A két sötétbe burkolózott alak kissé esetlenül baktatott lefelé a hegy oldalán. Egy ősi szekta papja és egy fiatal férfi. Közeledtek a törpefenyők szintjéhez. Mindketten egy-egy zsákot cipeltek, melyekből meghatározhatatlan izzású fény szűrődött ki.
Körülöttük csönd. Nem mozdult semmi, csupán létezett és lélegzett.
Elértek egy vörös lombú fácskához, melyet valaki zöld szalaggal jelölt meg. A pap előre lépett, hogy félrehajtson néhány ágat.
- Itt kezdj ásni, a gyökerek közt! - parancsolt rá társára, aki ideges kék tekintettel bámulta a kibukkanó polipkarszerű gyökereket, majd lassú mozdulattal leoldotta batyuját, leoldotta a rá erősített szerszámot és surrogó zajjal ásni kezdett. A pap leült egy mohos kőre és várt.
Az ifjú feje majd szétrepedt, ahogy a kérdések és szavak erőszakosan döngették koponyáját és feszegették a csontok közti varratokat. Haját és arcbőrét kékesre festette a mágia, mellyel a pap a cselekedeteit irányította és bent tartotta a felesleges és idegesítő kérdéseket. A férfi lassan dolgozott, a pap egyre fáradt.
- Miért csillagokat? - surrant ki a férfi fülén keresztül egy kérdés a pap szája felé. - Miért ezeket a csillagokat?
A csuhás fintorogva, tehetetlenül nyelte le a kérdéseket, amiknek igazából mindegy volt, hogy előbb törnek elő a hangszálak közül vagy érnek egy dobhártyához. A lényeg, hogy útközben mindkettő megtörténjen valamikor.
A pap ízlelgette a szájába adott szavakat. Ha most válaszol...
- Tudod, némely tudós azt állítja ezekről, hogy majdnem olyanok, mint a Nap és vételen távol vannak a bolygótól, amin élünk.
A ifjú feje megbillent.
- Az emberek azonban mást hisznek. Ezek apró fehér izzók az Égen. A Nagy Kupolán, amit látunk a Szemünkkel. Azt Hiszik, ha felmásznak a legmagasabb hegycsúcsra, akkor megérinthetik őket, megfoghatják, és nem nagyobbak az öklömnél - a pap kibontotta az egyik zsákot, melyben öt hunyorgó fénygömb gördült erre odébb egymáson. - Az emberek azt Hiszik, amíg bizonyos csillagok, általában a legfényesebbek világítanak, addig az Istenek Élnek és jól Vannak.
Nem várhatta el a megbabonázottól, hogy a célzásból megértse az egészet, így folytatta.
- Ha nem Látják a csillagot, azt Hiszik, Meghalt az isten. Ha elegen Hiszik, tényleg meghal.
A gödör elkészült, a pap beleborította a csillagokat, majd eltüntettette a nyomokat.
Felnézett az égre, ahol már csupán egy fényes csillag izzott.
CSILLAGLES
Visszatértem a nyaralásról és az Alpok túráról is. Rengeteg gyönyörű, káprázatos és elképesztő élménnyel gazdagodtam. Annyi minden történt velem, alig tudtam betelni a látvánnyal, máskor túl fáradt voltam ahhoz is, hogy gondolkodjak, csak az lebegett előttem, hogy fél óra és leérek a hegy aljára, a következő kanyarban megpillantok valakit magam előtt a csapatból.
Különös mód a blog, míg lehetőség van rá, hogy tegyek érte bármit, kapcsoltba kerüljek vele, újra és újra eszembe jut. Aztán elindultam a túrára, és nem volt lehetőségem wifi-hez jutni, sem időm írogatni, teljesen háttérbe szorult. Nem gondolkodtam azon, vajon érkezett-e hozzászólás, kaptam-e e-mailt. Akkor fel se tűnt, most viszont különös érzés.
A történetet Terry Prachett: Vadkanapó c. könyve ihlette.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése