TEKERGŐ: Lélekvasút - Helga

Helga csendesen üldögélt a Váróban. Egyedül, mint legtöbbször, de most kivételesen nem tudott örülni a magánynak, mert ebben a pillanatban ismét teljesen egyedül lett. Nem maradt más a csapatból, csupán ő. A feje zúgott, fojtogatta a sírás, de képtelen volt könnyeket hullatni. Egy belső gát megállította érzelmeinek szabad folyását. Csupán lelkének körvonalai rázkódtak meg, mintha zavar keletkezett volna a légben.

Főnök nem soká váratta. Helyette ment elbúcsúzni, így Helga egyáltalán nem haragudott érte. Főnök bizonyára jobb társaság volt az utolsó úthoz. Főnök még mindig okkersárga ingben volt. Azóta viselte, hogy Hildegárd és Evans távozásával egyszeriben túl kevesen lettek az őrjáratozásokhoz, és ő magára vállalta minden második utat.

- Gyere velem! Új feladatot kapsz - intett Helgának a köszönés után. Nem ült le, egyenesen a falhoz sétált, és megnyitotta a Pokolfajzatok felirat alatt megjelenő ajtót. Helga nem is sejtette, hogy ez nem az az ajtó, amin ő és a többiek közlekedtek, hanem egy másik. Egy másik kapu, amely egy hasonló külsejű, mégis a Hivatal egy teljesen új szintjére enged belépést.

- Akikkel most találkozni fogsz, ugyanolyanok, mint ti voltatok a kezdetekben. Még sose tették ki a lábukat a folyosóról mióta pokolfajzatok lettek.

Helga meghökkent a hallottaktól, de nem mert szólni, csupán összefonta maga előtt a karjait. A folyosó falaiból egyébként is áradt valami ridegség, ami összeszorította a szívét. Idegen lelkek energiái kavarogtak. Lelkeké, akik most ismerik meg önmagukat, kíváncsiak és tapasztalatlanok. Legbelül irigyelte a tudatlanságukat, hisz ők még nem vesztettek el senkit és nem ismerik a pokoljáratot sem.

- Miért viszel hozzájuk? Mit... kéne tennem? - kérdezte egész halkan, mikor a vakító fehérségből elkezdett kirajzolódni a folyosó kanyarulata. Azon túl már a szobák voltak, ahol biztos találkozni fog néhány lélekkel.

- Szeretnélek bemutatni nekik - suttogta hasonló hanglejtéssel Főnök, akin már a szokásos fekete ruha volt, s bátorítóan Helgára kacsintott, majd tölcsért formálva a kezeiből elkiáltotta magát. - Sorakozó!

Egymás után vágódtak ki az ajtók és a lelkek szép sorjában kimasíroztak, sétáltak vagy botorkáltak szobáikból. A vegyes társaságban Helga azonnal felfedezett egy ősz öregembert, aki korával nagyon is kitűnt. A lélek megszokásból botra támaszkodva bicegett, habár szüksége már nem volt rá.

Mikor az öreg is észrevette, gyorsan elkapta róla tekintetét, hogy a többieket is megnézhesse magának, de mivel mindenki őt, illetve őt és Főnököt, így végül csak zavarodottan lehajtotta a fejét.

- Úgy látom, néhányan a közösségi helyiségben vannak - szólalt meg gyors fejszámolás után Főnök. - Azt javaslom, sétáljunk át oda, hogy mindenki hallhassa, amit mondani szeretnék.

A lelkek szemmel láthatóan felélénkültek ennek hallatán. Többen izgatott sutyorgásba kezdtek, míg mások csak lelkesen vigyorogva indultak Főnök után. Többen voltak, mint az előző csapat. Hangosabbak is.

Helga nem mert lemaradni Főnöktől, nehogy túl közel kerüljön az ismeretlen pokolfajzatokhoz. Leszegett fejjel, futólépésben követte egész az ajtóig.

Bent négy-öt lélek kártyázgatott és olvasott. Az érkezők hangjára azonban félretették elfoglaltságukat, és mosolyogva üdvözölték társaikat.Talán mégis. Talán mégis ilyenek voltak ők is. Evans vigyorgott, Mary lelkesedett, Jakab és Chieko is beállt közéjük, majd őt is magukkal húzták.

- Mindenki üljön le - rendelkezett Főnök. Székek jelentek meg két sorban egymás mögött. - Szeretném bemutatni nektek Helgát. Ő is pokolfajzat, akárcsak ti...

- Elkéstél? - szakította merészen félbe egy fiatal hang Főnök mondandóját. Helga a füle tövéig elvörösödött, s megrázta a fejét. Bárcsak már túl lenne ezen az egészen.

- Nem egészen. Ő a helyettesem.

- Mi? - Erre már csak kellett reagálnia valamit. Arcán éppúgy meglepettség tükröződött, mint a szobában ülők többségén. Csakhogy ők nem tűntek annyira megrettentnek. - Hogy... miért... ezt?

Főnök alig észrevehetően lebiggyesztette ajkait, mikor meglátta, hogy Helga egész testében reszket. Sok munka lesz még vele, gondolta.

- Ahogy mondom. Te már ismered a munka csínját-bínját, tudsz tanácsokat adni az újoncoknak. Azt kérem tőled, hogy segíts nekik, és persze nekem is.

A lelkek helyeslően bólogattak, egyedül Helga nem érezte továbbra se helyesnek a döntést. Főnök könnyűszerrel elbírna ennyi lélekkel. Annyival nincsenek többen.

- Én képtelen vagyok rá - suttogta elfúló hangon. Pánik közeli állapotba került. Legszívesebben kirohant volna a teremből, csakhogy nem tudta, miként juthatna vissza a saját szobájába.

- Tőletek pedig azt kérem, hogy ti is segítsetek Helgának. Egyedül maradt, miután a csapattársai munkaideje lejárt. Kérlek, fogadjátok be!

Helgának és a lelkeknek még annyi kérdése lett volna és annyi ellenkezni valója, ám Főnök egy intéssel le is zárta a beszélgetés ezen részét egy időre.

- A mai gyakorlatot kicsit hamarabb kezdjük. Arról fog szólni, hogy miként teríthetünk le egy nálunk nagyobb lelket, aki szemből támad ránk. Helga, lennél a partnerem, hogy bemutathassam?

A lány nem tudta már, mihez kezdjen, mit mondjon vagy mit ne mondjon, így csak beleegyezően bólintott. Arca élénken csillogott a pírtól, lelke apró szikrákat vetett idegességében.

- Én.. én leszek a támadó?

- Nem. Én vagyok a nagyobb, én leszek a támadó - rázta meg a fejét Főnök biztatón mosolyogva. Ettől a bakitól csak még jobban szégyenkezett. Mit gondolhatnak róla máris ezek az idegenek?

- Jövök - kiáltotta Főnök, és a helyiség sarkába vonult, ahonnan aztán laza futólépésben Helga felé indult. Nagyon remélte, a lánynak sikerül legyűrnie dermedtségét, és végrehajtja a gyakorlat rá eső részét.

- Állj! - kiáltotta cérnavékony hangján Helga, mikor már csak alig pár lépés választotta el őket egymástól. Az angyal meglepetten lelassított. Ekkor a lány megragadta a karját, tett egy villámgyors fordulatot, hogy háta a másik mellkasának feszüljön, majd egy erőteljes gáncs után átvetette őt a másik oldalára.

Az angyal nagy nyekkenéssel ért földet a padlón. Arcizmai egy pillanatra összerándultak, de nem a fájdalomtól, hanem az ámulattól. Mikre képes a pici lány! Mielőtt valamelyik lélek odaugorhatott volna felsegíteni őt, egy elegáns tarkóbillenéssel talpra ugrott.

- Nagyszerű! Persze nektek nem kell mindjárt az egészet ilyen szépen végigvinnetek. Az alapoktól kezdjük, mint mindig, lebontva a sort egy-egy egyszerű mozdulatra. Lin, Márton, Raasi, Giuseppe és Dora, ti Helgával fogtok gyakorolni. A többiek jöjjenek hozzám. A végén össze fogjuk mérni a két csapat erejét. Egy kis egészséges versengés mindenkinek jót tesz.

Így történet, hogy Helga, a hallgatag és visszahúzódó portrérajzoló kénytelen volt lelkeknek parancsokat osztogatni, drukkolni a csapatának és mesélni az alagútbeli tapasztalatairól. Linnek, Mártonnak, Raasinak, Giuseppének és Dorotheának pedig kérdezniük kellett és érdeklődniük és küzdeniük, de nekik ez nem okozott akkora nagy nehézséget. Később már Helga is egyre könnyebben megnyílt feléjük.

Miután ily' módon sikerült kiráncigálni a csigaházból, amit épített magának, Helga fokozatosan egyre élénkebb és felszabadultabb lett az újoncok között, épp ahogy Főnök is remélte.

- Helga, köszönök mindent, amit tanítottál nekem - borult a lány nyakába Raasi. Nem sokkal az után, hogy Főnök csapatából eltávozott az első lélek, Helgának is el kellett engednie első gyámoltját. - Én annyira... köszönök neked mindent, és... nektek is. Örökké szeretni foglak mindnyájatokat, és remélem, találkozni fogunk a Mennyben.

Mindenki ott állt a peronon, a villanyvasút leghátsó szerelvénye mellett, és integettek Raasinak.

Helga könnyes szemekkel szipogott. Már képtelen volt visszatartani érzelmei eme megnyilvánulását. Ismét elvesztett valakit, aki fontos volt számára, ám a szomorúság mellett ott bujkált benne az öröm is, hogy segíthetett Raasinak, és még négy lélek várja, hogy megtegye értük ugyanezt.

- Azt javaslom, a ping-pong bajnokság döntőjét ajánljuk fel Raasi emlékének - vetette fel, önmagát is meglepve.

- Remek ötlet - bólintott Főnök, azaz Sariel, hisz "munkatársak" közt elárulta a nevét. - Mindenki, irány a közösségi helyiség!

A lelkek kis, okkersárga csoportja megindult a Hivatal felé. Sariel jókedvűen lépdelt közöttük, s már azt tervezgette, hogy melyik sarokba adja a visszaüthetetlen csuszáját.

- Főnök, lehetne egy kérésem? - kérdezte egész halkan Helga.

- Persze, mondjad csak.

- Szeretnék itt maradni. Mármint, ha lehet, szeretnék a helyettesed maradni. - Minden bátorságát össze kellett szednie, de végül sikerült kimondania. Valóban ez volt minden vágya.

- Biztos, hogy ezt akarod? - kérdezte Sariel, s kutakodón egész közel hajolt a lányhoz.

- Csak... ha lehetséges... Igen! Ezt akarom.

- Lehetséges, de akkor soha nem fogod visszakapni az emlékeidet, nem kezdhetsz új életet a Földön és a Mennybe se juthatsz be - jó darabig, tette hozzá magában Sariel. - és a barátaid, akiket szerzel...

- Mindent átgondoltam - jelentette ki határozottan Helga.

- Rendben. Én benne vagyok. Remekül helytálltál, és helytállsz helyettesi pozíciódban - mosolyodott el az angyal.

- Akkor... lehetséges?

- Persze, hogy lehetséges - tárta szét ünnepélyesen a karját Sariel. - Állj meg!

Szembe fordult Helgával, és a lány vállaira tette a két kezét. Lehunyta a szemeit, s átszellemülten mormolni kezdett valamit. - Tessék - suttogta pillanatnyi rekedtséggel a hangjában. - Határozatlan időre helyettesemmé fogadlak.

Helga dermedten állt. A világ színei megváltoztak. Lehunyta a szemét, és sötétség fogadta. Szája elnyílt a csodálkozástól. Többé nem átlátszó lélektesttel volt jelen a Rendezőben, hanem szilárd, már-már életszerű emberi alakban.

- Üdvözöllek kis segédem - Sariel lágyan homlokon csókolta a lányt, aki még mindig szorosan összezárta a szemhéjait.

- Kö-köszönöm - dadogta Helga. - A ruhám... a ruhám is fekete? - még mindig nem merte kinyitni a szemét, nehogy elillanjon ez a csodás állapot.

- Nem. Továbbra is sárga, hisz egyelőre csak a segédem vagy, nem lettél igazi angyal. Egy akkora előléptetésért sokat kéne még dolgoznod - rótta meg kapzsiságáért Főnök szigorú hangon. Helga szemei kipattantak ijedtében, hogy rosszat mondott, de látta, hogy Sariel mosolyog.

- Igyekezni fogok - felelt ő is mosolyogva, majd elindult a Váró felé. Úgy érezte, végre megtalálta a helyét.

A közösségi helyiségbe fülig érő szájjal libbent be, hogy megmutassa a többieknek, mit kapott.

- Gratulálok! Milyen szép vagy! - kiáltott teljes elkápráztatottságot színlelve Giuseppe. Lin, engedélyt kért a megérintésére, majd megbökdöste a karját.

- Fura - mondta. Giuseppe erre átkarolta az alacsony kínai nő vállát és megmutatta neki, hogyan kell normálisan - szerinte normálisan - reagálni egy ilyen eseményre.

Előléptetésére mégse kellett olyan sokat várni, mint ahogy azt Főnök előrevetítette. Amint eltűnt az utolsó ajtó is a szintről, hívatták mindkettejüket.

- Elérkezett a nagy nap - Sariel biztatón vállba veregette Helgát. Aki  idegesen toporgott egy helyben az ajtó előtt.

- Én, ha angyal leszek, visszakapom az emlékeim? - kérdezte az idegtől remegő hangon.

- Mint mondtad, angyal leszel, nem pedig ember. Minek egy angyalnak emberi emlékek? - kérdezett vissza Főnök.

- Igaz, de mégis! Nem a halálom... nem is igazán az életem, csak az érdekel, hogy ki voltam. Hogy ki lehettem volna - suttogta szégyenkezve Helga. Sariel valahogy mindig kiszedi belőle legtitkosabb gondolatait is. Megmagyarázhatatlan módon képtelen volt előtte hazudni vagy titkolózni.

Az angyal elgondolkozva tett néhány lépést, majd kérdőn a plafonra nézett.

- Ha összedől az épület, nyilván nem szabadott volna elárulnom, hogy a tizenkettedik században tengetted az életed, mint zárdába száműzött nemes kisasszony. Ha nem omlik össze, akkor ezt még tudhatod.

Amint kimondta, szörnyű nyikorgás futott végig a folyosón. Helga ijedten a feje fölé kapta a kezeit. Főnök nevetett. Az segéd pedig értetlenkedve állt a nyitott tárgyalóterem ajtajában.

- Bejöhetnek.

HELGA

Időrendben* az utolsó fejezettel véget is ért a Lélekvasút kiegészítő élettörténeteinek sora. 

Tekergő meghajol és köszöni a figyelmet ^.^ 

*Később született még egy írás Chiekoról.

Kóborlásra indultak

Amíg a bűbáj-macskák visszatérnek a Kuckóba, hallgassátok meg ismét, elevenítsétek fel vagy egyszerűen olvassátok el újra a korábbi történeteiket.

Néhány ízelítőnek:

Hangtörténetek

Addig, amíg meg nem öregszünk

Álmomban már láttalak 

Szótárazó I. 
 

Jelenetek az esőben

A munkavadász Zokni-manó kalandjai

A cicákról néhány személyes információt és a történeteiket sorrendbe szedve a MESÉLŐK fül alatt találhatjátok, míg a TÖRTÉNETEK/FÜLSZÖVEGEK nevéből adódóan a történetek mellé járó rövid kedvcsinálókat, összefoglalókat rejti.

Ha úgy érzed, eleget időztél már a Kuckóban és tovább indulnál, mindenféleképp kukkants be a SZOMSZÉDOS KUCKÓKba :3

 

NYÁPLIC: Újabb pókháló kerül fel a Kuckó falára

Egy nemrégiben olvasott cikk a blogger díjakról megerősítette bennem a pókhálókról szőtt elképzelésemet. Számomra ezek a díjak azon túl, hogy örömmel töltenek el, ha kapok egyet, mert valaki gondolt rám és a történetre/történetekre, amiket szövögetek - csakhogy ide is beépítsem a kezdeti hasonlatomat -, csomópontokat is jelentenek. Öt, tíz, tizenkettő vagy ennél több/kevesebb blog fel van sorolva az ilyen bejegyzések alján, ahová tovább futnak a szálak, és összekötik a blogokat. Reménykedhetünk benne, hogy az, akit mi, vagy más, akinek írásait követjük, szintén olyan blogokat/írókat nevez meg, akikhez érdemes bekukkantani, s talán olyan helyekre is elvezet ez a képzeletbeli pókfonál minket, ahová kitüntetés nélkül nem jutottunk volna el soha vagy csak hónapokkal később. A kérdezz-felelek rész pedig hivatott kitölteni az általános homályt az író felé.

Én is ebben a szellemben szeretném átvenni egy bejegyzés erejéig a pókanyó szerepét. Hogy aztán ez vélemény megállja-e nálam a helyét, majd kiderül. Per pillanat hiszek benne - jó magyarázatnak tűnik a blogos-díjak létjogosultságát illetően, viszont tiszta lelkiismerettel én nem nevezném őket díjnak. Hogy minek másnak...? 

Szabályok:

Írd le, hogy kitől kaptad!

Írj magadról 10 dolgot!

Válaszolj a díjazód 10 kérdésére!

Tegyél fel 10 kérdést!

Küldd tovább a díjat 10 embernek!

A díjat Babu Mirieltől, a Célkeresztben írójától vettem át. Nagyon köszönöm neki!

10 érdekfeszítő információ az íróról/írótól:

1. Az íróasztalom lapja egy óriási - talán A/0-as - zöld jegyzettömb, amire lefirkanthatom a fontos információkat, ötleteket.

2. Ismerem és - szerintem - értem is az angol humort.

3. Az első saját karakterem egy békaboszorkány volt.

4. Legközelebbi írói célkitűzésem a karakter ábrázolásaim fejlesztése.

5. Két kedvenc történelmi helyszínem/korom a napóleoni Európa és a római Ceasarok uralma.

6. Nagyon nehezen választok nevet a karaktereimnek. A vázlataimban, ha fantazi, akkor Kai és Lou, ha a valós világban játszódik, Alex és Mary "munkaneveket" viselik.

7. Rejtő Jenő, Terry Prathett és Robert Graves a legjobbak! (per pillanat)

8. Nagyon érdekelnek a különböző népek mitológiái. Jelenlegi kedvenc a skandináv.

9. Szeretem és igénylem a változatosságot. Egyik nap az ágyamon felpolcozott párnáknak dőlve olvasok, másnap a bőrfotelbe süppedve vagy a hintámon.

10. Igen, van egy hinta a szobám közepén.

10 kíváncsi kérdőjel Babutól:

1. Miért kezdtél el blogolni?

 Egy barátnőm fellelkesített és belevágtam.

2. Mi volt az első benyomásod a blogvilágról?
Nehéz megfogalmazni, mivel nyitni a szóban forgó világ felé csak nemrégiben kezdtem, de addig azt tapasztaltam, hogy mindenki vagy lelkes és nyitott, vagy fáradt és időhiánnyal küzd, vagy ennek keveréke, de mindenképp nagyon színes és érdekes.

3. Milyen gyakran írsz?

Ha a blog statisztikáját nézem, 92+1 bejegyzés 183 nap alatt, azaz átlagosan két naponta való közzétételre elosztható mennyiségű írást őriz a Kuckó, szerintem elég gyakorinak mondható. ;)

És ebben még nincsenek benne az igazán hosszú történeteim, amiket a nyilvánosság háta mögött írogatok.

4. Mi ad ihletet a történeteidhez?

Az életem. Minden, bármi. Amit látok, hallok, olvasok és érzek. A Látomások zenékből, a Szótárazó szavakból, Zokni története egy elcsépelt címből, a Lélekvasút ötlete a Rosie-projekt c. könyv egy mondatából pattant ki. A Lakomát a Madagaszkár pingvinjei ihlették, míg a Tavaszlakókat egy impresszionista festmény, egy virágos kertről. Aztán persze ott van a Szeretlek! is, amit a minap írtam, de olyan váratlan hirtelenséggel pattant ki a fejemből, hogy még gépelés közben sem tudtam, mi fog kisülni belőle.
5. Várod a suli végét? :D

Nem! Megleptelek, igaz? Pedig komolyan gondolom. Olyan jó kis társaság gyűlik össze abban az ósdi épületben, hogy kár lenne akár csak egy napot is betegeskedni, csak azok a témazárók nem kellenének.
6. Vannak a blogjaiddal kapcsolatos terveid a nyárra?

Nyárra kicsit lájtosabb tempót tervezek, hisz előreláthatóan nem leszek sokat a négy fal között.
7. Írtál már együtt valakivel?

Igen. Fejezetváltósat. Már ha létezik ilyen szó.
8. Ha igen, mi a tapasztalatod?

Nagyon izgalmas fejezetről-fejezetre látni a történet alakulását. Még én sem tudom, mi lesz a vége, de hatalmam van beleszólni a kedvenc sztorimba, a megfelelő vagy épp a rossz irányba terelni a szereplőket. Más részről, a kulisszák mögött, roppant tanulságos.

9. Melyik a kedvenc országod, ahol már voltál?

Anglia. Imádom a dél-angliai egyen téglaházú városkákat, a sziklás tengerpartokat és a Viktória-korabeli várakat. Olyan magával ragadó a hangulatuk. Csak állnék ott mozdulatlanul és magamba szívnám az évszázadok esszenciáját.

10. Mi az életcélod?

Azzal foglalkozni, amit szeretek.

10 ... kérdés tőlem neked:

1. Honnan jött a blogod nevének ötlete?

2. Van olyan blogger, író, akinek művei inspiráltak?

3. Mi volt az első benyomásod a bloggervilágról?

4. Milyen típusú/műfajú történeteket szeretsz olvasni?

5. Ki a kedvenc saját karaktered?*

6. Miért őt választottad?*

7. Könnyen összeegyeztethető a hétköznapi életeddel a blogolás?

8. Miért kezdtél bele a blogodba?

9. Szoktál személyes mozzanatokat beleszőni a történeteidbe?*

10. Őszintén, mi volt az első reakciód, mikor megláttad, hogy kaptál egy (újabb) díjat?
*ha esetleg nem történetes a blogod:
5. Milyen zene tud feltölteni egy hosszú nap után?
6. Milyen hobbijaid vannak a blogoláson kívül?
9. Szeretsz kísérletezni az életben? (ételek, kalandok)

10 blogger, akinek szeretettel küldöm:

Nem akarom, hogy megint megszakadjon nálam egy díj útja.
 A kérdéseket is megírtam, szóval úgy döntöttem, rendhagyó módon ez a díj szeletekben fog tovább jutni. Azaz nem egyszerre küldöm el 10 bloggernek, hanem, mikor találok egy olyan oldalt/történetet/írót, aki szerintem megérdemli, kapásból tudjak neki adni egyet. ^.^
A szünet alatt, míg a macsekok útra kelnek új meséket keresve, igyekszem minél több szomszédos blogot felfedezni magamnak és a díjnak :3
1. Lefoglalva (megvesztegetés gyanúja miatt még nem kerül kiosztásra ;) )
2. Szintén lefoglalva ( még várok, mert a szerző eltűnt egy kis ideje, lehet, végleg inaktívvá válik)

NYÁPLIC: ... a Kuckó "útravaló" bulijába.

- Látod? Így kell ezt! - szipogta Pettyesképű, akit teljesen elérzékenyített Graham és Hilde, majd Helga sorsa. Megtörölgette pofácskáját a köpenye szélével, majd Tekergő felé fordult, már a nyelvén volt egy kérdés Rosemaryvel és Elizabethtel kapcsolatban, mikor nagyot dörrent az ég.

- Mindjárt itt a zivatar - sóhajtott Füstpöffentő. - Lassan indulnom kell, ha nem akarok megázni.

Nyáplic körbenézett a szobában, és meglepetten vette észre, hogy a legtöbb párna szétkarmolva hever, a halas és süteményes tálkák csupaszra vannak nyalva, és gyanúja szerint a hűtőszekrényből is elfogyott az utolsó liter dobozos tej is, a macskaalomról és az alomszagtalanítóról nem is beszélve.

Minden készletüket felélték, kivéve a nagy útravaló bulihoz kiválasztottakat, amit Nyáplic gondosan elzárt a mohó mancsok elől.

- Azt hiszem, elérkezett az idő, hogy felbontsuk a vésztartalékainkat - jelentette ki komoly hangon. Mindenki egyként kapta felé a fejét.

- Máris? - Nagydumás meglepetten nézett körbe.

- Máris? Már mióta itt lazsáltok! - felelt játékosan Nyáplic. - Készüljetek elő, én hozom a nassot.

A tűz mellett hagyott bűbájmacskák egymás után nagyot nyújtózkodtak, és Nagydumás magához ragadva az irányítást elkezdte kiosztani a feladatokat.

- Vöröske, te hozz be kintről pár fahasábot, Pettyesképű és Tekergő, ti a párnákat rendezitek el. Én Nyáplic után megyek és segítek neki. Füstpöffentő, te tökéletes helyen vagy.

Vöröske megmelengette mancsait a kandallónál, majd a fogasról magához vette Tekergő kötött sapkáját és Pettyesképű sálját. 

- Ki ne szaggasd! - szóltak rá egy macskaként a testvérek. 

- Vigyázok-vigyázok - legyintett  Vöröske. Kint olyan hideg volt, hogy látszódott a lehelete is. Szemmértékre megsaccolta a fészer és az ajtó közti távolságot, majd elhatározta, tíz lélegzet vétel alatt végez. 

Tizenkettő múlva megjelent az ajtóban maga mellett beengedve egy kis fagyos szellőt is. 

- Gyorsan csukd be!

- Igyekszem, no! - Lepakolta a hasábokat a tartóba, majd egyet a tűzre dobott. - Kész vagyok. És ti?

Fölényesen  elhelyezkedett a maga vörös párnáján, amit Tekergő a fal mellé húzott, hogy felsöpörhesse a padlót. Onnan nézte végig a készülődést. A kisujját se mozdította volna többet.

Nyáplic egy hatalmas tál finomsággal a mancsai közt jelent meg, mögötte szorosan Nagydumás, vállain cipelte a telepakolt tarisznyákat.

- Mindenki a vendégem! - nyávogta röhögcsélve, majd kiosztotta a névre szóló batyukat. 

- Tekergő, tudom, hogy kicsit megkésve, de szeretnék adni neked egy fagyasztott jércenyakat, hátha még hasznát veszed, mikor visszatérsz Zonkni világába.

- Mi, hogy mi? - kapta fel a fejét Pettyesképű. - Visszamész?

- Persze. Zokni most vesztette el ismét az állását. Ideiglenesen ugyan, de akkor is.

Nagydumás egy macskányival tovább lépett. 

- Vöröske, te patkánymérget pluszba az elemózsia mellé. Figyelj, nehogy összekeveredjenek. Tudom, van még néhány életed, de felesleges ilyen apróságokra pazarolni.

- Egypár kesztyűt és sálat is adhatnátok - nyafogott Vöröske meglehetősen puhány módon.

- Hollandiában a macskák nem viselnek kesztyűt - figyelmeztette Nyáplic. Vöröske dödörögve ugyan, de átvette a tarisznyát.

Nagydumás Pettyesképű elé ért. 

- Hát nálad, mint mindig, most is gondban voltunk.

Nyáplic odalépett hozzájuk, és felhajtotta a tarisznya tetejét, hogy minden jól látszódjon.

- Van itt minden, amit találtunk. Hattyú- és orkriasztó, allergia elleni gyógyszer, őszi falevelek, néhány mosoly és egy macskatőr. Nem tudom, hasznát veszed-e ezeknek, de fő az óvatosság.

- Köszönöm - rebegte hálásan a macskalány és szorosan magához szorította a tarisznyát. A tőr kicsit bökte a karját, de nem akart ficeregni míg Nagydumás és Nyáplic meg nem mutatják, hogy mit rejt a saját tarisznyájuk.

- Végül, de nem utolsó sorban - Mindenki az eddig csöndesen várakozó Füstpöffentő felé fordult. Nagydumás egy hatalmas zsákért nyúlt, ami legalább olyan nehéz lehetett, mint egy ugyanakkora zsáknyi dohánylevél, mivel dohánylevél volt benne.

- Nagyon finom - paskolta meg a zsák oldalát a nagydarab fekete-fehér foltos macska, csakhogy ne mindig nevükön nevezzük őket. 

A ködsárkány egész meghatódott a figyelmesség láttán. Karmos mancsaival kinyitotta az ajtót, és átvette a zsáknyi dohányt, majd kihúzta fejét az ablakkeretből, hogy beleszagolhasson. 

- Hmmm... biztos az - szuszogta.

Néhány pillanatnyi meghitt csönd után Vöröske unni kezdte magát, és odahajolt a tálhoz. A motoszkálás aztán közelebb csalta Nagydumást és Tekergőt is. Nyáplic félrevonta Pettesképűt, hogy mint lánymacska a lánymacskával néhány szót váltson, majd ismét nyílt az ajtó.

Füstpöffentő karmai közt egy ősrégi lemezlejátszót tartott, mellette kis szatyorban egy tucat bakelittel.

- Legyen zene is - nyújtotta át a kényes műszert és a lemezeket. Pettyesképű ugrott elsőként. Magához ragadta a lemezes zacskót és gyorsan átlapozta őket.

- Kaktusz virága! Hallgassunk Kaktusz virágát - kiáltotta lelkesen, és kezében a lemezzel odasietett az időközben fal mellé állított lejátszóhoz. Óvatosan behelyezte a helyére a lemezt, rátette a tűt, majd elindította. 

- Ez jó! - lelkesedett fel Nagydumás is, és a felszabadult parketten meglepően fürge táncba kezdett. - Bu-bu-bu-bu-bu-bumeráááng! 

- Karmester úr, ön is nyilván pénzzel meg ki a piacra. Itt egy új frank, hogy a régi zenét hagyja abba - énekelte Nyáplic is az ismerős szöveget.

A hangulat pillanatok alatt felélénkült. Egyedül Füstpöffentő maradt nyugton, de a hátsó lába azért dobolta a ritmust. Nem mert nagyon mozgolódni, nehogy valamit ledöntsön. 

A bűbájmacskák addig táncoltak, eszegettek és nevetgéltek, míg úgy el nem álmosodtak, míg már a szemüket is alig bírták nyitva tartani.

Nyáplic is elszundított a nélkül, hogy rendet tett volna, vagy a többieket meg nem kérte arra, hogy pakoljanak el maguk után. Nem is baj, mindannyiukra ráfért egy kiadós alvás mielőtt útra indultak volna új világok és mesék felé. 

Füstpöffentő csendesen becsukta az ablakot és visszadöcögött a tó partjára.

- Na, hallod! - szólt oda régi cimborájának az ezeréves pontynak.

- Mit hallok? - kérdezett vissza bugyborékolva a hal.

- Csönd van - fújt nagyot a ködsárkány, majd becammogott a barlangjába, nehogy megázzon, ha éjjel érkezik a vihar.

... A KUCKÓ "ÚTRAVALÓ" BULIJÁRA.

Véget ért a mondat, ott a pont a végén, no, de ez nem azt jelenti, hogy lezárult valami, csupán - élve az ide tartozó szófordulat lehetőségével  - egy új kezdetet vetít elő, mely akár más, akár ugyanolyan vagy legalábbis hasonló lehet, mint az előző.

A Kuckó kiüresedik egy kis időre, de ez így van rendjén, hisz másképp hogy találnának rá az izgalmas történetekre a macsekok, ha egész életükben a Kuckóban kuksolnának?

Igyekeztem még a gyanú árnyékát is messze tartani, de azért leírom szavakkal is.

Nem zár be a Kuckó és szó sincs előre nem látott problémák miatti szünetről. Ez a szünet, illetve maga szünet gondolata egyidős a Kuckóval, szóval visszatérnek/visszatérünk/visszatérek.

A pontos dátumot egy későbbi - még a mai nap folyamán kikerülő - bejegyzésben meg is írom :3

NYÁPLIC: Minőségi Forradalmak - Büszkeség

"Alig két éves lehettél, mikor Ausztrália felé a gépe a tengerbe zuhant és ő azonnal meghalt."

Zoe erőltetett vihogása még a legbékésebb könyvtárost is az őrületbe kergette volna, ám Timothy Lucas csak ült a pult mögött és még csak feléjük se nézett. Szorgalmasan körmölt egy lapra, s időnként rákeresett néhány szóra a rekedtesen zümmögő számítógépen. Csupán Leopoldot sajnálta, aki mit sem sejtve épp előrehajolt az asztal fölött, és lágyan megfogta Zoe kezét.

Zoe hagyta, hogy Leo megérintse, de semmit nem érzett. Talán egy apró bizsergést a bőrén, de ezt elfojthatatlan, természetes reakciónak vélte. Lassan megfordította kezét, és körmeit végighúzta Leo tenyerén. Nem erősen, nem akart fájdalmat okozni neki, csupán egy válasz volt a fiú közeledésére.

- Ez csikiz - rántotta gyorsan maga mellé a karját Leo, s megcsóválta a fejét - Nem jó ez így! Ilyen hamar megismered a gyenge pontjaimat.

Zoe majdnem felnevetett ezt hallva. Mit számít egy csiklandós tenyér? Neki épp elég Leo szívbeli gyengesége. Lopva a pult felé pillantott, majd vissza az újdonsült kellék pasijára. Kivillantotta rá kötelezően hófehér fogait, és egy széles mozdulattal hátradobta a haját.

- Én is elárulhatom az egyik gyengeségem - felelt felvetett fejjel. Észre se vette, ám jóval hangosabban beszélt, mint ami a könyvtárban megengedett volt. - Elolvadok a fagyitól. A kedvencem a sárgadinnye. Nem tudok ellenállni neki.

Hangja sokat sejtető és játékos volt, nem hagyta, hogy Leo túl komolyan vegye és beinduljon a fantáziája, míg kacér mosolya épp ennek ellenkezőjét mutatta. Magabiztosan nézett Leo szemeibe, amiket a fiú rajta felejtett.

Ha azt gondolta, ezzel teljesen és véglegesen kitörölt a pasija gondolatai közül minden mást, ami nem róla szól, akkor bizony tévedett, Leo gondolatai ugyanis meglepő irányba kanyarodtak el. Alice-ra gondolt, hogy a lány szájából mennyire máshogy hangzanának ezek a szavak. Mennyivel, mennyivel érettebb a kis újoncnál Zoe. Igaz, végső soron a győzelem már ott volt a lány zsebében.

- Elmenjünk a cukrászdába? - kérdezte Leo kapva az alkalmon, hogy randijukat meghosszabbíthassa. Lelkesedésében meg se várva Zoe válaszát a táskájáért nyúlt, és elkezdte belepakolni a füzeteit.

- Nem fejezed be a tanulást? - kérdezte a lány meglepettséget tettetve. - Pedig nekem úgy tűnt...
- Majd folytatom egy alkalmasabb időben. Szóval van kedved eljönni fagyizni?
Zoe tűnődve egy utolsó pillantást vetett Tim felé, majd beleegyezett a meghívásba. Úgy tűnik, messzebbre kell elmennie, ha azt akarja, hogy Tim tegye meg az első lépést. S ő tisztességesen kivárja azt.
Nem zajongott feleslegesen, mikor kivonult a könyvtárból, az túl direkt lett volna. Leo kezét se fogta meg, és nem mászott rá. Tudta, az is túl nyilvánvalóvá tenné igazi szándékát, és elvesztené az esélyét, ami talán az utolsó is egyben.

Tim lemondóan nézett a barátja után, ahogy az ajtóhoz sétál és kinyitja Zoe előtt, mint egy igazi úriember. Ha az érzelmei nem ragadnák ennyire magukkal, remek ügynök válhatna belőle. Az első szövetségese és bizalmasa lehetne a Klubban, ahol még mindig különös idegenként tekintenek rá, hisz ritka, hogy apa és fia együtt dolgozzon. Talán csak a spanyolországi bázison van még két ügynök, akik rokonok, egyébként mindenkit egyénileg szerveznek be.

Körbenézett a könyvtárban, nem szorul-e valaki segítségre, nem kell-e figyelmeztetni egyik-másik diákot, hogy bent tilos ételt és italt fogyasztani, ám mindenki nyugodtan olvasgatott vagy keresgélt. Nyugtázta a békés képet, majd visszagörnyedt a lap fölé.

- A Napkirály ellen szőtt boszorkány összeesküvés fő gyanúsítottja - olvasta fel félhangosan az első szavakat, hátha sikerül visszarázódnia a XVII. századba. 

XIV. Lajos egyik udvarhölgyénél, Lady Clemence-nél, aki az aktuális kegyencnő szívbéli barátnője is volt egyben, egy mérgezett tőrt találtak. A lány azt állította, hogy nem tudott a tőr létezéséről. A hivatalos feljegyzések erről az ügyről igen szűkszavúan számoltak be, ám egy másik udvarhölgy lejegyezte a naplójába, majd később jelentette, hogy a szóban forgó lányt egy különös kinézetű rongyokba öltözött öregasszony megszólította, mikor kocsikázni indultak hármasban, nem sokkal a tőr felfedezése előtt. Az öregasszony erősködött, hogy beszélniük kell, de a kocsis elzavarta az ostorával.

Miután ezekkel az állításokkal szembesítették, a lány bevallotta, hogy a boszorkány megbűvölte, és a délutáni séta alatt kellett volna a király közelébe férkőznie, hogy leszúrhassa. Az öregasszonyt nem ismerte. Hogy miért épp őt választotta, arra csupán egyféle magyarázatot tudott elképzelni. A gonosz kifigyelte, amint elhagyják a palotát.

Később azonosította a vénasszonyt, akit börtönbe vetettek, majd hagytak éhen halni. A lányt kitiltották a palotából, de az életét meghagyták, és hivatalosan az ügy nem szivárgott ki.

Tim megdörzsölte a halántékát. Nem volt egyszerű lefordítania a francia udvarhölgy kézzel írt naplóját. Különösen a titokzatos rövidítések és gúnynevek bosszantották fel, mikor már azt hitte, tudja, kiről van szó, kiderül, hogy nem Húsos, hanem Sonka volt ennek és ennek a márkinak a gúnyneve, s kezdhette elölről Húsos keresését. Abban ugyanis biztos volt, hogy nem Lady Clemence volt a gyilkossági kísérlet kiötlője. Ha mégis, kellettek szövetségesek, akik eljuttatták hozzá a tőrt. Egyetlen nyoma volt csupán. Lord Húsos, akit a naplójában többször is említett a másik udvarhölgy.

A Titkos könyvtárat már feltúrta, minden itt fellelhető forrást átolvasott, hátha valahol tesznek még említést a lordra, ám úgy tűnt, kizárólag ez az egy nő használta a megtermett nemesre a Húsos nevet. 

Timet nyomasztotta a határidő, amit az apja szabott neki, a szálak összeillesztésére. Bármennyire is szerette volna megvédeni Leot egy meggondolatlan lépéstől, előbb a saját feladataival kellett végeznie, amit a Klub el is várt tőle.

A lapján nevek, álnevek és gúnynevek sokasága szerepet, némelyik áthúzva, másik bekarikázva, esetleg összekötve egy harmadikkal.

Az interneten sok kiegészítő adatot megtalált, amit nem tartottak fontosnak beszerezni a Titkos könyvtárba, hisz közkézen forgott  az adott információ. 

"Bálok Napkirály udvara" írta be az újabb szavakat a gépbe. Bár lenne ideje ezt otthon csinálni, ahol sokkal jobb és gyorsabb eszközök állnak a rendelkezésére, ám sajnálatos mód a szigorú kiképzés és az álca megkövetelte a jelenlétét a könyvkiadó pult mögött.

Csupán felületes információkat dobott ki a kereső, amikkel nem jutott előrébb, de legalább eszébe jutott, hogy esetleg külsős is lehet ez a Lord Húsos, akivel az udvarhölgyek egy bálon találkoztak, esetleg Versailles-be érkezésük előttről ismerte valamelyikük. 

Tágítania kell a teret és az időt. Nem szabad egy ponton, egy helyszínen leragadnia, mert az összefüggések képesek túlnyúlni a falakon és kontinenseken. 

- Melyik nyelvjárás is? - morogta félhangosan.- Lord Húsos. 

A felismerés olyan hirtelen érte, hogy majdnem felkiáltott. Milyen apróságokon múlhat néha az ember inkognitója! A húsos, ahogy a lány leírta, nagyon hasonlított arra, amit a belga határ mentén használtak akkoriban az emberek. Ha hallhatta volna, talán még a konkrét tartományt is meg tudta volna nevezni. Ez az anyám vére, gondolta, majd vigyorogva feljegyzett néhány címet a lapja hátoldalára, amiket fel kell keresnie, miután lejárt a műszakja. Lady Clemence ugyanis Lilleből származott, ami a mai Nord-Pas-de-Calais tartományban terül el, közel a határhoz.

A bejárat fölött függő faliórára pillantott, mivel a könyvtárban egyedül az járt jól. Még több, mint két órája van hátra a váltásig. Két órán át kell rostokolnia egy helyben.

Az ajtó kinyílt, és Alice lépett be rajta. Tim barátságosan rámosolygott és biccentett.

- Szia - köszöntötte a lány is a pult mellé érve. - Visszahoztam ak 'önyvet. 

Rongyos válltáskájából előhúzta a genothermbe csomagolt könyvet. Mikor észrevette Tim kíváncsi tekintetét, gyorsan elmagyarázta, hogy így nem kell attól tartania, hogy valami bekerül a lapok közé, esetleg meggyűrődik a könyv.

- Ötletes. Ezt én is alkalmazni fogom. Mire nem jó egy ilyen?

Alice boldogan elmosolyodott.

- Rá foggok nézni, nehogy baajuk essen ak 'önyveknek - felelte vidáman.

- Rendben. Szeretnél kölcsönözni egy újat? Esetleg kettőt? 

Alice gyorsan megrázta a fejét.

- Neem, még van olvasni vallóm. A szügséges szakkönyveket, pedig rende'ni szoktam.

- Akkor csak egy könyv, vissza - Tim felállt, hogy a vonalkód leolvasó segítségével kitörölje Alice kártyájáról a könyv címét, majd félre tette a pult mögé, ahol az aznap visszahozott könyvek várakoztak magas tornyokba rakva arra, hogy mikor lesz egy kis ideje a fiúnak, visszapakolja őket a helyükre. - Más valamit?

- Köszönöm, nem kérek - biccentett udvarias vendégként Alice, de nem indult el kifelé, csupán hátat fordított a pultnak, s kutatón körbenézett. A könyvtár csillagra emlékeztető alakban elhelyezett polc sorai lehetővé tették, hogy a könyvtáros mindig, mindent belásson. Ezt használta ki Alice is. Hátha meglátja Leot. 

- Különnös - suttogta szomorúan, mikor a könyvtár másodszori végigpásztázása után se pillantotta meg.

- Zoeval ment el fagyizni - árulta el segítőkészen Tim a pultra könyökölve.- Micsoda lehetetlen helyzet! 

- Áh - Alice nem is próbált ellenkezni. Az náluk nem szokás. - Azért kár - tette hozzá, miután sikerült összeszednie magát. 

- Szerintem is. Zoe csak kihasználja - Tim visszafojtott lélegzettel figyelte a lányt. Ő talán tudna segíteni azon a szerencsétlen ökrön. 

- Igen, de most biztos boldog.

- Csak örül, mint majom a... izé... szóval... érted.

Alice megrázta a fejét.

- Neem. Nem é'tem, de aszt hiszem, nem is akkarom - felelt remegő hangon. - Esetleg, megké'hetnélek rá, hogy.... neem, inkább... majd magam elintézem. Szia.

Alice szorosan megragadta a válltáskáját, hogy ne ütődjön az oldalához, majd kisietett a könyvtárból. Nem fog üzenetet hagyni Leonak, ráadásul nem Timet felhasználva közvetítőnek. Egyszeri alkalom volt, hogy Leo elbeszélgetett vele, mert ismeri Charlotte-ot, illetve azért, mert Charlotte Zoe legjobb barátnője. Ennek a hosszú láncnak a két végén állnak ők ketten. Pillanatnyilag túl messze egymástól.

Egyenesen hazasietett, mint általában. A szoba üresen állt. Charlotte bizonyára a barátaival császkál valamerre a városban, vagy épp Zoeval beszélik ki a randi részleteit.

- Neeem! Neeem! Nee gondolkoggy ezen - utasította magát szigorúan, és odaült az íróasztal elé, hogy nekikezdhessen a tanulnivalóinak.

Másnap reggel kimerülten ébredt. Éjjel nem aludt valami jól, de ahogy elnézte Charlotte zilált haját és a szeme alatti karikákat, a szobatársnőjének se volt valami békés az estéje.

- Áttengedem előbb af 'ürdő szobát - ajánlotta fel Alice.

- Örök hálám üldözzön mindhalálig és a síron túl - ásította a félvér és elindult megkeresni a papucsát, amit kivételesen nem készített az ágya mellé. - Nem láttad?

- Neem. Talán az ágy alatt.

Ott is volt, csak épp a másik ágy alatt. Hogy miként került oda, az rejtély. Rejtély bizony, mert Charlotte soha nem hagyja szét a dolgait.

- Ma délután feljön Zoe - közölte mintegy mellékesen, szájában habzó fogkefével, mikor Alice szó szerint beesett a wc-re. 

- Elmennyek? - kérdezte puhatolózón a lány.

- Nem akarlak én kizárni a saját szobádból, nehogy azt hidd - kezdte Charlotte, ám ekkor Alice-nak eszébe jutott, hogy egy bizonyos genothermes eljárás miatt fel kell keresnie Timothyt. 

Szegény lány a lehető legrosszabb kifogást választotta, ugyanis mikor ez Zoe fülébe jutott, a kamupasi ügy, újabb érdekes fordulatot vett a szépség koponyájában.

- Tökéletes! - kiáltotta lelkesen elhűlve saját zsenialitásától. - Timnek kell egy hírnök. Nem elég, hogy lát.

- Nem félsz, hogy elcsábítja előled Timet? - szúrta közbe unottan Charlotte. Nemigazán tetszett neki ez az egész ötlet.

- Igazad van, előbb tesztelnünk kell mindkettejüket - komorodott el a jogos érv hallatán Zoe. - Ma délután találkoznom kell vele!

Így esett meg, hogy a két kebelbarátnő bemasírozott délután a könyvtárba és karon ragadva az értetlenkedő lányt kivonszolták a folyosóra.

- Csupán néhány kérdést szeretnék feltenni neked - nyugtatta meg Zoe. - Válaszolj rájuk őszintén, és jó barátok leszünk. 

Alice egyik lányról a másikra nézett, végül bizonytalanul bólintott. 

- Remek. Kezdjük néhány egyszerűvel. Miért jársz könyvtárba?

- Hogy könyvekket kölcsönözzek.

- Eddig még egyszer se vetted igénybe a  kézikönyvtárat, igazam van?

- Igen.

- Miért?

- Mer' ami kell a kuttatásaimhoz, azokat mind beszeresztem már e-book formában vagy megrende'tem a könyvet. 

- Szóval mindig csak kölcsönzöl?

- Igen.

Alice idegesen nyelt egyet. Rossz emlékeket ébresztett benne ez a vallatás, meg egyébként is. Szemben állni Zoeval és Charlotte-tal sok bátorságot igényel.

- Következő. Tetszik neked Lucas?

- Tim?

- Igen, Tim. Miért hívod Timnek?

- Mer' mindenki íggy hívja.

- Jogos - szólt közbe Charlotte. Alice hálásan nézett rá.

- Teszik?

- Kedves fiú, de én neem tallnáám meg vele a közzös hangot.

- De tetszik?

- Kicsit.

- Van, aki nála jobban tetszik? - kérdezett most Charlotte. - Igazat mondj!

- Iggen - sütötte le a szemét Alice, s érezte, ahogy végigkúszik az arcbőrén a pír.

- Látod? Nem is volt olyan nehéz - mosolyodott el Zoe is. - Gyere velünk!

Alice hiába is tiltakozott volna, a lányok ismét magukkal vonszolták egészen a kollégiumig.

- Nem szoktam bemenni a koleszba, kiráz tőle a hideg, de ezt senki nem hallhatja rajtunk kívül - magyarázta lelkesen Zoe.

- Igen. Eléggé szürkék a folyossók - értett egyet Alice, bár hangja elég bátortalan volt. Érezte, hogy nemsoká kibújik a szög a zsákjából, és kicsit félt attól, amit hallani fog.

Charlotte kinyitotta az ajtót és betessékelte a többieket.

- Először is titoktartást kell fogadnod - kezdett bele ünnepélyes hangon a mondandójába Zoe. - Charlotte szerint megbízható és őszinte lány vagy, ezért beveszünk téged is a Szövetségbe, de meg kell ígérned, hogy tartod magad az alapszabályokhoz, és nem árulsz el minket.

Alice egy bólintással nyugtázta a hallottakat.

- Esküdj!

- Esküszöm...

- Esküdj, hogy soha nem árulod el a titkunk, cserébe mi is segíteni fogunk, ha szükséged van rá! Tilos Timothy Lucast megkörnyékezni, elcsábítani, rólam hamis információkat adni neki, kivétel ez alól a Leoval való randijaim eseményei, azokat ugyanis nyugodtan kiszínezheted kicsit. Esküdj, hogy bízni fogsz bennünk, és nem hiszel az alaptalan pletykáknak! Esküdj, hogy ha bármi kétséged felmerül a tervvel vagy bármi egyébbel kapcsolatban, azt nem fojtod magadba, hanem elmondod nekünk! - kántálta Zoe átszellemülten, miközben Alice-szal farkasszemezett. - Esküdj!

- Esküszöm - rebegte a lány. 

- Rendben. Próbaidős leszel - jelentette ki könnyedén Zoe, és nekidőlt az ágy szélének. - Holnap Tim ismét délutános. Lesz időd benézni hozzá?

- Lesz - suttogta Alice.

- Ma Leo elvitt fagylaltozni, de nem volt sárgadinnyés fagylaltjuk, így végül csak egy gyömbérre hívott meg, ő colát ivott. Beszélgettünk és hazakísért. Szombaton elvisz moziba. Még nem választottuk ki, hogy mit nézünk meg. Sajnos csak ennyi történt ma. Az első teszt az lesz, hogy mennyire tudod ezekkel az információkkal felkelteni Tim figyelmét. Gondolom, tisztában vagy a részletekkel az új pasimat illetően. Hogy ő egy kamupasi. Kimondom, mert ez az igazság, és te nem tűnsz ostobának.

- Köszönöm - többet képtelen volt kinyögni, annyira sokkolták a hallottak az épphogy nyiladozó szívét. Nem mert visszakérdezni. Nem merte megkérdezni, hogy mit, miért. Mit gondolnak Leoról és az érzéseiről, és még sok mást szeretett volna kérdezni, de csak bambán ült és hallgatott. 

- Akkor ez meg is beszéltük. Amúgy nagyon érdekesen rendezted be az ágyad környékét - terelte másfelé a szót Zoe. - Úgy tudom, Indiából jöttél. E szerint viseltél már szárit? 

- Kösszönöm. Iggen, a dadám... ő tanított meg.

- És tudsz indiaiul is?

- Csak keveset. Sokan beszélnek ott angolul. Úgy-ahogy.

- Nem is tudtam - mímelt érdeklődést Zoe mesteri módon. - Biztos honvágyad van!

- Neem. Szeretek itt lenni!

- Akkor üdv Angliában - tárta szét karjait Zoe és átölelte Alice-t. Két légpuszi után engedte csak el. - Holnap találkozunk. Char, lekísérsz? 

- Persze. Mindjárt jövök. Nem kell becsukni az ajtót.

Alice egy újabb bólintással felelt. Nem volt ereje már szólni. Amint kilépett a két lány az ajtón, és becsukták maguk mögött, odarohant az ágyához és belevetette magát.

- Szerrencsétlen, szerrencsétlen - ismételgette a párnájába, de azért másnap elment a könyvtárba Charlotte és Zoe figyelő tekintetétől feszélyezve.

Tim nem volt egyedül. Ott ült mellette a pultnál Leo is. Alice nyelt egy nagyot, és elindult feléjük. Elhatározta, kizárólag a genothermről fog beszélni. Zoeék biztos nem mernek hallótávolságon belülre kerülni, hisz az egyben látótávolságot is jelentene.

- Tegnapp akartam mondani... - igyekezett, hogy arca és hangja ne árulja el, mennyire ideges.

- Mit is? - kérdezett vissza Tim. Nem emlékszik rá! Alice megremegett. 

- Sápadtnak tűnsz. Jól vagy? - ezt már Leo kérdezte, aki valósággal az arcába mászott. - Kérsz valami édeset?

- Neem. Neem. Mindegy. Jól vagyok - bizonygatta Alice. - Csak aszt akartam mondani, hogy a genotherbe av 'astag könyveket...

- Áh, már emlékszem! Meséltem is Leonak, hogy mekkora ötleted van. Bocs, kicsit zűrös estém volt, hirtelen nem jutott eszembe. Képzeld, Charlotte és Zoe csak úgy bejöttek és karonfogva kikísérték - az utolsó mondatát már Leonak címezte.

- Az azé't volt, mer' véletlen Char kulcsát hosztam el reggel - mentegetőzött gyorsan Alice. - Szóóval, ha a' zoldalát bevvágod, és kivvül-bellül tixóval megragasztod, akkor jó vastagabb könyvek tárrolássára is - hadarta alig érthetően Alice, majd gyorsan elbúcsúzott a két fiútól és kisietett a könyvtárból.

- Vajon mire akarták rávenni? - tűnődött Leo félhangosan. 

- Nem tudom, de a végére fogom ennek már járni - jelentette ki Tim.

- Hé, haver, még sose hallottalak ilyen indulatosnak, hacsak nem az apádról volt szó.

- Zoe valahogy mindig is emlékeztetett egy kicsit az apámra. Úgyis annyit lógsz itt. Vedd át a stafétát egy fél órára. Nem lehetnek messze.

Azzal Tim kilépett a kölcsönzőpult mögül, lekapta kabátját a fogasról és elindult Alice után.

A lány egy kisebb körpark felé sietett, ahol Charlotte és Zoe vártak rá. Még az előtt észrevették Timet, hogy Alice egy szót is szólhatott volna.

- Ügyes vagy! Magad után csaltad. Mit mondtál neki? - kérdezte Zoe izgatottan.

- Énn semmit, én tényleg semmit nem mon'tam nekik - hebegte Alice elfehéredve. 

Ekkor ért oda Tim. 

- Mégis mi folyik itt? - kérdezte dühösen. - Mit akarsz mindezzel elérni, he? Miért keversz bele másokat is? Nem érdekelsz, de ne játszadozz se Alice-szal, se Leoval - Tim hangja igen fenyegető volt, ahogy az elfojtott indulatok átszínezték amúgy barátságos, mély hangját. 

- Kérlek, most hagyjatok magunkra - szólt oda a lányoknak Zoe. - Azért, Timothy, mert neked kellett kezdeményezned - felelte higgadtságot erőltetve magára. Közben Charlotte megragadta Alice karját és lassan húzni kezdte maga után. Alice már egész kezdte megszokni a folyamatos rángatást, így ellenkezés nélkül követte.

- Mire volt jó igent mondani Leonak? - kérdezte ismét Tim.

- Mert kellett a látszat...

- Miből gondoltad, hogy ez beválna?

- Bevált. Sokan látták, ahogy dühösen idejöttél. Te kezdeményeztél, és csak ez számít, mert én nem mehettem oda hozzád.

- Hogy érted ezt? - Tim hangja egyszeriben puhatolózóvá vált. Agya lázasan dolgozni kezdett. Egymás után dobta ki a kérdéseket. Talán Zoenak is köze van a Forradalmi Klubhoz? Az egész csak színjáték? Kik még a részesei?

Zoe habozott, mielőtt válaszolt volna.

- Megtiltotta az édesanyád... - bökte ki végül. 

BÜSZKESÉG

Elérkezett hát a következő hónap is, a következő fejezet, néhány ok miatt most korábban, nem az utolsó pillanatban. Egyre több információfoszlány tűnik elő, és egyre gyűlnek a látszólag összefüggéstelen alcímek is. 

Mi fog kisülni ebből?