PETTYESKÉPŰ: Egyszer volt, hol nem volt

Hol volt, hol nem volt. Egyszer volt. Nem volt.

◊◊◊

Hol volt, hol nem volt.

A kislány játszott a kavicsok közt, a patakhoz lépett, nézte a lágyan ringó habokat. Hat éves volt ekkor. Bőre halovány, orcája rózsás, arany haja a derekáig omlott le. Olyan volt, akár egy apró erdei tündérke.

Szabadon élt az erdőben, ismerték és szerették annak lakói. Reggel a harmattal játszott, délelőtt a vízzel, utána a szelekkel kelt versenyre, alkonyatkor a baglyokkal és az őzekkel rótta a réteket és mezőket, estére hazatért az álmaihoz, hercegéhez és a nagy csodához, miről nagynénjei meséltek.

Volt remény, nem volt.

A kislány nézte a lágyan ringó tükörképét, majd egy követ hajított a vízbe, mely elmosta az arcot. Tizenkét éves volt ekkor. Bőre halovány, arca beesett, hatalmas szemei koravénen csillogtak.

Börtönben élt az erdőben. Reggelente nézte, hogy hajlik meg minden fűszál a harmat alatt, hogy fuldokolnak a bogarak, napközben a hazug szelet hallgatta, estére hazatért a barakkba, hol álmatlan éj várta csak.

Hol volt, hol remény volt.

A lány az utat fürkészte. Bőre holtsápadt, ahogy a hintót várta. Hatalmas szemeivel nézte a csodás világot, az erdőt, melyből elszakítják most. Tizenhat éves volt ekkor. 

A hintó megérkezett, elhajtott vele a bálba, ahol azt hitte a megváltó igazság várja. Ehelyett csak esztelen bosszút talált, egy tűt és egy halálos átkot, semmi más nem várt rá ott.

Hol nem volt.

Jő majd a herceg - mondták -,  minden akadályt legyűr, de hol van akkor már ő? Sírba szállt a lány,  vele az átok és a megfakult, csodás világok.

Meghalt a lány, ki hitt a mesékben. Meghalt vérmérgezésben.

◊◊◊

Hol volt, hol nem volt. Volt egyszer egy királyság. A királyságban volt egy kastély. A kastélyban született egy kislány. Haja, akár a földre szállt angyalok arany vattacsa, bőre, hibátlan, arca, akár egy mosolygó alma.

Mindenki örült az érkezésének, kivéve egyet. Ez az egy rút volt. Gonosz volt. Boszorkány volt. Ez az egy sértett volt. Ez az egy bosszúra szomjazott. Tervet kreált, átkot ácsolt, majd mindet a kisdedre zúdította.

Hol volt, hol nem volt. Volt egyszer egy királyság. A királyságban volt egy erdő. Az erdőben élt egy kislány. Haja, akár egy arany zuhatag, bőre, akár a fehéren ragyogó telihold, arca, akár egy dércsípte csipkebogyó.

Szabadon élt erdejében, három idős nagynénjével. Nem ismert más játékot, csak azt, ahogy a nyulak kergetik egymást a réten. Nem ismert más dalokat, csak azokat, amiket a madarak daloltak. Nem ismert más zenét, csak azt, amit a szél játszott a lombok közt. Nem ismert más szeretetet, csak azt, ahogy a mókusok futtában átölelték egymást az ágakon. Nem ismert másfajta törődést, csak azt, ahogy a suta nyalogatta újszülött gidája üstökét. Nem ismert másfajta magányt, csak azt, amit a nagy fülesbagoly mutatott neki.

Nem ismert mást, csak az erdőt, és ekkor boldog volt.

Hol volt, hol nem volt. Volt egyszer egy királyság. A királyságban volt egy erdő. Az erdőben élt egy nagy titok. Haja, sárguló szénakazal; bőre, fagott víztükör; arca, sápadt napfény.

Hazugságban élt erdejében, három idős idegennel. Nem ismert többé nyugalmat. Nem ismert többé bizalmat. Nem ismert többé családot.

A három idős boszorka elmesélte, miféle szörnyű átok sújtja. Fiatal volt, nem értette, apja s anyja mindezt érte tette. Hirtelen fakóvá váltak a szép emlékek, megpettyezte őket a hazugságok előtörő mérge. Hiába kereste, nem talált vigaszra a réteken. Hiába kereste, nem talált válaszra az erdőben. Hiába keresett, nem talált semmit sem.

Nem ismert mást, csak keserűséget. Szomorú és haragos volt ekkor. 

Hol volt, hol nem volt. Volt egyszer egy királyság. A királyságban volt egy erdő. Az erdőben élt egy hercegnő. Haja, mint valami lágyan omló arany kelme, bőre, akár faragott márvány lenne, arca, mint nyíló rózsabimbó.

Várt, csak várt az erdejében három idős nagynénjével. Várt az eljövendő boldog évekre. Várt a hercegére. Eljön érte, megcsókolja, s így az átok alól majd feloldja.

Megszerette a meséket, azt mesélte mindenkinek. Mesélt reggel a pirkadatnak, délelőtt a szélnek, délután a rétnek. Este a sötétnek. Mesélt nekik hercegekről, mesélt hercegnőkről. Gonosz banyákról, csúf sárkányokról. Törpékről, koboldokról, tündérekről, angyalokról. Mesélt nekik az átkokról, mesélt azok feloldásáról. Mesélt a szerelemről, mesélt az elválásról, mesélt önmagáról.

Mesélt, mesélt, álmodozott, s ekkor ismét boldog volt.

Hol volt, hol nem volt. Volt egyszer egy királyság. A királyságban volt egy erdő. Az erdőben élt egy türelmetlen hercegnő. Tizenhat éves, ki várja már a megmentőt.

Várt, csak várt az erdejében, várt a bálra felöltözve. Jött a hintó, négy fehér ló húzta. Elbúcsúzott az erdőtől, el a szökellő őzektől, el a széltől, el a fáktól. Elbúcsúzott a három idős boszorkától.

Elindult egy új világba, elindult a válaszok otthonába. Minden új volt számára. Az elsuhanó árnyak, házak, falvak, emberek. Először látott ilyeneket. Izgatott volt ekkor.

Hol volt, hol nem volt. Volt egyszer egy királyság. A királyságban volt egy kastély. A kastélyban rendeztek egy bált. Ezernyi gyertya égett, ezernyi vendég érkezett. Ezernyi, ezernyi szem s száj várt a közeledő királylány fogadására.

A lány, ahogy megérkezett, kiszállt a hintóból, körülnézett. Kereste a szüleit. Édesapját, a királyt s édesanyját, a királynét. Amint megpillantotta őket, már rohant is hozzájuk. Átölelték egymást hosszan, szorosan. Mindketten sajnálták tettüket, szívük az évek alatt minduntalan megszakadt, mikor leányukra gondoltak.

Elkezdődött a bál, mindenkivel keringőzött a megkerült királylány. Mindenki dicsérte sugárzó szépségét. Haja, akár az aranyfolyam, bőre, akár…

… de egyszer csak eltűnt a királylány. Valami titkos hívta, szólongatta, egy rejtett szobába csalta. A szobában csak egy rokka volt, mellé valaki lenyírt birkabundát szórt. Hívta a rokka, szólongatta, veszélyes dologra csábította. Ismerte a lány az átkot, tudta, mi fog várni rá most.

Ujjhegyével lágya érintette, a rokka tűje puha bőrét megsebezte. Kicsordult a vére, s ő aléltan esett össze.

Vajon a kövön fekve, meddig várt még a hercegére? A lány, a mesében...

HOL VOLT, HOL NEM VOLT

Az alkotás Szatti februári Gyakorlati feladatára íródott. A "játékszabályok" is ott találhatóak.

A történet körvonalai már korábban megvoltak a fejemben, csak nem találtam a megfelelő helyet számára. 

Eredetileg a feladat arra szolgált volna, hogy minél rövidebben, tömörebben próbáljunk egy témáról írni, hisz a végtelen terjedelem lehetőségei közt sokszor elveszünk. No persze! Ezzel szerintem egyetlen háromszázas-társam sem értene egyet. Olyannyira megszoktam ezt a kényelmes korlátot, hogy alig tudtam mit írni másfél oldalban. Azért remélem, ez nem látszik meg rajta túlságosan.

Legbüszkébb a közepes terjedelműre, a féloldalasra vagyok.

A történet stílusa igen, khm, egyedi. Azt akartam elérni ezzel a töredezett rímeléssel, hogy az egész történet olvasása alatt ott motoszkáljon az érzés, itt valami nem stimmel, valami szétcsúszott.

Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre, ez a célkitűzés sikerült-e vagy...