NYÁPLIC: Csillagles - könyvbemutató

Nagy nap volt ez a mai számomra, hisz ma van/volt a Csillagles címre keresztelt antológia bemutatója, melyben két rövid írásom is helyet kapott több mint száz másik novella és vers mellett.

A bemutatót Budapesten, a VII. kerületi BarHole Music pince helyiségében tartották, ahová utolsó pillanatban nagypapám is úgy döntött, elkísér. Mindig is tudtam róla, hogy örökmozgó, akit anya szavajárása szerint a sok vegyszer már rég konzervált, de azért még engem is meglepett, hogy milyen fáradhatatlanul állta végig az utazást metrón és villamoson, jól meg is lépcsőztettük.

A Google map a barátod! felkiáltással vágtam neki harmadmagammal az útnak, hisz anyukám is elkísért. Meg kell mondanom, vele már kevésbé volt élvezetes az út, mint papával, hisz anyu olyan dolgokon is fent tudott akadni, minthogy egy villamosmegállót Malenkij Robot Eh.-nak hívnak, Erzsébet királyné útja, aluljáró vagy Zugló vasútállomás, mert mennyivel jobb, ha az utas tudja, hogy hol a Thököly út, a vasútállomást magától is megtalálj. Erre felvetettem, hogy bezzeg a Honvédkórház nevű megálló milyen hasznos, ha tudja az ember, vagy a Nyugati pályaudvar. Végül ennyiben maradtunk. Visszagondolva ez a kissé kínossá váló beszélgetés egész jól elfeledte velem, hogy mennyire izgulok is az egész miatt.

Az Astoriától igen hamar eltaláltunk a Dohány utcába. A térkép a sarokra jelezte a célt. Egy pillanatra megálltunk és szemügyre vettük a szemben lévő utcatáblát Dohány utca  2-20 <-. Szerencsére, mielőtt kétségbeestünk volna, amiért eltévedtünk, valaki megszólított.

- Moly? - Először nem értettem, ezért meg kellett ismételnie. Ekkor már nagyokat bólogattam. Igen, moly vagyok. A gyors eligazítás után megtudtam, hogy a 7. a 18.-kal van nagyjából egy vonalban.

Lent a pincében már kettő előtt is nagy volt a tömeg, de papám számára épp sikerült is egy helyt keríteni közvetlen a VIP részleg, a felolvasók helyei mögött.

Kettőtől már át is vehettük a köteteket, amik íróként ingyen jártak, valamint azokat, amiket az ajándékokon felül rendeltünk. Mindhez járt egy-egy egyedi tervezésű könyvjelző is.

Nem sok időm maradt áhítatosan végighúzni ujjaimat a molyírók érzéseinek és gondolatainak ama fizikai megtestesülésén, melyet a kezemben tarthattam, ugyanis egyetlen meghívott vendégem szintén belezavarodott a házszámok kuszaságába és segítségére kellett sietnem. Jó volt ismét találkozni Judittal és egy kicsit fura is, hisz fél évvel ez előttig minden ebédnél és az iskola folyosóin is rendszeresen találkoztunk.

Egy rövid beszélgetést és egy csipetnyi csalódottságot követően, amiért egyik írásom sem kapott illusztrációt (mert amúgy csodás rajzokkal van tele a könyv) lecsaptunk három viszonylag jó elhelyezkedésű állóhelyre, majd vártuk a bemutató kezdetét.

Az egyik szerző gitáron közreműködött. Felcsendült az első dal, és barátnőmmel szinte egyszerre fordultunk egymás felé.

- Ezt ismerem, de honnan is?

Később a konferansziénak előlépett szerkesztő, Molnár Nikolett elárulta, hogy minden dal kapcsolódik valamivel a kötethez, s hogy ez épp mivel, az kiderül, ha elolvassuk.

Egyre jobban éreztem, hogy ez a dal fontos. Valahonnan ismernem kell. Először eszembe jutott, hogy a Könyvek hercegében a főhősnő egy hasonló hangzású dalt ír át saját szöveggel, de néhány pillanattal később már tudtam, nem az lesz. Nem értettem rendesen a szövegét, ám a refrént sikerült elkapnom. Run run running run. Miután elismételtem magamban néhányszor - eközben ment tovább az előadás felváltva beszélt Niki, szólt a gitár és olvastak fel írók - szép lassan felderengett előttem Bud Spencer arca. Nekem ezt a dalt ismernem KELL! Ez a dal FONTOS! Éreztem a belsőmben, hogy az. Nem hagyott nyugodni. Végül egy pillanatnyi szünet alatt nem bírtam tovább a kétségeket és beírtam a keresőbe a refrént. Ismeretlennek tűnt a dal, amit kihozott eredményként. Mellé illesztettem Bub Spencer nevét, erre megjelent a Mindent bele fiúk!

Ekkor ismét rám tört az izgatott remegés és fojtott hangon odasúgtam Juditnak.

- A legelső dalt... azt nekem énekelte.

A kiválogatott írások, amiket jórészt maguk az írók olvastak fel, igen színesek voltak mind témájukban, mind formájukban mutatva a kötet sokszínűségét. Nevettünk és sírtunk és tapsoltunk az előadóknak. Az utolsó dedikáció és a Pályaválasztás című írásokat két végletként én is megkönnyeztem.

Miután véget ért a bemutató, következett a dedikáció, amiről gyáva módon ellógtam, mert még  senkit nem ismertem és kezdett kitörni rajtam a tömegiszony.

Aztán Judit meghívott a Mekibe, az első megjelenésemet megünnepelni.

Köszönöm ezt a tökéletes napot moly.hu, köszönöm Andi és Niki, neked is anya, mert az összes kínos jelenet ellenére is imádlak és köszönöm, hogy azért mégis támogatsz, köszönöm Judit, hogy el tudtál jönni és köszönöm Bud Spencer és Terence Hill, amiért felnőhettem a filmjeiteken!