PETTYESKÉPŰ: Addig, amíg meg nem öregszünk

Az ablakon végigfutottak a felkelő nap sugarai, ahogy szélesre tárta valaki. A sötétítőfüggöny lomhán megremegett a hűs szellőtől. Bentről erőtlen nyöszörgés hallatszott ki.

Cat meggyötört, fáradt teste megvonaglott, mikor bőréhez ért a jeges kéz. Szemeit még szorosabbra zárta és sebesen összekuporodott. Bret nesztelenül egy közeli székre dobta a lányról lerántott takarót, s miután megbizonyosodott róla, hogy nem fog leesni a földre, leült az ágy végébe. Égkék szemeivel merőn bámulta Cat porcelánfehér testét. Mélyen magába szívta a melegségét és a levendula illatot, amely körüllengte. A leheletfinom hálóing csalóka látszatot keltett a vibráló fényben, mintha mindent láttatni engedne, holott semmi nem hatolt át a gyöngyházszín selymen.

A démon torkából rekedt, mély sóhaj szakadt fel, majd lassan előrenyúlt.

Cat esetlenül próbált odébb húzódni az újabb érintések elől.

- Ne! Hagy abba! Ez már fáj! Nem bírom tovább! – akadozva törtek elő belőle a szavak, mígnem megelégelte a játékot, és a párnájára kucorodva felült. Kezeit az oldalára tapasztotta, a levegőt szaporán vette.

- Tudod, hogy a talpam nagyon érzékeny. Utálom, amikor ott csikizel meg – sziszegte, s gyorsan megtörölte a visszafojtott nevetéstől könnyes szemeit.

- Catelin...

- És azt is utálom, ha nem Cat-nek szólítasz.

- ... kikapcsoltam az ébresztődet – fejezte be egy félmosoly kíséretében a megkezdett mondatot Bret. Eddig szigorú arca ettől egész ellágyult, mégis végig ott motoszkált valami... valami maró öngúny és fájdalom a tekintetében. Cat vett egy mély lélegzetet, arcát felfújta, mint a robbanás előtt álló bomba, majd lassan az éjjeli szekrény felé fordult, hogy megnézze az időt.

- Fél hét – konstatálta félhangosan. – Az ébresztő hétre volt állítva.

- Tudom - Bret nem törődve azzal, hogy rajta már utcai ruha és cipő van az ágyon átmászva odaült Cat mellé a párnára.

Most a lányon volt a sor, hogy végigmérje őt. Vörös színezetű kontaktlencséje mögött Bretnek kék volt az írisze. Lehetetlenül kék. Haja, mely egykor fekete és egyenes szálú volt, olaszosan göndörré vált, és már nagyon közelített a tejföl szőkéhez.

A férfi mozgolódni kezdett, ahogy a konyha felől sötét füstpöfetegek érkeztek a hálóba.

– Mindjárt beindul a füstriasztó. Odaégettem a reggeli pirítóst - lehelte a lány nyakába, majd apró csókot nyomott az orra hegyére. – Jó reggelt, édes!

◊◊◊

Naptár szerint nem volt hétfő, de minden más ráillett volna az úgy utált napra. Az egyetemi órák alatt a másodpercmutató mintha csak zongora billentyűnek képzelte volna magát úgy capricciózott. Hol gyorsabban, hol lassabban lépett a következő ütemre. A pillanatnyi néma csendek alatt hallatszott a kattanás is. Forte, majd váratlan pianissimora váltott, és észre se lehetett venni a következő negyedóra elteltét.

Mire Cat kilépett a monumentális épület kapuján, úgy festett, mint akinek az egész élettől elment a kedve, de csupán egy pillanatig, amíg meg nem látta a démont.

Bret ellökte magát a lámpaoszloptól és odasietett hozzá. Egy gyors csók, majd átnyújtotta neki caffé macchiato címkés poharat.

- Beleittam – tette hozzá előzékenyen. – és loptam hozzá pár császárzsemlét is.

Cat hálásan kezdte szürcsölgetni a kávét.

- Gyere, karolj belém – ajánlotta a démon.

- Minek? – hangzott kisvártatva a döbbent kérdés.

- Lassan nem is szőke leszek, hanem már ősz. Te meg mondjuk, fested a hajad. Mit szólsz hozzá? Olyanok leszünk, mint egy idős házaspár – Bret féloldalasan elmosolyodott, mikor befejezte a mondatot. Egész délelőtt ezen a pár szón agyalt. Cat megadóan hozzábújt hozzá, és úgy indultak tovább.

- Folytasd...

- Mit?

- Tudod, ilyenkor szoktad megemlíteni, hogy egyszer úgyis elmész – Cat apró köröket írt le a bal mutatóujjával, mintha csak egy bakelitlemez forogna a levegőben, amiről felolvassa a szokásos szöveget. - Itt hagysz, és nem akarod, hogy könnyek közt gondoljak rád, inkább összetöröd a szívem, hogy mikor elmész, hogy tovább tudjak lépni.

- Minek mondjam, úgyis tudod – sóhajtott Bret az égre emelve tekintetét.

- Mi történik veled, ha teljes kifehéredik a hajad? – tette fel Cat a hónapok teltével költőivé avanzsált kérdést. A felelet csak egy ösztönös vállrándítás volt.

- Azért majd hazafelé beugrunk a kisboltba, hogy kifizessük a zsemléket, Cat?

- Nem! – kiáltott fel váratlanul és hisztérikusan a lány, s  szembefordult a démonnal. – Nem fizetjük ki az ellopott zsemlét, nem mentünk meg kóbor cicákat és végképp nem bunyózunk zsebtolvajokkal, hogy visszaszerezzük a néni táskáját! Bret, szedd össze magad! Hívj Catelinnek, és ne figyelmeztess, mielőtt megszólal a füstjelző! – vágta a másik fejéhez mindezt egy szuszra. – Nem hiszem el, hogy önzőbb vagyok, mint egy démon - tette hozzá már könnyeivel küszködve. -, mert nem akarom, hogy jó útra térj. Minden egyes nappal, mikor nem követsz el semmi gonoszságot, a démoni erőd egyre csak fogy. Félek. Nem akarlak elveszíteni.

- Hogy is válhatnék én a megtestesült tisztasággá, ha mindig, mikor rád nézek, Catelin, elmémet elárasztják a bűnös gondolatok – húzta kedvesen magához szerelmét az egyszervolt démon, s mutatóujjával óvatosan letörölte Cat szempilláin csillogó könnyeket.

- Az nem elég – Cat félrekapta a fejét, majd szorosan Bret mellkasába fúrta arcát, s mélyen belélegezte az illatát. - Mi lesz veled, ha teljesen kifehéredik a hajad?

- Talán angyallá válok... - nevetett fel Bret bizonytalanul. – Ma este viszont elmegyünk Angelo pizzériájába és mindketten behódolunk a falánkság bűnének.

Bret könnyű puszit nyomott Cat hajába. Megvárta, míg a lány szorítása enyhül a teste körül, majd hátrébb lépett és lehajolt, hogy arcáról lecsókolhassa a sós könnyeket. Kérlelőn tekintett le a lányra, ne sírjon.

Cat végül elmosolyodott.

- Ugye Hawaii pizzát fogsz rendelni? - hangja kissé még rekedtes volt, de szapora légzése fölött már kezdte visszavenni az irányítást.

- Ez csak természetes, hisz kiskorod óta ki nem állhatod az ananászt - nevetett fel megkönnyebbülten Bret -, de előtte azért elmegyünk, és kifizetjük a zsemléket?

- Rendben - bólintott megadóan Cat. - Ráérsz holnap is összetörni a szívem.

- Én is ugyanerre gondoltam – zárta le Bret a beszélgetést. Cat kelletlenül kibontakozott az öleléséből, majd ismét egymásba karoltak és elindultak a kisbolt felé.

Egyikük se vallotta volna be, de mindketten arra gondoltak, a másik vajon elhízott és tokás lesz-e öregen.

Ezzel a történettel jelentkeztem a Babu Miriel által meghirdetett My Demon kihívásra,
amelyen  1. helyezést értem el. ^.^