Obrazek 1

Obrazek 1

2016. aug. 5.

VÖRÖSKE: Ébredő Pokol

Kajszifel és Melzehub, a két semmirekellő démonfajzat, közel hétszáz éve lógatták lábukat egy szürke ködképződményről és melengették karmos lábaikat a Purgatórium tüze fölött. Honfoglalások jöttek és mentek, keresztes hadjáratok indultak és buktak el, és ők örömködve nyújtogatták lábujjaikat, vigyorogva dörzsölgették össze szőrös kezeiket és Krőzus egyik leselejtezett kelyhéből majszolták az el nem fogyó finomságokat, s első sorból hallgatták a nem túl frappáns Tisztítótűz elnevezésű véget nem érő szappanoperát.
Közel hétszáz éve untak rá az embernyúzásra és a pokoli hőségre, és lógtak be a Purgatórium határába ebbe a csodás és ingyenes moziba. Itt arany életük volt. Időnként már arra vetemedtek, hogy besegítsenek a holt lelkek eligazításába, hogy hamarább érkezzen a folytatás. 
Néha ismerős alakok is feltűntek. Akik egy egész emberöltőt töltöttek a Földön és nem gonoszkodtak eleget, sokszor kerültek fel ide, véletlenségből és bizonyos kapuőrök rövidlátása miatt.

Egyszer így szólt Kajszifel Melzehubhoz:
- Fázom.
Melzehub kinyújtotta szőrös kezét a tűz felé. Mintha valóban kevésbé hevesen lobogott volna, mintha alacsonyabb lett volna a lángja. Mintha valóban kevesebb lélek lett volna ott, mint kétszáz évvel korábban.
Kajszifel előrelendült, egyenesen a legszélső lelket vette célba magával rántva a zuhanásba.
Hatalmas éjfekete szárnyait csupán az utolsó pillanatban tárta szét. A lélek összerándult, ahogy eljutott lángoló koponyája belsejében kékeszölden vibráló agytekervényeihez a felismerés, a Pokol Kapuja fölött lebegnek. A Kapu, mint valami hatalmas acélfogazat szorosan összezárva feküdt látszólag a semmi közepén és békés hortyogás tört föl egyik foghíja mögül. 
Kajszfijel közelebb húzódott, s meglengette a lelket a hortyogó kapu orrai fölött. 
A Pokol Kapuja reszketve felhördült, majd néhány fuldokló rázkódás után hatalmasat tüsszentett. Rozsdás szilái közül ezernyi apró fekete mócsing repült szerteszét. 

Alig telt el néhány hét, máris megsokszorozódott a lelkek száma a két démon legnagyobb örömére. Ekkor a Földön 1345-öt írtak. A történelem szerint a fekete halál, a pestis ekkor kezdte meg pusztító hadjáratát Európában.


ÉBREDŐ POKOL
Ezúttal nem tudnék megnevezni konkrét ihletforrást, inkább csak a két név esetén - Kajszifel és Melzehub -, akik köré végső soron épült ez az egész, természetesen a hírhedt Luciferről és Belzebubról  kapták neveiket.

Közérdekű közleményként a többi írásomat illetően annyit szeretnék mondani, hogy itt - épp nyaralok - olyan meleg van, hogy rendesen gondolkodni se lehet. Komolyan, még álmodni is képtelen vagyok, pedig rendszeresen szoktam!
Jelenleg a Minőségi Forradalmak záróakkordján - csak próbálok - munkálkodom, és Az Erdő legendájának következő három fejezetével - próbálnék - foglalkozom. Utóbbi kis magyarázatra szolgál, azt hiszem. Megpróbáltam némileg előredolgozni ezzel a történettel, aminek az lett az eredménye, hogy az ötödik fejezethez érve felfedeztem a vázlatomon egy aprócska logikai bökkenőt, aminek a megoldásán most gőzerővel dolgozom, de ami miatt némileg újra kell írnom a már meglévő részeket. Ezzel még tudnék is haladni, ha nem lenne a fentebb említett dög meleg... Amint lezárul a Minőségi Forradalmak és lezavarok egy rövid, hat részesre tervezett - furcsa, még szinte soha nem beszéltem a terveimről - mini sorozatot, onnantól kizárólag az Erdőre fogok koncentrálni, de igyekszem közben is hozni a részeit. Esetenként becsúszhat egy-egy munkányi Zokni is, de csak elvétve, míg ezt le nem zárom.

2 megjegyzés:

  1. Drága Zsazsi!
    Nagyon tetszett ez a történet, Vöröskéi valahogy mindig közelebb állnak hozzám. Hogy mondjak valami -remélhetőleg -építő dolgot is: az elején volt néhány hosszabb mondat, ami engem valamiért zavart, talán, mert rászoktam általánosban, hogy az nem mindig szerencsés:D
    Nagyon tetszett *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahogy elnézem, Vöröske most nagyon belelendült a mesélésbe. Jó címek érkeznek a Háromszázon és a 12 napos kihíváson is volt lehetőség használni a nevét ^.^"
      Most, hogy felhívtad rá a figyelmemet, újraolvastam, és tényleg. Írás közben fel se tűnt, hogy - különösen a második - milyen hosszúra sikerült. A szavak számának korlátozottsága miatt, most nem vállalkoznék az újrafogalmazásra, de a következőkben majd igyekszem erre figyelni :)

      Törlés

Szkielet Smoka Zaczarowane Szablony