"XIV. Lajos elleni gyilkossági kísérlet kitervelője egy Camistreau nevű nemes volt. Indítéka, bosszú. Megbuktál, fiam."
Alig múlt öt óra, de a kollégiumi szoba már sejtelmes homályban úszott a félig leengedett redőnyök miatt. Alice fejhallgatójából ütemes dobgép zaja szivárgott ki, miközben a jegyzeteit olvasta újra. Mögötte, az ágy támlájának dőlve Charlotte Lee unottan lapozgatta a Hadviselés törvényeit. Kettejük között ott lebegtek a ki nem mondott kérdések.
- Ide tudnád adni egy pillanatra sárga jelölő filcet – lökte meg szobatársa székét a lábával Charlotte Lee, hogy a lány felfigyeljen rá.
- Mi? – pördült meg egy apró sikkantás kíséretében Alice.
- A jelölő filcet kérem. A sárgát – ismételte el gondosan artikulálva a szavakat. Alice visszafordult, és belekotort a közös tollkupacba, ami egy dekupázzsal díszített fadobozkában kapott helyet.
- Jó oda’ddom – ragadta meg elszántan a filcet, és feltartotta a magasba. – Ha elárulod, miről beszélt Zoe.
Charlotte Lee oldalra döntött fejjel bámult fel rá. Egyenesen Alice szemébe nézett, szinte szuggerálta a lányt, hogy ne akarjon többet tudni erről. A jelölő megremegett Alice kezében, de nem engedte lejjebb.
Charlotte Lee tüntetőleg félretette a könyvét és kisétált a fürdőszobába magára hagyva a csalódott lányt. Érezte, hogy nem odázhatja el soká azt a beszélgetést, de nem tudta, mennyit árulhat el az egészből. Mióta csak ismeri Zoet, teljesen rá van kattanva Timre. Ő szeretetnek hívja, de amit érez, az súlyos komplexus. Timothy-n kívül szinte más nem is érdekli őt. Mármint emberi szinten.
Tükörképe nemtörődöm módon bámult vissza rá a mosdó fölött. Charlotte Lee megpróbálta lecsillapítani kavargó gondolatait és rendezni őket. Mély lélegzeteket vett és lehunyta a szemét. Érzékei kiélesedtek. Hallotta az elszívó halk zümmögésén túl a ceruza sercegését és koppanásait a pontok helyén. Alice vadul körmölt valamit. Meggondolta volna magát? Bizonyára nem, csak ő tud másra is gondolni, mint az elmúlt két nap történéseire.
Charlotte Lee rég beismerte már magának, hogy bármennyire is megkedveli Zoe-t, és tetszettek neki a lány apró trükkjei, amivel Timet a megfigyelése alatt tudta tartani – pedig sehol sem tanulta -, reménykedett benne, hogy az a találkozás soha nem jön el. Zoe egyetlen bizalmasaként pedig ez nem volt épp szép dolog tőle, hogy egyet nem értése ellenére egy szót sem szólt. Ő Zoe legjobb barátnője. Neki kell lennie Zoe legjobb barátnőjének. Mit tehetett volna?
A tükörkép makacsul hallgatott és a szeme se rebbent. Vett egy utolsó mély levegőt, majd odalépett a szárítóhoz, és levette róla a trikóját és a sortját. Miután átöltözött, kezet mosott, majd a lámpát leoltva kilépett a fürdőszobából.
- Elmegyek futni – jelentette ki. Meg se várva Alice reakcióját kilépett a papucsából és a fűzőknél fogva felkapta a sportcipőjét.
Mezítláb sétált végig a folyosón. A lépcsőfordulóban jutott leült, kihúzta zsebéből a zoknit, felvette a cipővel együtt, majd kettesével véve a lépcsőfokokat kisietett az utcára.
Három órával később ért vissza a kollégiumba. Ruháján lassan száradt a veríték. Tincsei izzadt homlokára és nyakára tapadtak. Arca még piros volt, hisz a levezető séta helyett hazáig kocogott.
Lenyomta a kilincset, de az ajtó nem nyílt. Lenyúlt az övtáskájáért, hogy elővegye a kulcsait, mikor rádöbbent, hogy minden irat és egyéb nélkül viharzott el. Egyre figyelmetlenebb. Korábban is előfordultak időnként tévesztések, de soha ilyen sűrűn. Kénytelen volt kopogtatni. Semmi reakció. Az újabb kopogtatásra sem. Fáradt volt, izzadt, csak le akart tusolni és ledőli az ágyra. A harmadik kopogtatásra már kezdett elfogyni a türelme.
- Fűrödök – hangzott a távolinak tűnő válasz, miután Charlotte Lee bekiáltott az ajtón át.
- Mássz ki! Nincs kulcsom – kiáltott vissza a kulcslyukhoz hajolva, hogy jobban terjedjen a hang.
Hirtelen kulcscsörgést hallott, de nem az övé, hanem a szomszéd nyitotta ki.
- Első veszekedés?
Charlotte Lee gyilkos pillantást vetett felé, mire a lány gyorsan abbahagyta az arcába hulló lokni csavargatását és sietve visszavonult szobája menedékébe.
- Engedj be! – kiáltotta Charlotte Lee. Még a végén egy jó kis megfázást is összeszedhet, ahogy sugározzák magukból a hideget ezek a régi falak.
Bentről végre csoszogás hangzott fel, majd kattant a zár, és Alice szélesre tárta az ajtót. Egy sima fehér törülközőt viselt mindössze, melyet szorosan maga köré tekert. Haja nedves kontyban lógott a füle mellett. Egyikük se mozdult. Hirtelen nem tudták, mit tegyenek vagy mondjanak. Végül Charlotte Lee törte meg a csendet.
- Az henna ott a nyakadon? – kérdezte, s belépett az ajtón.
- Mehndi – bólintott bizonytalanul Alice. Ismét csönd telepedett rájuk. Charlotte Lee letérdelt és gondosan elkezdte kilazítgatni a cipőfűzőjét. Három óra elteltével azt hitte, sikerült eldöntenie, hogy mit lép. Most, hogy itt állnak egymással szemben, végre tudnia is kell.
- Bocs, hogy megzavartalak fürdés közben.
- Már úgy is épp kezdtem leengedni a kádat – vont vállat Alice, és visszasétált a fürdőbe.
A frissítő zuhany után már csak arra volt ereje, hogy bezuhanjon az ágyba. Se fogmosás, s tanulás. Ezt a napot amúgy is elszúrta már.
Alice a négyzetrácsos füzete fölé hajolva végzett bonyolult logaritmusos számításokat. Fel se pillantott közülük.
- Figyelj, szerintem Zoe is el fogja neked mondani. Nem olyan ő, mint amilyennek mutatja magát. Illetve olyan, de a már nem neked szól – kezdett bele nagy nehezen Charlotte Lee. – Hidd el jó oka volt arra, amit tett. Persze nem biztos, hogy a legjobb megoldást választotta.
Alice a tollával játszott. Két ujja közé csippentette a végét és megpörgette.
- Nem a legjobbat? – kérdezett vissza halkan.
- Azért Leo is megérdemli. Soha nem fog vele randizni igazából. Talán feladja, ha Zoe szakít vele – fordította el a fejét zavartan Charlotte Lee.
- Lehet. Végülis csak fiúból van – suttogta gúnyosan Alice. – Miért kellett ez a színjáték?
- Zoe holnap biztos el fogja mondani. Jó éjt!
Alice várt még egy keveset, de látszólag Charlotte Lee valóban elaludt. Visszatért hát a professzor úr kedvenc, hibás – nem hibás játékához, míg el nem kezdtek összefolyni előtte a számok.
Mire másnap felkelt, Charlotte Lee már elment futni és nem ért vissza, mire neki el kellett indulnia reggelizni. A nap folyamán se látta se őt, se Zoet, de még Timet sem. Az idősebbik Lucast pedig nem merte megkérdezni, hogy merre van ilyenkor a fia. Ráadásul az egyik tanár az óra vége előtt húsz perccel megelégelte, hogy páran nem figyelnek rá, és dolgozatot íratott.
Egy ilyen frusztráló nap végén nem is volt csoda, hogy ellátogatott a korábban megismert cukrászdába, hogy egy kis csokoládétortával jobb kedvre deríthesse magát.
Az édesség ellensúlyozására limonádét rendelt, majd hozzá is látott.
- Meghívtalak volna – hangzott fel hirtelen mögüle egy ismerős hang.
- De neem hivtál – felelte Alice remegő hangon.
- Későn vettelek észre – vont vállat Leo, és kihúzta az asztalka másik székét.
- Sajnállom, de az a hely foglalt… ak ’épzeletbeli barátom számára – intett Alice minden bátorságát összeszedve.
- Ezt a szöveget meg hol tanultad? – kérdezte Leo vigyorogva és a szomszéd asztaltól húzott el egy széket, arra ült le.
- Nem jött be, nem számít.
Tüntetőleg felemelte a poharát és ivott néhány kortyot. Leo nem véve a lapot intett a kiszolgáló lánynak, hogy jöjjön oda hozzá.
- Miért ijedtél meg tőlem? – szegezte az újabb kérdést Alice-nek.
- Mer’ megijesztettél ah ’áttam mögül – felelt a lány ugyanakkora lelkesedéssel.
- Nem tudod, mi van Zoe-val? – érkezett a következő, miután Leo is rendelt valamit. Talán azért, hogy Alice ne küldhesse el olyan könnyen.
- Mér’ kérdezel? – vágott vissza a lány.
- Mert különben nem szólsz egy szót sem – mosolyodott el Leo.
- Akkó’ kérdem másként. Mér’ engem kérdezel? – Alice egyre magabiztosabbnak érezte a hangját.
- Mert te válaszolsz a kérdéseimre – vont vállat Leo. Ezzel betelt a pohár. Hiába próbálkozott ezután bármivel, Alice egy szót sem szólt többet, míg meg nem ette a tortaszeletet, majd köszönés nélkül távozott.
Leo korábban is így viselkedett? Alice teljesen össze volt zavarodva. Úgy emlékezett, Leo kedves, figyelmes fiú, aki nem bámulja folyton őt úgy, de most nem tudta eldönteni, hogy nem-e csak ő akarta ilyennek látni. Mire elért a kis parkba, már a könnyeivel küszködött. Meglátta az első jóképű, kedves mosolyú angol fiút és máris elhatározta, hogy odalesz érte. Milyen dolog ez? Azonban hiába győzködte magát arról, hogy egyszerűen megutálhatja, még mindig nagyon tetszett neki a fiú és arra vágyott, hogy őt csókolja és ölelje, ne Zoet.
Mire visszaért a kollégium épületéhez, már olyan pocsék volt a kedve, hogy arra se volt ereje, rámosolyogjon a portásra. Az öreg biztos rossz néven vette volna, ha felnézett volna az érkezésekor.
Erre a hangulatra a félhomályos szoba is rátett egy lapáttal.
- Hazaértem – szólt be, mert bár égett a villany, nem látta Charlotte Lee-t.
- Gyere be – kiáltott ki valaki a fürdőből. Alice-on felülkerekedett az izgalom és a kíváncsiság. Lerúgta a cipőit és sietve átvágott a szobán.
Bent különös társaság fogadta. Zoe a lehajtott tetejű wc-n ült, vele szemben a mosdónak támaszkodva nem más, mint Timothy Lucas, míg a kád szélén a házigazda, Charlotte Lee foglalt helyet.
Alice meglepetten eltátotta a száját.
- Hogy jutottatok be? – tette fel az első kérdést, ami eszébe jutott. – Hogy jutottál be?
- Az a porsás semmit nem vesz észre, amit nem dugnak az orra alá – felelt Tim zsiványos mosollyal.
- Oh… szóval… akkor, mi van itt?
- Kupaktanács – suttogta Zoe. Meglehetősen ramatyul festett. Hajfonata szétcsúszott és a szeme is vörös volt a sírástól. Charlotte Lee szemében beletörődés volt, míg Timé úgy csillogott, mint egy eszelősé.
- Be-bezárjam a’ zajtót? – kérdezte szintén suttogva, hogy megtörje a hirtelen beállt csöndet és elterelje a többiek figyelmét saját magáról.
- Nem szükséges – Charlotte Lee odébb húzódott, hogy helyet adhasson neki.
- Mér’ itt nyomorgunk és mér’ suttogunk?
Tim mély levegőt vett, de az első szó után meggondolta magát.
- Ez egy remek kérdés, Alice. Miért is, Charlotte Lee?
- Mert… mert itt olyan jó hangulat van – A mondat inkább hangzott kérdésnek, mint kijelentésnek. – Suttogjatok csak tovább!
- Mert paranoiásak vagyunk – felelt Zoe. Egyre jobb, gondolta Alice.
- És mirről szoll ak ’upaktanács?
Némi morfondírozás után Zoe végül kibökte.
- Hogy összehozzuk ismét a szüleinket.
- Testvérek vagyunk – egészítette ki Tim. Kijelentésére még az álla is leesett a döbbent lánynak. Tim erre halkan elnevette magát.
Miután sikerült feldolgoznia a hallottakat millió egy kérdés merült fel Alice-ben az üggyel kapcsolatban, de egyiket se merte feltenni. Míg az egymásra talált pár, kiről kiderült, hogy testvérpár beszélgetését hallgatta végig Leora gondolta. Tudta? Tudja? Mi lesz vele? Mibe keveredett?!
És ez a kavarodás még csak a kezdet volt…
TESTVÉRISÉG
Miért? Miért csak harminc napos a június?
Azért a hagyományokhoz híven itt a következő fejezete, avagy néhány jelenet a szereplők életéből, ennek az igencsak hányattatott sorsú történetnek. Azért írom, hogy hányattatott sorsú, mert ez az egy hónapos limitek igencsak próbára tesznek. Nehéz visszarázódni a történet hangulatába és jegyzetek ide vagy oda, a fonalat is hamar elvesztem ^.^"
Hat hónapon át kitartottam, de lehet, ez után csúszni fognak a részek. Inkább koncentrálok a szarvasszellemes és a vámpíros sztorimra... hupsz, elszóltam magam ;)
Aztanemjóját. Szegény Zoe... jól megjárta Timmel.
VálaszTörlésVámpír? Mesélj, Zsazsi :D