NYÁPLIC: ... s milyen szép csillagos az ég!

Az üveghegy látképe a tó felől délután, mikor még felhős volt az ég

Kellemesen hűvös éjszaka követte a piknikezők délutánját. Az utolsó felhő és ködfoszlány is elpárolgott - mivel Füstpöffentő nem hozott elég muníciót a pipájába. Az ősöreg fák közt békés szellők lézengtek, s időnként átrohantak a tisztáson, hogy belekapjanak a macskák bundájába és a tűz lángjaiba.

Vöröske füsttől könnyező szemekkel kavargatta a bográcsot, míg meg nem szólalt a felhúzhatós konyhai óra, jelezvén a váltást. A vörhenyes bundájú bűbájmacska önmagát meghazudtoló gyorsasággal nyomta Nyáplic mancsai közé a fakanalat és iszkolt odébb a tábortűz mellől. Pettyesképű felé nyújtotta a tejesköcsögöt, melyet hálás mosollyal vett át és itta ki teljesen.

- Oh, mennyei - nyöszörögte tejhabos szájjal, majd végre lerogyott a hűs földre pihenni. - Bármerre álltam, a füst mindig követett -  panaszolta Pettyesképűnek, aki magára húzta köpenyének csuklyáját, hogy elrejtse arcát, mely megbotránkoztatóan vidám és somolygós volt, csöppet sem olyan, amit Vöröske elvárt volna tőle ebben a helyzetben.

- Még a Pokolban sincs ilyen forróság, igaz? - szólt oda Tekergő, hogy a másikat heccelhesse.

- Ahogy mondod - sóhajtott Vöröske. A forróság kiszívta belőle minden szópárbajozásra félretett erejét. Lassan maga elé húzta mellső lábait, előre csúsztatta őket és elhasalt a porban. - Oh, mennyei...

- Én nem értem ezt - szólalt meg kis idő múlva Pettyesképű. - Mindig is azt hittem... az volt a logikus, hogy a menny a melegebb, hisz az van közelebb a Naphoz, míg a Pokol egy nagy fagyos barlang a föld alatt.

Erre kilenc meglepett szem szegeződött rá. Vöröske csak fél szemmel nézett rá, a másikat - kaméleonmód - Tekergő felé fordította. Te vagy a testvére, magyarázd meg Te! sugallta tekintete. A vékony barna kandúr megpróbálta kiscicaméretűvé összehúzni magát és eltűnni a tűz rajzolta árnyéklények közt, de persze nem sikerült. Ez nem az a világ.

- Tudod, Pettyes...

- ... fogtál már meg ultrabiztos ledes égőt? Az se volt forró, pedig fényt adott. Aztán meg hegyre fel is egyre hűvösebb van. Mit gondolsz, miért szeretik az angyalok a fehér ruhákat? - segítette ki elkeseredetten nyeldeső társát Nagydumás.

Pettyesképű mélyen elgondolkodott.

- Mert a tisztaság jelképe? Mint a fehér galamb.

- Egyesek szerint - hagyta helyben -, de sokkal épkézlábabb magyarázat, hogy a bújócska miatt.

Ezt a kijelentést már tíz tágra nyílt szempár fogadta.

- Mert gondoljatok bele... a felhők is fehérek, ahogy a hósipkák. A tökéletes álcaruha a fehér.

Nyáplic rosszallón megrázta a fejét és halkan cöcögött, mikor Nagydumás rákacsintott, majd visszafordult a tűz felé. Szegény Pettyeske, mivel etetik ezek a fiúk...

A halászlé lassan készült, de végül csak elkészült, és ez volt a lényeg. Egy kis egészséges éhségérzet mindenkinek csak jót tehet. A közönség is megszaporodott addigra. Élvezettel kanalazták a forró levest és hallgatták a mesélőt.

Ámulattal vegyes izgalommal követték Tekergő történetét az ifjú szarvasszellemről és megmosolyogták Nagydumás hangtörténetét, majd éjfélkor koccintottak egy kis patakvízben hűtött pezsgővel a hosszú barátságra, s csakhamar nyugovóra tértek.

A hajnali nap első sugarai kíséretében már neki is kezdtek a pakolászásnak. Amit tudtak elmostak, amit nem, azt gondosan becsomagolták, majd ittak még egy utolsó pohár tejecskét és forró teát, mielőtt elindultak volna vissza, a Kuckó felé.
Visszafogott madárcsiripelés követte útjukat, mintha jobb szerették volna hallani a beszélgetéseket, mint a fiókakoruktól fogva rájuk kényszerített munkát. Mintha még a bokrok is a fülüket hegyezték volna, hátha sikerül elkapniuk egy-egy csattanós viccet vagy élménybeszámolót. Ez nem volt túlságosan nehéz, mivel a menet igen lassan haladt.
A Nap már magasan járt az égen, mire elérték a faházikót.
- Nálad lesz a kulcs, Nyáplic - dörmögte Füstpöffentő, majd elcammogott a maga barlangja felé, hogy újratölthesse a pipáját. Hiába, ha egyszer a sárkányoknak nincs zsebük!
A Főnök nagy nehezen kibújt a hátizsákjából és előkotorta a kulcscsomót. Kiválasztotta, majd beillesztette a zárba és... Recccs!
- Mi történt? - furakodott közelebb Vöröske kaján kíváncsisággal az arcán.
- Beletört a kulcs - felelte Nyáplic elfehéredett arccal. - Gyorsan, valaki hívja a lakatost!
Az egész társaságon halk, bosszús moraj söpört végig. Babu, Kiara azonnal keresgélni kezdett a címtárában, közben nyugtatgatni is próbálták a pánikroham szélére sodródott Pettyesképűt, majd csatlakozott hozzájuk a kissé hátrébb álló Bella is.
A Kuckónak egyetlen zára volt csupán, ám ez mágiával védte az összes ablakot és a kéményt is, nehogy hívatlan vendégek foglalják el a házikót, míg a lakói távol vannak. Amíg zárva az ajtó, senki se ki, se be nem juthat.
A számok kicsöngtek, ám senki se vette fel. Úgy tűnt, a műhely, amelyben a zárat készítették, összes dolgozója mobilcsörgés-hallótávolságon kívül tartózkodott.
- Semmi pánik - ismételgette halkan Pettyesképű. Úgy a szívéhez nőtt a Kuckó, felfoghatatlannak tűnt számára, hogy egy egyszerű kulcstörés elveheti tőlük az egészet. Soha nem gondolta volna, hogy ez bekövetkezhet. Babu egész addig nyugtatgatta, míg el nem aludt.
A macskák kénytelenek voltak a szabad ég alatt tölteni az éjszakát. Füstpöffentő felajánlotta, hogy elszállásol pár vendéget a barlangjában, ám a fojtogató halbűz valahogy mindenkit a szállás visszautasítására sarkallt.

Végtelennek tűnő napok teltek el, mire sikerült kapcsolatba lépniük az egyik szerelővel. Sajnálatos mód nem tudott azonnal kiszállni a helyszínre... de a remény már feléledt, és nem lehetett többé kiirtani a macskák szívében.

Egy újdonsült ismerős felvetésére rövid történetekkel kezdték szórakoztatni egymást, s izgatottan vizslatták a látóhatárt minden háromszázas után, hátha végszóra feltűnik a várva-várt személy.

Mégis, egyre inkább magával kezdte ragadni őket a lemondás. Keresnek egy másik menedékházat a közelben, felújítják és berendezik az Új Kuckót. Időnként szomorkás emléksétákat tesznek, és meglátogatják az eredeti meseházikót.

Lassanként elkezdték összeírni az Új Kuckó létrehozásához szükséges alapanyagokat és kitűztek egy nem is olyan távoli dátumot, mikortól már nem halasztgathatják tovább a kiválasztást és az átépítést, nehogy idő előtt köszöntsön rájuk a rossz idő.

Lassanként a kényszerű költözés híre is terjedni kezdett.

Aztán egy hajnalom halk ajtónyikorgásra riadtak. A szerelő az éj leple alatt kinyitotta a zárat és egy új kulccsal is meglepte őket. Csupán egy bocsánatkérő üzenetet hagyott maga után, ami a késlekedéseit illette. Az egész tábor örömmámorban úszott, különösen a bűbájmacskák. Megkönnyebbülten felsóhajtottak, majd összeölelkeztek.

Nyáplic tért magához elsőként és belefogott a por- és pókhálótalanítás levezénylésébe. Nagy munka vár reájuk, mielőtt még kényelmesen végignyúlhatnának a párnáikon a középre pakolt nyalánkságokkal teli tálakból falatozva, és ismét egymás történeteit hallgathatnák.

... S MILYEN SZÉP CSILLAGOS AZ ÉG!

A mostani fejezet némileg rendhagyó, mivel a valóságon alapul, beágyazva a bűbájmacskák világába. A történet szinte napra pontosan két hónapot ölel fel. A teljes júliust és augusztust. Talán ezért is lett kissé darabosabb, majdhogynem naplóbejegyzésszerű.

Aki már régebb óta követi a Kuckó sorsát, annak felvillanhatott régebben egy elég kétségbeesett üzenet, ami néhány óra elteltével törölve is lett. Hosszú magyarázata és elég banális is, így nem szeretnék sokakat fárasztani ezzel, de muszáj volt megörökítenem a tényt, hogy a nyári szünet elején sikeresen kizártam magam a rendszergazdaságból. Ezért voltak csúszások az oldalak terén, ezért hanyagoltam a plakát kirakós versenyeket és... nem tagadom, ezért került fel kevesebb történet is. 

Így, hogy tegnap reggel végre sikerült bejutnom, megoldódott a probléma, neki is álltam behozni az elmaradásaimat. Ez még egy kis ideig el fog tartani azért...

A pontos napot még nem tudnám megmondani, de annyi biztos, a közeljövőben érkezni fog a Minőségi Forradalmak lezárása, Az Erdő legendájának következő fejezete és egy hatrészes minisorozat, amit már párszor meglebegtettem az olvasók előtt. Jelenleg ennek a három történetnek vannak vázlatai a bloggeren. Az iskola kezdetével is szándékomban áll a háromszázas kihívás folytatása, de a minisorozat lezárta után már teljes erőmmel Az Erdő legendájára fogok összpontosítani, lehetőleg nem kezdek másik folytatásos történetbe :)

Végül, de nem utolsó sorban, szeretném megköszönni azoknak, akik biztatgattak és segítettek elterelni a figyelmemet az alatt, míg a segítségre vártam :) Nagyon sokat jelentett nekem!