Titkos oldal

The frozen hearted fire dragon

 Puente Antiguo, Új Mexico, 2011 május 14. 21:42

A sivatag békés volt, az éjjeli neszek közé csupán egy viharvadász autó motorjának hangja keveredett, mely magányosan berregett a lankás dűnék közt. A szellő lágyan sodorta magával a homokszemeket, a fűcsomók meg-meginogtak.

A páncélozott autóban hárman ültek. Jane Foster asztrofizikus és kis csapata készen állt, hogy egész éjjel a műszereiket és az eget figyeljék a nyitott tetőablakon át.

- Csak várjunk - suttogta Jane, hangjába zavart türelmetlenség vegyült. A számításai minden kétséget kizáróan tökéletesek voltak, a jelenség azonban késett. Túlságosan is biztos volt a dolgában ahhoz, hogy az esetleges tévedés vagy kudarc gondolata akárcsak megforduljon a fejében, mindössze Erik Selvig véleménye aggasztotta kissé. Kirángatta ide, a semmi közepére, ráadásul csupán Darcy Lewist tudta rávenni, hogy eljöjjön velük, aki nem ért semmihez a vezetésen kívül.

- Nem! - Nem kapcsolhatod be a rádiót! Pontosan ez az, ami minden tudósnak a legnagyobb problémája. Megfelelő asszisztenst találni. Darcy tökéletesen érzéketlen volt a pillanat sorsdöntő mivolta iránt. Ha a feltételezése igaznak bizonyul és publikálhatja a megfigyeléseit, akkor.. Jane szinte beleszédült mindannak az elképzelésébe, mi várhat rá egy ilyen felfedezés után.

- Jane, ezt be kell fejezned.

- Az utolsó tizenhét feltűnését másodpercre be lehetett lőni - ellenkezett Jane és visszahúzódott a műszerek mellé, hogy mutogatással támassza alá állítását.

- De te asztrofizikus vagy, nem viharvadász  - Eric próbálta nem letörni Jane kedvét, de a lány szinte megszállottja lett ennek a kutatásnak. Túlságosan is belemerült.

- Hidd el, van valami kapcsolat a légköri zavarok és a kutatásaim közt. Erik, én nem kértem volna, hogy repülj ide, ha nem lennék teljesen biztos benne.

- Jó lenne, ha ezt a légköri zavarok is tudnák - gondolta szórakozottan Darcy, aki igazán csak azt sajnálta, hogy a sötétben nem lát semmit előre és, hogy Jane titokban kicsempészte a táskájából az IPodját és kitette még a szállásukon. Így végig kénytelen volt hallgatni azt a végeláthatatlan tudományos eszmecserét, ami asztrofizikusul és nem valami értelmes emberi nyelven folyt a kocsi hátsó felében. Már épp azon volt, hogy kivesz két vonalzót a kesztyűtartóból és dobolni kezd a kormányon, mikor a szélvédő tetején valami megcsillant.

- Jane, azt hiszem, ezt látnod kell! - kiáltott hátra. A magasban váratlanul meglóduló légtömeg akár egy tökéletes szupercellát is alkothatott volna. A kavargó jelenségen végighullámzó aurora borealis földöntúli megvilágítást kölcsönzött az egész jelenségnek.

- Azt mondtad, csak egy finom kis sarki fény! - kiáltott fel hitetlenkedve Dr Selvig. A látvány teljesen a hatalmába kerítette. Még a száját is elfelejtette bezárni. Ha ezt Jane látta volna, belül bizonyára győzelemittasan elvigyorodott volna. Sajnos azonban ennyivel Darcy nem úszhatta meg a kalandot.

- Nyomás! - utasította Jane, és a kerekek máris megcsikordultak az apró szemű homokon. Egyenesen a jelenség alá tartottak. - Menj közelebb!

A vihar ereje egyre csak fokozódott, a fények villódzása akár egy diszkóban, olyan volt, majd egy tölcsér formájában elindult a föld felé. Darcy életösztöneinek engedelmeskedve elrántotta a kormányt.

- Mit csinálsz? - rivallt rá Jane dühösen.

- Nem fogok meghalni öt kreditpontért - Hátul Selvig még mindig a biztonsági övet kereste.

Jane ekkor váratlanul megragadta a kormányt és visszarántotta a vihar felé. Míg a két lány a kocsi feletti uralomért küzdött, észre se vették, amint valami, pontosabban két valami földet ért a tölcsér közepén. A jelenség sebesen visszahúzódott, ám az általa kavart porfellegen át továbbra sem lehetett tisztán látni.

- Ne! - kiáltott fel Jane, s utolsó megfeszített erejével ismét egyenesbe rántotta a kocsit. Agyát teljesen elborította valami szürke köd, amitől képtelen volt racionálisan felmérni a helyzetet. Darcy esélytelenül próbált fékezni, a kerekek kipörögtek, s ők a lendülettől csak sodródnak tovább, egyre közelebb a porfelhő közepe felé. Irányíthatatlanul.

A fényszórók pászmájába egy sötét alak került, s Darcy hiába tekerte el vadul a kormányt, az ütközés már elkerülhetetlen volt. A motorháztető egyenesen nekicsapódott a vele szemben feltűnő sötét testnek, majd kéz alakban benyomódott a teteje, és oldalirányban megpördült. Aztán, mielőtt végleg megállt volna még koppant egy utolsót.

- Nenenenene! - Darcy a sokktól, hogy elütött valamit vagy még rosszabb esetben valakit, teljesen leblokkolt egy pillanatra, majd szinte Jane-nel egyszerre ugrott ki a kocsiból, hogy megnézzék, mi történt.

Egy férfi feküdt a kocsi fara mellett. Jane ért oda elsőnek. Fölé hajolt és ébresztgetni próbálta.

- Honnan került ide? - kérdezte idegesen magától. Ami leginkább nem hiányzott neki, hogy valami magányos kóborló idegen miatt felfüggesszék és ne tudja kielemezni a most gyűjtött adatokat.

- Jane! - Darcy és Erik együttes kiáltása rántotta csak vissza a valóságba, mikor gondolatai már évekkel előreszaladtak.

- Mi van? - fordult hátra. Darcy nagyban az ellenkező irányba mutogatott. Lassan megfordult.

A vele szemben álló férfi magas volt, göndör haját a szél az arcába fújta. Szürke szemei hidegen csillogtak a kocsi reflektorainak fényében. A jobb csuklóját masszírozta és anyaszült meztelen volt.

- Hol vagyunk? - kérdezte ellentmondást nem tűrő hangon.

Skógar, Izland 965 AD

"Egykor az emberi faj elfogadta az egyszerű igazságot, hogy nincsenek egyedül az univerzumban."

Mikor a jötunok szörnyű hordája elérte Midgardot, az emberek honát, Svartalfheim népe, a törpök és sötét-álfok a fagyott vidékeken a föld alá szorultak járataikba és barlangjaikba. Hiába vártak az istenek segítségére, Odin és a valkűrök serege Norvégiában hadakozott Laufey óriáskirállyal.

Egyiküknek, egy fiatal törpnek narvál alakjában sikerült kijutnia a jég alól és az Eyjafjallajökull vulkán mélyén élő tűzsárkányok segítségét kérte. A sárkányok készségesen teljesítették kérését, hisz a törpöket Asgardban különösen nagyra tartották a kovácsmesterségük miatt. Azt remélték, ha Odin tudomást szerez tetteikről, megjutalmazza majd őket.

Laufey látva, hogy a jég olvadozik katonái talpa alatt, megfelezte a seregét és az egyiket visszaküldte Izlandra. Ennek köszönhetően sikerült Odinnak legyőznie a jégóriásokat, azonban ezzel egyidőben a felkészületlen tűzsárkányok hatalmas fagyos túlerővel találták szembe magukat.

Hiába siettek társaik segítségére Katla, Hekla és Grímsvötn sárkányai, a jégóriások túlerejével nem bírtak. A királynőjüket, Uthericát látva népnek eme csúfos pusztulását előbb mérhetetlen keserűség kerítette hatalmába, majd ez az érzés megállíthatatlan gyűlöletbe csapott át Asgarddal és Odinnal szemben. Miután sikerült rendeznie sorait, katonáit Asgard ellen vezette.

A csatákban megfáradt Odin, hogy a béke minél hosszabban kitartson a kilenc világ közt, elvette és palotájába zárta a jégóriások erejének forrását a tesseractot, majd négy emberi évvel később Utherica szívét is, egyetlen gyermekét, aki ekkor még alig bontogatta a szárnyait.

Mielőtt útjára engedte volna, Utherica letérdelt elé és még egyszer utoljára átölelte, majd megcsókolta a könnyektől maszatos arcocskát.

-Ne feledd, Rid, Asgardban istenek élnek, de nem hatalmasabbak nálunk, a tűz gyermekeinél. Soha ne feledd az örökséged! Odin bölcs, de a titkot, melyről egyetlen óriás vagy álf sem tud, még maga a hatalmas Odin sem ismerheti. Védd meg a titkunkat - tenyerét Rid mellkasának bal oldalára szorította. - Végezetül... légy okos, de soha ne hagyd figyelmen kívül, amit a szíved súg.

A gyerek szörcsögve beszívta a levegőt az orrán, majd szorosan megmarkolta anyja kezét, aki kivezette az udvarra, ahol Odin már várt rá. Felültette maga elé a lovára, majd lándzsáját a magasba tartva Heimdallt szólította, a Bifröszt őrzőjét.

A kapun áthaladva Sleipnir, a nyolclábú csatamén poroszkálásba kezdett a szivárványhídon, ami olyannak tűnt az ifjú Rid számára, mintha szélviharba keveredtek volna. A szürke mén sörvénye az arcába csapott, s ő prüszkölve köpködte ki a szálakat. Sleipnir felhorkantott, mintha csak nevetne, s akkor Rid, aki úgy érezte, épp elég rémes dolog történt már vele aznap, felgyújtotta a sörényét.

____________________________________________________________________________

Odin végre kitűzte a ceremónia napját, amikor is az ifjú Thor követi majd a trónon.

- Épp ideje volt már - röhögött fel a sok sörtől igencsak ittasan Thor, mikor ezt megtudta, majd a kupát a magasba lendítette. - Kedves barátaim, igyunk hát a közelgő koronázásromra!

Volstaggnak, a Három Harcos legfalánkabb tagjának nem kellett kétszer kínálni az italt. Hogun, Fandral és Sif úrnő is szívből jövő gratulációkkal köszöntötték vezetőjüket, ahogy vendéglátójuk, egy apró erdei királyság uralkodója is, akinél már napok óta tartott a tivornya, és annak harcosai.

- Rid, te miért nem iszol velem? Tán nem tudsz örvendeni eme csodálatos hírnek? - fordult Thor sárkányöccse felé, aki az évek során magas, vékony férfivá érett. Ő is az asztalnál ült egy fél pohárka sör és egy disznósült maradványai mellett és meredten bámult maga elé. Thor a padon mellé nem csúszott, és amolyan istenesen oldalba lökte.

- Bocsáss meg nekem - felemelte a poharat, hogy Thor koccinthasson vele, majd ivott néhány kortyot -, de nekem most mennem kell, hogy megbékítsem Birning Hilgerson fiait. Ha ez a csetepaté elhúzódik...

- Ezen ne fájjon a fejed! Holnap véget vetek eme a szórakozásnak - intett körbe a villámok istene.

Rid nagyot sóhajtott. Tudta, mit jelent Thor szóhasználatában, hogy véget vetni. Félreteszi a kardját és a Mjölnir egyetlen csapásával kioltja az ellenfelek életét. A fiatalok kedvelt elfoglaltsága volt belekötni fosztogatókba és addig zaklatni őket, míg ki nem sikerül provokálniuk a szemtől-szembeni ütközetet. Időnként egész távoli vidékekre is ellátogattak, ha Asgardban már túlságosan is unták magukat.

A király, mikor hírül vette, hogy ők győzték le Birninget, a házába hívta őket, hogy megvendégelje a hősöket. A rablóvezér fiai azonban bosszút esküdtek, és mivel Thornak tetszett az elszántságuk, hát fogadta a kihívásukat.

- Hagyd csak, Thor - kiáltott át Fandral az asztal túloldaláról küzdve a nevetéssel. - Biztos csupán azért ily' komor ezen a győzedelmes estén, mert hiányzik neki Loki.

Ezt hallva a többiek is felnevettek, míg a király s emberei nem túl nagy beleéléssel követték őket, mert nem tudták, miről van szó.

- Hagyjatok! - kiáltott Rid maga is elvigyorodva, majd lenyelte az utolsó kortyokat és a falhoz vágta a poharat. - De emlékezzetek, én szóltam előre, ha holnap a palota kövére hánytok.

Legszívesebben azonnal elhagyta volna a termet, hogy visszavonuljon pihenni. Ismerte már annyira Thort, hogy tudja, szereti fitogtatni a hatalmát. Valahogy ki kell pihennie magát, hogy másnap elbírja őt páncélostul, Mjölinerstül, mikor berepül a hátán Asgardba, ha egyáltalán fel bír majd kelni ezután a hajnalig tartó, pazarló lakoma után. Azonban Rid nem tehette meg bármikor azt, amit akart. Hűséggel tartozott az asgardiaknak és Thornak. Főleg Thornak, aki azon a sok-sok évvel korábbi napon a kezét nyújtotta felé, mikor megérkezett a palotába, majd egyszerűen kirángatta őt játszani az udvarra. Ha akkor egy másik folyosón vezeti át Odin vagy Thor helyett Lokival találkozik, talán minden másképp alakult volna.

Adósa volt Thornak és bizony régebben még őt is elkápráztatta azzal a hatalmas önbizalmával és félelmet nem ismerő vakmerőségével. Összességében mégis inkább volt fárasztó a társasága. Nem egyszer kellett összeszorított fogakkal lenyelnie saját büszkeségét, mikor Thor olyasmit parancsolt, ami nem egyezett a véleményével.

Egy tállal a kezében Sif úrnő ült le mellé, látszott, pontosan tudja, mire gondol épp.

- Emlékezz, hogy Thor még Volstaggal is versenybe szállt és győzött - vetette oda. Rid hálásan nézett rá, majd tekintetével végigmérte a termet. - No meg Asgardban ott lesz Loki is.

Rid a kancsóért nyúlt, de már nem találta keze ügyében a poharát, ezért csak még morcosabb lett.

- Hagyjatok már békén vele! - mordult fel.

Ekkor Thor kitalálta, hogy összeméri erejét szkanderben Hogunnal. Az asztal recsegve-ropogva küzdött, ám végül összetört alattuk ezzel véget vetve a lakomának.

- Hála a jó... - Rid elnyomott egy ásítást. Nem szeretett inni, mert az alkohol csak álmosította.

Felállt a padról és lesöpörte a nadrágjára hullott maradékot, majd odalépett a földön hortyogó Thorhoz, akire épp készült ráborulni a röhögéstől egyensúlyát vesztett Fandral. Rid szelíden megtaszította, hogy a másik irányba vágódjon el, majd leguggolt és felhúzta a földről a részeg istent.

- Vidd csak, mi megleszünk - szólt Sif úrnő. Az arcára volt írva, hogy ő se van oda az ilyen mértéktelen ivászatért. Ettől ő vált Thor bandájának legszimpatikusabb tagjává, amitől csak még jobban nem kedvelte. Igaz, a legtöbb harcosnőt nem kedvelte. Sifet viszont nem lehetett egyszerűen csak nem kedvelni, ezért Rid inkább saját magát kezdte el utálni, amiért képtelen tiszta ellenszenvet érezni Sif iránt. Rid roppant bonyolult és kifacsart lélekre tett szert az Asgardban töltött évei alatt.

A ceremónia idejére szerencsére mindenki összeszedte magát. A Nagyterem csak úgy ragyogott, az összes oszlop és a plafon aranyozása mind-mind gondosan le volt tisztítva és újrafestve, ahol kellett. Mindenki meg volt hívva, aki csak számított Asgardban. Odin a trónusán ült, mellette ott állt felesége Frigga és a valkűrök.

Rid a valkűrökkel egy sorban állt. Hiába szeretett volna, nem tudott szót váltani Lokival, mióta visszatértek. Tekintetével a cselszövések istenét kereste, de nem sikerült elkapnia a tekintetét.

Loki leszegett fejjel állta végig Thor bevonulóját, aki vigyorogva mutogatta izmait és erejét, amivel a Mjölnir úgy forgott a kezében, mintha csak egyszerű fából lenne. Asgardban szinte mindenki szerette Thort, mert erős jellem volt és megnyerő személyiség. Legalábbis az ő ízlésük szerint.

A terem zsongott, éljenezték Thort, mígnem Odin felkelt a trónusáról, hogy csendre intse őket.

- Thor, Odin fia, utódom - Thor megadva apjának a tiszteletet letérdelt előtte -, első szülöttem. Régóta rád van bízva a hatalmas pöröly, a Mjölnir, melyet kihunyó csillagban, vadul kovácsoltak. Erejének nincs párja sem pusztító fegyverként, sem építő szerszámként. - Rid előtt megjelent egy kép, ahogy Thor vértjét félredobva egy szál ingben építi valamelyik istennő palotájának csarnokát - Megfelelő társ egy királynak. Én megvédtem Asgardot és az ártatlanok életét a kilenc világban az idők kezdete óta, és ma felvirradt a napja, hogy e terhet átruházzam reád. Thor, Odin fia, esküszöl a világok védelmére és esküszöl, hogy őrzöd a békét? Esküszöl, hogy félreteszed önös érdekeidet és a világok védelmének szenteled magad?

- Esküszöm - felelt mindre Thor a tőle telhető legkomolyabban. Már szinte a fején érezte a koronát és kezében a hatalmat. Vigyorát, hiába próbálta elfojtani, láthatta, aki csak rá nézett. Azonban a legtöbben Odinra figyeltek, s akadt egyvalaki a teremben, aki még mindig Lokira szegezte a tekintetét. A szürke szemekben fellobbant a tűz fénye, szinte lyukat égettek Loki mellkasába, de ő úgy tett, mintha nem érezné, hogy figyelik.

Az idős isten szünetet tartott, mintha azt várta volna, valaki felkiált:

- Tiltakozom!  - De senki nem tette.

- Akkor e naptól én, Odin, mindenek atyja kikiáltalak Asgard... - ismét elhallgatott. A termen fojtott suttogás szaladt végig. Thor értetlen arccal nézett fel apjára.

Loki is felemelte tekintetét egyenesen Odinra, s alig észrevehetően elmosolyodott.

- Ne - nyögött fel Rid.

- Jégóriások - mennydörögte elsötétült tekintettel Odin, majd hatalmasat koppantott a lándzsája végével. Egyszeriben felbolydult az egész terem.

Mindenek atyja elviharzott Thorral a sarkában a fegyverterem felé. Kísérete alig tudta tartani vele a lépést. Rid is elindult és úgy intézte, hogy a forgatag Loki mellé sodorja.

- Ez a te műved? - kérdezte a szavakat szinte zárt ajkai közt préselve ki. Loki hátratett kezekkel lépkedett mellette, nem nézett rá, nem is válaszolt, de igazán, nem is kellett megszólalnia, ahhoz, hogy nyilvánvalóvá váljon az igazság.

- Csak a jégóriásokat sajnálom - sóhajtott Rid. - A Pusztító már bizonyára végzett mindannyiukkal. Gondolhattam volna, hogy nem hagyod ki ezt az alkalmat, de... szóval... valami látványosabbra számítottam.

Loki csalódottságot mímelve lebiggyesztette az ajkait.

- Talán a trónterembe kellett volna vezetnem őket?

- Nem, nem így értettem. Ráadásul annyira talán még a jégóriások sem ostobák, hogy besétáljana... oh, bocsánat - Rid gyorsan megpróbálta visszaszívni az utolsó mondatot, de már késő volt. Loki keze a magasba lendült és végigsimította Rid nyaktövét. A tűzsárkány a kellemetlen, hideg érintéstől összerázkódott és ösztönösen összehúzta magát. A beszélgetésük hangfoszlányait mágiájuk elrejtette, így igazából nem kellett Lokinak aggódnia, hogy bárki meghallotta volna a célzást, ám ki nem hagyta volna a lehetőséget.

- Hagyd abba, nem készültem fel! - sikoltott fel Rid, mikor Loki vigyorogva másodszorra is megpróbálta megérinteni.

- Ne most civakodjatok - szólt rájuk Hogun lenézően. Loki erre elkomorult, s elrejtette ruhája ujjával égett tenyerét. A válluk észrevétlen összeért, Rid megbocsájtott, majd előresietett, hogy elsőként fogadja a fegyverteremből visszatérő Thort, míg Loki eltűnt az oszlopok közt.

____________________________________________________________________________

Thor dühösen rontott ki a fegyverteremből és döngő léptekkel viharzott végig a folyosókon. Nem is figyelt a körülötte lévőkre, egyedül anyjától, Friggától kért elnézést a felfordulás miatt, ezzel néhány pillanat erejéig valamiféle komoly uralkodó látszatát keltette, aki bár nem volt semmi köze az egészhez, úgy érezte neki kell felelnie az eset miatt. Azonban az egész hátterében az állt, hogy már nem akart visszatérni ismét a Nagycsarnokba, hogy ott kelljen állnia végig, míg a vendégek elhagyják a palotát.

Dühét egészen addig sikerült kordában tartania, míg az étkezőbe nem ért, ahol már megterítettek a koronázás utáni lakomára. Vad, keserű tombolásba kezdett, melynek a megrakott asztalok látták kárukat. Nem volt itt semmiféle koronázás. Még mindig Odin a király, aki nem akar lépni semmit.

- A jégóriásoknak meg kell fizetniük - sziszegte fogai közt, miután asztal már nem állt a lábán.

- Megfizettek az életükkel - lépett mögé a semmiből Loki elismételve Odin szavait. Thor karja felé lendült, öccsének csupán az utolsó pillanatban sikerült ellépnie előle. - Nyugodj meg, testvér  - lépett közelebb kezeit békítőn feltartva. - Én is úgy gondolom, a tétlenséggel Asgard kimutatja a gyengeségét - súgta azokat a szavakat, amiket Thor hallani akart.

- Pontosan, Loki! Odin a békéről beszél, de itt nincs béke. A jégóriások támadása alattomos volt. Ha bármit elvittek volna a fegyverek közül...

- Szerencsére nem vittek! - lépett melléjük Rid, aki viszont nem úszta meg, hogy hajlongva végigvárja, míg a vendégek távoznak és elnézést kérjen a kellemetlenségek miatt. Ebben a pillanatban mindkét bátyját meg tudta volna fojtani egy kanál gőzölgő lávában. Szemei valósággal szikrát szórtak. Egyáltalán nem volt szórakoztató, hogy a két fivér versengése épp rajta csapódott le.

- Rid - Loki karba font kézzel fordult felé, s Thor is gyanúsan oldalra pillantgatott.

- Mi van?

- Meggyújtottad a terítőt - felelt Loki ugyanolyan nyugodtan.

- Oh, hogy a törpök kemencéje emésszen el... - kezdett fojtott szitkozódásba, amint a kancsók után nyúlt, hogy ártalmatlanítsa a keletkezett tüzet.

Loki Thor vállára tette a kezét, mielőtt segíteni indult volna.

- Tudd, hogy én mindenben melletted állok.

Thor hálásan biccentett Loki felé.

- Itt meg mi történt? - kérdezte a körülményekhez képest igen jókedvűen Valstagg, aki a Három harcos élén ezidáig Thort kereste lent a gyakorlótéren. - Tüzes a kicsike, mi?

Rid izmai megfeszültek a sértés hallatán. Alig hogy Vastagg elemelt egy ropogósra pirult marhacombot úgy felforrósította körülötte lévő párás levegőt, hogy a harcosnak még a haja is begöndörödött. Már rég felhagyott azzal a képzelgéssel, hogy egyszer abbahagyják az ugratását.

- Hagyd abba, Rid! - parancsolt rá ekkor váratlan Thor, aki az eltelt néhány pillanatban dűlőre jutott. - Barátaim, nagy kaland vár ránk!

- Máris? Ugyan hova mennénk? A koronázásod mindjárt... itt lesz... megint - Volstagg a marhán rágódva lerogyott az egyik épen maradt padra.

- Most annál sokkal fontosabb ügyek szólítanak - legyintett Thor egyre jobban belelkesülve. - Meg kell mutatnunk Asgard fényét, népünk erejét.

Hogun kissé kétkedő arccal fogadta szónoklatot. Thor egy pillanatnyi szünetre leengedte a karját, hogy újragondolja, mivel is folytassa.

- Ki vezetett a legdicsőbb csatákba? - kérdezte egyenesen Hogun felé fordulva.

- Te, Thor.

- Ki segített titeket a legnagyobb trófeáitokhoz? - folytatta a következő harcoshoz lépve.

- Te, Thor.

- Ki a csapat vezére? - Végre helyben vagyunk, gondolta Rid.

- Te, Thor.

- Mit mondtál neki? - kérdezte egész halkan a melltette némán segédkező Lokitól.

- Miért gondolod, hogy ezt nem magától találta ki? Ő lesz a királyunk, elvárható tőle némi önállóság, nem?

- Barátaim, elmegyünk Jötünheimbe!

- Micsoda? Nem! Thor, ezt most azonnal verd ki a fejedből - Rid hangja egész magasba csapott az indulattól.

- A jégóriásoknak meg kell fizetniük a tettükért. Ha nem teszünk semmit, elönti őket a bátorság és újból ránk törnek. Nagyobb erőkkel - érvelt Thor. Kinyújtotta oldalra a karját és Mjölnirt hívta, hogy ezzel is megpecsételje az elhatározást.

- Odin megparancsolta nekem, hogy legyek mindig melletted...

- ... hogy velünk együtt harcolj!

-... hogy védelmezzelek... - folytatta a mondatot Rid. Ez a fejlemény némileg meghökkentette Thort.

- Hát, jó munkát végeztél, s most itt az idő, hogy velünk tarts és együtt legyőzzük a jégóriásokat.

- ... nemcsak az ellenségtől, de önmagadtól is, ha veszélybe kerülnél vakmerőséged miatt. Nem engedhetem, hogy Jötünheimbe menj - hogy bizonyítsa elhatározásának komolyságát, ő is magára öltötte harci alakját. Bőre megkeményedett, áthatolhatatlan sötétszürke pikkelyek borították be az egész testét. Orrlyukai összeszűkültek, kénes füst szivárgott belőlük. Haja, mint valami taréj omlott a hátára.

Thor korábbi diadalittas vigyora vicsorrá változott.

- TE NEM PARANCSOLSZ NEKEM! - üvöltött fel. Csupán Loki közbenjárásának köszönhetően nem tört ki ezúttal kettejük közt a harc. Rid hamar lehiggadt és visszavedlette emberi kinézetét. Egyedül ruhája ujja és gallérja perzselődött meg kissé.

- Ne feledd, hol a helyed! -  szólt rá Hogun.

- A néped Asgardot szolgálja, te pedig Thort - Sif úrnő is ellépett Rid mellett, hogy segítsen a Harcosoknak megnyugtatni Thort. Még ő sem állt mellé. Ez igazán fájt Ridnek, de mit is várt igazán tőle?

Ott állt magányosan a füstölgő terítő előtt, szembe vele Thor, Sif úrnő, a Három harcos, a fal mellett pedig Loki, aki pártatlanul ácsorgott. Egyedül akart lenni, ebben a pillanatban valóban egyedül akart lenni. Vérig sértettnek és elárultnak érezte magát. Soha korábban nem okozott még neki ekkora erőfeszítést, hogy ne lázadjon fel maga is. Miért nem tudnak mindannyian egy véleményen lenni? Miért ennyire makacs és öntelt Thor? És Loki...miért csak akkor áll mellé, akkor vigasztalja, amikor kettesben vannak? De nem hagyhatta el a termet. Amíg nem lázad fel, addig meg kell várnia, míg engedélyt adnak számára a távozásra.

- Elmehetsz - oldotta végül fel egy egyszerű legyintéssel Loki az egész lélegzet visszafojtott várakozást. Rid mereven felé fordult. Nem értette, miért teszi ezt.

- Elmehetsz! - ismételte meg Loki szavait Thor.

- Igenis, értettem! - szűrte a fogai közt a szavakat, majd vissza se nézve elhagyta a termet.

- Én majd megállítom - indult sietve utána Loki.

- Hisz az előbb te magad... - kezdte Thor zavarba jőve, amiért nem érti a dolgot.

- Most bizonyára Odinhoz indult - magyarázta Loki.

- Rád bízom őt, Loki! - bólintott Thor, ám ekkor Fandral fejében felvillant egy újabb akadály.

- És mi lesz Heimdallal? Ő mindent lát?

- Őt majd elintézem én - felelt magabiztosan Thor, majd döngő léptekkel elindult az istállók felé.

- Selfrid, várj! - kiáltott Loki a sietősen távozó sárkánynak, a szavakat csak ők ketten hallották.

- Ne nevezz most így! Nincs jogod hozzá! Nem adok! - Rid nem lassított, határozottan abba az irányba tartott, ahol Odint sejtette.

- Lebeszéltem őket róla!

- Hogy mit tettél? - Rid meglepetten fordult hátra szinte beleütközve a nyomában járó Lokiba. Az érintéstől mindketten felszisszentek. - Hogyan? Hogy sikerült? - nem kételkedett Loki szavában.

A másik ravaszul elmosolyodott és lesütötte a szemeit.

- Tudok hatni Thorra. Végül belátta, hogy az a néhány vakmerő jégóriás nem egyenlő Laufey hadüzenetével.

- Mindig elképesztesz, hogyan vagy képes manipulálni bárkit - felelt Rid, majd mikor rájött, ezzel túlságosan is hízeleg Lokinak, kissé gunyorosan megismételte. - bárkit?

- Valóban. Most viszont jobb, ha friss ruhát veszel, még a végén Thorban ismét felidéződik őrült ötlete a megégett ruhádat látva - mosolyodott el Loki. Rid egyetértően bólintott. Thornál szinte soha nem lehet megjósolni, mikor tör ki.

- Te mit fogsz csinálni?

- Én... azért ellenőrzöm, hogy minden rendben van-e - felelt Loki, mint akinek a legkellemetlenebb dolog elismerni a tényt, hogy Thor néha még őt is meglepi, pedig dehogyis volt ez így!

Elbúcsúztak egymástól. Loki a lovardába sietett, hogy utolérje Thorékat és szemtanúja legyen a kirobbanó harcnak, míg Rid az ellenkező irányba indult, hogy egy nyugtató, hűs fürdőt vegyen.

____________________________________________________________________________

Hosszú és kimerítő nap állt mögötte, kiszáradt a torka a sok beszédtől és megfájdult a dereka a hajlongástól. Mikor végignézett a hatalmas álló tükörben a ruháján, azon égés- és ételmaradványok nyomai éktelenkedtek. Lehunyta szemeit, mélyen belélegezte az egyre forrósodó levegőt, majd bőrének pigmentjei sötétedni és szürkülni kezdtek, s a bőrsejtek közt áttörő vékony szarupikkelyek borították be testét. Homokszín szeme előtt kettős hártya jelent meg, mely megvédte a kiszáradástól.

A ruha elszenesedett pernyeként hullott a földre. Már úgysem lehetett volna megjavítani. A felszálló vékony füsttel együtt dühének utolsó maradványai is elszálltak. Neki egy egész nép sorsa nyugszik a vállain, pontosabban két népé, amíg Thort meg nem koronázzák, nyugodtnak kell maradnia. Tükörképét kérdezte:

- Azután mi lesz velem? - már nem emlékezett otthonára, nem emlékezett a tűzhányók melegére, sem a selymes láva érintésére, anyjának arcára sem. Vajon születtek testvérei? Emlékeznek-e még rá az övéi? Volt egy nagydarab vörösképű dadája, aki folyton csak szidta. A nevére sem emlékezett, pedig hányszor tört borsot az orra alá. Ha látnák így, mit mondanának neki? És ő mit mondana? Mit csinált az elmúlt évszázadok alatt Asgardban?

Visszaváltozott emberré és elfordult a tükörtől. Nem bírta tovább nézni magát. Vékony volt és túl magas. Magasabb, mint Odin vagy Thor. Az Asgardi férfiak közül sok volt alacsonyabb és zömök, izmos, mintsem magas. A valkűrök azonban mind hosszúlábú, sudár hajadonok voltak. Az ő soraikból bezzeg nem lógott volna ki. Minden tűzsárkány olyan, mint ő? Kisgyermekként mind olyan hatalmasnak tűnt számára.

Először meg sem hallotta a kopogtatást, csak miután az őr bekiáltott.

- Odin azonnal hívat a szivárványhíd lábához.

- Miért? - kérdezte az ajtón át.

- Azt nem mondta, de nagyon dühösnek tűnt - felelt az őr. - Ne késlekedj, a haragja így is csak fokozódik.

Rid egy pillantást vetett a fürdő felé, majd megköszönte az őr tájékoztatását és szobája ablakához sétált. Az ablakon nem volt üveg, ahogy Asgard szinte egyik ablakán sem, hisz az idő itt mindig kellemes és a szellők hűsítőek voltak. Kilépett a párkányra, majd bőrszárnyait széttárva elrugaszkodott.

A paloták tornyait kerülgetve suhant előre a híd és a Bifröszt felé. Odin már félúton járt Szleipnir hátán, a sárkánynak esélyes sem volt utolérni. Mikor leereszkedett az arany kupola előtt már sem Odint, sem lovát nem találta.

- Mi történt? - kérdezte Heimdallt, aki mint rendszerint, most is kőszobor módjára állt a Bifröszt kapujában.

- Thorék meglátogatták az jötünöket - felelt a mindent látó isten.

-  Odin pedig megtudta - fejezte be a történetet, miután összekapcsolta a dolgokat. Heimdall kimérten bólintott.

- Megtudta... megtudta... de honnan tudta meg ilyen gyorsan? - Rid előtt kavarogni kezdett a világ. - És mégis hogyan jutottak át Jötünheimbe, ha te végig itt álltál?

Heimdallnak, ha szándékában is állt válaszolni, már nem maradt rá ideje, mert a Bifröszt ismét aktiválódott. Rid még soha nem látta ilyen közelről, ahogy szédületes sebességével utat nyit a világok közt. A mágikus szerkezet darabjai úgy siklottak el egymás mellett, mintha könnyű papírlapok volnának, csupán az a surrogó hang törte meg a csendet, amit a körülötte keletkező légáramlatok adtak ki.

A szerkezet elérte sebességének csúcsát, majd szinte azonnal lassulni kezdett. Rid alig várta, hogy megnyíljon a bejárata, ám Heimdall a vállára tette a kezét.

- Várj - szólt és bár vonakodva, de engedelmeskedett neki, mert tudta, bizonyára valami olyat látott, amiről neki még fogalma sincs.

A Három harcos és Sif úrnő egymást támogatva botorkált ki a kupolából, Fandral sérülése igen súlyosnak tűnt, s mindegyikük arca kipirult a jeges hidegtől, ami a jötünök honában várt rájuk. Rid azonnal megsajnálta őket és odalépett melléjük, hogy meleg testével enyhítse vacogásuk.

- Had nézzem - Hogun és Valstagg némán, bűnbánó arccal lefektették Fandralt a szivárványhídra. A férfi arca összerándult, majd bágyadtan elmosolyodott.

- Életemben nem örültem még ennyire... sh... hogy láthatom a csúf pofázmányod - feje oldalra billent, de nem ájult el. Rid gyengéden, ám határozottan feltépte a mellényét és az ingét.

- A seb súlyos. Ki tudom égetni a széleit, hogy a vérzés elálljon, de amint visszatért a palotába... - nem kellett részleteznie, hova vigyék. Letépett egy darabot Fandral felhasított ingéből és összecsavarta. - Erre harapj rá!

Fandra mellkasa fölé hajolt és tenyerét a seb fölé helyezte, majd még jobban felforrósította pikkelyes bőrét, hogy az már megközelítette egy tűzbe tartott kés hőmérsékletét. Fandral felnyögött és erősen ráharapott a rongyra. Valstagg a lábait fogta le, míg Hogun a kezeinél térdelt.

- Ti.. jól vagytok? - kérdezte Rid, miután végzett.

- Mi? Mi igen, de... Thor - Sif úrnő hangja elcsuklott, ahogy visszanézett a Bifröszt felé. Odin a lándzsája segítségével bizonyára ugyanazt a varázslatot alkalmazta, mint amit ők ketten Lokival oly' nagy előszeretettel, ha nem akarták, hogy beszélgetésüket bárki kihallgassa. Heimdallra nézett, aki lassan megingatta a fejét.

- Többet itt én nem tehetek - állt fel a sebesült harcos mellől. Társai felsegítették, majd Hogun felült mögé a lovára és elindultak a paloták felé. Rid szívesen felajánlotta volna, hogy a hátán elviszi Fandralt, ám Odin hívószava előrébb való volt.

- Bemehetek? - kérdezte Heimdallt, pedig jól tudta, ilyen varázslaton át még ő sem hallja, mit beszélnek. Hármukon kívül erre csupán Frigga volt még képes ebben a világban. A Bifröszt őre nem mozdult. Rid óvatosan belépett.

- Te pedig egy ostoba vén bolond! - vágta épp apja fejéhez Thor.

- Igen, ostoba voltam. Azt hittem, hogy készen állsz. Thor, Odin fia, elárultad királyod kinyilvánított akaratát. Fennhéjázásod és ostobaságod rázúdította e békés vidékre és ártatlan lakosaira a dúlást és a háborút. Nem vagy méltó már országunkhoz. Nem vagy méltó a címedre. Nem vagy méltó szeretteidhez, kiket elárultál.

Rid földbe gyökerezett lábakkal állt a kapuban. Szemközt vele Loki ugyancsak zavartan, tehetetlenül bámulta a jelenetet.

- Elveszem tőled hatalmadat. A te atyád, Odin kiátkoz! - Mindenek atyjának haragjával semmi sem vetekedett. Lándzsájával ismét megnyitotta a Bifrösztöt, ami egy ismeretlen világ felé nyílt meg. Mikor már Rid azt hitte, ezzel vége, Odin váratlanul elé fordult. - És te Rid, Utherica gyermeke, megszegted parancsomat, miszerint el nem hagyod helyed és őrzöd Asgard és a kilenc világ békéjét, mint sajátodét Thor oldalán. Elmulasztottad feladatod, ezzel te is okozója lettél eme béke megtörésének.

Rid riadtan tiltakozni próbált, de nem jött ki hang a torkán.

- Büntetésként követned kell Thort a száműzetésébe - mennydörögte Odin, aztán karja egyetlen lendítésével mindkettejüket belelökte a kavargó energiafolyamba.

Az utolsó, amit hallott és amit látott Loki kiáltása volt, ahogy felé lép. De már késő volt. Késő volt minden magyarázatra, késő volt akár a búcsúra, késő volt a haragra.

Rid lehunyta szemeit és hagyta, had vigye az átjáró amerre akarja. Abban a pillanatban ismét sötétszürke, áthatolhatatlan pikkelyek fonódtak a szíve köré.

____________________________________________________________________________

Alighogy megérezte talpa alatt a süppedős talajt, két fehér fénygömb libbent elé, majd egy vasmonstrum egyenesen nekirohant. Minden megmaradt erejét és lélekjelenlétét felemésztette, hogy megállítsa azt a valamit. A csuklója fájdalmasan reccsent egyet, majd a hatás-ellenhatás törvényeinek engedelmeskedve az autó kisodródott oldalirányba.

Ahhoz már nem volt elég ideje, hogy Thort is megmentse. A levegő száraz volt és hűvös, mégis ami leginkább nyugtalanította az a mágia szinte teljes hiánya. Mire ismét lenézett a testére, az már visszanyerte világos bőrszínét.

A vasszerkezet oldala feltárult és emberi alakok ugrottak ki belőle, majd egyikük Thor mellé térdelt. Fájó csuklóját szorongatva indult feléjük kábán az imént történtek miatt.

- Hol vagyunk?

Az egyik ember felsikkantott, majd miután egy újabb lépést tett felé, váratlanul apró villámütés rázta meg. Rid a meglepettségtől megtántorodott, majd lenézett csupasz mellkasára, amire két kis madzag tapadt. Még soha nem látott ilyet korábban. Megpróbálta letépni magáról, ám ekkor az áramütés sokkal erősebben ismétlődött meg, mire köhögés tört rá.

Darcy megrogyott térdekkel, döbbenten állt és nézte, ahogy az ismeretlen nudista a high fokozatra is épp csak az arcizmait rándította meg.

- Beszarás - tátotta el a száját, majd egy utolsó próbát tett, amivel végül sikerült harcképtelenné tennie áldozatát.

- Darcy, mit művelsz? - kérdezte Erik, aki csupán ekkor kezdett magához térni az ütközés és a két ismeretlennel való találkozás okozta sokkból.

Jane persze már rég átlépett a földön nyöszörgő Thoron és a meztelen Rid testén, és azt a különös képződményt kezdte fotózni, amit a Bifröszt energiakitörései hagytak maguk után. Mintha tudat alatt ezzel próbálta elkerülni, hogy szembe kelljen néznie az őrült valóssággal.

- Erik, ezt dokumentálnunk kell, mielőtt elvész.

Dr Selvig segítőkészen fogta a zseblámpáját és a kacskaringós motívumokkal teleszőtt kör mellé bicegett.

- Őket pedig kórházba kell vinnünk - kommentálta az eseményeket Jane-nek, aki úgy tett, mintha nem történt volna az égvilágon semmi rendkívüli az elmúlt hat és fél percben.

- Ugyan, összeszedik magukat. Nézd, az egyik már talpra is állt - bökött hátra se nézve Thor felé, aki a kocsi oldalának támaszkodva küzdötte épp fel magát. - Darcy, figyelj a kulcsokra, nehogy lábuk kelljen!

Thor nagyokat pislogott, hogy kitisztuljon a látása. Ahhoz is idő kellett, míg rájött az éjszakától van olyan sötét és a semmi közepén van, majd jött a felismerés, miszerint nem egyedül.

- Mit műveltetek velem? Mit műveltetek vele? - bökött a földön fekvő felé, szeme kissé még keresztbe állt, de rettenetesen próbált összpontosítani. - Apám, miért tetted ezt? Heimdall! Nyisd meg a Bifrösztöt. Hallod? Heimdall, tudom, hogy hallasz! Engedj vissza! Heimdall! Apám!

- Ez teljesen... - Darcy a halántékára bökött és kinyújtotta a nyelvét.

- Mégiscsak be kéne vinnünk a kórházba - suttogta Selvig, bár nem kellett attól tartania, hogy Thor meghallja. A villámok koronázatlan istene az ég felé rázta ökleit és Heimdallért kiáltozott.

- Mit csinálhattak vajon itt, kettesben az éjszaka közepén? - gondolkodott félhangosan Darcy, s megnyalta a szája szélét. - Lehet, hogy fekete mágia? Ők rajzolták a kört és épp jött volna az áldozat?

- Darcy, ne gyárts teóriákat - utasította morcosan Jane, majd leguggolt Rid mellé. - Ezt teljesen kiütötted.

- Bocs, megijedtem - mentegetőzött Darcy és elkezdte összecsomagolni a sokkolót.

- Lehet, hogy füvet szívtak - találgatott Selvig igyekezve biztonságos távolságot tartani Thortól, aki miután megkerülte az autót, döngő léptekkel elindult feléjük.

- Rid, kelj fel! Miért nem kel fel? - követelte a választ. Feltűnt neki a ruházat hiánya is, de az most kevésbé zavarta. No meg, ki akarná Rid nyeszlett testét bámulni, ha helyette nézhetik a nagy Thor bicepszeit is?

- Darcy lesokkolta.

- Ki az a Darcy? - kérdezte dühösen Thor, bár a lesokkolni szót nem értette. A fekete hajú sofőr nyakát behúzva felemelte a kezét.

- Ismered őt?

- Persze, ő a... öcsém - felelt Thor némi gondolkodás után. - Én pedig Thor vagyok a hatalmas...

- Na persze.. az öcséd - ismételte meg gúnyosan Darcy és hitetlenkedve felhúzta a szemöldökét. Selvig egy pokrócot hozott a kocsiból, amivel letakarta Rid csípőjét, majd Thor segítségével betették a kocsiba.

- Öten nem férünk itt el - panaszkodott Darcy, bár kétségkívül élvezte, hogy ez a kaland ilyen izgalmasan alakul.

- Ha ebben a Kórházban fel tudjátok ébreszteni, veletek kell tartsak. Majd utazok a vasszekeretek tetején - felelt Thor egyrészt az öccse iránti aggodalomtól hajtva, másrészt, mert azt remélte, Rid valami magyarázattal is szolgálhat majd a történtekre. Nem értette, nem tudta és nem is akarta elfogadni atyja döntését.

- Jane, ne hagyd, hogy felmásszon oda! - kiáltott Darcy, majd visszabújt a motorháztető mögé. - Azt hiszem, be fog indulni még ezzel a szép kis horpadással a tetején is.

Puente Antiguoban állt a körzeti közkórház, ami ilyen későn igazán békésnek tűnt. Thor egész úton nem szólalt meg. Úgy ítélte, útitársai nem lehetnek valami magas rangúak a világuk társadalmában, és nem sok kedve volt alattvalókkal megosztani a nyomorúságát. Még a végén elpletykálják és hírneve örök csorbát szenved. Nem, ezt nem tudná elviselni! Így tehát összeszorított fogakkal, de csendben tűrte, hogy egy kényelmetlen dobozon zötykölje végig az utat a Selvignek nevezett férfi némán bámuló tekintetével kísérve. Thor nem sokra tartotta már most az idősödő férfit, hisz többször is szemtanúja volt, amint a fiatalabb, Jane nevű nő kéréseit szó nélkül, szolgai módon teljesítette, más szóval, ez a Jane volt a főnök.

Ridért két ápoló kijött a kocsihoz. Thor nem akarta egy pillanatra sem szem elől téveszteni, aminek az lett az eredménye, hogy egy harmadik ápoló némi nyugtatót injekciózott belé, miután durván vitatkozni kezdett a rezidenssel, aki arra kérte, foglaljon helyet a váróban a többi családtag mellett.

Jane türelmetlenül ácsorgott a recepció előtt.

- Szóval azt mondja, semmilyen iratot nem találtak mellettük?

- Nem.

- A nevüket tudja? Legalább azét, aki magánál van... volt, mikor beértek?

- Azt mondta, a neve Thor. A másikat Ridnek szólította. Nem tudom, minek lehet a becézése. Talán Richard?

A recepciónál ülő ápolónő beírta a két újonnan felvett beteg lapjára a neveket.

- Ja, és testvérek. Állítólag - vetette közbe Darcy.

- Te pedig állítólag nem hordasz magadnál fegyvert.

- Önvédelem volt. Simán lehet, hogy mindkettő valami perverz. Két jóképű perverz.

Jane a szemeit forgatta, majd bediktálta a telefonszámát, hogy utol tudják érni, arra az esetre, ha bizonyítható, hogy valamelyik férfi maradandó vagy legalább nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

- Jogilag a te hibád - védekezett feltartott kezekkel Darcy.

- A sokkolásért viszont te felelsz! - sziszegte Jane a kimerültségtől a kelleténél ingerültebb hangon. Ezt biztos nem fogja fedezni az egyetemi kutatói keret.

Kint a kocsi motorháza előtt még mindig hófehér füst gomolygott. Épp csak elértek vele a kórházig. Valami megsérülhetett a kocsi hűtőrendszerében és így felforrt a vize. Jane egy ennél rosszabb dolog ma már nem történhet velem sóhajjal bemászott a mini megfigyelőállomásként szolgáló raktérbe és elkezdte az újonnan szerzett adatok átküldését a jelenlegi bázisukon álló gépekre. Miután ezzel végzett, gyalog indultak el a kórház parkolójából.

- Azokat a jeleket nem rajzolhatták ők. Bele voltak égve a földbe. Egyes helyeken egyértelműen meg is olvadt a homok.

- Jane, nem ér rá ezt holnap? - kérdezte nyűgösen Darcy, aki teljesen kimerült a kutyagolástól.

- És a csillagok! Érzem, hogy valami nem stimmelt a csillagokkal! Nézd, Erik, ezek nem a mi csillagaink - Jane amint ismét számítógép közelébe került, gyorsan kinyomtatott két fotót az éjszakai égboltról. Mint a kettő az éjszaka készült. Az egyik valamivel sötétedés után, a másik a különös vihar megjelenésekor.

- Nézd, Jane, ez egy üvegfalú szoba, minden fény kiszűrődik és mindjárt éjfél. Hagyjuk ezt másnapra, rendben? - kérte Erik is, akinek leginkább szellemileg, semmint fizikailag kellett feldolgoznia az éjjel történteket, ahhoz, hogy ismét használható állapotba kerüljön.

- Akár egy Einstein-Rosen híd! Látod?

- Jane!

- Igen?

- Holnap reggel megbeszéljük.

____________________________________________________________________________

Nem egyedül feküdt a szobában, ám az ágyak közti elválasztófüggönyökön át csupán szürke árnyak és hangfoszlányok jutottak el hozzá. Aztán megjelent egy fehér ruhás halandó nő, téblábolt mellette egy rövid ideig, majd egyszer csak a gépek zümmögése alábbhagyott.

- Hogy érzi magát, Richard? - kérdezte. - Emlékszik, hogy került ide?

Nem emlékezett rá, és azt sem tudta, miért Richardnak szólítja a nő. Megrázta a fejét.

- Jelenleg a Puente Antiguo-i körzeti kórházban van. Múlt éjjel hozták be eszméletlen állapotban, az előzetes vizsgálatok azonban semmilyen károsodást nem mutattak. - A nővér elhallgatott, majd mintegy megszánva a beteget hozzátette: - Ez azt jelenti, hogy nem tört el semmije, minden szerv és izom ép, csupán a bal csuklójára kell ezután komolyabban figyelnie, hiszen azután a korábbi törés után még nem épült fel teljesen. Azért meg kell kérdezzem, nem érez émelygést? Fejfájást, hasonlókat?

Rid ismét megrázta a fejét.

- Hol van... Puente Antiguo? - kérdezte rosszat sejtve.

- Hogy érti? Hát Új Mexikóban - felelt meglepetten a nővér, majd megcsóválta a fejét és Ridre kacsintott. - Amerika, Föld, Tejút.

- Föld? A Földön vagyok? Akkor ezért olyan száraz a levegő! - kiáltott fel Rid hitetlenkedve, és azon nyomban fel is ült.

- Azonnal feküdjön vissza, még megfigyelés alatt áll. Örülök, hogy visszatért a humora, de még egy kicsit, kérem, maradjon fekve, amíg a főorvos úr másként nem dönt.

Rid visszahanyatlott a párnák közé. Odin tehát Midgardra száműzte őket. Midgard, csupán egy jelentéktelen a kilenc közül az asgardiak számára, ám a Föld van a legközelebb a sárkányok honához. Odin soha nem engedélyezte, hogy Thorral tartson az emberek világába tett útjaira, mert tartott az esetleges újabb háborútól. Nem alaptalanul. Megkapta volna, Rid erre esküdni is mert volna. A tűzsárkányok nem épp a békés természetükről voltak híresek.

Hallotta, az eltelt évszázadok alatt többször is betörtek Midgardba, falvakat terítettek be lávával és napokra sűrű füstbe öleltek egész vidékeket. Próbálgatták határaikat, ám arra mindig vigyáztak, hogy ember meg ne lássa őket, hogy Odin ne vádolhassa őket nyílt támadással. Részükről ez csupán apró zaklatás volt. Jelezték, hogy léteznek.

Thor általában rövid ideig maradt itt. Az emberek gyengék voltak, és hamar megunta őket, mert szórakozást igen keveset tudtak nyújtani neki, no meg minduntalan ki akarták használni az erejét, hogy a Mjölnirrel piti csetepaték kimenetelét billentse a vendéglátója oldalára. Az embereket Rid ezekből az elbeszélésekből gyenge és háládatlan lényeknek ismerte meg.

A nővér egy pohár vizet készített az ágya melletti asztalra, majd elhúzta a függönyt.

- Ha aludni akarna, csak húzza vissza, addig is itt lesz Devin társaságnak.

- Várjon, hol van Thor? - szólt még gyorsan utána. - Vele mi történt?

- A testvére jól van egy másik szobában. Kicsit... le kellett nyugtatnunk.

- Kérem legyenek elnézőek vele. Egy nagyon... megrázó vitán van túl az apjával. -Jó, legalább nem veszítették el egymást ezen az ismeretlen világon.

- Esetleg szólhatok, ha már magához tért.

- Hálás lennék érte - viszonozta Rid nem sok meggyőződéssel a mosolyt.

Miután ismét magára maradt, behunyta a szemeit, hogy rendezze gondolatait. Alig csukódott azonban be az ajtó, a Devin nevezetű munkásforma férfi úgy gondolta, ideje megismerkedniük.

- Az egész ügyelet tiszta pankrációba ment át. Alig bírták lebirkózni a bátyádat - szólt át.

Rid csupán egy pillantást vetett a bevérzett szemű, borostás férfira, majd tüntetőleg a csuklóját kezdte vizsgálgatni. Egy apró kattanás jelezte csupán, hogy néhány órája eltörött. Felemelte a takarót és benézett alá is.

- Mi van, hugyoznod kell? - érdeklődött roppant tapintatosan Devin. - Nekem itt van ez a' zágytál, de te ki tudsz menni. Balra előre. A haverom szerint rémes vegyszerszag van odabent. Várj, ha mész, hozzá' már nekem egy snikerst  - azzal előkotort a szekrénye egyik fiókjából néhány centet. -, de ha kérdik, magadnak vetted.

Rid elvette a pénzt, majd elindult kifelé. Minél előbb szabadulni akart ettől a bolondtól és tanácskozni Thorral. Aztán kijutni a kórházból és... eljátszott a gondolattal, hogy behúz egy nagyot Thornak, amiért nem tudott Asgardban maradni nyugton. Odin vajon elfelejtette, hogy ő végső soron egy igen értékes túsz?  Csak úgy Thor után lökte, hogy továbbra is pesztrálja és vigyázzon a seggére. Az a szemét vénember!

Sajnos nem jutott túl messze egymaga, mert egy ápoló meglátta és azonnal elkezdett sipákolni.

- Papucs nélkül nem szabad kijönni a kórtermekből a fertőzésveszély miatt.

Az emberek valóban nagyon gyengék, gondolta Rid, majd villámgyorsan szembefordult az ápolóval és megragadta a nyakszirtjét.

- Ne mozduljon! - parancsolt rá. - Hol van Thor? A szőke szakállas férfi, akit az éjjel hoztak be.

- A földszinten -nyöszörögte a másik.

Rid el akarta engedni, mikor meglátta, hogy a zsebébe nyúl. Figyelmeztetőn még egyszer megszorította a nyakát, mire a törékeny emberi lény halk nyikkanással összecsuklott.

- Hogy a fagy törje le azt a búbánatos jó édes... - zúgolódott Rid, majd a ráborult testet a legközelebbi székhez húzta és ülő pozícióba rendezte. Mielőtt magára hagyta volna ellenőrizte a pulzusát, ami ugyan volt, de igen gyenge, majd elvette a papucsát és elindult a lépcsőház felé.

Thor egy elkülönített szobában feküdt bőrszíjakkal lefogva. Rid gondoskodott róla, hogy senki ne lássa, mikor belépett, így maradt idejük beszélgetni.

- Veled meg mi történt? - kérdezte vigyorogva mellkasa előtt összefont karokkal, miközben esze ágában sem volt segíteni Thornak felszakítani a szíjakat.

- Szabadíts ki! - parancsolt rá Thor, ám a nagy mennyiségű nyugtatótól még kissé kásás volt a hangja. Rid leült az ágy szélére, arca immár teljesen komoly volt. Göndör haj a szemébe hullott, így tekintete még sötétebbnek tűnt.

- Pontosan mi történt Jötünheimben?

- Apám nem lépett volna semmit. Te is halhattad, úgy akart tenni, mintha nem történt volna semmi, miután a jégóriások megtámadták a fegyvertermet.

- Igen, hallottam, de engem nem kell meggyőznöd az igazadról, én Odin oldalára álltam volna ebben.

- Neked, engem kellett volna követned! Odin nekem adott.

- Pedig eddig azt hittem, az öcséd vagyok - mosolyodott el szárazon Rid. - Sőt, vérem szerint Utherica örököse vagyok, királyi vér és trónörökös, akárcsak te.

Thor szólásra nyitotta száját, de Rid megelőzte.

- És nem hiszem, hogy a legjobb ötlet ebben a helyzetben, hogy engem sértegess, bár azt hiszem, ezt a tanácsot nem nekem kellett volna adnom, hanem magadtól belátnod.

- Sosem volt bajod azzal, hogy engem kellett szolgálnod - felelt Thor értetlenkedve.

- Odin parancsára védelmeznem kellett téged és segítenem - igazította ki a nyelvbotlást Rid. Igazán élvezte, hogy végre ilyen nyugodt körülmények között beszélhet Thorral. Máskor az egész témára csak egy legyintés lett volna a válasz. Most azonban Thor nem sétálhatott csak úgy el. Esélyt kapott néhány igen fontos dolog tisztázására. -, ha nem engedelmeskedtem volna, azt a népem bánta volna. Én az egész népemért vagyok felelős négy hónapos korom óta. Te évszázadokon át élvezhetted, hogy következmények nélkül csinálhattad, amit csak akartál.

- Azért el kell ismerned, nem mindig vonakodtál - nevetett fel Thor ideges hangon. Igen, ezt valóban nem tagadhatta. Előrenyúlt és letépte Thor bal lábát lekötöző szíjat. Ahol keze a másik bőréhez ért, a szőr megégett. Az erejét vesztett isten fájdalmasan felszisszent.

- Odin miattad büntetett meg. Ha követnem kellett volna téged, most gyilkosom lennél.

Thor tágra nyílt szemekkel nézett vissza rá.

- Az emberek gyermekei kilenc hónapot töltenek anyjuk méhében, mielőtt világra jönnének. Én tizenkét hónapot töltöttem egy tojásban, amelyet forró láva folyt körbe. A jégnek érintése éget, Jötünheimben halálra fagytam volna percek alatt. Akár egy dermedt kőszikla.

Nem várta el, hogy Thor magába szálljon, felismerje bűneit és bocsánatot kérjen, vagy bármi hasonlót, csak ki kellett mondania. Ki kellett mondania azt, amit Odin belé fojtott. Azt akarta, valaki hallja a védőbeszédét. Miután befejezte, egész megkönnyebbült. Letépte Thor másik lábáról is a szíjat, s nyúlt volna a kezeit és a mellkasát átfogókhoz, ám ekkor Thor is megmutatta, annyira azért nem gyengült el. Megfeszítette minden izmát, meglendítette kiszabadult lábait és magától elszakította őket.

Amint talpra állt, ökölbe szorított kezeit a csípőjére tette és szembe fordult az ablakkal és gondolkodó pózba vágta magát. Minden porcikája ezt súgta.

- Egy valamit nem értek - fordult vissza Rid felé, s közben meglibbent a hátul nyitott kórházi ruhája. - Te miért kaptál másfajta ruhát az emberektől?

Rid végignézett kórházkék pizsamáján és vállat vont, majd visszaemlékezett Devin ruhájára.

- Biztos a zágytál miatt.

- Az meg mire volna jó?

Rid ismét vállat vont.

- Mindenek előtt ruha, élelem és szállás kell.

- Ezeknek a halandó embereknek hiába mondtam, ki vagyok, senki még csak meg se hajolt előttem - fordult vissza az ablak felé Thor, mintha meg se hallotta volna. Rid félrefordult, hogy ne kelljen fedetlen hátsófelét bámulnia. Ekkor hallották meg a folyosón a rohanó lépteket és az izgatott, hangos beszédet.

Mielőtt Rid megállíthatta volna, Thor az ajtóhoz lépett és feltépte.

- Ott van! - bökött rá izgatottan egy nővér. Nyomában ott járt a kórház két biztonsági őre és még vagy három ápoló.

- Most jobb, ha elhagyjuk ezt a helyet - szólt Thor válla felett kilesve Rid, majd átnyúlt a másik karja alatt és behúzta az ajtót. - a másik irányba.

Jobb kezén megkeményítette bőrt, majd egy könnyed ökölcsapással sérülés nélkül kitörte az üveget.

A fal melletti keskeny gyepsávot és a parkolót egy  egyméteres sövény választotta el mindössze egymástól. Mikor kijutottak döbbenten fedezték fel azt a sok autót, ami bent állt.

- Az éjszaka sokkal kevesebb volt belőlük - jegyezte meg szájtátva Thor, majd hümmentett egyet. Tetszettek neki a csillogó fényes borítású járművek. A biztonsági őr már az ajtónál járt. Épp csak annyi idejük volt, hogy a sövény mögött elbújjanak, pontosabban, hogy Rid lerántsa a földre a nézelődő fivérét.

- Azzal a vasszekérrel utaztunk - bökött Jane furgonja felé Thor, ami alig két kocsinyira parkolt tőlük. - Mire megérkeztünk eléggé elfáradt, csak úgy füstölt a szája.

Rid a furgon felé intett, majd négykézláb kúszva elindultak felé.

- Hogy jutunk be?

Thor végre ismét nyeregben érezhette magát, ahogy megmutatta az oldalajtót. Rid feltépte, majd gyorsan bebújtak és visszazárta. A riasztó egy pillanatra felhangzott, majd kettőt pittyent és elhallgatott.

Közvetlen mellettük elhaladt valaki, majd az autó kissé megdőlt egy pillanatra oldalra, ahogy beszállt a vezetőfülkébe.

- Persze, küldjük csak el gyalog Darcyt a kocsiért, mert miért ne őt? - dohogott a lány.

Az egyik biztonsági őr kimászott az ablakon és nyomok után kutatva elindult Darcy felé.

- Ráadásul ennek a tragacsnak a riasztója az első szellőtől beindul. Hő, de gyorsan kiértek! Én aztán nem megyek sittre a betegek megzavarásáért. Jane-é a kocsi - azzal angyali mosollyal odaintett az őrnek, majd csikorgó kerekekkel kifarolt és nem is lassított, míg ki nem ért az útra.

____________________________________________________________________________

Coulson ügynök gyors léptekkel, kezében egy pohár gőzölgő kávéval haladt végig a folyosón. Egy kanyarral azután, hogy belépett a létesítménybe két elemző csatlakozott hozzá. Próbáltak lépést tartani vele.

- Dobjanak fel valamivel! - kérte tőlük hátra se pillantva, míg meg nem érkeztek a szobába, ahol a számítógépek álltak.

- Igenis, uram! - szólt a fiatalabbik. Coulson végigmérte a férfit, majd halványan elmosolyodva ismét a diagramoknak szentelte figyelmét. Milyen lelkes.

- Rájöttek már, hogy honnan érkezett?

A nő a legközelebbi képernyőhöz lépett, és előhívta azokat a felvételeket, amiket Jane Foster gépei készítettek.

- A légköri adatok vizsgálatából és a sugárzott interferencia nagyságából megállapítottuk, hogy a két közel egy időben észlelt jelenség eredete azonos, bár ez utóbbié majdnem kétszer olyan erős - bökött az egyik fotón arra a tölcsérre, amelyikkel Thor és Rid érkezett. - Nemcsak az intenzitás, hanem az összeomlásáig, illetve megszűnéséig eltelt idő is kettő huszonharmaddal hosszabb ideig tartott.

Coulson ügynök gondterhelten felsóhajtott. Egyáltalán nem tetszettek neki a feltárt információk. Hát még Furynak és a kormánynak mennyire nem fognak tetszeni. Muszáj lesz még valamit szépíteni rajtuk.

- A kódfejtők még dolgoznak a helyszínen talált jelek megfejtésén, ám a fegyveren talált rúnákhoz és motívumokhoz hasonló jelek a viking maradványemlékek közt is megfigyelhetők, egyezéseket találtunk.

- Valamiféle szöveg van rávésve?

- Ha van is értelme a jeleknek, akkor azokat a szavakat nem tartalmazzák az Eddák, sem az eddig talált sírfeliratok. A lefuttatott keresés nem hozott ilyen eredményt. Vagy egy ősibb nyelvváltozathoz tartozik vagy egy teljesen új nyelv, amely átvette a rúnaírást. Hajós népként igen sokfelé eljutottak a vikingek. Hatással voltak a többi népre, ahogy ők is rájuk - magyarázta az elemző szinte bocsánatkérőn.

- Lehetséges, hogy nem is földi eredetű fegyver? - tette fel a mindannyiukat foglalkoztató kérdést az ügynök, majd belekortyolt a kávéba, hogy leplezze az idegességét. Nem úgy néztek ki az emberek körülötte, mint akik közvetlen bizonyítékokkal ott és akkor be tudnák bizonyítani neki, nincs élet sem a halál után, sem a Földön kívül.

- Nem hiszem - felelt a nő, majd halványan elmosolyodott. - hacsak a vikingek nem jártak az űrben.

- Amerikát is ők fedezték fel, minden lehetséges - vetette oda Coulson, majd a férfihoz fordult. - Az adatokat továbbítsa a főhadiszállásra. Értesítem Fury igazgatót arról, hogy maradunk még egy kis ideig. Vegyenek pulóvert, a sivatagban hidegek az éjszakák.

A két elemző tisztelgett előtte, majd mindenki ment a maga feladata után. Coulson ügynök átsétált a laboratóriumi részre, ahol fehér köpenyes tudósok a tárgy, a feltételezett fegyver anyagát próbálták megállapítani és kísérleteket végeztek az elmozdítására. Az átlátszó plasztik falon át figyelte, ahogy azok ott bent idegesen össze-vissza rohangálnak.

- Mr Barton, jelentést! - Elindult kifelé, hogy egy kis friss levegőt szívjon. A headset túloldalán a vonal felrecsegett, majd Sólyomszem megismételte, amit egy órával korábban is mondott.

- Semmi mozgás.

- Meg kell találnunk mihamarabb azt, ami a másik energiakitöréssel érkezett a Földre. Köze lehet ahhoz a kéznyomhoz, amit Miss Foster kocsijának motorháztetején találtunk.

- A kórház biztonsági kameráinak felvételei használhatatlanok. Az arcfelismerő nem talált egyezést egyik férfira sem, és nem lett felvéve a távozásuk sem.

Megrezzent Coulson telefonja. A szám Nick Furyhez tartozott.

- Felküldök valakit az őrállásba, maga menjen be a városba és próbálja megtalálni őket. Még egy autópálya figyelő kamera se jelezte, hogy elhagyták volna Puente Antiguot. Egyelőre ez minden, amink van. Meg kell tudnunk, kik ők és mit tudnak. Ha kell, küldök erősítést is.

- Nem szükséges - felelte Barton, majd bontotta a vonalat. Végignézett még egyszer a hangyabolyra emlékeztető ideiglenes megfigyelőbázison, majd elindította a darut, mely lassan leeresztette a földre a kosarat, amiben eddig állt. A talaj porzott a szárasságtól, ám a horizont felől már közeledtek az esőfelhők. Barton hosszan végignézett az égen, majd elindult a lakókocsija felé. Csak az éjszaka közepére ér ide a vihar.

Miután belépett, felakasztotta a tegezt és az íjat a falra, majd a fekete öltözetét kevésbé kirívó barnás árnyalatú pólóra és farmerra cserélte. Indulás előtt a biztonság kedvéért magához vett egy kézifegyvert, majd kiparkolt a motorjával és nekivágott az útnak.

A különleges kialakítású kétkerekűvel szinte suhant a göröngyös út felett. Félúton járhatott már, mikor az adóvevő ismét vonalat fogott és meghallotta a túloldalról Coulson hangját.

- Siessen! A Main street és a hétszázkettes sarkán kisebb erejű energiakitörést érzékeltek a szenzorok. Egy drón már úton van, hogy felvételek készítsen. A spektrum adatai egyezést mutatnak. Átküldöm a koordinátákat.

- Értettem! - dünnyögte Barton és gyorsított a motorral. Bármi várja is Puente Antiguoban, ő megtalálja.

Darcy megdermedt a mozdulat közepén, talán még a szíve is kihagyott egy vagy két ütemet, mikor Rid vicces százkétfelé álló göndör fürtjei szürke, hátközépig érő taréjokká alakultak, s orra hüllőszerűen eldeformálódott.

- Basszus! - nyögte ki végre, de többre továbbra se volt képes. Jane hasonlóan döbbent és ijedt arcot vágott mögötte. Selvig volt az, aki legkorábban túltette magát az egészen. Talán, mert benne nem okozott nagyobb mértékű lelki törést, hogy egy viszonylag jóképű és nagy mértékben helyes fiú pikkelyes gyíkemberré változott a szeme előtt. Sem az, hogy e szerint nem hazudtak és valóban egy Asgard nevű helyről érkeztek. Még az sem lepte meg, hogy Rid átalakulásával bizonyságot nyert, hogy az embereken kívül is élnek értelmes lények a világegyetemben. Nem. Selvig kicsit máshogy közelítette meg az egész helyzetet.

Először is közelebb csoszogott Ridhez és hümmögve körbejárta.

- Metamorfózis - dünnyögte. - Elképesztő.

- Elképesztő? Csak ennyit tudsz mondani? - fakadt ki hisztérikusan Jane, de hangja sokkal ijedtebben csengett, mint azt ő mutatni szerette volna. Térdei remegtek, jobbnak látta leülni a legközelebbi székre. - Ez ez... megváltoztat mindent, amiben valaha is hittünk, ez... ez biológiailag és fizikailag... ez nem lehetséges!

- Vagyis hisztek már nekünk? - kérdezte büszkén vigyorogva Thor. Szeretett lenyűgözni másokat. Különösen szép nőket. Az sem zavarta, hogy Ridet kellett ehhez használnia. Mivel ő fogadta a sárkányt öccsévé, mindig is úgy gondolta, Rid sikerei igazából mind neki köszönhetőek. Na jó, egyet kivéve.

- Igen, vagyis nem. Ez nem lehetséges! - Jane Foster körül lassan, de biztosan elkezdett forogni a világ. - Ez valami trükk!

Darcy tett előre egy lassú lépést, majd még mindig teljesen megbabonázottan előrenyújtotta a kezét, hogy megérintse a sárkányt. A pikkelyek tapintása sima és kellemesen meleg volt.

- Mint egy emberi hősugárzó! - suttogta eltátott szájjal, ahogy végigtapogatta Rid karját és benézett a pólója alá is. - Hűha!

- Ugye milyen remek kis tulajdonság? - kérdezte Thor melléjük lépve, majd egyik kezét Rid vállára tette. - Mindent képes azonnal megmelegíteni, sütni vagy forralni.

Rid lemondóan sóhajtott. Thor ismét kezdte tárgyként kezelni, ezért inkább visszaváltozott.

- Jane, vége - fordult hátra Darcy próbálva nyugodt arcot vágni és nem zavartan vigyorogni.

- Én nem láttam semmit. Én nem láttam semmit. - Jane maga előtt feltartotta a kezeit, mintha félne hozzáérni bármihez is és bevonult a mosdóba. - Én nem láttam semmit.

- Azt hiszem, sokkot kapott. Utána megyek - kezdett Darcy is hátrálni arrafelé. - A konyhában balról a második polcon van snack. Megehetitek. Mindet - le nem vette volna a szemét Ridről, majd gyorsan bekopogott az ajtón. - Jane, engedj be! Engedj be azonnal!

Miután sikeresen bejutott, Selvig és a két száműzött idegen egyedül maradt a szobában.

- Szóval Asgard, mi? - kérdezte az öreg fizikus.

- Ja, Asgard - bólintott Thor.

- Nem ismerem azt a helyet. Biztos szép.

- Az istenek otthona - bólintott ismét Thor.

- Aha.

- Minden aranyból van.

Rid magára hagyta a magasröptű eszmecserébe bocsátkozó Selviget és Thort és átsétált a konyhába, hogy megnézze a snakket. Kezdett éhes lenni, illetve még mindig éhes volt. Mióta csak száműzték őket.

Nem talált mást, csak egy zacskó rendkívül fűszeres szárított tésztát. Többre számított, de a keverék, ha nem is volt laktató, meglepően finom volt. Bekapott néhány darabot, majd visszament a nappaliba, hogy Thornak is adjon belőle.

Selvig nem kért belőle. Őt épp az kötötte le, hogy a megfelelő kérdést tegye fel Thornak, amire tud felelni a párhuzamos dimenziókkal kapcsolatban.

- Gyere ki, Jane, ez téged is érdekelhet! - kiáltott hátra.

- És engem is érdekelne - suttogta egy hang az utca túloldalán, ahogy a motor takarásában aktiválta a parabola mikrofont.

____________________________________________________________________________

Jane lehajtott fejjel kullogott elő a mosdóból. Azzal nyugtatta magát, hogy az egész csupán egy illúzió volt. Persze az igazság ennél kicsit mélyebbről jött. Nem merte elismerni, hogy amit látott valóság. Míg asztrofizikusként a felfedezés és a világűr megértése éltette. Arra tette fel az egész fiatalságát és egy nappal ez előttig az egész további élete is azzal telhetett volna, hogy a földönkívüli civilizációkban hívőket cáfolja meg. Volt olyan kollégája, aki három gramm fagyott víz felfedezésétől egy húszmillió fényévre lévő meteorban már örömtáncot lejtett, ám Jane nem az életet kereste. Mindössze a rendszert.
Háromezer évvel ez előtt az ember még nem ismerte a viharok szerkezetét, isteni közbeavatkozásnak tartotta a villámot. Jupiter, Zeusz vagy Thor haragja, az mindegy volt neki, de kellett egy felsőbbrendű lény, akire foghatta, s akit a leszűkült képzelete miatt szintén ember alakúra alkotott. Aztán néhányan gondolkodni kezdtek. Kételkedni és megfigyelni a világot. Sok okos ember között végül akadt egy, aki megfejtette a villámok titkát, és eltörölte a körülötte lévő misztikumot visszavezetve az egészet egy szimpla elektromos kisüléshez. Hogy jön ez a két idegen ahhoz, hogy felborítsák az ő tökéletesen élettelen világát?
- Rendben, meséljetek - egyezett bele nagylelkűen, majd helyet foglalt korábbi helyén és intett, hogy kezdhetik. Az egész tartásával azt akarta tudtukra adni, hogy nem hisz nekik. Ez nyugtatta meg.
Rid ismerte ezt a hanghordozást. A kegyesen leereszkedőt, mely meghallgat, pedig már az előtt tudta, mi lesz a büntetése, hogy belépett a terembe. Odint nem egyszer hallotta így beszélni. Persze Mindenek atyja nem színészkedett hozzá ilyen csapnivalóan.
Ha most egy mozdulattal elégetné a lány ruháit, az kibillentené annyira, hogy ne játsszon tovább. Igazság szerint kezdte untatni Jane viselkedése. Túlságosan szűk látókörű volt és ennek ellenére beképzelt. Végül mégsem tett semmit. Még sosem járt a Földön. Talán ezen a világon ez bevett társadalmi szokás. Másfelől tetszett neki az a kockás ing. Szerette a kockás ruhákat, habár egy sem volt Asgardban. Nem akarta feltétlen megsemmisíteni.
Thor az egészből nem vett észre semmit. Sosem volt érzéke az apró jelek meglátásában, hisz rendszerint csak saját magával foglalkozott.
- A Bifrösztön át való utazás egyedül az istenek kiváltsága - kezdett bele a feleletbe büszkén. Rid elkapta tekintetét Jane-ről és testvériesen hátba veregette Thor, ami fogadott fivére halandó testének igencsak fájt.
- Ezt miért tetted? - fordult felé meglepetten Thor. Mire egy vállrántás kíséretében a bekapott egy marok rágcsát. Nem rághat mindig, mindent Thor a szájába.
- Pontosan mit tud az a Böfi vagy mi? - próbálta meg visszarántani a beszélgetés menetét az eredeti témához Darcy a tőle telhető legkézenfekvőbb kérdés megfogalmazásával és feltételével, mielőtt Jane visszatérne a mellékhelyiségbe.
Kettejük közt máris volt egy hatalmas különbség azon túl, hogy Jane sikeres asztrofizikus, ő pedig egy meg nem értett sofőr. Jane nem érintette meg a sárkány testét. Pedig ha ez bekövetkezett volna, most nem itt tartanának. Nem. Valószínűleg épp rohannának visszafelé a kisboltból egy csomag pattogatni való kukoricával.
Szerette volna, hogy Jane is rájöjjön arra, mekkora kalandba keveredtek épp.
-Bif-röszt, melyet a mindent látó Heimdall őriz és nem böfi. A segítségével utazunk a Kilenc világ közt, ha a béke felborulni látszik valamelyikben.
- Nem lehet annyira éles a szeme, ha nem vette észre mondjuk azt a két világháborút, ami itt volt - vetette ellene Darcy kissé gúnyosan. - Vagy épp pislogott?
- Bizonyára ez a ti világháborútok nem fenyegette a Kilenc világ egyensúlyát. Asgard mind a Kilenc világ békéjéért felel. Nem foglalkozhatunk minden egyes midgardi vitával.
Mivel látta, hogy ez a válasza egyikük tetszését sem nyerte el, Thor egy segítségkérő pillantást vetett Rid felé. A sárkány elgondolkodott. Most mondja meg ezeknek az embereknek, hogy a Föld annyira perifériára esik, hogy egyik fejlett népnek sincs túlzottan érdekében elfoglalni a világukat? Az emberek gyengék, rövid az élettartamuk, nem használhatóak rabszolgamunkára, nem megbízhatóak és véges energiaforrásokkal rendelkeznek, ráadásul a technológiájukat sem érdemes ellopni, mert használhatatlan más, mágiával telt világokban. S míg az emberektől elfordulva inkább egymással hadakozik a többi nép, addig Asgardnak igazán sincs ideje rájuk figyelni. Azonban irreális lett volna elvárni a jelenlévőktől, hogy ezt megértsék. Valószínűleg a helyükben ő is kikérné magának ezt.
- Igen, valószínűleg pislogott. Még vele is megeshet. Már elmúlt húszezer éves. - A biztonság kedvéért egy gyenge terelőbűbáj segítségével a szobán kívül tartózkodók ezt a három mondatot sejtelmes pusmogásnak hallották csupán, így Heimdall is, ha épp figyelt és Sólyomszem, aki az utca túloldaláról kitartóan hallgatózott.
- Más szóval, amit tegnap láttunk, az volt a Bifröszt? - Selvig roppant izgatottnak tűnt. - A nyomokat is az hagyta?
- Igen, a pecsét beleég a talajba, ezzel zárva le az energiafolyam végét. Különben szétrobbantana mindent.
- Egy legenda szerint atyámnak, Odinnak az atyja egyszer követeket fogadott Svartalfheimből, hogy békéről tárgyaljanak. Minden álf törzs küldött képviselőt és a Bifröszt olyan hosszan volt nyitva, mint még soha, míg átértek. Még el sem kezdődtek a tárgyalások, a túlsó végen majdnem mindent darabjaira robbantott a Bifröszt energiája.
- Nem is született meg a béke - egészítette ki a történetet Rid.
- A sötét álfok el akarták pusztítani mind a Kilenc világot, de már egy sem él közülük, hála Asgardnak.
- Kiirtottatok egy egész népet? - kiáltott fel elszörnyülködve Darcy, majd gyorsan a szája elé kapta a kezét.
- Asgard törvénye ellen fordultak - felelt könnyedén Thor. Rid a szájába öntötte a morzsát, ami a zacskóban maradt, majd ellökte magát a pulttól, ahonnan eddig figyelte az eseményeket.
- Emlékszel még, hogy miről beszéltünk a kórházban?
Thor először meglepetten nézett rá, majd elgondolkodón összeráncolta a homlokát. Erősen próbált visszaemlékezni, végül bólintott.
- Asgard erejét immár egy nép sem vitatja. Nem kell aggódnotok, halandók, senki nem mer szembeszállni velünk – nyugtatta meg a hallgatóságát előzékeny hangon. Legalábbis ő annak szánta.
- Most, hogy ezt tisztáztuk még mindig kellünk? Mert szívesen megdolgoznék egy kiadósabb ebédért – váltott témát Rid egy hosszabbra nyúlt, kínos csöndet követően. – Vagy vacsorát, attól függ, milyen hosszú lesz a másik beszélgetés.
- Nem, szerintem jobb, ha nem mentek a S.H.I.E.L.D. közelébe – rázta meg erőteljesen a fejét Selvig. – Jane, jobb lenne, ha te is tovább lépnél és elfelejtenéd azt a kutatást.
Jane hanyag beletörődéssel nézett fel rá és megvonta a vállát.
- Ilyen információk birtokában úgysem publikálhatnám. Egyébként is hibás az egész alaptétele. Abból, amit most hallottunk világossá vált, hogy puszta véletlen műve az öt-pont-hármas megjelenési ritmus. Nincs közük a mágnes viharokhoz, sem a napkitörésekhez. Egy rohadt istenszerű lény szórakozott velem az elmúlt hónapokban. Az egész kutatásom...
- Huss – segítette ki Darcy együtt érzően.
- ... elszállt a költségvetéssel együtt. Mit fog szólni az egyetem? Mégis hogyan fogom elmagyarázni, hogy a vihar nem is földi eredetű? Ráadásul nem is igazán vihar.
- Jane, Jane, nyugodj meg! – kérlelte Selvig.
Jane egyik percről a másikra olyan lelkiállapotba került, amelyben félő volt, hogy egy utolsó kis lökés is elég ahhoz, hogy ideiglenesen dilibogyókhoz kelljen fordulnia. Darcy elrohant, hogy egy rongyot bevizezzen homlokborogatásnak.

- Mindent vett? – kérdezte Barton az utca túloldaláról. Az ideiglenes bázis parancsnoka nagyot sóhajtott az adóvevő másik végén.
- Igen. Ráadásul több kisebb kilengést is mért a spektrométer a közelében, ami a parabolát is megzavarhatta. Ezenkívül valószínűsíthető, hogy megfejtettük a titokzatos tárgy kilétét is.
- Hallgatom.
- Thor, a villámok istene a Mjölnir birtokosa. Találtunk néhány ősi skandináv rajzot, amely a pörölyt ábrázolta. A motívumok ugyan elnagyoltak, de felfedezhető hasonlóság. Több, mint amennyire azt lehetne mondani, véletlen.
- Mit tegyek?
- Maradjon rajtuk. Ki kell derítenünk, milyen szándékkal érkeztek a Földre. Nem szeretnék meggondolatlanul belekeveredni egy földönkívüli háborúba.
- Akkor hívja vissza a drónt. Feltűnő lenne, ha követné őket, amint elhagyják a házat.
Sistergés hallatszott a vonal túloldaláról, majd a drón megbillent és kissé kacsázó mozgással kikerülve a felsővezetékeket elindult vissza a bázisra. Barton egészen addig követte a tekintetével, míg a vékony szerkezet eggyé nem vált az ég kékjével.
Miután bontotta a vonalat rájött, hogy elhamarkodottan cselekedett. Nem kellett volna ilyen hirtelen elküldetnie. Várhatott volna vele addig, míg elmegy a kisboltba venni egy szendvicset és használja a mellékhelyiséget, hogy addig se tévesszék szem elől a két idegent. Pech!
____________________________________________________________________________

Leszállt az éj, a sivatag felől a szél homokszemeket fújt a betonútra. Sólyomszem a szemközti ház tetején pihent, míg nincs mozgás. A hőmérséklet is kezdett végre elviselhető fokra visszaesni.

A találkozásra gondolt. Natashával. Rég látta.

Puente Antiguo roppant kihalt volt éjjelente. A főút, ami keresztülszaladt rajta néhány száz kilométerrel odébb beleveszett a sivatagba. Autópálya és más nagyvároson át vezető út messze elkerülte. Sólyomszem épp ásított egyet, mikor a kis kézi műszer rekedt kvartyogásba kezdett. Ledobta a takaróként magára terített dzsekit és a tető széléhez kúszott. A mostani sokkal erőteljesebb volt, mint a legutóbb érzékelt, de a Mjölnirből áradó energiához képest még mindig csak annak töredéke. A ház ajtaja kinyílt és becsukódott, nem látott semmi mozgást. Jane Darcyval a lakókocsiban aludt, míg a férfiak a házban maradtak. Ki-ki kényelembe helyezte magát már órákkal korábban.

Várt egy percet, majd lesietett az utcára. Sehol senki. A jel minden lépéssel erősödött.

- Mi lehet? - kérdezte suttogva csak úgy magától, majd a műszer útmutatása alapján a ház falához simulva elindult, hogy meglelje

Thor a kanapén aludt. Lábai lelógtak a végén. Derekára takaró gyanánt egy törölköző volt terítve. Mellette Rid a padlón feküdt. Kapott ugyan egy pokrócot, de nem igazán volt rá szüksége. Hosszú nap volt, mégse bírt elaludni. A hátára fordult és a szürke plafont bámulta. Egy pillanatra eljátszott a gondolattal, ha felfedné magát Thor előtt, átengedné-e a puha párnákat. Maga előtt látta Thor ostoba arckifejezését és elmosolyodott. Egy álom. Aludnia kéne.

Az ablakban egy test nélküli tükörkép jelent meg. Rid megérezte a jelenlétet, felkönyökölt és hunyorogva körbetekintett.

- Hol vagy? - hangja elveszett a térben, csupán az hallhatta, akinek szánta. Az árny némán kifelé mutatott. Rid egy gyors pillantást vetett Thor felé, majd a biztonság kedvéért körülvonta testét egy terelő varázzsal. Bárki is próbált volna ránézni, hirtelen belső késztetés tört rá, hogy elkezdje vizsgálni az égen a csillagokat vagy a cipője orrát. Ledobta magáról a takarót, majd nesztelen léptekkel kisurrant a hátsó ajtón.

Nem látta, pontosan hová kell mennie, ám az a különös erő, amivel mindig megtalálták egymást, most is vezette. Léptei egyre gyorsultak, szinte már rohant, mikor végre megpillantotta Lokit.

- Sokára jöttél - mondta boldogan, majd előre hajolt, hogy megcsókolja. A kellemesen hideg bizsergés azonban elmaradt. Nem érzett semmit. Meglepetten hátra lépett.

- Még most sem vagyok itt - felelt Loki szomorkásan. Alakja az érintés nyomán megremegett. Beletelt egy kevés időbe, míg ismét szilárdnak tűnt. Rid lenézett a földre. Nem volt árnyéka. - Sajnálom, nem így terveztem.

- Baj történt? - kérdezte aggódva. Loki szája keskeny mosolyra húzódott.

- Minden a legnagyobb rendben. Végre én vagyok Odin egyetlen örököse.

Előrelépett, s habár igazából nem érinthette meg, viszonozta a csókot.

- Ígérem, nem kell már soká várnod.

- Miben mesterkedsz megint? - kérdezte bizonytalan kíváncsisággal Rid.

- Hogy ne kelljen többé rejtőzködnöd. Hogy ne kelljen titkolóznunk.

Rid önkéntelen összerándult, és kezeit védekezőn maga elé emelte.

- Megbeszéltük, Loki! Ha megkoronázzák Thort...

- Thor száműzött - sziszegte keményen Loki.

- ... az örököst, akkor én visszatérek a sárkányok honába - Rid engesztelően megérintette a karját. Bárcsak igazából itt lenne!  - De ez nem a vég.

- Nem! - Loki feldúltan elfordult tőle. - Emlékszel a fogadalmunkra?

- Sok mindenre emlékszem. - A mosoly egyre nehezebben ment neki, szája széle megremegett.

- Csak így lehetünk szabadok - érvelt tovább Loki igazolást keresve Rid szemeiben. - Mindketten egy szolganép gyermekei vagyunk, akiket Asgard kényszerített térdre. Hát elfelejtetted, hogy ha vissza is térsz, semmi nem változik? Asgard királya lesz az úr. Mi lehetnénk azok. Azt hittem, örülni fogsz.

Rid válaszolt volna, ám ekkor feltűnt az utca sarkán egy ember. Felnézett, ám a terelő varázs azonnal érintkezésbe lépett vele és ő lehajtotta a fejét, majd a kezében lévő tárgyat kezdte nagy gonddal tanulmányozni.

- Gondolod, hogy Odin valóban rád bízza a trónt? - kérdezte Rid, miután megbizonyosodott róla, hogy működik a mágiája.

- Kénytelen lesz - felelt színpadiasan Loki. - Saját magát kényszerítette ebbe a helyzetbe. Odin egy vénséges ősmaradvány.

Rid fél szemmel az idegenre figyelt, aki a közelükbe érve megtorpant. Egyszerűen csak el kellett volna sétálnia mellettük, ám ő minduntalan megpróbált felnézni. Mikor túl közel ért, a varázslat visszafordította, ám egy apró kör megtétele után ismét szemben állt velük.

- Itt kell lennie.

Loki is felfigyelt az idegenre és közelebb lépett hozzá.

- Mit keresel? - kérdezte megérintve a férfi mellkasát. Barton felnézett, tudta, hogy van ott valami, mégse láthatta Lokit. A parancs olyan észrevétlen jutott el agyáig, hogy nem ismerte fel a manipulációt, meg sem próbált ellenállni.

- Ami kibocsájtja a hullámokat - felelt. Loki szemei összeszűkültek. - Rid, old fel a terelést.

A sárkány is közelebb lépett, s kíváncsian szemügyre vette a férfit. Olyannak tűnt, mint minden más ember, mégis mikor feloldotta a varázst, az idegen úgy taszította hátra, hogy a földre esett. Meglepődött, ám egy pillanat alatt felmérte a helyzetet, oldalra hemperedett, majd gyorsan talpra állt. A gép kvartyogása közben alig hallhatóvá vált. Már csak Loki utazó varázslatát érzékelte.

- Felelj, ki vagy! - utasította Loki, szemei hidegen megvillantak. Dühe, amiért egy egyszerű halandó meg merte őket zavarni, szinte tapintható volt.

- Clint Barton - válaszolt automatikusan, majd összeszorította a száját. Innentől már nehezebb lesz, ráadásul Loki csupán kivetülésként van jelen. Sólyomszem előkapta fegyverét és pillanatnyi hezitálás után Lokira emelte.

- Ti Asgardból jöttetek?

Loki meglepetten felhúzta a szemöldökét és Ridre pillantott, aki lemondóan ingatta a fejét.

- Thor - csak ennyit mondott.

- Miért keresel minket? - kérdezett ismét Loki. Közelebb lépett, hogy a pisztoly csöve belemerült a mellkasában. Sólyomszem hátraugrott és lőtt, ám a golyó irányváltoztatás nélkül suhant át Loki testén, aztán beleállt a mögöttük lévő ház falába. Nem akart felelni. Miért is felelne nekik? Valami mégis ott motoszkált benne. Nem volt agresszív, nem azt sugallta, hogy felelnie kell, inkább könnyed, miért is ne felelne? Annyi ereje maradt csupán, hogy megakadályozza önmagát a teljes igazság felfedésében.

- Hogy megtudjam kik vagytok. - Homlokán kidagadt egy ér. Vissza akart vonulni, de lábai nem mozdultak. Fogva tartotta egy tekintet.

Loki hirtelen oldalra kapta a fejét és belebámult a semmibe. Olyasmit látott, ami még Rid elől is el volt rejtve.

- Most mennem kell - szólt, majd körvonalai elkezdtek szertefoszlani és egy zöldes fény kíséretében eltűnt. Rid aggódva figyelte a sietős visszavonulást. Remélte, akad még alkalmuk beszélni, mielőtt minden veszélybe kerülne. Mindez pedig nem más hibája, mint Clint Bartoné.

Közelebb lépett a férfihoz, a szerkezet egyre hangosabban kvartyogott, majd Rid egy könnyed mozdulattal megragadta a vállát és elkezdett számolni. Hétnél tartott, mikor Clint ájultan összeesett. Rid a fal mellé húzta, mintha csak egy részeges hajléktalan volna, majd lehunyta a szemét és beleszimatolt az éjbe. Orrlyukai körül a bőr szürkévé és pikkelyessé változott. Pontosan érezte, honnan jött.

Az éjszaka épp csak elkezdődött, gondolta, majd kibújt a pólójából és a dereka köré, hogy a szárnyai ne szakítsák át az anyagot. Az utca kihalt volt, s még kihaltabbá vált, mikor elrugaszkodott a földről és felkavarva az útpadka mellé gyűlt homokot néhány szárnycsapással a magasba emelkedett.

Puente Antiguo felett az ég sötét volt. Rid hamar megtalálta a S.H.I.E.L.D. bázist a reflektorok fényeinek hála.

____________________________________________________________________________