PETTYESKÉPŰ: Addig, amíg meg nem öregszünk

Az ablakon végigfutottak a felkelő nap sugarai, ahogy szélesre tárta valaki. A sötétítőfüggöny lomhán megremegett a hűs szellőtől. Bentről erőtlen nyöszörgés hallatszott ki.

Cat meggyötört, fáradt teste megvonaglott, mikor bőréhez ért a jeges kéz. Szemeit még szorosabbra zárta és sebesen összekuporodott. Bret nesztelenül egy közeli székre dobta a lányról lerántott takarót, s miután megbizonyosodott róla, hogy nem fog leesni a földre, leült az ágy végébe. Égkék szemeivel merőn bámulta Cat porcelánfehér testét. Mélyen magába szívta a melegségét és a levendula illatot, amely körüllengte. A leheletfinom hálóing csalóka látszatot keltett a vibráló fényben, mintha mindent láttatni engedne, holott semmi nem hatolt át a gyöngyházszín selymen.

A démon torkából rekedt, mély sóhaj szakadt fel, majd lassan előrenyúlt.

Cat esetlenül próbált odébb húzódni az újabb érintések elől.

- Ne! Hagy abba! Ez már fáj! Nem bírom tovább! – akadozva törtek elő belőle a szavak, mígnem megelégelte a játékot, és a párnájára kucorodva felült. Kezeit az oldalára tapasztotta, a levegőt szaporán vette.

- Tudod, hogy a talpam nagyon érzékeny. Utálom, amikor ott csikizel meg – sziszegte, s gyorsan megtörölte a visszafojtott nevetéstől könnyes szemeit.

- Catelin...

- És azt is utálom, ha nem Cat-nek szólítasz.

- ... kikapcsoltam az ébresztődet – fejezte be egy félmosoly kíséretében a megkezdett mondatot Bret. Eddig szigorú arca ettől egész ellágyult, mégis végig ott motoszkált valami... valami maró öngúny és fájdalom a tekintetében. Cat vett egy mély lélegzetet, arcát felfújta, mint a robbanás előtt álló bomba, majd lassan az éjjeli szekrény felé fordult, hogy megnézze az időt.

- Fél hét – konstatálta félhangosan. – Az ébresztő hétre volt állítva.

- Tudom - Bret nem törődve azzal, hogy rajta már utcai ruha és cipő van az ágyon átmászva odaült Cat mellé a párnára.

Most a lányon volt a sor, hogy végigmérje őt. Vörös színezetű kontaktlencséje mögött Bretnek kék volt az írisze. Lehetetlenül kék. Haja, mely egykor fekete és egyenes szálú volt, olaszosan göndörré vált, és már nagyon közelített a tejföl szőkéhez.

A férfi mozgolódni kezdett, ahogy a konyha felől sötét füstpöfetegek érkeztek a hálóba.

– Mindjárt beindul a füstriasztó. Odaégettem a reggeli pirítóst - lehelte a lány nyakába, majd apró csókot nyomott az orra hegyére. – Jó reggelt, édes!

◊◊◊

Naptár szerint nem volt hétfő, de minden más ráillett volna az úgy utált napra. Az egyetemi órák alatt a másodpercmutató mintha csak zongora billentyűnek képzelte volna magát úgy capricciózott. Hol gyorsabban, hol lassabban lépett a következő ütemre. A pillanatnyi néma csendek alatt hallatszott a kattanás is. Forte, majd váratlan pianissimora váltott, és észre se lehetett venni a következő negyedóra elteltét.

Mire Cat kilépett a monumentális épület kapuján, úgy festett, mint akinek az egész élettől elment a kedve, de csupán egy pillanatig, amíg meg nem látta a démont.

Bret ellökte magát a lámpaoszloptól és odasietett hozzá. Egy gyors csók, majd átnyújtotta neki caffé macchiato címkés poharat.

- Beleittam – tette hozzá előzékenyen. – és loptam hozzá pár császárzsemlét is.

Cat hálásan kezdte szürcsölgetni a kávét.

- Gyere, karolj belém – ajánlotta a démon.

- Minek? – hangzott kisvártatva a döbbent kérdés.

- Lassan nem is szőke leszek, hanem már ősz. Te meg mondjuk, fested a hajad. Mit szólsz hozzá? Olyanok leszünk, mint egy idős házaspár – Bret féloldalasan elmosolyodott, mikor befejezte a mondatot. Egész délelőtt ezen a pár szón agyalt. Cat megadóan hozzábújt hozzá, és úgy indultak tovább.

- Folytasd...

- Mit?

- Tudod, ilyenkor szoktad megemlíteni, hogy egyszer úgyis elmész – Cat apró köröket írt le a bal mutatóujjával, mintha csak egy bakelitlemez forogna a levegőben, amiről felolvassa a szokásos szöveget. - Itt hagysz, és nem akarod, hogy könnyek közt gondoljak rád, inkább összetöröd a szívem, hogy mikor elmész, hogy tovább tudjak lépni.

- Minek mondjam, úgyis tudod – sóhajtott Bret az égre emelve tekintetét.

- Mi történik veled, ha teljes kifehéredik a hajad? – tette fel Cat a hónapok teltével költőivé avanzsált kérdést. A felelet csak egy ösztönös vállrándítás volt.

- Azért majd hazafelé beugrunk a kisboltba, hogy kifizessük a zsemléket, Cat?

- Nem! – kiáltott fel váratlanul és hisztérikusan a lány, s  szembefordult a démonnal. – Nem fizetjük ki az ellopott zsemlét, nem mentünk meg kóbor cicákat és végképp nem bunyózunk zsebtolvajokkal, hogy visszaszerezzük a néni táskáját! Bret, szedd össze magad! Hívj Catelinnek, és ne figyelmeztess, mielőtt megszólal a füstjelző! – vágta a másik fejéhez mindezt egy szuszra. – Nem hiszem el, hogy önzőbb vagyok, mint egy démon - tette hozzá már könnyeivel küszködve. -, mert nem akarom, hogy jó útra térj. Minden egyes nappal, mikor nem követsz el semmi gonoszságot, a démoni erőd egyre csak fogy. Félek. Nem akarlak elveszíteni.

- Hogy is válhatnék én a megtestesült tisztasággá, ha mindig, mikor rád nézek, Catelin, elmémet elárasztják a bűnös gondolatok – húzta kedvesen magához szerelmét az egyszervolt démon, s mutatóujjával óvatosan letörölte Cat szempilláin csillogó könnyeket.

- Az nem elég – Cat félrekapta a fejét, majd szorosan Bret mellkasába fúrta arcát, s mélyen belélegezte az illatát. - Mi lesz veled, ha teljesen kifehéredik a hajad?

- Talán angyallá válok... - nevetett fel Bret bizonytalanul. – Ma este viszont elmegyünk Angelo pizzériájába és mindketten behódolunk a falánkság bűnének.

Bret könnyű puszit nyomott Cat hajába. Megvárta, míg a lány szorítása enyhül a teste körül, majd hátrébb lépett és lehajolt, hogy arcáról lecsókolhassa a sós könnyeket. Kérlelőn tekintett le a lányra, ne sírjon.

Cat végül elmosolyodott.

- Ugye Hawaii pizzát fogsz rendelni? - hangja kissé még rekedtes volt, de szapora légzése fölött már kezdte visszavenni az irányítást.

- Ez csak természetes, hisz kiskorod óta ki nem állhatod az ananászt - nevetett fel megkönnyebbülten Bret -, de előtte azért elmegyünk, és kifizetjük a zsemléket?

- Rendben - bólintott megadóan Cat. - Ráérsz holnap is összetörni a szívem.

- Én is ugyanerre gondoltam – zárta le Bret a beszélgetést. Cat kelletlenül kibontakozott az öleléséből, majd ismét egymásba karoltak és elindultak a kisbolt felé.

Egyikük se vallotta volna be, de mindketten arra gondoltak, a másik vajon elhízott és tokás lesz-e öregen.

Ezzel a történettel jelentkeztem a Babu Miriel által meghirdetett My Demon kihívásra,
amelyen  1. helyezést értem el. ^.^

FÜSTPÖFFENTŐ: Szótárazó II.

1967. 03.27.

Teljesen igaza volt a Billy fiúnak. Mármint most minek üljek bent a suliban, ha egyszer dög unalom? Szóval, mikor szólt, hogy mehetnék vele én is, mert bevesz a bandába, akkor mondtam, hogy ok.

Teljesen igaza volt, mert hát akkor már a tanárok se szívathattak, meg meg is nyugodhattak, hogy nem fújom le a kocsijukat, ha bevágnak egy egyest.

1967.04.13.

Teljesen igaza volt a Nancynek is, bár nem emlékszem pontosan, hogy mit súgott a fülembe, miután először megkínáltak a srácok a cuccal.

1968.09.01.

Teljesen igaza volt a Billy fiúnak, mikor bevett az üzletbe is, merthogy ez így van kitalálva, hogy meglegyen a pénzem, de mondta, hogy azért kell hozzá, hogy tiszta is maradjon a fejem.

1976.12.20.

Eleonórának és a férjének teljesen igaza volt, hogy nem jó emberekkel barátkoztam, belátom. Mondta, hogy segít kikecmeregni valahogy a dologból, ha megígérem, hogy ott hagyom Nancyt meg a többieket. Ő már az előtt szólt, hogy kicsaptak a suliból, mert osztálytársam volt. Mondta, hogy ne keveredjek olyanok közé mint Bill meg a többi a bandából, de hát akkor épp nem foglalkoztatott a dolog. Tanulnom kéne, hogy legyen érettségim, és akkor szerez nekem valami normális munkát.

1977.01.01.

Teljesen igaza volt a Billy fiúnak, ebből nem lehet csak úgy kimászni és lelépni. A csapat visszatart, mert én hozzájuk tartozom, szinte ők a családom. Megmondtam ezt Elinek meg az unalmas üzletember férjének is. Hamar le is szálltak rólam.

1981.07.23.

Susannak teljesen igaza volt. Aki tényleg szabadulni akar, az küld, amíg el nem éri a célját. Neki sikerült. Mellettem van és támogat. Össze fogunk házasodni, és a gyerekeinkre is nagyon fogunk figyelni. Csak előbb még van hátra hat hónapom, meg utána valami elvonó, de azt a részét nem igazán fogtam fel.

Mikor Billyt meg engem lecsuktak, a banda szétszéledt. Nancy meg már két éve meghalt valami fertőzésben.

Addig is én itt bent tanulok, mert jár ide egy srác, aki hetente párszor órákat ad. Matek, töri meg ilyenek. Adna valamilyen érettségit is, csak sajna, még előtte szabadulok, így kint is járnom kell majd, de ha Susannal lehetek, akkor nem lesz vészes.

1986.10.01.

Ma elmentem Billyért, hogy legyen aki várja, mikor szabadul. Nem változott szinte semmit. Lett egy Nancys tetkója és ennyi. Mivel a kicsi Jonnyt Susan magával vitte, meg szerzett valami papírt is róla, hogy nem mehetek utána, így már hónapok óta csak lézengtem a városban. Billynek egyből volt néhány remek ötlete. Összehozzuk újra a bandát. 

1990.01.15.

Ma volt épp nyolc éve, hogy Susan elárulta, terhes, és nagyjából öt éve, hogy magával vitte Jonnyt. Most megint hozzám került a kölyök, mert Susan meghalt autóbalesetben, és az új pasija lelépett. A volt anyósom nagyon akarta a gyereket, meg már amúgy is két éve ő nevelte, de én meg nem akartam újra elveszíteni. Végül megegyeztünk abban, hogy hozzájuk költözöm, és egy nagy családként neveljük Jonnyt és a kis féltestvérét, Esmeraldát.

1990.06.15.

Jonny elsős bizonyítványa kitűnő lett.

1990.07.12.

Az én bizonyítványom is. Végre leérettségiztem. Harminckilenc évesen ez azért már nem kis szó, igaz, más okból. Tovább fogok tanulni. Jelentkeztem egy levelező tanfolyamra, ami mellett az apósnak segítek be a könyvkereskedésben. Rengeteget olvasok. Essynek szoktam keresni gyerekkönyveket. Esténként tanítgatom, hogyan olvassa ki a szavakat. Nagyon lelkes és ügyes kislány.

1990.12.06.

Meg akartam lepni a gyerekeket egy kiskutyával. Szóltam a tervemről anyósnak és apósnak is, erre leültettek a konyhában, és úgy kezdtek beszélni hozzám, mintha én is csak tíz éves lennék. Nem, nem taknyos kölyökként kezeltek, hanem mint egy olyan ember, aki még túl fiatal sok dologhoz és nem tud mindent a világról. Elmondták, hogy egy kutya mekkora felelősséggel jár, nem hozhatok ide csak úgy egy kölyköt. Nem szabad elhanyagolni, aztán elvinni a menhelyre, ha beleununk. Rengeteg munka van vele. Minden nap sétáltatni, etetni, tanítani.

Végül sikerült meggyőznöm őket, hogy hárman - Jonny, Essy és én-, elegek leszünk ahhoz, hogy kitegyünk egy egész gazdit.

A kölyköt egy menhelyről hoztam. Golden retriver, a neve Rocky.

Mikor Jonny meglátta, magához ölelte és azt mondta. - Befogadjuk és megneveljük, mint a papát is.

Talán csak a születésekor sírtam utoljára úgy, mint akkor. A könnyeim egyszerűen nem akartak elfogyni. Essytől kaptam száz darab papírzsebkendőt.

2002.04.18.

Susannak végül is nem volt teljesen igaza. Szerintem kell egy Jonny, egy Esmeralda, egy anyós és egy após ahhoz, hogy sikerüljön.

Jonny ma mutatta be a barátnőjét. Kit remek lány. Nem hasonlít se Nancyre, se Eleonórára, de még Susanra se, így nem tudom ellátni tanácsokkal a fiam, de szerintem boldogulni fog vele.

2005.11.23.

Kit csodásan festett a hófehér esküvői ruhájában, de Jonny se panaszkodhatott. Szépen kikupálódott, mióta elkezdett vízipólózni.

Már hónapokkal a nagy nap előtt elkezdtem írni a beszédemet. Naponta igazítgattam rajta. Mindig úgy éreztem, mikor a fiamról beszélek, magamról beszélek, és csak rá akarom erőszakolni a vendégseregre az élettörténetem. Végül két nappal az esküvő előtt eszembe jutott, mit mondott Jonny akkor, mikor megkapta Rockyt. Újrakezdtem az egészet. A szavak szinte maguktól íródtak le.

Úgy éreztem, tökéletesen sikeredett átadnom mindazt a beszédemben, ami Jonnys a fiamban.

2005.11.24.

Essy váratlanul odaállt elém vacsora után, és arra kért, figyeljem mindig, mit tesz, hogy róla is tudjak majd úgy mesélni, ahogy a bátyjáról. Először nem értettem, hogy miért mondja mindezt. Kérdésemtől könnyek közt tört ki, és a karomba borult. Szipogva adta tudtomra, hogy elbizonytalanodott, van-e ő is olyan fontos számomra, mint Jonny, hisz ő nekem nem a vér szerinti lányom. Döbbenten öleltem magamhoz. Nem tudtam, mit mondjak. Csak azt ismételgettem, hogy mennyire szeretem, de úgy tűnt ez nem elég.

Apósom mentett meg. Ott állt végig az ajtóban a félfának támaszkodva. Végül odalépett hozzánk, és Essy vállára tette a kezét, hogy ráfigyeljen.

Nem tudom, az a pár szó akkor, melyikünknek jelentett többet, nekem vagy Essynek. Reszketeg hangján az öreg csak ennyit mondott. "Bruce se a vér szerinti fiam, mégis úgy szeretem, mint egyetlen gyermekemet."

Azóta tudom, aki úgy tartja, a tökéletes pillanatokban lekerül a szívünkről a szűrő, és a világot színesebbnek, elevenebbnek látjuk, na, azoknak van csak Teljesen Igazuk.

BRUCE

Bruce "élet szava" a teljes/teljesen volt.