Obrazek 1

Obrazek 1

Kis szent Gabrielle lenegdája


~ A krónikák feljegyzései alapján a gyermekek keresztes hadjárata 1212-ben indult.

~ Franciaország trónján ekkor II. Fülöp Ágost ült. Egy István nevű pásztor vezette a gyerekeket.

~ Mivel a keresztes lovagok erőszakkal sem voltak képesek visszafoglalni a Szentföldet, ezért sokan úgy gondolták, hogy a gyermekek ártatlansága és hite erőszak nélkül elhozza a győzelmet. Elsősorban nyomorban élő fiatalok indultak útnak, de voltak köztük nemesek második, harmadik fiai is.

~ Egészen Marseille-ig vonultak, ahol aztán hajóra szálltak. A feljegyzések szerint két hajó hajótörést szenvedett Szardínia mellett. A többit szaracénok fogták el, és a gyerekeket eladták rabszolgának.

~ Voltak, akik a menetelés közben megszöktek, de közülük sem tért vissza mind a családjához.

~ A francia hadjárattal párhuzamosan egy Miklós nevű, szintén szegény sorból származó fiú Németország területén szintén prédikálni kezdett és gyermekeket gyűjtött maga köré. Az ő sorsuk is hasonló tragédiába torkollott, mint francia társaiké. A feldühödött szülők meglincselték Miklós apját, akinek ugyancsak nyoma veszett az út során.

~ A történetet Thea Beckman: Keresztes hadjárat farmerban c. könyve nyomán készült film ihlette, mely a német gyerekek útját követi végig megfűszerezve egy kis időutazással.

~ Gabrielle keresztneve Gabriel arkangyalra utal. Az arkangyal feladatai közé tartozik többek közt az útmutatás, választáskor én ezt emeltem ki. "Gabriel kifejezetten a cselekvő képesség és a cselekvés Angyala" - napkapu.hu

~ A vezetékneve "beszélő név", jelentése pék. A lány egyszerű származását akartam ezzel is jobban kihangsúlyozni.

~ A kikötő, ahol felvették a gyermekeket Tunéziában található. A térképet nézve egy olyan helyet kerestem, ami közel esik Szardíniához és a szaracénok portyázhattak arrafelé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szkielet Smoka Zaczarowane Szablony