NYÁPLIC: Boldog karácsonyt!

Boldog, Békés Karácsonyi Ünnepeket Kívánnak a Kuckólakók!

FÜSTPÖFFENTŐ: Hajnal

Zsófi unottan támasztotta a fejét. Hiába mondta Kiss, hogy öt percet ad, az sosem volt öt perc.

- Akkor ki mit talált? Igen, Tóth? – szólalt meg hirtelen Kiss.

- Az ősz az elmúlást jelképezi - felelte Zsófi kijátszva gyorsan az egyetlen képet, ami mindenhol ugyanazt jelentette, és amelyet sikerült is megjegyeznie.

- Helyes. Szegedi? - fordult máris egy újabb diák felé.

- Az „arany ágak” az értéket szimbolizálhatják...

- Utána a „csupasz karok”, a faágak a halált...

- A „hajnal” a reményt...

- Ezek mind helyesek - bólintott Kiss tanárnő, majd kezébe vette a maga szöveggyűjteményét, és sorról-sorra haladva kielemeztette az osztállyal az egészet.

Zsófi először szorgalmasan jegyzetelt, és nem győzött csodálkozni azon, mi mindent észrevesznek az osztálytársai, és az, hogy ez a rengeteg jelentés egyáltalán nem hat "Mire gondolhatott a költő" típusú viccnek, hanem tényleg olyan, mintha ott lenne. 

- Van valakinek kérdése a verssel kapcsolatban? - kérdezte Kiss tanárnő úgy huszonnégy másodperccel a kicsöngő előtt. Egyszerű, ártatlan kérdésnek tűnt. Senki nem jelentkezett. - Rendben, ha mindenki ennyire érti, akkor jövő hét kedden a történelem órát elcserélem Jakab tanár úrral a szerdai irodalomra, és duplaórás verselemzést írunk. A már begyakorolt pontok szerint haladva kell kielemezni a kapott verset.

Zsófi körül hirtelen elsötétedett a világ. Verselemzés? Duplaórás? Neki annyi. Ráadásul Kiss tuti olyan verset fog választani, aminek nincs fent a neten normális elemzése.

- Haaaajni, meeeents meeeeg! - borult Zsófi látványosan a könnyeivel küszködve a padra. Barátnője együttérzően meglapogatta a hátát.

- Ne félj, van remény!

- Nekem ugyan nincs. Egy fikarcnyi se. Még egy csíknyi pirkadat se jut - sóhajtott panaszosan Zsófi.

Következő hét keddjén hiába kelt fel reggel a nap, Zsófi úgy érezte, a sötétség még mindig ott van körülötte, aztán a második szünetben bejött Hangay és vigyorogva közölte, hogy Kiss beteget jelentett.

- Hajnalodik – suttogta boldogan Zsófi.

HAJNAL

Mielőtt bárki is gyanakodni kezdene, a történet valós eseményeken nyugszik ugyan, de Zsófi nem az író egyik álneve ;)

Ezzel a háromszázassal szeretném kifejezni együttérzésemet minden duplaórás vers és novellaelemzést író diákkal szemben.

NYÁPLIC: Karácsonyi tag

Mi a kedvenc karácsonyi filmed?

Mivel minden második romantikus film titkon karácsonyi film is, és nem tagadom, az akció, krimi és sci-fi áradat mellett "néha" nézek kikapcsolódásként romantikus filmeket is, és Sandra Bullock az egyik kedvenc színésznőm, az Aludj csak, én álmodom! c. végtelenül aranyos filmet mondanám, de ekkor a háttérben halkan, de határozottan megszólalna a This is Halloween! (Karácsonyi lidércnyomás)

Mi a kedvenc karácsonyi színed? 

Az ezüst. Olyan szép, elegáns díszek, ruhák és csomagolóanyagok viselik ezt a színt, ha választanom kéne, csak ezzel a színnel dekorálnék (ami a macsek miatt évek óta el szokott maradni xD) Felidézi az elmúlt karácsonyok havas, hideg hangulatát.

Karácsonykor felöltözöl vagy inkább pizsamában maradsz?

Karácsonykor mindig összegyűlik a nagy család, előkerülnek a sámlik és a pótszékek, a kutyát kizárják a kertbe, a macska az emeletre száműzettetik, és meggyulladnak az ünnepi gyertyák is, szóval esélyem sincs pizsamában várni az ajándékozásra.

Ha csak egy valakinek vehetnél ajándékot, ki lenne az?

Anya azt felelné, a legnagyobb ajándék az lenne, ha kipucolnám minden délután a macska wc-t, elmosogatnék magam után és kérés nélkül pakolnám be a tornacuccom a mosógépbe, amiket ugyebár nem lehet megvenni. Nagypapa azt mondaná, az a legnagyobb ajándék számára, hogy itt vagyunk neki, szóval "maradna" a legjobb barátnőm, akitől már annyi mindent kaptam, hogy azt se tudom, hogyan háláljam meg neki. Ő a végszavam, és idén egy könyvet fog kapni tőlem :3 (valami jó véreset -.- )

Este nyitod ki az ajándékod vagy reggel?

A családi program miatt este, de még inkább délután szokott sor kerülni az ajándékozásra, így akkor, legkésőbb pedig aznap este, ha anya valami nagyon-nagy meglepetést tervezett nekem, amit nem akart lekocsikáztatni a rokonokhoz csak azért, hogy aztán hazakocsikáztathassa ismét :)

Építettél már mézeskalácsházat?

Nem, de díszítettem már mézeskalács állatkákat, és nagyon szeretem ezt a karácsonyi nyalánkságot.

Mit szeretsz csinálni a karácsonyi szünetben?

Oh, hát szeretek elnyúlni az ágyamban és reggel kilenc előtt ki se kelni, olvasni, korcsolyázni, moziba menni és filmezni. Csak a szokásos...

Mit kérsz karácsonyra?

Susan Ee: A vég napjai, Simon Scarrow: Britannia c. könyvét (bár ezekkel saját magam fogom meglepni xD ) és támogatást a portugáliai kirándulásomra :3 hátha összejön még jövő nyárig és egy tehén figurát, ami modellként segíthet a rajzolásban.
A többi, hogy mit kapok, az még előttem is titok, meglepetés lesz.

Kedvenc karácsonyi illat?

Almás-fahéj és mézeskalács illat. Tudom, előbbit máskor is lehet érezni, és nem tudom, kifejezetten karácsonyinak számít-e, de mi ilyen tájt szoktunk az egyszeri gyümölcsteákról áttérni az almás-fahéjasra (esetleg gyömbéresre).

Kedvenc karácsonyi étel? 

Mézeskalács. Egyértelműen...

Csináltál már hóembert?

De még hányat, mikor és hogyan! (még mikor volt hozzá elég hó...)

Elég szűkszavúra sikeredett ez a tag, de igazán nem tudtam nagyobb feneket keríteni most neki. A karácsony nálunk legtöbbször elég szerényen szokott zajlani. Én például szinte sose tudom, mit kérhetnék, mert mindig úgy érzem, mindenem meg van, amit meg nagyon akarok, azt magam szeretném megkaparintani.

TEKERGŐ: Az Erdő legendája 1. könyv - 3. fejezet

Az ösvényt messze belengte a rothadás átható és orrfacsaró szaga. Vörös és barna illatfoszlányok akadtak fent a környező cserjék ágai közt, ahogy a bo lélek csontos pálcájával elsétált mellettük. A fák kérgein alig észrevehetően összébb húzódtak a repedések, a bennük rejtőző férgek és bogarak járataik mélyére húzódtak. Az apró emlősök, ahogy tudtak, kitértek az útjából. Még a suhogó erdei szellők is elcsendesedtek a közelébe érve.
R'abilmi lesütött szemekkel haladt az útján. Forradások csúfította arca úgy hámlott, mint a kígyó bőre. Szarvai köré fojtogató borostyán tekeredett, mely gyökerétől elvágva is tovább élt és burjánzott. Hosszú, sötét hajába néhol piszkosszürke tincsek keveredtek. Ruhája emlékeztetett az Ember vadászainak öltözékére. Lenge inget és hosszú nadrágot viselt elrejtve egész testén húzódó hegeit. Állatprémekből készített alkarvédőket viselt, melyekbe különös jeleket égetett. Varjak, mókusok és rókák képeit. Az ingét a derekán két összevarrt nyest bőrével kötötte meg. Sarut viselt és a karjain lévőhöz hasonló lábszárvédőket. Körmei feketék voltak a kosztól, hosszúak, szinte karomszerű folytatásai voltak ráncos ujjperceinek.
Az Erdő minden lénye úgy tartotta, amerre jár, az Erdő Halála a nyomába szegődik. Emberekkel, ha találkozott is, mind épségben távozhattak, ám még ők is félték és tisztelték R'abilmi nevét.
A különleges bo lélek időnként felkereste az Erdő uralkodóját. Sau Bo olyankor elküldte még a személyes testőreit is, majd R'abilmi letelepedett a trón mellé és mesélni kezdett. Hogy miről, azt még a madarak se tudták, akik Sau Bo tisztását körülvevő fák ágai közt éltek. A R'abilmiből áradó bűz messze űzte őket fészkeiktől.
Sau Bo üvöltése eljutott hozzá is, s azonnal felé vette az irányt. Botja fürgén koppant a láthatatlan ösvény talaján. Ösztönszerűen elkerülte azokat a csapásokat, melyeken az őt keresők haladtak. Nem szerette a társaságot. Repedezett szíve minden egyes alkalommal összefacsarodott, mikor megpillantotta a fajtájabeliek arckifejezését, ahogy rá néztek, majd elmenekültek előle. Sau Bohoz is úgy lépett be, hogy szemét a földre sütötte.
- Hívattál - köszörülte meg torkát, hogy kissé kitisztuljon rekedtes hangja, mely kövek csikorgásához volt hasonlatos. Az uralkodó üdvözlésképp felemelte a jobb kezét, majd közelebb intette magához. R'abilmi felemelkedett a mély meghajlásból, mellyel mindenkori uralkodója előtt tisztelgett. Ezt a méltóságteljes köszöntés csak nagyon kevesen használták. Az évszázadok alatt ellaposodott, szinte biccentéssé korcsosult a fiatalabb nemzedékek körében.
A kis szarvasszellem kölyök reszketve kuporodott Sau Bo lábai mellé, ahogy a Halál elindult feléjük. A Sau nyugtatón a gyerek fejére tette a kezét és megsimogatta.
- Nincs mitől félned - suttogta. -, ne nézz olyan rémülten rá!
R'abilmi néhány lépésnyire a tróntól megállt. Megengedett magának egy gyors pillantást a gyermek felé, majd ismét a földre szegezte tekintetét. Nyugtalanította, hogy nem fedezte fel a kis lényt már a belépésekor, ám ezt nem mutathatta ki.
- Mit kívánsz tőlem?
Sau Bo lenézett a kölyökre, majd bizalmasan még közelebb intette R'abilmit.
- Szeretném, ha megnéznéd magadnak őt. Voriki talált rá ma reggel.
A bo lélek lassan fél térdre ereszkedett a gyermek előtt, félretette botját, majd két oldalról kezébe fogta a kis szarvasszellem arcát. A kölyköt megbénította a félelem, moccanni se mert. R'abilmi lassan, szinte óvatosan maga felé fordította az arcocskát, majd egyenesen belenézett azokba a hatalmasra tágult barna szemekbe. A kicsi levegőt is elfelejtett venni.
A bo lélek halkan kántálni kezdett, mire a kölyök kavargó gondolatai lassanként lecsendesedtek és egész testében ellazult. A pillanat hosszan elnyúlt, míg végre R'abilmi hátrább húzódott. A kölyök, ahogy kikerült a különös tekintet fogságából, reszketve a trónus mögé kúszott. R'abilmi Sau Bohoz fordult. Olyan halkan beszélt, hogy csak az uralkodó halhassa szavait.
- Nem látom tisztán a szándékot - jelentette ki, közben felvette botját, és felállt. -, de bizonyos, hogy mágia áll e mögött. Erős és sötét. Az Erdőn túlról való.
Sau Bo arca hirtelen ezernyi ráncba futott össze. Előregörnyedt, s alig halhatóan sóhajtott egyet.
- Az, aki ezt tette az Embert használta fel, hogy elfedje a saját szándékát, különben megéreztem volna. Adj tanácsot, R'abilmi, mit tegyek?
- Erre sajnos nem tudok választ adni. A Bölcset kéne kérdezned róla.
- Quanni már sok-sok éve nem jelent meg előttem - vallotta be az uralkodó. - Mióta az Ember megérkezett az Erdő határába. Ezért van rád akkora szükségem most. Te vagy az egyetlen, aki a körforgás részeként a legszorosabb kapcsolatban állsz a Bölccsel.
- Azt akarod, hogy vigyem el a Bölcshöz őt? - kérdezte megütközve R'abilmi. Még a tekintetét is felkapta a földről.
Sau Bo rengeteg magyarázattal tudott volna szolgálni, de nem merte a kölyök előtt felfedni a valódi gondolatait, ezért inkább az erejét vetette be R'abilmi néma meggyőzésére. Mint uralkodó parancsolni tudott az Erdő összes lényének.
R'abilmi ismét meghajolt a Sau előtt. Micsoda különös helyzet, gondolta, majd elindult a trón mögött kuporgó kölyökhöz. A kis szarvasszellemkölyök ijedten hátrálni kezdett a trón körül. A király mosolyogva figyelte a jelenetet egész addig, míg R'abilmi ingerülten fel nem horkantott.
- Menj vele - intett a Sau, s kezével megállította a kölyköt, nehogy ismét a trón mögé kerülhessen.
- Add a kezed! - utasította R'abilmi kinyújtott kézzel, és a kölyök most nem mert ellenkezni, habár minden érzékszerve arra biztatta, meneküljön a lélektől minél messzebb, amilyen gyorsan csak tud. R'abilmi végigmérte a kölyköt, majd tekintetével megkereste annak levetett ruháit.
- Előbb öltözz fel! Ne hagyd itt az inget se! És kérj elnézést a Sautól, amiért illetlenül viselkedtél!
R'abilmi erősen szorította a kölyök kezét, nehogy elmeneküljön tőle. Még a végén eltévedne, hisz ahova most készülnek, ott szarvasszellem nem járt ez elmúlt kétszáz évben.
- Hogy hívnak? - kérdezte, hogy oldja kicsit a feszültséget és az Erdő köréjük borult csöndjét. Bár soha nem volt erőssége a társalgás. A kölyök is sokáig hallgatott, végül nagy nehezen elárulta a nevét.
- Akkor... örvendek! - felelt a bo lélek, és jó ideig ebben is maradtak.
Az ösvény egyáltalán nem volt ismerős a szarvasszellemkölyök számára. Sem a szagok, sem a táj, ami lassacskáán megváltozott, ahogy haladtak előre. Más fajta fák kerültek eléjük, amikhez hasonlót csak a bo lelkek téli szállásai körül látott ez előtt. A talaj is kavicsosabbá vált, pedig a nagy hegyekkel épp ellenkező irányba tartottak. Állatok illatfoszlányai is egyre gyérebben keresztezték útjukat. A kölyökben feléledt a kíváncsiság, hol élhet az a bölcs, akiről beszéltek, de nem mert megszólalni.
Botjának ütemes koppanásai és az Erdő halk, zizegő neszei különös dallammá álltak össze R'abilmi előtt. Ajkain alig látható mosoly futott végig, hisz a dal csak az övé. Lenézett a kölyökre, aki kinyújtott karjával a lehető legtávolabb próbált kerülni tőle, miközben az arcához szorította a férfitól kapott inget. Beleszagolt a levegőbe, majd az egykedvű vonások ismét rátelepedtek arcára, tekintetét a földre szegezve lépdelt tovább. Kettő gyorsat koppantott, a dallam megtört, az Erdő meglepetten elhallgatott egy pillanatra. A kölyök, bár maga is az Erdő részeként született, mindebből semmit nem vett észre.
Végül elértek egy mély szurdokhoz. Az alján apró patakocska csordogált, mely sokszor lebukott a föld alá, és hol itt, hol ott bukkant ismét elő. Függőleges falai mentén, a simára csiszolódott sziklák repedései közül a felszínen álló fák gyökerei törtek elő. Egy-egy kisebb üregében apró állatok húzódtak meg.
A perem alatt, ahol álltak alig három, négy méter mély volt csak.
- Ugorj le! - szólalt meg órák óta először, hangja ellentmondást nem tűrően recsegett. A kölyök néhány pillanatig bizonytalanul kémlelte a sziklás talajt, majd ahogy R'abilmi elengedte, dereka közé kötötte az inget és leugrott a mélybe.
A szétmorzsolódó apró kövek megindultak alatta, és egy kicsit megingott, végül mégis visszaszerezte az egyensúlyát. Talpán a karcolások szinte azonnal beforradtak. A patakocska kellemesen hűs volt. A víz  tükre fölé hajolt, és beleszippantott a levegőbe, nem-e szennyezett a forrás. Kristálytiszta volt, s a kis szarvasszellem kölyök nagyokat kortyolt belőle.
R'abilmi egy gyökérbe kapaszkodva ereszkedett le. Hagyta, hadd fújja ki magát egy kicsit a kölyök. Most már nem volt szükség arra, hogy a kezét fogja. Szinte megbűvölten figyelte, ahogy a kis lény mit sem törődve azzal, hogy vörös lobonca vizes lesz élvezte a helyzetet.
- Tovább!
Vízfolyással szemben indultak meg. R'abilmi bőrsaruja megvédte őt az élesebb kavicsoktól, ám a kölyöknek nagyon kellett figyelnie, hova lép. Leginkább azért, ne csússzon meg. A köveken való egyensúlyozgatás egész elfeledtette vele a szagokat, amik kísérőjéből áradtak. A patakocska vize, ahogy magával ragadta őket, egészen barnás-vörös színűvé változott.
- Mindjárt megérkezünk - jelentette be R'abilmi. - Mikor belépünk a barlangba, ha szólok, hunyd le a szemed!
A szurdok egyre jobban emelkedett, a patak vize is felgyorsult. Egymást követték a csobogók, melyeken a gyermek egymaga már nem jutott volna túl. Többször is a bo lélek húzta föl, vagy rántotta vissza a zuhanástól.
Az út hirtelen éles fordulatot vett, a szurdok kiszélesedett, és végre megpillanthatták a dübörgő vízesést. R'abilmi intett, hogy kövesse a sziklaösvényen át, ami a tavacskává szélesedő vizen át vezetett egyenesen a vízesés felé.
A hideg vízpermet teljesen eláztatta mindkettejük ruháit, mire R'abilmi felemelte botját, hogy kettéválassza a lezuduló vizet. A kölyök tátott szájjal szemlélte az eléjük táruló látványt.
A barlang falairól vékony erecskékbe futva csorgott le a víz. Minden lehulló csepp visszhangot vert. A bejáratot kőoszlopokra hasonlító képződmények szegélyezték. Némelyiken, mely elég közel volt a napfényhez, sűrű moha nőtt. R'abilmi itt nem sokat várakozott, botjával előre tessékelte a kölyköt.
Végighaladtak két egymásba fonódó folyosón, majd elértek egy hatalmas termet tele a mennyezetről alázuhant sziklákkal, életnek semmi jele nem mutatkozott ilyen mélyen a föld gyomrában.
- Quanni! - A bo lélek hangja ünnepélyesen csengett a terem falai közt. - Drága testvérem! Szeretnék bemutatni neked valakit.
A levegő megrezdült körülöttük, lágy szellő kerekedett. R'abilmi lenézett a kölyökre.
- Most! - A kicsi szorosra zárta szemeit, de még így is érzékelte azt a mérhetetlen fehér világosságot, amit elöntötte a termet néhány pillanatra.
- Üdvözöllek titeket! - Az idegen hang olyan lágy volt, mintha maga lett volna a megtestesült szelídség.
A kölyök óvatosan résnyire nyitott szemeit. A lény R'abilmiéhoz hasonló botot tartott a kezében és a föld fölött lebegett. Nem hasonlított semelyik más erdőlakóra, akiket a kölyök eddigi élete során látott. Arcát álarc takarta melyekből tollak álltak ki. Hosszú rongyruhája vége ismétlődő fodrokat vetett. Hosszú fekete haja lágyan omlott a vállára.
- Lépj közelebb - szólította meg Quanni a kölyköt. -, és halld szavaim! Úgy látom, megpróbáltad kijátszani a természetet azzal, hogy nem hagytad tested a megfelelő módon fejlődni.
A kölyök összerezzent legféltettebb titka hallatán és lopva R'abilmi felé nézett, ám a bo lélek a háttérbe húzódva állt.
- Nem ezért jöttünk... - nyöszörögte szemlesütve a kölyök. Gyomra környékén ismét erős szorítást érzett, a torka is elszorult. Egy pillanatra talán el is felejtette az agancsait, mi lesz, ha titka kitudódik? Így is, úgy is kitaszítottá fog válni. Ajkai megremegtek.
- Ez most a büntetésed - folytatta a Bölcs.
- De én csak - a kölyök esdekelve térde rogyott előtte - nem akartam elpazarolni az életenergiám! Minél kisebb marad a testem, annál tovább élhetek! Tovább...
A Bölcs ezután hosszan nem szólalt meg. A barlang falai közt tapintható volt a feszültség. A falakból mély zümmögés áradt. Néhány kő felszíne szikrát vetett. A kölyök csapdába esve érezte magát.
- Többé nem tartóztathatod fel! - szólalt meg ismét a Bölcs. Közelebb lebegett a kölyökhöz. A kicsi érezte, hogy Quanni meg akarja nyugtatni, ám ettől még jobban pánikba esett. - Fel fogsz nőni és megöregszel, mint minden más lény a földön.
- Miért? Miért? Miért? Ez akkora bűn? Hogy élni vágytam? - szegezte neki a kérdéseket az Erdő Bölcsének. Elszállt belőle a félelem. Keserűség lett úrrá rajta. - Ez akkora igazságtalanság.
A Bölcs letérdelt elé. A kölyök azonnal elszégyellte magát, amiért ilyen hangon mert szólni.
- Van, aminek be kell következnie - suttogta a maszk mögül Quanni. - Teljes életet csak úgy élhetsz, ha annak minden szakaszát megtapasztalod. Nem vágysz rá, hogy párt találj magadnak, hogy életed add egy új életért.
- Nem! - kiáltotta a gyermek. - Félek. Minden olyan gyorsan elmúlik. Nem akarok elmúlni.
Apró kezecskéivel görcsösen belemarkolt az ingbe. Nem akarta ezt elmondani. Nem akarta ezt senkinek elmondani. Quanni csak kikényszerítette belőle. Nem helyes, ahogy gondolkodik, ezt tudta ő maga is. Azt is tudta, nem értené őt meg senki a szellemek között. Őket nem foglalkoztatja az idő. Ezért se vették észre, hogy évtizedek alatt sem nőtt még fel. Ő nagyon szerette ezt a helyzetet. Szeretett kicsi lenni. Szerette érezni, hogy előtte az élet, de sosem volt bátorsága belekóstolni.
- Légy részese - súgta Quanni. - Akkor nem fogsz elmúlni.
A gyerek könnyes szemekkel nézett fel rá. Kérdőn oldalra billentette a fejét, ám a Bölcs nem magyarázta meg neki, hogy mire gondolt.
R'abilmi egy fáklyát nyújtott át a kölyöknek.
- Amerre a lángja hajlik, arra lesz a kiút. Ha a barlangból kilépve a szurdok bal felőli oldalágát követed, az visszavezet az otthonodba.
Quanni elhátrált tőle és ismét felemelkedett a levegőbe. Arcát takaró maszk miatt nem is tűnt élőnek, olyan volt, akár egy baba, amikkel az Ember gyermeke játszik. Nem mozdult többet onnan, nem is búcsúztatta.
Miután a szarvasszellem kölyök elhagyta a termet, a bölcs visszaereszkedett a kövek közé, leült és maga mellé intette R'abilmit.
- Nagy veszedelem fenyeget minket, de én nem avatkozhatok közbe. Mióta az Ember és a sámánjai letelepedtek a fák határában be vagyok zárva ebbe az odúba.
- Megkezdődött hát a támadás?
- Aki ezt tette vele, még itt van a fák közt és vár. Elrejtőzött előlem. Nem tudom megtalálni. Azt hiszem, ez csupán egy kísérlet volt. Azonban, ha a kölyök teljesen átváltozik... de erről hallgatnod kell mindenki előtt. Nem szerezhetnek tudomást rólam. Nem így.
R'abilmi sötét szemeibe mérhetetlen bánat költözött.
- Miért nem mondtad meg a gyermeknek az igazat?
- Jobb lesz neki, ha maga jön rá. Ez a kis félrevezetés segít neki, hogy elfogadja a változásokat, míg elég erőssé nem válik az igazságra. Kérlek, addig is, vigyázz rá! - Quanni felállt, botja egyetlen koppantásával fényt idézett, s ezzel véget vetett a beszélgetésnek.
- Találkozunk még, drága testvérem! - búcsúzott R'abilmi csendesen, megigazította borostyánkoszorúját, majd maga is távozott a barlangból.

3. FEJEZET

NYÁPLIC: Totally book tag

1. Bárcsak kapott volna folytatást!

 Dianna Wynne Jones: Varázsvilágok

Temérdek mennyiségű fantáziát volt "kénytelen" az írónő bezsúfolni két szimpla kötetbe. A végtelen számú világban még bőven lett volna potenciál! Nem tudom, miért áll ez a sorozat ilyen kevés részből, pedig én még köteteken keresztül szívesen olvasnék a promágokról és a kentaúrokról vagy párhuzamos királyságokról.

Annyi minden kiaknázatlan lehetőség rejlik még ezekben a varázsvilágokban, hogy alig jutnak eszembe a szavak. A mai világban, ahol egy ilyen alapfelütés után legrosszabb esetben is egy trilógiát kapnánk, jobb esetben legalább tíz kötetet, meglepő, egyenesen hihetetlen, hogy sikerült belefutnom egy sorozatba, aminek mindössze két kötete létezik.

2. Bárcsak lenne egy spin-off-ja!

Dianna Wynne Jones: A vándorló palota 
Szívesen olvastam volna Michaelt kalandjairól, Sophie testvéreinek sorsáról.
A történet szerint Sophie-nak, mint legidősebb nővérnek kellene, hogy a legkevesebb szerencse jusson, és ő ugye sikeresen összebútorozott Howl varázslóval és országos kalandjaik voltak együtt. Mi van akkor Marthával és Lettivel?

3. Bárcsak több könyvet írna!

Hm... a jelenlegi kedvenceim közül sajnos három már elhunyt, Simon Scarrow meg úgy ontja magából folyamatosan a könyveket, hogy a fordítók se tudják beérni, szóval őt nem sürgetném, ellenben On Sai vagy Shannon Hale azok, akiktől még várhatok, és várnék is történeteket. Minél hamarabb, minél sziporkázóbbakat.

4. Bárcsak ne vele jött volna össze!

Az oldalon, ahol a tagot találtam - és szánom-bánom nem mentettem el a címét, hogy fent megjelölhessem forrásként ^.^" - Hermionét és Ront említették, amivel tökéletesen egyet értek, sőt, hogy kimutathassam egy pillanatra Alan Rickman rajongásomat, Lilynek James helyett Pitonnal kellett volna összejönnie - ez persze a könyvre is vonatkozik, csak hát nem tagadhatom le, a döntésemet befolyásolta a filmélmény is - igen, drága Harry, Radcliffe miatt kedveltelek kevésbé...
Aztán ott vannak még a szomszéd srác/gyerekkori barát szindrómás írónők regényei is. Nem mindig, de a nagy többségben, nekem mindig az örök második a nagy kedvencem, mert bár szeretem a kalandokat - olvasni -, ha jól átgondolom a dolgokat, mégis a kedves, megbízható srácot választanám. Persze ilyenkor kizárom azt, hogy a lányka és a rossz fiú közt ott az azonnal érezhető szikra. Oh, bárcsak egyszer lenne a közelben valami piromán hajlamokkal bíró mellékszereplő és felrobbantaná e szenvedélytől fűtött - leendő - párocska férfi tagját. Csak egyszer, hogy visszanyerhessem a hitem!
No, de, hogy egy konkrét példát is mondjak - ami igazából nem tartozik a fentebbi csoportba:
A Régi szép színekben Leoninak Justin Alastair helyett Ruperttel kellett volna összeházasodnia. Nagyon szerettem azokat a részeket, ahogy együtt bohóckodtak. Justinnak elképesztő szövegei voltak meg minden, de számomra akkor is túl öreg és dölyfös volt Leoni mellé.

  

5. Bárcsak máshogy ért volna véget!

Öt lány a sarkamban(?) Nem is igazán más vég, csak még néhány oldal arról, hogyan is alakul Natasa további sorsa.

A sors kerekének végén is remek csavarral hozta vissza az életbe a főhőst az írónő, de ha bevállalta volna a halálát... na akkor alkotott volna igazán merészet! Alapvetően Happy end párti vagyok, de szerintem már mindannyiunkkal volt olyan, hogy nem bántuk volna azt se, ha száz papírzsepi bánja, de ne erőszakoljanak ki egy történetből jó befejezést, legyen méltó vége.

Ugyanez a helyzet azzal a könyvvel is, aminek most istenért nem jut eszembe a címe - sikeres volt a törlés -, de mindennemű - számomra - reális magyarázat nélkül él túl egy halálos betegséget a srác. Amint eszembe jut a cím, pótlom innen. (Soha határa... megtaláltam a címet :3)

Végül, de nem utolsó sorban, a Borostyán látcső végét változtattatnám meg. Itt nem írok különösebb indokot vagy történetet. Az elválás... és a változás. Én értem, hogy fel kell nőniük a gyerekeknek, de akkor is! Ne ilyen szomorúan.

6. Bárcsak film készülne belőle!

Ez egy remek pont! Sokszor érzem, hogy annyi csodás könyv van, miért nem azokat filmesítik meg, minthogy klisétengerbe fulladt forgatókönyveket halásznak elő Hollywood bugyraiból. Kicsit eltér a témától, de a Rubinvörös sorozat megfilmesítése, pláne trilógiaként - nem összecsapva a három kötet történéseit - szerintem egy remek kezdeményezés. A németek már léptek, jöhetnének a magyarok is. Mondjuk az Apa, randizhatok egy lovaggal?-t. ;) Szerintem ennek még külföldön is lenne piaca!

 

Dianna Wynne Jonse: A vándorló palota

Ma - ebben a tagben nem törődöm az ismétlésekkel, azzal, hogy nem mutatok be egy új könyvet sem - csak ki akarom élvezni, hogy leírhatom a nagy álmaimat. Ugyan készült egy csodás anime a könyvből, én mégis szeretném egyszer látni Howlt és Sophie-t egy élőszereplős filmben. Sok könyv van, amit szívesen néznék filmként vagy rajzfilmként feldolgozva, de ha csak egyet választhatnék, akkor az ez lenne.

7. Bárcsak sorozat készülne belőle!

Terry Pratchett: Korongvilág
Minden vágyam, mégis félve írom csak le, mert olyan különleges varázsa van ezeknek a könyveknek, hogy azt nagyon nehéz elcsípni. Talán a mostani felszereltséggel és technikával már szépen megoldható lenne, de ha túl műre sikeredne, akkor már inkább rajzfilmet készítsenek belőle.
Kiera Cass: Párválasztó
A sok valóságshow helyett akkor már legyen egy rendesen felépített Ki legyen a feleségem? sorozat is.
Susan Ee: Angelfall - sorozat 
Kíváncsi vagyok, egy rendező vajon hogyan képzelné el az angyalok főhadiszállását vagy a skorpióangyalokat. :')

8. Bárcsak egy másik szemszögből íródott volna!

Nos, ez egy elég nehéz pont. Ezen gondolkodtam a legtöbbet. Inkább olyat tudnék most mondani, ami Bárcsak a másik szemszögből IS íródott volna! vagy valami hasonló. A könyv pedig Böszörményi: Ambrózy báró esetei. Nagyon élvezem Mili szemszögét, de kíváncsi lennék arra is, mi játszódik le a báró fejében.
Amúgy alapvetően nem a kedvenceim azok a könyvek, ahol váltott szemszöget alkalmaz az író, főleg, ha nagyobb átfedés van a kettő közt - értsd: ugyanazt a jelenetet ismétli el, nem lép tovább -, de persze vannak kivételek is, mint a Marie Lu: A Legenda. 

9. Bárcsak megváltoztatnák a borítóját!

Szerintem nem kell részleteznem...

10. Bárcsak megtartották volna az eredeti borítókat!

11. Bárcsak ne is folytatódott volna!

Üzenem ezt annak, aki kitalálta az Austen-projektet, és azok többségének, akik bevállaltak egy-egy Büszkeség és Balítélet folytatást. Miért kell háborgatni Darcyékat? Nem tagadom, vannak jó és szórakoztató újragodnolások - Longborn árnyékában, Austenland -, de túl nagy a választék ahhoz, hogy ne fussunk bele ötlettelen, elcsépelt vagy egyenesen borzalmas folytatásokba.

Ludlum: Bourne-sorozat 

Könyörgöm! Hányszor kell még elveszítenie az emlékeit? Hány éves koráig űzheti még az ipart? Ha emlékeim nem csalnak, már az eredeti trilógia végén se volt valami fiatal. Szuper képességek ide vagy oda, hamarabb nyugdíjba kellett volna vonulnia ebből a melóból. Lehetnek hihetetlenül rafináltak, akciódúsak a folytatások, azt se tagadom, lehetnek jók is, de már nem is Ludlum írja, Ludlum halott. Miért nem lehetett meghagyni Bourne-t az ő életművének? Az ő karakterének? A folytatásokból már most sokkal több van, mint amennyit a mester maga írt.

Oké, ez a két említett cím nem teljesen fedik a pont pontos felkiáltását, hisz itt arra gondolt a készítő, hogy az írónak/írónőnek végre tovább kellene már lépnie, elengednie az aranytojást tojó tyúkocskáit, mielőtt vérszegénységben elpusztulnak. Itt hasonló helyzet áll fent, mint egy korábbi pontnál. Ha ilyesmivel találkozom - először is próbálom elkerülni az ilyen sorozatokat -, gyorsan törli is az agyam a folytatást. Jelenleg egy olyan cím se jut eszembe, aminél így éreztem volna.

Hirtelen érkezik ez a book tag az előzőt követően, de remélem, a magyarázat kárpótol ezért az összecsúszásért. Annyi izgalmas tagot küld/küldesz nekem Peetagey, én meg olyan lassan töltöm ki őket, hogy egyszerre három is pihent a vázlatok közt. Ebből kettőt kaptam, egyet pedig magam fedeztem fel. Gondoltam, gyorsan kitöltöm azt az egyet, és átküldöm, amíg még van időm, hogy végre, oly' sok idő után én is küldhessek valamit. Aztán úgy alakult, hogy elfelejtettem, melyik volt az a tag és pár nappal ez előtt egy rosszat tettem ki, egy olyat, amire én lettem meghívva. Most, hogy mégse legyen ebből a kihívás dologból akkora vaklárma, gyorsan befejeztem ezt is, és íme, már olvasható is.
Kihívottam pedig - uh, de rég vártam erre a pár szóra: Peetagey Smile