Obrazek 1

Obrazek 1

2016. nov. 14.

NYÁPLIC: Meglepetés... Album!


Mint ígértem, az ünneplés koránt sem ért véget még! Csupán a technika ördöge kukkantott be hozzánk pár órácskára, és jól megkavart itt mindenféle előre eltervezett dolgot, de végül ő sem tudott megakadályozni abban, hogy - jobb híján - előkeressem a bűbájmacskák féltve őrzött titkát, az Albumot, ami pontosan ugyanolyan album, mint amiket minden szülő előszeretettel vesz elő, ha vendéget szimatol.
Most, hogy elfogyasztottuk a tortát, ami mellett néhány konfetti is lecsúszott, és koccintottunk is, végre leülhetünk mind egy nagy körbe, melynek közepén természetesen az album kap helyet.
 Az első kép máris egy igazi ritkaság, ahol a két testvér egymás mellett látható. Pettyesképű abban az évben kapta meg az első köpenyét.



Ez a kép épp Tekergő első önálló útja előtt készült. Hogy belenőtt a nyakkendőjébe!
Ha jól emlékszem, azon az úton találkozott először a francia idegenlégiósokkal. Hogy hogyan keveredett Afrikába, az kész rejtély. Szerette magát a véletlenre bízni, mindig is spontán macska volt.

Oh, itt egy újabb kép egy későbbi útjáról. Valószínűleg Pettyesképű vagy Nagydumás készíthette a fotót.

Nicsak, ki lehet ez a kölyök?! Alig lehet ráismerni Füstpöffentőre, igaz? Milyen kis aranyos volt fiatalkorában. Már akkor is a lepkék voltak a kedvencei. Előszeretettel mesélte el mindenkinek, mit jelent a pillangó-hatás. Évekkel később sok időt töltött a jelenség tanulmányozásával az Ezeréves Ponty társaságában. 

És itt egy felnőttkori kép róla, bár még ezen is elég fiatal. Ezt a szarva ívéből lehet leginkább megállapítani. Ekkortájt kapott rá a pipázásra. Azt mondta, ettől lesz olyan "mesemondós".

Oh, valaki becsúsztatott ide még egy képet! Ez egész friss, most készült a halloween-i bál alatt. Imádta azokat a szárnyakat. Vajon ki készíthette őket neki?

Nocsak! Valaki elcsípte, ahogy Vöröske szundikál? Még a nyelve is kilóg a szájából. Csak ne engedjétek felügyelet nélkül az album közelébe, nehogy megkaparintsa és megsemmisítse ezt a képet!


A fiatal Pettyesképű épp egy eligazítást hallhatott, mikor ez a kép készült. 
Látszik abból, ahogy hegyezi a fülét, hogy a lesifotós bizony lebukott. 

Titkos képek Nagydumásról. 
Annyi bizonyos, nem sokszor szokta viselni a szemüvegét. Ami pedig a szónoklatot illeti, régen nagy rajongója volt Shakespeare-nek.

 Bárki nyer vagy veszít is, családban marad. Ez a legjobb! Innen úgy tűnik, épp döntetlenre állnak. 

Íme, egy kölyökkori kép Vöröskéről. 

.. az első találkozás egy egérrel.

Nyáplic az esőben.
 Nem is gondolná az ember, mennyire praktikus tud lenni egy ilyen macsek a közelben.
Már ekkor látszott, hogy mennyire szeret másokon segíteni, pesztrálgatni őket.

 Egy jól sikerült kép a fiatal Pettyesképűről. Ekkor már két dolgot biztosra lehetett tudni. Soha nem válna meg a kedvenc köpenyétől és, hogy védjegye lesz ez a frizura.

És egy kevésbé előnyös pillanatban elkapott kép Vöröskéről.

Végül egy művészi kép Nyáplicról, amint épp ülve elaludt.

MEGLEPETÉS.... ALBUM!
Remélem, egy-két képnek sikerült mosolyt csalnia az arcotokra :')
A hivatalos születésnapi megemlékezés ezennel véget ért, ám egyszersmind kezdetét vette az új év, melynek első története perceken belül kikerül. :3

4 megjegyzés:

  1. Juuuuuuuj milyen aranyosak ezek a képek:33 Vöröske fotóit különösen szeretem, az alvós és a "kevésbé előnyös" a kedvencem :3
    A kis Pettyesképű és Tekergő is olyab cuki, és most felsorolhatnám az összeset :D
    Ez nagyon szuper szülinapi album lett, még egyszer boldogságos ünneplést kívánok ^^
    Ölel: Babu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :D
      Elgondolkodtam azon, hogy kivételesen hozzak-e profibb rajzokat, de végül úgy döntöttem, hagyom őket olyannak (többé kevésbé), ahogy egy évvel ez előtt papírra vetettem az alakjukat :')
      Nekem a legutolsó a kedvencem. Imádom a karikatúrákat, bár szerintem ez látszik a rajzaim többségén. A fájl neve is az lett, szigno (aláírás) :'3

      Zsazsi :3

      Törlés
  2. Haláliak ezek a rajzok! :D Imádom őket. Azt hiszem, Vöröske lesz a kedvencem, de Pettyesképű is egy cukorfalat... meg... meg a többiek is, ah. xd Döntésképtelen vagyok. xd
    Bár én tudnék így rajzoni. Az ínhüvelygyulladásom óta írni sem tudok normálisan. :')

    Még egyszer boldog születésnapot!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, Vöröske többek kedvence :) Őt az egyik legkönnyebb megrajzolni is xD
      Nem baj, lehet mindet szeretni egyszerre! :D
      /Oh, nagyon sajnálom. :'(

      És még egyszer köszönöm! :3

      Törlés

Szkielet Smoka Zaczarowane Szablony