Obrazek 1

Obrazek 1

2017. júl. 18.

NYÁPLIC: Sorozat tag 5 - Lost in Austen

Ugyanaz a történet, más évszázad

 Az Elveszve Austenben mindössze négy részes újragondolása a Büszkeség és Balítéletnek. A Vakáció Mr Darcyval Jane-je Austenlandben kipróbálhatta, milyen volt az élet Eliza Bennett idejében. Amanda szó szerint belekerült a könyvbe.
Amanda kicsit más, mint a fentebb említett Jane, aki az elragadó Mr Darcyba szerelmes. Amanda szereti Lizzyt, a romantikát és úgy az egész történetet úgy ahogy van. Aztán egy nap az ajtón, ami mögött a fűrdőszobai vízcsöveknek kellene lenniük, bekopogtat hozzá Miss Bennett.
A történet kezdetét veszi. Mrs Bennett férjet keres a lányainak, a szomszédba beköltözik Mr Bingley és hozza az egyik barátját, aki évi tízezer fontot keres. Egyetlen apró hibától eltekintve minden tökéletes. Azon az estén, mikor Amanda kinyitott az ajtót, Lizzy a XXI. században, míg Amanda Jane Austen XVIII. századában ragad. Amanda persze mindent megtesz, hogy a történet ugyanúgy fejeződjön be, ám ez a címszereplő nélkül nem kis feladat. Hamarosan minden a feje tetejére áll és olyan titkokra is fény derül, amik a regényből teljességgel kimaradtak.
!Én csak ajánlani tudom. Az eleje kicsit idétlen, de remekül lehet derülni rajta. Íme a könyv, ami arra keresi a választ, mi történik, ha egy rajongót kicserélünk kedvenc könyve főszereplőjével. Csak támogatni tudom, hogy készüljenek még hozzá hasonló sorozatok6filmek!

Akkor most nézzük a kérdéseket ↓↓↓

Ki mutatta neked a sorozatot?
A fordítót, aki ennek a sorozatnak is jegyzi a feliratát, egy másik miatt ismertem meg, és keresgélve a korábbiak közt, rátaláltam erre. Szóval rá is vezettek, meg nem is. Csapatmunka volt.

Mióta szereted?
Három-négy éve. Pontosan nem emlékszem, repül az idő, na meg azóta a kedvenc jeleneteimet már jó párszor újranéztem.

Ki a kedvenc férfi szereplőd?
Wickhman.Ő az a szereplő, hogy ahány jó B&B újragondolás, annyiféleképp mutatják be. Nem mondom, meglepett és nagyon elcsodálkoztam a Longborn árnyékában pedofil Wickhmanjén, mert rengeteg mindent bele lehetett magyarázni, és lehetett még jobban utálni, amiért megszöktette Lydiát, és mindezt úgy adták elő, hogy akár tényleg lehetett volna ez is a háttérben, de itt... itt csak imádni lehetett. Az, amit a legyezővel művelt, meg ahogy tartotta magát az eredeti sztorihoz, és tűrte, hogy Amanda folyton szapulja, a kettejük jeleneteit bírtam a legjobban. Ő volt az egész fűszere, ami nélkül nem lett volna ilyen ízletes ez a sorozat.

És te beszélsz a legyezők nyelvén?
Most komolyan Wickhman mutatja meg, hogy kell ezt?


Ki a kedvenc női szereplőd?
Elizabeth Bennett. Bebizonyította, hogy mennyire talpraesett, és gyorsan feltalálja magát minden helyzetben. Szerepelt az egész sztoriban vagy húsz percet, de azalatt vévig szerethető volt, és megkönnyebbülés volt egy kicsit olyan karaktert figyelni, aki két lábbal áll a földön és viszonylag higgadt. Visszatérése után, ahogy mindketten, ő is Darcy is beletörődnek, hogy nekik az a történetük, hogy egymásba szeressenek végül. Első beszélgetésükkor ezt a tézist bizonyítandó, pontosan úgy viselkednek, ahogy az eredetiben. Az a happy end nagyon meg akar történni?

Melyik a kedvenc párosod?
Egyértelműen Amanda és Wichkam, az utolsó részben pedig Darcy és Amanda. Imádom azokat a jeleneteket, amikor Lizzy nyomába erednek. Volt egy kis Kate és Leopold hangulat, de még hosszabban is elnéztem volna.

Ki a legviccesebb szereplő?
Nem tudok dönteni :o

Ki a legidegesítőbb szereplő?
Bingley. Szóóóval én nagyon nem bírtam őt, pedig hát szegénykém csak kapott Wichkamhez és a nővéreihez hasonlóan egy kis plusz hátteret, de nekem a nyavalygása nem jött be.

Melyik szereplőnek lennél a barátja?
Jane-nek és Lizzynek is. Na meg.... jó, tényleg kicsit sok belőle, de Wichkamnek is ^.^" Meg Amandának, bár akkor első dolgom lenne leszoktatni a dohányzásról.

Melyik férfi/női szereplővel házasodnál össze?
Darcy, de ezzel én is hasonlóképp vagyok, mint Amanda, hogy én az ő boldogságukért harcolok, nem akarom elorozni az orra elől. Ha gazdag lennék, habozás nélkül Wichkamet is mondanám XD

Ki a legkevésbé kedvelt szereplő?
Kutatok az emlékeim közt, de igazán nincs, aki úgy igazán kiérdemelte volna ezt a címet. Voltak unszimpatikus karakterek, igazán nincs értelme nem kedvelni mondjuk Katherin De Burg-öt.

Mi a kedvenc idézeted/jeleneted a sorozatból?
(belsős poén)

ELŐZŐ RÉSZ: Westworld
KÖVETKEZŐ RÉSZ: Csengetett, Mylord?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szkielet Smoka Zaczarowane Szablony