NYÁPLIC: Arcobaleno - Zöld

3. Zöld
A Nagy Találkozás

Ki az akit valószínűleg bosszúból megölnének a szereplői ha esetleg találkoznának vele? Hát igen...fogadjunk, hogy kb. mindegyikőnket, ugyanis valljuk be, sokszor nem épp a legjobb sorsot szánjuk nekik, meghalnak, kinyírjuk a szerelmüket, esetleg úgy alakítjuk a szálakat, hogy a lehető legrosszabb legyen nekik csak, hogy egy kis izgalmat vigyünk a történetbe. És mi lenne akkor ha találkoznának veled, a megalkotójukkal és jól megmondhatnák neked a magukét? Írd le, hogy te, hogy képzeled el ezt a találkozást! 

Annyi szereplő közül válogathatok, én mégse tudok választani, hisz akinek valóban lenne oka, az még csupán vázlatokban létezik. Azért vágjunk bele.(+ a korábban ígért vendégszereplést is megejtem ebben a részben.)

Figyelem!A szereplők a következő történetekből érkeznek: Randevú, Appassionata Chance balladája, Bruce, Lélekvasút, A létezés bizonyítéka, Ébredő Pokol, Álmomban már láttalak, Addig, amíg meg nem öregszünk, Hangtörténelem, Ritmus

Kopogtattak.

- Várunk valakit? - kérdezte Nagydumás. Mind az öt bűbájmacska a nappaliban punnyadt, mert odakint olyan nagy volt a hőség, hogy egyszerűen nem lehetett kimenni még napozni sem. Fagyasztott heringet és hideg tejecskét szürcsölgettek és sorozatokat nézegettek. Olyan meleg volt, hogy mesélni is képtelenek voltak. Minden percben félő volt, hogy egyszerűen szétolvadnak és lefolynak a padlóra. Nyáplic egy papírlegyezővel a kezében az ajtóhoz sétált.

- Nem emlékszem, hogy bárkit hívtunk volna - vonta meg a vállát, majd szélesre tárta az ajtót.

- Brukú! - kiáltott fel a bűbájmacska és meglepettségében eszébe sem jutott útját állni az utána érkezőknek.

- A Kuckót keresték, én csak útba igazítottam őket - magyarázkodott a köszönést követően Brukú. Próbált bocsánatkérő arcot vágni, amiért hála neki elárasztották a Kuckót mindenféle szereplők, de látszott rajta, hogy a kíváncsiság hajtja és legszívesebben szélesen vigyorogna.

- Kö-köszönjük - dadogta Nyáplic, aki még mindig nem fogta fel teljesen, mi hullott a nyakukba hirtelen. - Fo-foglalj csak helyet... ha még találsz.

A beözönlő főszereplők máris kényelmesen elfoglalták a helyüket. A meglepett bűbájmacskák ijedten ugrottak fel párnáikról és Nyáplic köré gyűltek.

- Mit csináljunk? Mihez kezdjünk? - jajveszékelt Pettyesképű, majd ijedten Tekergő mögé bújt, mikor Appassionata Chance felé emelte colt 45-ösét, majd megpöccintve vele karimás cowboy kalapját biccentett.

- Izgalmas! - nyalta meg lelkesen a szája szélét Vöröske, de azért ő is a többiek közelébe húzódott.

- Mindenki nyugodjon meg. Beszéljük meg ezt az egészet - makogta Nyagydumás, majd vigyázzba állva útjára engedte Kleopátrát és a Kobrát.

- De ki kérdezi meg, hogy miért jöttek? - kérdezte Pettyesképű félénken.

Nyáplic körbepillantott, de addigra Brukú eltűnt, mintha csak a föld nyelte volna el.

- Majd te, hisz te vagy a Főnök - lökte hátba bátorítóan Vöröske, majd azon nyomban vissza is hátrált Nagydumás mögé.

- Hogy ti milyen majrésak vagytok! - sóhajtott Tekergő, majd egyszerűen besétált a kialakult kör közepére. Hirtelen mindenki elcsendesedett és ránézett.

- Üdv - köszörülte meg a torkát kissé feszengve. - Miért... minek köszönhetjük a látogatásotokat?

A főszereplők csapata nem tűnt túl szervezettnek, nem akadt elsőre vezető, aki a nevükben szólhatott volna. Végül Zaphkiel vállalta magára ezt a feladatot.

- Békés szándékkal érkeztünk - körbenézett, hogy ezzel a kijelentéssel mindenki egyetért-e. Senki nem szólt közbe, de azért néhányan felhorkantak. - Rosemarytől hallottunk erről az "Elbeszélgetős lehetőségről", és néhányunk eléggé maga alatt van mostanában a sorsa miatt és arra gondoltunk, kellene egy hely, ahol végre kibeszélhetnénk a gondjainkat és ti... ti mindannyiunk történetét ismeritek.

- Úgy van! Úgy van! - kiáltottak erre többen is.

Nyáplic Tekergő mellé lépett.

- Ez esetben... bizonyára szomjasak és éhesek vagytok, hisz messziről jöttetek. Hozhatok esetleg egy kis sajtos tortillát? - Ideje volt, hogy ismét betöltse főnöki pozícióját.

- Azt hiszem, úgy lenne igazságos, hogy ha megjelenés sorrendjében haladnánk - szúrta közbe Vöröske, aki mindig utoljára szokott következni a mesélésben. Tekergő egy hosszú, kimért pillantást vetett felé, de addigra a többiek már elfogadták ezt a javaslatot.

- Akkor... Peiddipidész kezd? - érdeklődött Penelope szelleme.

- Ugyan, az ő története Történelem. Nincs sok érv a reklamáció mellett - legyintett Bruce, aki igazából Rocky III sétáltatása közben botlott bele a társaságba és csupán kíváncsiságból kísérte el őket, hogy később majd mesélhessen róla az unokáinak.

- Akkor mi kezdenénk - szólalt meg a tejfel szőke Bret. Gyengének tűnt és felettébb sovány is volt. Mellette ott ült Cat, az aggodalomtól egész elsápadva. - Sziasztok, én Bret vagyok, ő pedig a mennyasszonyom, Cat...

-...elin.

Többen is gyorsan gratuláltak az eljegyzéshez.

- Cat...

-...elin...

- ... egy valóságos angyal. Én... képtelen vagyok mellette bármi gonoszságot elkövetni, és mégis, ezzel... ezzel okozok neki a legtöbb fájdalmat - megköszörülte a torkát, majd halkan folytatta. - Én rettegek a jövőtől.

Nyáplic csak Bretnek készített egy pohárka forrócsokoládét, amit most átnyújtott az egyszervolt démonnak. Bret hálásan fogadta, és jólesőn kortyolt belé. Arcán bűnös élvezet suhant végig és egy kicsit máris jobb színben volt. Cat letörölte a szeme sarkában megcsillanó könnycseppet

- Bret, ne félj! Több jóság és lelkiismeret szorult beléd, mint a legtöbb emberbe - próbálta vigasztalni Vöröske, de valahogy nem volt az igazi.

- Ugyan nem egy világban élünk - kezdte Zaphkiel -, de én hiszem, hogy a sorsotok jóra fog fordulni. Ha mégis... ha bármi történne, engem nyugodtan hívhattok. Telepatikusan bármikor elérhettek, nyitva tartom számotokra az elmém. Közben megkérdezem a többi angyalt, hátha ők találkoztak már hasonlóval.

- Haha, ne röhögtess! - vinnyogott fel Melzehub, aki a tetőgerendáról lóbálta lefelé a rút, karmos lábait. - Még hogy egy mihaszna angyal oldja meg a problémát! Bretheold, figyelj csak, ha meghalsz, én meg a haverom elintézzük, hogy felkerülj a tisztítótűzbe, aztán onnan emberként újjászülethetsz.

- Köszönöm, de nekem Cat...

- ...elin...

- a mindenem. Nélküle élni sem vágyom

Ezen a kijelentésen sokan elgondolkodtak. Néhány vigasztaló szó után azonban Vöröske máris a következő szomorú sorsú szereplőt kereste tekintetével. Nem akarta, hogy lássák rajta, mennyire meghatódott.

- Üdv. A nevem Gordon. Korábban Fred volt, de most új feladatot kaptam. Én... annyira magányos vagyok. Nincsenek igazi barátaim.

- Nagyon sajnáljuk Fred... izé, Gordon. Melyiket szereted jobban?

- A Fredet - felelt Fred, majd egy mély 'c'-vel nagyot sóhajtott. - Bret, Cat, nagyon szépek vagytok egymás mellett. Én is ilyen szerelemre vágyom.

- Ne csüggedj! Ha nem Gordonként, akkor Haroldként vagy Ike-ként biztos találni fogsz egy rendes lányt - szállt be a vigasztalásba minden bátorságát összeszedve Pettyesképű. Fred mosolygott.

- Tényleg így gondolod?

- Pe-persze.

Fred rendőrrobot létére roppant félősnek tűnt, így csak a társaság majd felének biztatására nyugodott bele, hogy Tényleg így gondolja.

- Most én jövök! - szólalt fel Zaphkiel. - Én kísérem vissza a Földre azokat a lelkeket, akik csak ideiglenesen léptek ki a testükből és szálltak fel hozzánk. Az úton mindenkivel olyan jól el tudok beszélgetni, de később senki se hiszi el, hogy valóság volt, amit átélt és elfelejtenek. 

Fred együttérzően biccentett Zaphkiel felé, aki színpadiasan szenvedő arcot vágott.

- Oh, ugyan, ki akarna emlékezni egy ilyen unalmas alakra! - kacarászott a magasban Kajszifel.

- Gondoltál már arra, hogy szabadidődben leszállhatnál a Földre, hogy inkognitóban meglátogasd azokat, akiket te vezettél vissza? Biztos örömteli pillanatok lennének, ha látnád őket, hogyan folytatták az életüket és... biztos vagyok benne, a szívük mélyén emlékeznek rád. - Most Tekergőn volt a sor, hogy vigasztaljon.

- Hu, de nyálas lett - tátogta hangtalanul Vöröske, és kinyújtotta nyelvét.

- Én meghaltam! - emelte magasba a kezét Kleopátra, mikor megelégelte, hogy túl kevés figyelmet kap.

- Én is - vonta meg a vállát Penelope.

- De te egy kurva voltál én meg egy királynő - tiltakozott az összehasonlítás ellen Kleopátra.

- Hisztis pics...

- Állj, állj, elég legyen! - kiáltott Nyáplic. - Itt nem lesz veszekedés, meg köpködés.

- Pedig egy cicaharcot úgy megnéztem volna - kiáltott le Melzehub.

- Hess! Ti meg tűnjetek el! - csapott feléjük karmával a bűbájmacska. A két démon nevetve pofákat kezdett vágni.

- Ne is foglalkozz velük, Kleopátra. Kérlek, folytasd!

- Üdv, én vagyok a Kobra. Az én nyakamba vartrák ezt az elkényeztetett lányt. Már az idegeimre megy. Csak azért hoztam el, hogy végre láthassa, másnak sokkal nagyobb gondjai vannak, mint neki.

Kleopátra durcásan felfújta az arcát, ahogy a Kobra visszanyomta őt az ülőpárnára, de azért hallgatott.

- Én... én rossz apa voltam - vette át a szót egy sötét alak. - Meg akartam változni, de elkéstem. Egyszerűen elkéstem.

Nagydumás egy hatalmas kockás zsebkendőt nyújtott a férfinak, aki zokogva fújta bele az orrát. 

- Van ez így. Törekedj arra, hogy legközelebb ne kövesd el ugyanazokat a hibákat.

Tekergő Nyáplic mellé osont, aki időközben elkezdte feltölteni a kiürült kajástálakat.

- Még csak most jönnek a háromszázasok. Iszonyú sokan vannak. Mihez kezdjünk?

Nyáplic végiglesett a tömegen és gyors fejszámolást végzett.

- Meg kell hallgatnunk mindet. Nem dobhatjuk ki őket anélkül, hogy ne próbáltunk volna segítséget nyújtani nekik.

- És mi lesz, ha idő előtt fogy el a kaja? Vagy ha egymásnak esnek?

- Neked van ötleted? - kérdezte suttogva Nyáplic, majd mosolyt varázsolt a pofácskájára és nasival kínálta Török és Kovács ügynököket, illetve azt, aki belőlük maradt.

- Engem felrobbantottak!

- Engem elfelejtettek!

- Én megöregedtem!

- Kopasz vagyok!

- Egy eszelős őrült feldarabolta az apámat és még a barátom is elhagyott, mert "problémás a családom".

A helyzet kezdett elfajulni. A szereplők egymás szavába vágva ecsetelték balsorsukat és tragédiáikat. A macskák azt se tudták, hova kapjanak, mit menekítsenek el a kezük ügyéből. Úgy tűnt, a katasztrófa bármelyik pillanatban bekövetkezhet, aztán...

- Csengetett, Mylord?

- Igen, Stokes, kérem üzenje meg Mrs Liptonnak, hogy ma estére vendégeket várunk.

- George, én ma a klubban vacsorázom.

- Nem, Teddy, itt maradsz és végigeszed!

... valamelyikük véletlenül rálépett a távirányítóra és bekapcsolt a tv.

- Ezt a részt ismerem! Most fogják meghívni a gumigyár alkalmazottait! - kiáltott fel Bret lelkesen. Mindenki elcsendesedett, visszaült a helyére, aztán felnevettek Ivy szerencsétlenkedésén. A bűbájmacskák fellélegezhettek, és megnyugodva ültek le ők is.
Ezt a pillanatot választotta Füstpöffentő, hogy benézzen az ablakon.
- Mi ez a nagy forgalom itt? - kérdezte könnyed, füstös hangon.
- Engem kilöktek az ablakon!
- Engem agyontaposott a tömeg!
- Nincsenek barátaim!
- Öt éve egy gályán húzom az evezőket!
- Kösz, Füst, komolyan, kösz, hogy érdeklődtél - morgott a bajsza alatt Vöröske és gyilkos pillantásokat lövellt a ködsárkány felé, aki azt se tudta, hova kapja a fejét.