Obrazek 1

Obrazek 1

2018. márc. 17.

TEKERGŐ: M, mint maradj!

Dave a lehető legmagasabbra húzódott az ágak közt, miközben fél szemmel folyamatosan a vérfarkast figyelte, aki eltökélten próbálgatta karmait a fa törzsén, mintha csak éjféli kocogás előtt végzett volna pár bemelegítő nyújtást. Dave képzelőereje nem volt annyira élénk, hogy ebben a helyzetben futóruhát képzeljen Alyssára, bár ez mindenképp oldotta volna néhány pillanatra a feszültségét. Davenek semmi kedve nem volt fantáziálgatni a lányról sem ruhában, sem anélkül, inkább a menekülés lehetőségeit igyekezett felmérni öt és fél méter magasságból.
Az ágak közt átsurranó szél olyan közel sodorta a vérfarkas illatát, mintha az máris a nyakában lihegne. Halk morgást hallott a föld felől, ám mikor lenézett egy igazán vérfagyasztó pillanatig szem elől tévesztette a vadállatot. Alyssa új fogást keresve a fán körbejárta a törzset, majd ismét nekirugaszkodott és már-már úgy tűnt, sikerül is megkapaszkodnia egy vastagabb ágban, de aztán a súlya visszarántotta a földre és lecsüccsent. A merev lapocka és a hüvelykujj hiánya leküzdhetetlen akadállyá változtatta számára a közel három méter magasságig csupasz fát és bevehetetlen erőddé Dave számára. Az erőd azonban a vámpírt is fogva tartotta. Ha legalább tudná a pontos órát, vagy egy járókelő illata elcsalná a farkast! Dave tudta, az ilyesmikért való fohász hiábavaló időpazarlás.
Ami az egész reménytelen helyzetben a legjobban felingerelte, hogy lett volna kiút. Ha néhány évvel idősebb vámpír lett volna, egyszerűen letéphetné most ezt a bőrt magáról, hogy bőrszárnyain elrepüljön magasan a fák felett a kastély irányába. Ezen képesség elsajátítása minden vámpírnak megadatik, aki csak az ősi törzs tagjává válik. Dave szíve erre a gondolatra fájdalmasan összeszorult. Ő már rég nem élő, de nem is hullamerev humorú vámpírfajzat, s a két létforma közt félúton megrekedve teste csupán haszontalan hústömeg. Hátát a törzsnek vetve felnézett a telihold által megvilágított égre és anélkül, hogy megfordult volna fejében a gondolat, végighúzta egyik karmost ujját a mellkasán. A szegycsontjától egészen a köldökéig.
- Hé, mit akarsz tőlem? Tűnés! - kiáltott bele az éjszakába, hogy gondolatai vészesen robogó folyama visszakanyarodjon végre az első ötletéhez és megpróbáljon szép szóval megszabadulni a farkastól. - Nem unod még?
Lentről nemleges válaszra hasonlító vonyítás hallatszott. Úgy tűnt, a vérfarkas megunta karmainak élesítését és leült a fa tövében. Kitartóan, hunyorgás nélkül bámult fel Dave-re, szemei csillogtak a hold fényében. Dave nem mozdult, állta a tekintetét, míg a vérfarkas végül elfordította fejét és lassan feltápászkodva odébb kullogott.
Dave kivárt egy kis időt, majd óvatosan kilesett a törzs mögül. Habár nem akart túlságosan reménykedni, mégis izgalom lett úrrá rajta, mikor sehol se látta a vadállatot. Igyekezve hangtalan maradni elkezdett lefelé mászni. Ha még élt volna, a szíve a tokában, a vére pedig a fülében lüktetett volna, a bőre alatt izmai remegtek volna a hirtelen kapott adrenalin lökettől, ám Dave szerencsére mindezeknek híján volt már, így pillanatokkal később már meg is hallotta a lihegést. Épp időben, mielőtt a vérfarkas a bokorból előugorva elkaphatta volna. Karmai épp csak a vádliját karcolták. A sebből bűzös, alvadt vér buggyant ki, majd megült a vágás szélén, akár a fa gyantája.
Dave megszokásból mélyen beszívta a levegőt és benntartotta, míg csak rá nem jött, hogy nem érez emberi fájdalmat. Visszatelepedett korábbi helyére, és mélyet sóhajtva kifújta a levegőt tüdejéből teljesen kipréselve a felesleges oxigént. Legalább nem holmi mágiával idézett élőholt, amit rohaszt maga a levegő is. Sose érdekelte annyira az ügy, hogy Cosimonál rákérdezzen, hányféle éji szörny él még megbújva az emberek közt. Ez agyhalottat legalább nem fáraszt a gondolkodás. Semmi stressz, semmi felesleges rohanás, csupán a hús csábítása. A gondolatok teljes hiányában nem került volna most ilyen helyzetbe sem.
Miért is hasonlította magát korábban egy fához? Felhúzta a sebesült lábát és leszakított egy darabot amúgy is cafatokban lógó kabátjáról, hogy letörölje a vért. Micsoda pazarlás! Megszagolta és kíváncsiságból megnyalta, de nem bizonyult valami jó ötletnek, ugyanis azonnal elfogta a hányinger és köpködve öklendezni kezdett.
- Fel ne gyere! - nyögte gyomrának, majd messzire dobta a rongyot. A vérfarkas kíváncsian a mozgó tárgy után fordult, majd a levegőben szaglászva néhány lépést tett a véres rongy irányába. - Jó, jó, menj csak! - biztatta Dave ismét kicsit felélénkülve.
A vérfarkas halkan morgott, ahogy a rongyhoz közelített. Füleit lesunyva odadugta az orrát és megbökte az élettelen anyagdarabot. Dave nyakát nyújtogatva próbált minél jobban rálátni az eseményekre. A vérfarkas ekkor hirtelen mozdulattal fogai közé kapta és megrázta, de minthogy a rongy továbbra sem adott semmilyen életjelet, visszaejtette a földre.
- Ne már! - nyögött fel Dave, ahogy a vérfarkas ismét letelepedett a fa alá. - Komolyan nincs jobb dolgod? Korábban valami marhahúst emlegettél a hűtőben, nem? Mi lett azzal? Nem mész haza vacsorázni? Nem vagy éhes? Menj kajálni! - Torka, ha lehet még jobban kiszáradt. Nem szokott ő ilyen sokat beszélni, pláne nem szokott könyörögni. Persze lehet, hogy jól jött volna néhány jól odalökött mondat azon az estén, mikor mellényénél fogva berántották a vámpír kastélyba, de hát amikor az embert épp készülnek begyömöszölni egy ízléstelenül feldíszített születésnapi koporsóba, általában nem túl sok összefüggő mondat jut eszébe. Azóta se merte senki megmondani neki, hogy kinek az ötlete volt az a koporsó.
Lent a vérfarkas hangosan felvonyított.
- Képtelen vagy elviselni, ha valaki nem rád figyel? - kiáltott le Dave és már majdnem, majdnem igazándiból dühösnek érezte magát. Még csak azt se hagyja, hogy felidézze élete sorsfordító eseményeit közelgő, végső halála előtt. - Mi van a rendőrséggel és a sintérekkel? Hogy nem kaptak még el? Szabadon él egy közveszélyes őrült a városban. Gyerünk, menj, gyilkolássz! Hajrá!
A vérfarkas, noha egy szavát se érthette, csöndesen hallgatta kifakadását, melyet Dave széles karmozdulatokkal tett még látványosabbá és akkor hirtelen valami megrepedt az oldalán.
- Miért nem tudtok békén hagyni? Senki? Nem hagytok... - egész belekeseredett a reménytelenségbe.  Évekkel ezelőtt meg kellett volna halnia. Úgy tűnik a világ kissé késve eszmélt fel a mulasztására, és ezt a farkast küldte, hogy befejezze, amit Luca elrontott. Hogy vámpír csinált belőle. Karjai erőtlenül hulltak teste mellé, miután kifogyott minden szóból. Csak annyit kéne tennie, hogy oldalra dől, hagyja, hogy a súlya lerántsa az ágról és majd a vérfarkas darabokra tépi a testét. Felismerhetetlen lesz az arca. Egy hormonproblémákkal küzdő drogos kölyköt széttépett egy veszett kutya. Öt és fél méter választotta el a haláltól. Két és fél másodperc a végső sötétségtől. Ő mégse a földet nézte, hanem a Holdat az égen. Fehér fénye sápadt, borostás arcára esett. Elbújni a Hold mögé, ahol egyelten vérfarkas se találna rá. Egyetlen vámpír se. Elbújni a halál elöl.
Talán, ha túl közel merészkedik hozzá, a Halál majd nem tudja megkülönböztetni őt magától, talán azt hiszi a része, árnyékának hiszi és figyelmen kívül hagyja. Elsétál mellette. Ez a vámpírok módszere. A vérfarkas a Halál vagy a hold, ami egyre mélyebbre süllyed az égen? Elsétál mellette a Halál vagy a fa tövében vár rá?
Ha leszakadna alatt az ág, nem kéne döntenie. Tudta, mit akar, de úgy érezte, helytelen. Meg kéne halnia. Hisz gyűlöli a vámpír létet. Mégis... azok után, hogy ilyen sokáig kapaszkodott az életbe? A recsegő hang tovább erősödött. Végigkúszott a tarkójától egész a háta közepéig, a vállától a csuklójáig. Oldalra fordította a fejét, hallgatózott. A fülétől a szegycsontjáig felrepedt a bőre. A sápadt, emberi bőr alatt egy sötétszürke bőrréteg tűnt elő.
Egészen messze a keleti part strandjai fölött a fekete égbolt lassan lilává vált. Alig négy perccel később már Dave is láthatta volna a derengést, ha figyelmesen abba az irányba hunyorított volna. Igaz, abban a négy  percben Dave-et egész más dolgok kötötték le. Elfeledkezett a Holdról, a halálról, még a farkasról is, miközben próbálta letépni a teste köré csavarodott kabátot, anélkül, hogy leessen a fáról. Vámpírteste ráncos volt és sokkal kisebb, mint emberi alakja, mint valamiféle összeaszott múmia, úgy festett, aki kötéseitől szabadulna. Mint egy félig felfújt játék, aminek külsején az anyag még nem feszült meg.
A győzedelmes pillanatban szíve megtelt reménnyel, felegyenesedett, és kitárta karjait. A szellő lágyan megrezegtette a bőr a hosszú ujjszerű csontnyúlványok közt. Karmait mélyen belemélyesztette a fa ágába és törzsébe,  hogy hátra ne essen. Bármennyire kívánta is, hogy az átváltozás után ösztönösen képes legyen a repülésre, igen bizonytalanul sikerült megállnia lábán.
A vérfarkas tett egy újabb kísérletet, hogy felugorjon hozzá. Habár már az ő ideje is a vége felé közeledett, túl fontos volt számára a vámpír, hogy csak úgy magára hagyja őt. Elnyomva éhségét leszegte fejét, majd hátrált néhány lépést, hogy ismét megpróbálja elcsípni a lelógó bőrmembrán végét.
Dave igyekezett összpontosítani. Lehunyta szemeit, hogy kizárja a külvilágot, melybe egyre több fény tört be, majd óvatosan vállmagasságig emelte bal karját. Centiről-centire odébb csúsztatva lábait kijjebb csúszott az ágon, hogy jobb karjának is elég helye legyen, majd megpróbált rádőlni a szélre.
Repülni. Az emberek álma. Dave álma. Elszámolt magában háromig, majd ismét. Lenézett a farkasra, majd a vöröslő látóhatárra. Most vagy soha. El kell indulnia, ezt tudta jól, érezte, hogy nemsokára kifut az időből. Behajlította térdeit és mielőtt még egyszer átgondolta volna tetteit, elrugaszkodott az ágról olyan erősen, ahogy csak tudott. Néhány vékonyabb gally beleakadt szárnyaiba, de sikerült áttörnie a lombon. Még nem repült igazából, csupán siklott a levegőben. Ahogy régen a robogón is tette, ha éles kanyar következett megdöntötte testét és elsuhant a következő fa törzse mellett, majd karjaival elszántan csapkodni kezdett, hogy feljebb emelkedjen.
- Repülök! - kiáltotta volna legszívesebben, de olyan erősen koncentrált, hogy a levegőben sikerüljön maradni, hogy nem mert megszólalni még. A szél halkan süvített füle mellett nosztalgikus érzést keltve benne. Rég nem tapasztalta már meg ezt a felszabadító érzést. Régen autókat kerülgetett, most fákat.
Azonban alig ért ki a gyalogút fölé, máris érezte, hogy a vállába különös zsibbadtság költözik. Leszegte állát és végignézett csupasz testén, de nem látott változást. Nem kezdett el visszaváltozni. Oldalra pillantott, megbillent kissé, de a bőrszárnyak is sértetlennek tűntek, míg csapásról-csapásra nehezebben emelte fel karját és lökte magát távolabb a földfelszíntől. Aztán meghallotta maga mögött a farkast.
Már nem volt ereje, hogy keressen egy újabb fát, amire rászállhat. A félelem helyett azonban az a fajta nyugalom szállta meg ekkor, amit csak nagyon kevés ember tapasztalhat meg és még kevesebb vámpír.
Megpördült a levegőben, majd leereszkedett az útra. Karmos lábával megkapaszkodott egy díszkőben, hogy a lendület ne vesse hátra, és szembefordult a farkassal.
- Alyssa.
A vérfarkas megtorpant, majd szinte puhatolózva lépett egyet. A bundájára rózsás melírcsíkokat festett a felkelő Nap.
- Menj haza, mielőtt valaki meglát - suttogta Dave.
A vérfarkas felemelte a fejét, elnézett mellette a horizont felé. Dave utána fordult. Két éve nem látott napfelkeltét. Ugyan ősvámpírként senki se hívta volna jóképűnek, egyetlen szűz sem szeretett volna bele, nem szürcsölt vért pezsgőspohárból, egyszóval egyáltalán nem hasonlított egyetlen új hullámos vámpírra sem, mégis úgy tűnt, a sors fintora neki ajánlotta a regényírónők által második legromantikusabbnak tartott vámpírhalált.
Szinte megbűvölten figyelte az egyre világosodó eget. Egy-két perc és megjelenik a Nap széle. Az árnyékok egyre rövidebbé és rövidebbé válnak, mígnem már a házak sem állják útját többé az perzselő fénynyaláboknak.
Nedvességet érzett a kézfején, összerezzent, de nem húzódott el, mikor megpillantotta a farkast. Az állat mellé lépett és akár egy kutya megnyalta a kezét.
- Mit akarsz tőlem? Ezt akartad? - kérdezte, habár tudta, választ nem fog kapni.
A vérfarkas orra megrezdült, pofáján a szőrök megremegtek az erőlködéstől.
- Ma-radj... kér-lek.
Dave testén e szavak hallatán különös zsibbasztó érzés futott végig, kicserepesedett ajkait fáradt mosolyra húzta.
- Őrült vagy.
- Maradj - ismételte a vérfarkas egész testében remegve, akárcsak Dave.
- Késő - pillantott ismét a házak felé Dave,  majd lenézett eldeformálódott karjára és a bőrredőkre. Sötétszürkék voltak, szinte feketék és a tapintásuk igazán puha. Némi keserédes elégedettséggel gondolt arra, hogy végül neki is sikerült a produkció. Igazi vámpírrá vált még ha csak negyed órára is.
A vérfarkas elé állt, hogy felkeltse a figyelmét.
- Még van... - nyöszörögte, majd fejével a háta felé intett. Látszott, a beszéd számára legalább akkora erőfeszítésbe került, mint Dave-nek az átváltozás.
- Hogy visszavigyél a rácsok mögé? - horkant fel Dave. Méh mit nem!
A vérfarkas felé legyintett. Nem őt akarta látni az utolsó perceiben. Vagy mégis? A karja megállt a mozdulat közben, végül előre nyúlt és felmászott a hátára. Amennyire csak tudott rásimult az állat hátára. Belekapaszkodott, mint egy kismajom az anyjába, fejét szorosan a dús bundába fúrta, hogy ne lássa senki arcán a szégyenkezést, amiért végül megfutamodott. Nem tudta bevárni a halált. Majd legközelebb.
~
Szinte érezte, ahogy a hátán megpörkölődik a bőr, mikor az átalakulás határán lévő Alyssa bevetette magát a lépcsőházba. A lány fájdalmasan felkiáltott és ellökte magától Dave-et, aki a falnak csapódott.
- Ne haragudj! - ugrott mellé szinte azonnal Alyssa. Arcán őszinte aggodalom tükröződött. - Nem akartalak bántani. Csak hirtelen...
- Furán fejezed ki a... szándékaid - nyögte Dave, miután Alyssa felhúzta a földről.
- De mi történt veled? - tudakolta kíváncsian a lány, mintha máris továbblépett volna a bocsánatkérésen és hogy majdnem halálba kergette Dave-et. A vámpír úgy döntött, ő sem háborgatja témát.
- Kipróbáltam egy trükköt - felelt hát összefonva maga előtt karjait. Csupasznak érezte magát, szánni valóan rondának és aprónak. Alig ért ebben az alakjában Alyssa válláig. Még ha nem is volt többé igazi férfi, azért szerette, ha ő a magasabb, nem a lány.
Alyssa végigmérte őt, majd nem túl nőiesen elfintorodott. Dave zavartan elfordította tekintetét a lányról, de arra már nem maradt ereje, hogy elinduljon, így csak állt a korlát mellett és nézte a lépcsőfokokat.
- Éhes vagyok - jelentette ki Alyssa egy pillanatnyi hallgatás után. - Együnk valami finomat.
Dave figyelte, ahogy ruganyos léptekkel, kettesével szedve a fokokat elindult felfelé. Teljesen meztelen volt. Dave szíve megdobbant. Félig alvadt vére megindult az ereiben ám mindössze egyetlen szívdobbanás erejéig, majd minden visszatért a mozdulatlan, holt állapotba.
- Nem jössz? - fordult felé Alyssa.
- Hosszú éjszaka volt - felelt Dave rekedten, kikerülve a vallomást, hogy a lábát nem bírja mozdítani. Alyssa két ugrással mellette termett és felnyalábolta csupasz, ráncos testét. Igazán megalázó jelenet volt és Dave annak is érezte, miközben szorosan átölelte Alyssa nyakát és fülében hallotta a lány hevesen dobogó szívverését.
~
- Ne aggódj, soha többé nem zárlak be! - fogadkozott Alyssa miközben áthúzott fején egy frissen előszedett pólót. - És akkor mehetsz el, amikor akarsz, de visszajöhetsz... szóval, szeretném, ha maradnál. Ha velem maradnál. Mert... van itt vér, meg sötét... felszerelhetek redőnyöket. Rendes redőnyöket és másoltatok kulcsot, hogyha kel, ha véletlen... tudod, bezáródna az ajtó vagy mit tudom én.
Dave követte tekintetével a fel-alá sétáló Alyssát. Bőrén ott érezte még testének melegét, ami igazán kellemes volt. Az érzés azonban fokozatosan kihűlt.
- És persze veszünk egy elektromos kutyanyírót. Mit szólsz hozzá? Borotvával biztos szenvedés. És új ruhákat.
A szoba kissé összement Dave szemében, ahogy ismét visszanyerte emberi nagyságát. A vérzelem okozta hangulatingadozása úgy tűnt vámpíralakjával együtt elszállt belőle. Ugyanakkor Alyssa arca pipacsvörössé vált és gyorsan berohant a fürdőszobába egy törülközőért. Dave elvette tőle.
- Reggelit?
- Most inkább pihennék egy nagyot - nyúlt el kényelmesen a kanapén. Persze az, hogy te meztelen voltál, egyáltalán nem zavart, gondolta.
- Várj, hozok rendes párnákat!
Szinte érezte rajta Dave a megkönnyebbülést, ahogy elrohant a hálószoba felé.

M, MINT MARADJ!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szkielet Smoka Zaczarowane Szablony