Obrazek 1

Obrazek 1

2017. szept. 25.

PETTYESKÉPŰ: Sok sikert, viszlát

Közeledett a tavasz vége.
- Hozd vissza épségben mindannyiukat! – kérte az egyik anya, mielőtt elindultam volna az emberek világába.
A gyermekeknek, mielőtt felnőtté válhatnának, utazásra kell indulniuk a három világban, hogy megtalálják a helyüket. Először a Mennyek világába viszem őket, ahol az istenek fogadnak minket, másodjára a Szellemek világába, harmadjára pedig a Halandók világába. Mindhárom helyen három hónapot töltenek. Az utazás végén részt kell venniük egy ceremónián, ami felkészíti őket a felnőtt életre. Sokan elhagyják az otthonunk, ám vannak, akik maradnak és belőlük válnak a következő generáció anyái és apái.
A harmadik holdtöltén minden apa, akinek utódja átkelt, megjelent a kút mellett és átadták nekem az amuletteket. Egy zsákba gyűjtöttem őket, majd a nyakamba akasztottam a magamét és megidéztem a benne lakozó Quit, hogy leereszkedhessek a halandók közé. A gyermekek egy dombon gyülekeztek. Egymás után elém járultak, hogy átvegyék a talizmánokat. Néhány gazdátlanul maradt a zsák fenekén. Zou, Ling, Fei San, Xiao és Chan nem tértek vissza. Végignéztem a gyermekeken, akik lehajtott fejjel álltak körülöttem. - Várjunk még – szóltam, s letelepedtem a fűbe, míg Quit elküldtem, hogy nézzen körül. Mikor visszatért, leszállt mellém és arcomhoz hajtott a fejét. A szeme elhomályosult, majd megjelent benne mindaz, amit látott az emberek fölött elrepülve. Láttam Zout, akit delfin alakjában pusztítottak el, míg Fei Sant énekesmadárként zárták egy ketrecbe. A többieket nem találta meg, ám utazásuk ezzel mindnek véget ért. Egymás után a magasba emeltem a talizmánokat és szólítottam a familiárisokat, hogy szabadon engedjem őket, hisz többé már senki se fogja megidézni őket. A ló, a kígyó, a kecske, a sárkány és a majom szürke füstként enyészett el, ám Chan macskája tétován elindult gazdája keresésére. - Sok sikert – suttogtam a macska után fordulva, majd az égre tekintettem, ami alatt valahol ott volt Chan. – és viszlát.
A nevem Hon, az utazó. Útitársam Qui, az óriásfecske.

 SOK SIKERT, VISZLÁT
Azt hiszem, mostanában rákaptam a kínai népmesékre ^.^"

2 megjegyzés:

  1. Ez nagyon aranyos volt, szeretem hogy ilyeneket beleépítesz a történeteidbe, így egy csomó legendát megismerhetünk :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban van alapja két kínai legenda/történet személyében, de a végső mítoszt magam teremtettem :3

      Törlés

Szkielet Smoka Zaczarowane Szablony