unszolta Vöröske.
- Kisütök néhány halrudacskát - felelt bajsza alatt somolyogva.
- Jó, szólok a többieknek, hogy még várjanak - fordult is ki Vöröske megnyalva a szája szélét. Mind nagyon szerették a halrudacskákat, na de a konyha, az mindannyiuk számára egy nagy sötét folt volt, kivéve, ha tejecskéért vagy vízért kellett kirohanni.
Miután ily' módon lekenyerezte a többieket, kis csönd áll be, amiben végre Nyáplic is szóhoz jutott és elmesélte a maga kis kiruccanásának teljes történetét.
- ... aztán az okleveleket betettem abba a tokba, ahol a többit is tartom és nosztalgiából újranéztem a régebbieket. Találtam hetet, ahol elírták a vezetéknevem. Ezekre nem is emlékeztem. Az egyik ráadásul iskolai volt - sóhajtott.
- Ennyire bonyolult a neved? - kérdezte meglepetten Pettyesképű.
- Nem, csak nem annyira ismert, mint egy hasonló hangzású társa. Mindig keverik a kettőt. Az ük-ük-ükmamámmal például az esett meg, hogy épp náthás volt, mikor a papírjait készítették és nem tudta rendesen kiejteni a nevét, és emiatt később az egész életét náthásan kellett leélnie - a csalási legenda felidézése után még beszélgettek egy keveset, Füstpöffentő megmutatta a legújabb pipáját, ami elefántokkal volt díszítve, majd Tekergő egyszer csak rákérdezett.
-  Melyik a kedvenc sorozatod?
- Igazán... nincs ilyen, viszont nagyon sok sorozatot szeretek - vallotta be Nyáplic.- Csak úgy, ahogy sok-sok könyvbeli történetet is szeretek - tette hozzá sietve.
- Legközelebb akkor mutatsz egyet? - kérdezte Pettyeske.
- Persze.
- Most viszont - vette át a szót Nagydumás - meséljünk!
Ebben mind egyet értettek, így Nyáplic kirohant még egy kis cicakekszért és tejecskéért, majd mindannyian kényelmesen elnyúltak a párnáikon, Füstpöffentő is eloltotta a pipáját és az ablakpárkányon bekönyökölve várta, ki kezdi a mesélést.
- Majd én! - szaladt magasba az egyik bűbájmacska karja.
- Halljuk, halljuk! - biztatták lelkesen társai. Mindannyian örültek, hogy ismét itt lehetnek és mesélhetnek a Kuckóban.

VISSZATÉRÉS A KUCKÓBA

7 megjegyzés:

  1. Jaj istenem!
    Továbbra is imádom ezeket a történeteket! Olyan jó olvasni, hogy milyen az élet a Kuckóban! És még az In the Flesht is belecsempészted :'D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, szeretem összehozni a szálakat. Gondolkodtam azon, hogy a te reakciódat is beleírom, mert ugye a macsekokról írok, de ti is ott vagytok :D Aztán, mivel privátban küldted, végül nem került bele :2 De azért 100% ugyanez volt a reakcióm, mikor láttam, hogy nincs folytatás és ezzel zárták le XD

      Törlés
    2. De hát erre nem lehet máshogy reagálni! :'D

      Törlés
  2. *együtt ujjong a macsekokkal*
    Áh, ez annyira aranyos volt, hogy szinte képtelenség elhinni, hogy a te tolladból származik ez is, és pl. a Kiálts! 300-as is. :D
    Oh, azok a halrudacskák... Megéheztem. :D

    A névvel kapcsolatban magamra ismertem. xd Az én vezetéknevem is hasonlít egy sokkal elterjedtebb változatra, és bár a papírjaimon stimmel, helyesen senki sem tudja felolvasni. :'D

    Alig várom én is a többi írásodat. :D Meg persze megyek olvasni a többit. ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Röviden bármit el tudok mesélni, úgy tűnik, hosszabban már nagyobb falat, de igyekszem :D
      Áh, ezek a macskák mindig csak csak esznek és esznek :3

      Elég elterjedt mindkét verzió, így általában rá szoktak kérdezni, de igazából az első négy évben még látszik is a bizimben, hogy át lett javítva XD
      A jelenet, amikor helyettesítő tanár jön az osztályba és felolvassa a névsort. Azon túl, hogy mindenkinek a teljes nevét felolvassa, még a fele társaság vezetéknevét is rosszul ejti XD

      Hajrá olvasni, én meg szorgosan írogatok (közben meg sorozatokat nézek. Második helyen már ott is a Célszemély. Amennyire imádom meglepően keveset tudtam róla írni XD )

      Törlés
  3. Yeyyeeey, dejó újra itt látni *a nyakadba ugeik aztán sorra a macsekokat is megölelgeti*
    Elkapott a kuckó hangulat :3

    VálaszTörlés

Szkielet Smoka Zaczarowane Szablony